Az Egyenlő Bánásmód Hatóság két és fél millió forintra büntette az a Magyar Cetelem Bank Zrt.-t, mert egy 77 éves férfitól kifejezetten kora miatt megtagadták, hogy áruvásárlási kölcsönt vehessen fel....
Folytatta a tegnap délutáni kereskedésben megfigyelt gyengülését a forint az euróval szemben, melynek következtében a hazai fizetőeszköz árfolyama a 282-es szintet is átlépte. A forint erejének nem...
Másfél évesen már ismerte a francia kártya lapjait, háromévesen már tudott bridzsezni, tizenkét esztendősen pedig már országos bajnoka volt a sportnak Vági Máté. A most még mindig csak 13 éves ifjúnak az észjáték mellett a póker is szenvedélyévé vált és úgy döntött beszáll lapunk pókerjátékába.
A kormány rövid távú válságkezelő intézkedései jónak tűnnek, bár a társadalmi hatásokat egyelőre nem lehet megbecsülni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kisbenedek Péter, az Allianz Hungária...
Nem viszik ki a postát egy brit családhoz, ha azok nem fékezik meg vérengző macskájukat. A kölyök ugyanis megtámadta a postást, aki nem mer többé a ház közelébe menni.
A fekete dobozokon lévő adatok magyarázatot adhatnak arra, hogy mi okozta június elsején az Airbus 330-as típusú gép 228 halálos áldozattal járó katasztrófáját
Nem feltétlenül jó a nyugdíjalapok számára a részvénybefektetés, hiszen az elmúlt 130 év tapasztalata alapján igen komoly volatilitás is előfordult, nem beszélve a mostani válságról. Az osztrák...
Pillanatok alatt megduplázódott ma hajnalban a Gome árfolyama a hongkongi tőzsdén azok után, hogy egy bűnügy miatt tavaly november óta szünetelt már a papírok kereskedése. 90%-os száguldással...
Egy horvát lap - Vecernji List - szerint több mint 80 igazgatójától és menedzserétől válik meg a horvát INA olajipari vállalat az új, zömében magyarokból álló vezetés miatt - adja hírül a Világgazdaság.
Július elején eldőlhet, hogy felépülhet-e a budapesti Körcsarnok helyére tervezett kongresszusi központ. Az építési engedély kérelmet már többször elutasították, de a végső szót a vagyongazdálkodási...
A gazdasági válság következtében már a nagyvállalatok is elkezdték költségcsökkentő intézkedéseiket. A talpraállás érdekében elsősorban a munkahelyek megtartására kell fókuszálniuk, amelyhez a TÁMOP-pályázatok nyújtanak segítséget. Ráadásul egy cég most ingyenesen vállalja minden vállalkozás számára a pályázatok beadásának menedzselését, írja a Világgazdaság.
Sikerült megállapodnia az Orco-nak és a Colony Capitalnak, így sor kerülhet az ingatlancég túlélése miatt elengedhetetlenül fontos tőkeemelésre. A Colony 7 eurós részvényenkénti áron 80 millió euró...
15 évbe telhet, amíg az amerikai háztartások visszaszerzik válság során elveszetett vagyonukat - véli Edmund Phelps, a Columbia Egyetem Nobel-díjas közgazdásza. A háztartások és a vállalkozások...
Észlelték az Atlanti-óceánba zuhant Air France-gép fekete dobozainak jeleit - írta a internetes oldalán a Le Monde című francia napilap. A francia légitársaság szóvivője nem tudta megerősíteni az...
A pletykafészkeket mindenki hamar megkedvelte. Sikeres könyvsorozatból a tévéképernyőn már szélesebb közönséghez szól a Gossip Girl, azaz A pletykafészek, az elért sikerekre pedig minden alkotó büszke lehet. Játsszon velünk, nyerjen exkluzív Pletykafészek DVD-t!
Észlelték az Atlanti-óceánba zuhant Air France-gép fekete dobozainak jeleit - írta internetes oldalán a Le Monde című francia napilap. A francia légitársaság szóvivője nem tudta megerősíteni az értesülést.
Észak-Korea kedden figyelmeztette Japánt, hogy csütörtökön 16 napos hajózási tilalmat vezet be az észak-keleti partvidéke előtti vizeken, mert a térségben hadgyakorlatot tart.
Zelenka Nóra végzős hallgató a diplomamunkáját készíti. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Diploma 2009 című kiállítássorozatában mától péntekig a látványtervező szakos hallgatók diplomamunkái láthatók a Barcsay Teremben.
Kilenc ember meghalt és több mint 70 megsérült hétfő délután Washingtonban, amikor egy metrószerelvény egy másikba ütközött. A baleset a főváros északi részén, a Fort Totten felszíni állomásnál történt, 5 órakor; ez az egyik legforgalmasabb időszak. Ez volt a legsúlyosabb baleset a washingtoni metróhálózat 33 éves történetében.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. június 19-én 1 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3.563,-forint/darab átlagáron, valamint 2009. június 22-én 37 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3.474,-forint/darab átlagáron, az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Tagadta a hitelválságot néhány európai bank és pénzügyi intézmény, ami oda vezetett, hogy néhány közülük elbukott - nyilatkozta egy hétfői tévéinterjúban Neeli Kroes, az EU versenyügyi biztosa. ...
Miközben a közel 50 milliárdos vagyont kezelő önkéntes egészségpénztárak jelentik az egyre kevesebb szolgáltatást finanszírozó társadalombiztosítás egyetlen valódi alternatíváját, fennmaradásuk, illetve az egészségügyi öngondoskodás további fejlődése most azon múlhat, hogy a cafeteria egyéb elemei mellett ezt az előtakarékossági formát is közteherrel fogják sújtani a törvényalkotók. Bár ma már…
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Az elmúlt negyedévben jelentős mértékben javultak a világgazdasági kilátások: a rövidbázisú mutatók ugyan továbbra is a negatív tartományban tartózkodnak, azonban az utóbbi hónapokban mind a...
Az elmúlt évi szint harmadára esett vissza a forgalom a lakóingatlan-piacon, ám általános árcsökkenésről mégsem lehet beszélni. A vevői aktivitás élénkítésére egyes projektekben speciális akciókkal próbálják növelni a volument és a komoly szándékú készpénzes vevőknek egyénre szabott ajánlatot tesznek....
A Hawaii-szigetekre – elsősorban Pearl Harbor-re – irányítja rakétáit az észak-koreai diktátor – állítják amerikai nemzetbiztonsági források. A súlyosan beteg Kim Dzsong Il terveiről szóló híreket Washington komolyan is veszi, ezért Obama megerősítette a készültséget.
Négycsillagos szálloda épül a Zala Megyei Gelsén, mely 2010 végén készülhet el, s benne 73 szoba valamint 4 apartman kap helyet - írja a VG. Négycsillagos szálloda épül a Zala Megyei Gelsén uniós...
Már a hároméves gyerekre is adjunk napszemüveget, ha ragyogó időben a szabadban játszik - javasolják amerikai szakértők, akik szerint a kicsik különösen érzékenyek a napsugarak káros hatására.
Tovább csúszhat lefele a hazai részvénypiac, véli Káplár Norbert, a Raiffeisen üzletkötője. A szakértő szerint a vételekkel még felesleges próbálkozni, a leggyengébb láncszem a MOL lehet. Káplár...
A Pyramid Research tanulmányt írt az általunk is többször bemutatott európai IPTV lázról, az elemzők szerint 2014-re az ügyfelek száma és a szolgáltatók ilyen irányból származó bevétele is...
Vezetői körlevelet (nem kötelező érvényű ajánlást) adott ki a PSZÁF ügyféltájékoztatással kapcsolatos elvárásairól a hitelintézetek számára a devizaalapú hitelek törlesztésének változásával...
Az MSZP egyik legnagyobb hibája, hogy állandóan, mindenhonnét minden kiszivárog - mondta Mesterházy Attila kedden a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A szocialisták parlamenti...
Az ACE-gátlók a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek egyik csoportját képezik. Elnevezésük az általuk gátolt enzim (angiotenzin-konvertáló enzim) nevének rövidítéséből származik. Ez az enzim egy olyan anyag (angiotenzin II) keletkezését segíti elő, amely más hatások mellett csökkenti a vesében a víz és a nátrium kiválasztását, ezzel pedig emeli a vérnyomást.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kész megszavazni Elena Basescu európai néppárti tagságát, Tőkés László sem ellenzi, hogy Traian Basescu román államfő független jelöltként bejutott...
Két hetet töltött egy kamion rakterében megbújva az a négy iráni állampolgár, akit a Röszkét Mórahalommal összekötő út kereszteződésénél fogtak el hétfőn a szegedi határrendészeti kirendeltség...