Megválasztotta az Országgyűlés Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének. A titkos szavazáson 309-en szavaztak igennel és 36-an nemmel, így a jelölt megkapta a szükséges kétharmados támogatást. Baka Andrást Sólyom László köztársasági elnök harmadszor jelölte a posztra.
Bizonytalanságban kezdődtek Románia egész területén hétfőn az érettségi vizsgák, mivel a vizsgáztató és felügyelő tanárok javadalmazását felére csökkentette a bukaresti oktatási minisztérium, s emiatt a vizsga menetét felboríthatja egy esetleges pedagógussztrájk.
Tovább gyengült a forint kedden reggel a bankközi devizapiacon: az euró 281,72 forint a hétfő délutáni 279,38 forint után. A jegyzés korán reggel 282 forint fölött is járt a nemzetközi kereskedelemben...
Itt a remény a dohányosoknak: egy új, 300 fontba, azaz mintegy 100 ezer forintba kerül DNS-vizsgálattal meg lehet állapítani, hogy mekkora a tüdőrák kialakulásának az esélye.
Átadták az Airbus konzorcium kínai gyárában elsőként összeszerelt utasszállító repülőgépet, amelyik szerdán már be is áll a kínai Sichuan Airlines flottájába. Az A320 típusú gép az első, amelyet az...
a magyarországi országos átlagfizetés (205.000 Ft) lényegesen, mintegy nyolc százalékkal alacsonyabb, mint Szlovákiában (223.000 Ft-nak megfelelő EURO). A két főváros összevetése során is előnyösebbnek tűnik Pozsonyban munkát vállalni: 278.000 Ft, a budapesti 255.000 forintos átlagfizetéshez képest.
A MÁV-Start nyári szüneti menetrendje jelentős és értelmetlen járatritkításokat tartalmaz, ami a budapesti elővárosi közlekedésben zsúfoltságot és rendkívül ritka közlekedést jelent. Az intézkedés ráadásul a MÁV számára semmilyen megtakarítással nem jár, csak az utasok járnak rosszabbul, a MÁV nem jár jól.
A piaci hangulatnak megfelelően tovább gyengült a forint kedden reggel a bankközi devizapiacon: az euró 281,72 forint a hétfő délutáni 279,38 forint után. (ProfitLine.hu)
Nem tudott tovább ellenállni a Merrill Lynch a döbbenetes ütemben fejlődő lengyel részvénypiacnak és bejelentette, hogy a jövőben közvetlenül kíván tranzaktálni a varsói börzén. Mindeközben az...
Akár már jövőre a boltokba kerülhet a világ legtakarékosabb mosógépe, amely mindössze egyetlen pohárnyi vizet használ egy adag ruha kimosásához. A készüléket a Leeds-i Egyetem mérnökei fejlesztették ki....
A Zorka Project elnevezés egy fiatal lengyel női fotóspárost takar, a duót 2000-ben alapította Monika Bereżecka és Monika Redzisz. „Átlagosak” című kiállításuk augusztus közepéig látható a budapesti Lengyel Intézet Platán Galériájában.
A jövőben akár több hőenergiát termelő napkollektorok is készíthetők a Szegedi Tudományegyetemen 2009. júniusától üzembe helyezett mérőlabornak köszönhetően. Az új berendezés segítségével ugyanis...
Egyetlen vegyület elegendő ahhoz, hogy bárki hódító legyen – ez a feromon. Az úgynevezett viselkedési hormon, amelyet az emberi test is termel, már a parfümökben is megjelent. A hatása pedig óriási. Hogy miért, arról Csehák Hajnalka pszichoanalitikust kérdeztük.
Európában egyedülálló, laparoszkópos sebészeti kanadai-magyar távoktatási program fejeződött be gyakorlati vizsgákkal hétfőn Berettyóújfaluban, a gróf Tisza István Kórház sebészeti osztályán - közölte Kóti Csaba főorvos hétfőn az MTI-vel.
Van olyan háziorvosi praxis Hajdú-Bihar megyében, ami évek óta betöltetlenül áll. Jelenleg 15 állás vár betöltésre 7 településen és ez a helyzet tovább romolhat - mondta el a lapnak Csepura Olga a Magyar Orvosi Kamara Megyei elnöke.
Újfajta kezelés ajánlanak a kopaszság ellen Nagy-Britanniában: a botoxot. A mérgező vegyi anyagot ugyan elsősorban ránctalanításra használják, kutatók azonban felfedezték, hogy beindíthatja a haj újbóli növekedését is.
Tovább rontotta az idei gazdasági kilátásokra vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt., a korábban várt 4-5 százalékos visszaesés helyett 6,5 százalékot prognosztizál 2009-re
Újabb jégeső okozott károkat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; Kisvárdán a sok esőtől kidőlt egy családi ház fala, az omlás szerencsére nem okozott személyi sérülést. A borsó, illetve cseresznye nagyságú jég a mezőgazdasági ültetvényekben is kárt okozott, a gyümölcsösökben leverte a fákról a termés egy részét, s megtépázta a repce-, a kukorica- és a napraforgótáblákat is.
A kormány megszorító intézkedései ellen tartott figyelmeztető demonstrációt a Honvédszakszervezet (HOSZ) és a hozzá csatlakozó érdekképviseletek hétfőn a budapesti Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt.
Észlelték az Atlanti-óceánba zuhant Air France-gép fekete dobozainak jeleit - írta a internetes oldalán a Le Monde című francia napilap. A francia légitársaság szóvivője nem tudta megerősíteni az értesülést.
Tovább rontotta az idei gazdasági kilátásokra vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Kopint-Tárki Zrt. Előbbi a korábban várt 4-5 százalékos visszaesés helyett 6,5 százalékot prognosztizál 2009-re, míg utóbbi hat százalékot.
Németországban a magán szektor visszaesésének mértéke kissé emelkedett júniusban, a kedden közzétett felmérés alapján. A Markit által kezelt felmérés, melyben a szolgáltató és a feldolgozóipari szektor résztvevőit kérdezték meg, illetve az ebből kalkulált index értéke 43,4 pontra csökkent a hét hónapos csúcsot jelentő májusi 44 pontról. (ProfitLine.hu)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Coop Szolnok Kereskedelmi Zrt. megszerezze a Héliker Kereskedelmi Zrt-t. A Coop Szolnok Kereskedelmi Zrt. 2009. március 5-én szerződést kötött...
A gazdasági válság miatt idén nyáron valószínűleg kevesebben utaznak majd külföldre, akik pedig elhagyják az ország területét, a legtöbb esetben közelebbi úticélt és rövidebb időtartamú nyaralást választanak. A Groupama Garancia Biztosító fontosnak tartja, hogy a válság idején kiemelt figyelmet kapjon az ügyfelek kényelme. Biztosítani kell számukra, hogy minél több helyen, kedvező feltételekkel…
Közel 40 évvel ezelőtt egy világot ríkatott meg Ryan O'Neal a Love Story című film tragédiájával: kedvesét, akit Ali McGraw alakított, gyógyíthatlan betegség ölte meg szerelmük beteljesülésekor.
Júniusban vegyes képet mutattak az eurozónabeli beszerzési menedzser indexek. Míg a feldolgozóiparban csökkent, addig a szolgáltató szektorban nőtt a pesszimizmus. A feldolgozóipari beszerzési...
USA: vaskos mínuszok, fokozódó aggodalmak jelentős veszteségekkel kezdték a hetet a főbb amerikai részvényindexek, miután tovább erősödtek a recesszió elhúzódása körüli aggodalmak és a kőolaj ára...
Egyre többet hangoztatják az elemzők, hogy inkább "W"-alakú lesz a recesszió görbéje a "V" helyett, és korai még gyors kilábalásról beszélni - írja napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a...
Tovább rontotta az idei gazdasági kilátásokra vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt., a korábban várt 4-5 százalékos visszaes helyett 6,5 százalékot prognosztizál 2009-re - derül ki a...
Ketreccel és csalétkül szolgáló csirkével próbál a rendőrség elfogni egy állítólagos kóbor pumát a közép-lengyelországi Kaliszban. A rejtélyes vadállat egyelőre nem mutat túlzott érdeklődést a szárnyas iránt, nem ad életjelet.
Újabb jégeső okozott károkat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; Kisvárdán a sok esőtől kidőlt egy családi ház fala, az omlás szerencsére nem okozott személyi sérülést - közölte a térségi...
Ujhelyi István, az MSZP alelnöke nem emlékszik arra, hogy a párt ifjúsági szervezetének finanszírozása hogyan történt, mert az operatív munkát Zuschlag János végezte teljes kompetenciával. Erről a szocialista politikus, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tanúkihallgatásán beszélt a Zuschlag-per keddi tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Az általános forgalmi adó július 1-jei hatállyal újra változik, a változások azonban korántsem véglegesek. Várhatóan újabb módosításait, kiegészítéseit fogja elfogadni az országgyűlés a soron következő adócsomagban, azonos vagy visszamenőleges hatállyal. Ilyen a szálláshelyekre vonatkozó áfakulcs csökkentése és a lakásvásárlásokra vonatkozó átmeneti szabály, amelyeket a pénzügyi kormányzat…
Megtorpant a recesszióból való kilábalás az eurózónában június folyamán, azonban a feldolgozóipari vállalatok sokkal jobb helyzetben vannak annál, hogy a részvényeik újabb mélypontokra essenek. (ProfitLine.hu)
A gazdasági válság miatt idén nyáron valószínűleg kevesebben utaznak majd külföldre, akik pedig elhagyják az ország területét, a legtöbb esetben közelebbi úticélt és rövidebb időtartamú nyaralást...
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. új, 21 hónap futamidejű kötvényt bocsát ki a, az első és az utolsó hat hónapra fix, évi 12 százalék kamatot fizet, míg a többi időszakra az Eurostoxx50 index alakulásától függ a hozam - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az idei új GDP előrejelzését a márciusi 4-5 százalékos visszaesés után 6,0 százalékra rontotta a Kopint-Tárki Zrt., miközben inflációs prognózisát 5,2 százalékra emelte a márciusi 3,7 százalékról - jelentette be Palócz Éva vezérigazgató a keddi tájékoztatón. (ProfitLine.hu)