Egy Down-kórós gyerek bántalmazása került fel a Google Olaszország portáljára, ezért pert indítottak a keresőóriás ellen. Az ügy kapcsán négy Google vezetőt idéztek bíróság elé, a pert azonban szeptemberig elhalasztották. Az ítélet akár precedens értékű is lehet, hiszen a tartalomszolgáltatók felelősségét érinti az ilyen ügyek kapcsán. (ProfitLine.hu)
A válság világszerte megtizedelte a dollármilliomosok számát is. A Merrill Lynch és a CapGemini tanácsadó szerdán nyilvánosságra hozott összeállítása szerint tavaly majdnem 15 százalékkal csökkent azoknak a száma, akiknek a vagyona legalább nettó egy millió dollár volt. A 30 millió, vagy ennél nagyobb vagyonnal rendelkező szupergazdagok tábora ennél jóval nagyobb mértékben, közel 25 százalékkal…
Az idei év első negyedében több mint 13 ezer dolgozót bocsátottak el a szálláshely- szolgáltatás-vendéglátás területén, a turizmusból élő munkaadók azonban további leépítésekre kényszerülhetnek, mivel a válság miatt kevesebb a turista, ráadásul a kormány adójavaslatának több eleme is inkább nehézséget jelent számukra. Az Országgyűlés ugyanis éppen a héten fogadta el azt a javaslatot, amely szerint…
Barack Obama amerikai elnök "95 százalékban" leszokott a dohányzásról, vagyis időnként még rágyújt - erről maga az amerikai elnök beszélt fehér házi sajtótájékoztatóján. (ProfitLine.hu)
Két évvel ezelőtthöz képest egy helyet előrelépve, a közép-európai rangsor negyedik helyén végzett Magyarország az amerikai Heidrick and Struggles vezetői tanácsadó cég és az Economy Business Unit által végzett Talent-index felmérésén, melyet a Népszabadság idéz. Hazánk kedvező helyét olyan országok veszélyeztetik mint Ukrajna és Bulgária, amelyekről néhány évvel ezelőtt senki sem tételezett volna…
A rabok kínzásával vádolják az afganisztáni bagrami amerikai támaszpont őreit. A BBC több héten át folytatott nyomozást és csaknem 30 volt foglyot kérdezett ki. Az interjúkból pedig azt szűrte le, hogy Bagramban rosszabb volt a foglyok helyezte mint Guantanamón, mert még ügyvédet sem kaphattak.
A horvát köztársasági elnök, Stjepan Mesic szerint az INA horvát olajtársaság vezetésében lezajló személyi változásokat korai kommentálni. A távirati iroda információja szerint összesen három magyar került az INA új vezetésébe.
Drámaian sok székelyföldi vállalkozás megy tönkre a Romániában bevezetett átalányadó miatt, a privatizációból meggazdagodott rétegtől szednének be pénzt
A szereplők bevonása nélkül nem lehet a szakképzési rendszert érintő törvénymódosításokat előkészíteni - jelentette ki az MKIK elnöke a testület konferenciáján. Parragh László szerint a kormány tervezett javaslatai tovább növelnék a szakképzés alapvető problémáit, áll a Világgazdaságban.
Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy szükség van a Margit-híd felújítására, de nem a jelenlegi elképzelések mellett.
Illetéktartozásom van, sezért a nyugdíj- és egészségpénztáramra utalandó összeget nem továbbítja az adóhatóság, mit tehetek? Rokkantnyugdíj mellett hogyan lehet munkát vállalni külföldön? Felmondott életbiztosítás után vissza kell fizetni a visszaigényelt adókedvezményt?
Az irodabérlők sokszor nehezen mérik fel saját terület-igényüket, mely az általános gazdasági helyzettel, vagy az anyavállalat stratégiájának hatására is számottevően változhat. Jelentős irodaterületek felszabadulásakor gazdaságos megoldás lehet az „albérlet”. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy az albérletbe adás körülményeit a tulajdonos gyakran korlátozza, feltételekhez köti. Húzza meg magát a…
Hatalmas bevételre számít az IKEA sajtóértesülések szerint a nyár végéig. A lakberendezési üzletlánc azonban a jövő évig nem vár gyökeres javulást a globális keresletben, emiatt ötezer munkahelyet felszámol, áll a Világgazdaságban.
Eddig semmilyen szerv nem vizsgálta, hogy az IMF-hitelből megsegített bankok valóban a hazai cégek és a lakosság hitelezésére költötték-e el a pénzeket - írja a Magyar Nemzet. A bankok áprilistól mostanáig 510 milliárd forintot kaptak e célra, azt azonban nem közölték, mennyit fordítottak ebből hitelezésre.
Trópusi szél söpört végig a Fülöp-szigetek északi részén, aminek következtében legkevesebb nyolc személy vesztette életét, tizenegy pedig eltűnt - közölték csütörtökön helyi katasztrófavédelmi...
Nem lehet elégszer hangsúlyozni a tényt, hogy egy-egy daganatos elváltozás korai észlelése és a korai szakaszban adott orvosi kezelés jelentősen megnöveli a túlélési esélyeket. Ennek tükrében igen fontos, hogy bizonyos önvizsgálatokat havi rendszerességgel mindenki végezzen el. Milyen önvizsgálatok ajánlottak?
Havi 29 ezer frankért (5,3 millió forint) kiadó Michael Schumacher hétszeres Forma-1-es világbajnok svájci villája. A német sztár tavaly ősszel költözött el a Vufflens-le-Chateau-ban lévő házból,...
A rendőrség a honvédségnél bevált "szerződéses jogviszonyt" próbálja átvenni azért, hogy enyhítsen a rendőrhiány okozta feszültségeken - írja a Népszabadság. Nem váltotta be a reményeket az ORFK tavaly márciusi felhívása, amely a rendőrség és a határőrség egykori hivatásos állományú tagjaihoz szólt, hiszen kevesebb mint kétszázan kérték reaktiválásukat azok közül, akik az elmúlt években a…
A megáradt folyók házakat és utakat öntöttek el az észak-morvaországi Vsetín körzetében, és egy asszony a vízbe fulladt - közölték helyi katasztrófavédelmi illetékesek. "Többen közvetlen veszélyben vannak, az árvíz miatt nem tudják elhagyni a házukat.
Csehországban halálos áldozatot követelt az áradás. Egy asszony vízbe fulladt, amikor elöntötte a házát a víz. A köztársaság keleti részén azokat a területeket öntötte el a napok óta zuhogó esővíz, ahol az 1997-es árvízben ötvenen haltak meg.
A Népszavának 14, a szintén a baloldalhoz közel álló Klubrádiónak pedig 14,5 millió forintos támogatást szavazott meg a napokban az MSZP pártalapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány – írja a Magyar Nemzet.
A Munkaerő-piaci Alap (MPA) Rehabilitációs Alaprészének zárolása ez év szeptemberéig csődbe viheti a megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációját és álláshoz jutását segítő civileket. Ennek cáfolataként az M1 Az Este című műsorában a minisztérium képviselője bejelentette, hogy 472 millió forinttal 12 hónapra biztosítják a civil szolgáltatók munkáját. A civilek egyelőre csak bizakodnak,…
Súlyosabb büntetésekkel kell számolniuk novembertől az agresszív tanulóknak és diákoknak Szlovákiában. A pozsonyi parlament ugyanis szerdán elfogadta a pedagógiai személyzetről szóló új törvényt, melynek alapján a tanítók és a tanárok az ősztől védett személyeknek számítanak.
Elrendelte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíróság a DAM 2004 Kft. felszámolását. A felszámolóbiztos elmondta, hogy a kohászati társaság pénzügyi helyzetének felmérése után dől majd el, hogy a cég munkavállalóinak májusi elmaradt bérét milyen forrásból fedezik, indokolt esetben a Bérgarancia Alapot veszik igénybe.
A több mint fél éve tartó növekedés után az utóbbi hetekben 0,7 százalékkal csökkent a munkanélküliség a Közép-dunántúli régióban; a regionális munkaügyi központ adatai szerint a Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyét magába foglaló térségben 58.647 regisztrált álláskereső van.
Az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékot találták német csillagászok óceán jelenlétére a Szaturnusz egyik holdja, az Enceladus jéggel borított felszíne alatt, így a fényes objektum csatlakozhat a Naprendszer vizes holdjainak kivételezett klubjához.
Június 30-án végleg bezár a Bem mozi - tájékoztatta az InfoRádiót a filmszínházat jelenleg üzemeltető Új Budapest Filmstúdió ügyvezető igazgatója. Kántor László elmondta: a mozi bezárása egy folyamat része, hiszen tavaly lebontották a Kultiplexet, most pedig a Bemen kívül árulják az Európát és a Hunniát is.
Az orosz Gazprom Európát ellátó gázvezetéket akar építeni, az atomenergia cég pedig erőműveket kínál Afrikában. A többi mellett ezekről a potenciális üzletekről tárgyal több országot érintő Afrikai látogatását Dmitrij Medvegyev orosz elnök. Moszkva ezzel is azt akarja bizonyítani, hogy többpólusúvá vált a világ, ám a "fekete kontinens" lemaradt Kína mögött.
Bár a válság kissé visszaveti a luxusboltok forgalmát, a prémium termékek gyártóinak megéri a budapesti jelenlét - derül ki a Világgazdaság összeállításából. Ezt jelzi - írja a lap -, hogy...
Nigéria déli részén a Mozgalom a Niger-delta Egyenjogúságáért (MEND) elnevezésű lázadócsoport csütörtökön megtámadta a Shell brit-holland olajtársaság egyik fontos vezetékét.
Budapest — Görögországi vakációja alatt agyvérzést, hivatalosan agyi infarktust kapott Frabato (40), aki életveszélyes állapota ellenére csak egy hét hercehurca után került haza Kos szigetéről.
Nehéz csoportba került a férfi kézilabda-válogatott a 2010-es ausztriai Európa-bajnokságon. A szerdai bécsi sorsoláson nemzeti együttesünk az olimpiai és világbajnok franciákkal, a korábbi vb-győztes spanyolokkal és a csehekkel került egy kvartettbe.
Arányaiban fele annyian kötnek utasbiztosítást a nyaralásuk időtartamára Magyarországon, mint Nyugat-Európában, pedig az a néhány forint biztosan megéri, ha baj van. A válság miatt még kevesebben köthetnek idén nyáron biztosítást, mint tavaly, pedig van már biztosítás napi alig 250 forintért is. Ha kötünk, az online a nyerő....
Több pénzügyi "nagyágyú" is elindulna a gyógyszerautomata-piacon, ám az a baj, hogy egyelőre nincs szabályozva az eszköz használata - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint - mivel nincs törvény a gépek...
Több pénzügyi "nagyágyú" is elindulna a gyógyszerautomata-piacon, ám az a baj, hogy egyelőre nincs szabályozva az eszköz használata - írja a Napi Gazdaság. Mivel nincs törvény a gépekre,...
ENSZ adatok szerint a külföldi közvetlen befektetések a világban az idén a tavalyinak még a felét sem érték el az első negyedévek összevetésében. A világszervezet kereskedelemfejlesztési szervezete, a...
Lemondta a csütörtökre meghirdetett, az iráni elnökválasztási eredmények elleni tiltakozások során meghalt emberek emlékére tervezett rendezvényt Mehdi Karubi mérsékelt elnökjelölt. Pártjának...
Bár a válság kissé visszaveti a luxusboltok forgalmát, a prémium termékek gyártóinak megéri a budapesti jelenlét - derül ki a Világgazdaság összeállításából. A cikk szerint ezt jelzi, hogy hamarosan e...
Úthengert "kötött el" autókázáshoz, avagy inkább "úthengerkézéshez" egy férfi az Egyesült Államokban. Az illetőnek éjjel kettőkor szottyant kedve a szórakozáshoz a coloradói...
Az Egyesült Államok pekingi nagykövetsége útján csütörtökön arra kérte a kínai hatóságokat, hogy engedjék szabadon az előző nap vád alá helyezett ellenzéki aktivistát. Liu Hsziao-po az 1989-es...
Az EUR/USD erősödést mutatott, és 1,3966-ra emelkedett, azonban nem si9k4erült tartósan átlépni az 1,3950-es ellenállást. Ezután megfordult a mozgás iránya, és a devizapár visszaesett 1,3937-re. Ezután ismét emelkedés mutatkozott, és napi csúcsot értek el 1,3973-nál. Támogatás 1,39-nél található. Az AUD/USD 49 pipes nyereséggel nyitott. Ugyan nem sikerült tartósan bevenni a 0,80-as szintet, a…