A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,62 pontos emelkedéssel, 15.277,88 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,56 százalékkal erősödött.
Kiraboltak egy budapesti benzinkutat hajnalban. A X. kerületi, Kerepesi úti töltőállomásra bukósisakban és napszemüvegben ment be egy férfi, aki - valószínűleg fegyverrel - a bevételt követelte.
Sem rosszindulat, sem a félrevezetés szándéka nem vezette az MSZP-t, amikor Szombathely és a megye legjellemzőbb épületeit, köztük a jáki templomot és a szombathelyi székesegyházat választotta ki és szerepeltette a szórólapokon - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében Horváth Attila, az MSZP szombathelyi szervezetének elnöke.
A Mahmúd Abbász elnök irányítása alatt álló palesztin rendőrség rajtaütött Hamász-fegyveresek rejtekhelyén csütörtökön Ciszjordániában; a kialakult tűzharcban többen megsérültek - közölte a Palesztin Hatóság biztonsági erőinek szóvivője.
Két viszonteladói ügyfélmenedzser felvételével bővítette csapatát az OKI magyarországi leányvállalata, fő feladatuk a kapcsolattartás lesz a számítástechnikai viszonteladó partnerekkel.
A külkereskedelmi mérleg az előzetesen közöltnél magasabb, 619,1 millió euró (198,1 milliárd forint) aktívumot mutatott az idén január-márciusban, az egyenleg 337 millió euróval (123 milliárd...
Jövő hétfőtől szűnik meg a BKV főtanácsosának munkaviszonya, Futó Sándor a neki járó végkielégítés felével, 36 millió forinttal távozik a cégtől – tudta meg egy kormányközeli lap.
Rövid időn belül már a negyedik alkalommal találtak doppingszereket a vámosok a magyar-román határon, ezúttal a nagylaki átkelőnél próbálták áthozni a teljesítményfokozókat - közölte a Vám- és...
Még mindig a cégvezetők többsége veszi nyakába a marketinget – derül ki az internetvallalkozas.com legfrissebb felméréséből, amelynek keretén belül az oldal szerkesztői 1.100 kis- és középvállalkozást, illetve azok vezetőit kérdezték meg a vállalkozásuk marketingjéről, eredményeiről és terveiről. A KKV marketing felmérés 2009 c. tanulmány a hazai kis- és középvállalkozások marketing helyzetét,…
Nagyobb lehet az idei évben a légitársaságok vesztesége, mint amire korábban számítottak az iparági szakértők, miután a válság következtében az utazás iránti kereslet hanyatlik - közölte a Nemzetközi...
Márciusban több mint 500 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, néhány millió euróval még annál is több, mint amit előzetesen közölt a Központi Statisztikai Hivatal. Az...
Ötévnyi növekedés ért véget a befektetők kockázatvállalási félelmei miatt a válság kitörésével. A recesszió miatt összességében stagnáltak az Európába irányuló befektetések 2008-ban.
Csaknem duplájára nőtt egy hónap alatt az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) hiánya és április végén meghaladta a 31 milliárd forintot - írja a Népszava. A növekvő hiány legfőbb oka, hogy januártól...
A Fidesz várhatóan 16, az MSZP 5, míg a Jobbik 1 mandátumot szerezhet a most vasárnapi európai parlamenti választásokon - derül ki a HVG megbízásából május 22-e és 26-a között az ország felnőtt...
Orbán Viktor szerint a német, a cseh és a szlovák szocialisták esztergomi kijelentéseivel kapcsolatos reakcióikkal az MSZP-t kívánják segíteni az EP-választáson; a Fidesz elnöke az MR1-Kossuth Rádió csütörtök reggel sugárzott hírműsorában úgy fogalmazott, hogy a szórakoztatóipar műfajába tartozó kampányesemény, ami az elmúlt napokban ebben a kérdésben történt.
A valóságban elérhetőnél jóval nagyobb kedvezményt ígértek a fogyasztóknak az Intersport áruházak által megjelentetett reklámok. A GVH ötmillió forinttal díjazta a félrevezetést.
Szélsőséges zsidó telepesektől halálos fenyegetést tartalmazó levelet kapott az izraeli hadsereg ciszjordániai parancsnoka - jelentette csütörtökön az izraeli katonai rádió. Az írás szerzői...
Súlyos balesetet szenvedett két szolgálaton kívüli rendőr Budapesten, amikor autójukkal egy lámpaoszlopnak csapódtak. A két szolgálaton kívüli rendőr szerda este tizenegy órakor hajtott egyikük autójával a Dózsa György út VII.
Megérkeztek csütörtökön az első kutatóhajók az Atlanti-óceánnak arra a részére, ahol lezuhant az Air France Rio de Janeiro és Párizs között közlekedő járatának egyik gépe hétfő hajnalban, fedélzetén 228 emberrel, köztük négy magyar állampolgárral. A brazil haditengerészet két hajójának legénysége egyelőre nem talált döntő fontosságú maradványokat.
A Mahmúd Abbász elnök irányítása alatt álló palesztin rendőrség rajtaütött Hamász-fegyveresek rejtekhelyén csütörtökön Ciszjordániában; a kialakult tűzharcban többen megsérültek - közölte a...
A mai kamatdöntésekre várva elsősorban a gyógyszeripari és az olajipari cégek papírjai emelkedése miatt erősödéssel nyitottak a vezető európai részvénypiacok. (ProfitLine.hu)
Megtört a nemzetközi részvénypiacok lendülete, Amerika mellett Ázsia is eséssel zárt, melynek hatására ma reggel a BUX is mínuszban nyitott. Mostanra azonban már enyhe pluszt mutat a benchmark,...
A méhen kívüli terhesség felismerése sokszor problémát jelent, pedig az időben felállított diagnózis nemcsak az életet veszélyeztető szövődménytől védheti meg az anyát, hanem a későbbi terhességek sorsának szempontjából is meghatározó.
Az orosz központi bank hat héten belül már harmadjára csökkentette az alapkamatát, miután az infláció tovább lassult. A mostani kamatcsökkentés során az alapkamat 50 bázisponttal 11,5 százalékra enyhült. A jegybank április 24-én kezdte meg a kamatcsökkentési sorozatát. (ProfitLine.hu)
Tekintettel arra, hogy Angela Merkel német kancellár élesen kritizálta azt, hogy az Európai Központi Bank a monetáris politika hagyományos eszköztárán kívül eső eszközök bevetésével (úgynevezett...
A tegnapi 3.1%-os esést ma 1.3%-os emelkedés követte a WTI júliusi határidős árfolyamában, mely ennek köszönhetően jelenleg a 67 dolláros szintnél tartózkodik. A Goldman még ezeken a szinteken is...
Alkotmányellenes lehet az a kormányzati törekvés, hogy az offshore cégekben felhalmozott, korábban keletkezett jövedelmeket is meg kell adóztatni - mondta az InfoRádiónak Vadász Iván adótanácsadó.
Június 22-től ismét szereplnek az AAA Auto részvényei a cseh PX indexben, mégpedig 0.1%-os súllyal. A papírok idén márciusban kerültek ki a benchmarkból, mert nem rendelkeztek a szükséges...
A nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony magyar foglalkoztatási ráta fő oka a rendkívül bőkezű nyugdíj- és gyermektámogatási rendszer - mondta el a Magyar Nemzeti Bank vezető elemzője a Magyar Közgazdasági Társaság előadásán. Kátay Gábor szerint ezért szükség van a nyugdíjkorhatár emelésére, a gyes, gyed időtartamának csökkentésére.
Sajtóinformációk szerint gyakorlatilag fizetésképtelenné vált az oktatási tárca a minisztérium büdzséjét érintő sorozatos zárolások miatt - ezt a tárca is elismerte már
Megkezdődtek az idei érettségi szóbeli vizsgák, a diákok hat napon keresztül emelt szinten vizsgáznak, majd június 15-étől tartják a középszintű szóbeliket.
Jövő hétfőtől megszűnik a BKV főtanácsosának munkaviszonya, Futó Sándor a neki járó végkielégítés felével, 36 millió forinttal távozik a cégtől - tudta meg a Népszava.
Az orosz központi bank csütörtökön újból mérsékelte az irányadó kamatot, már a harmadik kamatcsökkentést hajtotta végre az elmúlt hat hét során. Az irányadó kamatot 11,5 százalékra csökkentette a bank...
Az osztrákok hetven százaléka nem érzi úgy, hogy a világgazdasági válság hatással volt a jövedelmére - állapította meg a GfK kutatóintézet friss tanulmányában. A felmérés magyarországi részéből kiderül, hogy a magyaroknak csak 28 százaléka tapasztalja ugyanezt. Az osztrákok főként a luxuscikkek beszerzésénél spórolnak és optimistábban látják a jövőt mint a kelet-európai fogyasztók.
Súlyos balesetet szenvedett két szolgálaton kívüli rendőr Budapesten, amikor autójukkal egy lámpaoszlopnak csapódtak - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az...
Hárommilliárd forint az éves tagdíj abban a klubban, ahová a világon mindössze száz ember tartozhat. A kiváltságért cserébe a világ bármely pontján jogosult a tag arra, hogy a klub luxusingatlanjait, járműveit és fényűző szolgáltatásait igénybe vegye. Magyarországon jóval szerényebbek mind a tagdíjak, mind a szolgáltatások, de a lényeg ugyanaz: a klubban hasonló társadalmi presztízsű, érdeklődésű…
Az EU-ban arányaiban Magyarországnál csak Máltán dolgoznak kevesebben. A Magyar Nemzeti Bank elemzője szerint az uniós átlagtól való lemaradás fele 5 éven belül ledolgozható lenne. Kátay Gábor szerint ehhez szükséges a nyugdíjkorhatár emelése valamint a gyes, gyed időtartamának csökkentése - tudósít az Inforadio.
Kissé gyengült a forint, az euró árfolyama a szerdán délután kialakult árfolyamsávban ingadozva csütörtök délelőtt 287,52 forint volt, szemben az előző nap délutáni 286,85 forinttal. A szerda esti,...
Ma kezdődtek meg az idei érettségi szóbeli vizsgái: a diákok hat napon keresztül emelt szinten vizsgáznak. Az érettségizők emelt szinten 87-féle vizsgatárgyat választottak, minden tárgyból van szóbeli vizsga is - tájékoztatott az MTI.