2009. augusztus 3. hétfő

aug. 3
9:21
Hosszú Katinka: „Abba akartam hagyni az úszást” (Metropol)
Gyurta Dániel világbajnoki arannyal, Cseh László pedig egy ezüsttel és egy bronzzal járult hozzá a magyar úszók római éremkollekciójához, a vizes vb magyar felfedezettje - ha úgy tetszik: hősnője -, egyszersmind legeredményesebbje is azonban Hosszú Katinka volt.
aug. 3
9:21
Vadászfegyverrel lőttek anyára és lányára - újságírókra támadtak a romák a helyszínen (Metropol)
Újabb halálos merényletet követtek el romák ellen, ezúttal Szabolcsban; hétfőre virradóra Kislétán ismeretlen támadók az otthonában lőttek agyon egy 45 éves alvó asszonyt, 13 éves lányát pedig súlyosan megsebesítették. Az ügy nyomozását a Nemzeti Nyomozó Iroda vette át, közben befejeződött a helyszínelés.
aug. 3
9:21
Magyar siker a Broadwayn - Aratott Harsányi Börtönszínháza (hirado.hu)
A színház igazgatóját annyira megragadta és meghatotta a darab, hogy az előadás műsoron tartásáról és egy amerikai turnéról tárgyalnak
aug. 3
9:22
Nincs fennakadás a 4-6-os vonalán (Infostart)
Nincs fennakadás a 4-es és a 6-os villamosok vonalán közlekedő autóbuszok forgalmában - közölte a BKV szóvivője.
aug. 3
9:22
Védelem? - Kontraszt (videó) (HírTV)
Adások: 2009. augusztus 2. vasárnap 20.05, 23.05 2009. augusztus 3. hétfő 8.05
aug. 3
9:23
Balla Irma fia kártérítést fog kérni (hirado.hu)
A férfi azt mondta, hogy nem elég az édesanyját meggyilkolt segédmunkás beismerő vallomása, mert azt a férfi bármikor visszavonhatja
aug. 3
9:25
Balázs Péter: a kettős állampolgárság nem oldja meg a tömeges problémákat (hirado.hu)
A kettős állampolgárságot csak egyénileg lehet elbírálni, emiatt nem a legjobb eszköz - mondta a külügyminiszter
aug. 3
9:27
Kilábalás jön a jósprofesszor szerint - Mit kell venni? (Portfolio)
Tovább folytatódhat a nyersanyagár emelkedés 2010-ben is, mivel a globális recesszió által támasztott keresleti oldali nyomás mérséklődik majd, mondta egy bányászati konferencián Nouriel Roubini, a...
aug. 3
9:27
Visszatér a tragikus tűzijáték szervezője (Pénzcentrum)
Ugyanaz a cég szervezi idén az augusztus 20-i budapesti tűzijátékot, amely 2006-ban, a halálos áldozatokat is követelő tragikus esemény egyik rendezője volt....
aug. 3
9:29
1.7 milliárd dollár Ukrajnának (Portfolio)
Összeállt az európaiak által tervezett újabb kölcsöncsomag Ukrajnának. A mintegy 1.7 mrd dollárt az EIB, az EBRD és Világbank adnák össze, hogy ezzel elkerüljék az Európát érintő gázellátási...
aug. 3
9:31
Fejet hajtott a UBS (Portfolio)
Elvi megállapodás született a UBS és az amerikai állam között, így a hónapok óta húzódó konfliktus hamarosan a múlté lehet. A bank több ezer ügyfelének nevét adja át az adóhatóságnak, cserébe nem...
aug. 3
9:33
Még jobban bíznak a magyar államban a befektetők (Portfolio)
Az egyre csak javuló nemzetközi befektetői hangulatban tovább süllyedt a magyar országkockázat egyik fontos mutatószáma, ami azt jelenti, hogy újabb 9 havi csúcsra ért a magyar állam...
aug. 3
9:33
Törvénytervezet: korlátoznák a bankok bónuszait (HR Portál)
Az amerikai képviselőház a pénzügyi ágazatban dolgozó menedzserek magas bónuszkifizetéseit korlátozó törvénytervezetet fogadott el. A tervezet még szenátusi jóváhagyásra és elnöki aláírásra vár, de elfogadása esetén sem lesz a tavalyi évre visszamenőleges hatályú, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
aug. 3
9:35
Biztonsági melltartót a magyar rendőrnőknek (HR Portál)
A Rendészeti Védegylet kezdeményezi, hogy a Magyar Rendőrségnél is rendszeresítsék a rendőrnők részére az ütés és lövedékálló melltartókat. Németországban már tavaly bevezették a biztonsági melltartót az ott szolgálatot ellátó rendőrnőknek, adja hírül a Magyar Nemzet az MTI alapján.
aug. 3
9:36
Massa elhagyta a kórházat és hazarepült (Blikk)
A Ferrari pilótája egy hete még súlyos, életveszélyes állapotban volt
aug. 3
9:36
Elhagyta hazánkat Massa (HírTV)
Elhagyta Magyarországot Felipe Massa. A spanyol pilóta kora reggel távozott az Állami Egészségügyi Központból, mentővel vitték Ferihegyre. Feleségével együtt magángéppel utazott Brazíliába, ahol folytatják a rehabilitációt.
aug. 3
9:36
BUX: +0,22 százalék nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,67 pontos emelkedéssel, 17.318,72 ponton nyitott hétfőn. Az index a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,22 százalékkal erősödött.
aug. 3
9:36
Békéscsabán haltak meg a legtöbben tavaly a közutakon (Blikk)
Az elmúlt esztendőben - az ország városai közül - Békéscsabán történt a legtöbb halálos közlekedési baleset: a város útjain 15-en vesztették életüket, míg 52-en súlyos sérüléseket szenvedtek - írta a Békés Megyei Hírlap hétfőn. Országosan a kerékpáros balesetek aránya 10 százalék alatti, Békés megyében 20,5 százalék.
aug. 3
9:36
100 milliós vérdíj a romák elleni támadások elkövetőire (Blikk)
Roma családra támadtak hajnalban Kislétán, a saját házukban. A tettesek berúgták az ajtót, majd tüzeltek. Egy nő meghalt, lánya súlyosan megsérült. A rendőrség 100 millió forintra emelte a roma sorozatgyilkosság ügyében a nyomravezetői díjat. Az MTI úgy tudja, hogy hasonló fegyverrel követtek el több támadást is romák ellen.
aug. 3
9:38
A külügyminiszter szerint a kettős állampolgárság nem oldja meg a problémákat (Gondola)
Balázs Péter szerint a kettős állampolgárságot csak egyénileg lehet elbírálni, emiatt nem a legjobb eszköz tömeges problémák kezelésére; a külügyminiszter hétfőn, a Magyar Televízió Nap-kelte című...
aug. 3
9:38
Hibás buszok pótolják a Combinót (Blikk)
Budapest — Roncsokkal próbálja helyettesíteni a BKV a Combino villamosokat az előttünk álló három hétben. A 33 darab 10-20 éves csuklós Ikarusból szombaton 15 robbant le, vasárnap pedig csak délig 18 meghibásodásról kaptak jelentést a diszpécserek – értesült BKV-s forrásokból a Blikk. Kiricsi Karola, a cég szóvivője csak 11, illetve 12 meghibásodást ismert el lapunknak.
aug. 3
9:39
Új AIDS-vírust találtak (hirado.hu)
Francia virológusok olyan új AIDS-vírust találtak, amely feltehetően gorillától került át emberre
aug. 3
9:40
Az iráni ajatolláh megerősítette Ahmadinezsád elnökké választását (Gondola)
Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője hétfőn hivatalos szertartás keretében jóváhagyta Mahmúd Ahmadinezsád elnökké választását. Az arab nyelvű al-Alam állami televízió...
aug. 3
9:41
Levelet írtak Bajnainak a diósgyőri kohászok (hirado.hu)
A nyílt levélben azt kérik, hogy változtassanak a csődtörvényen, és ne helyezhessék a munkavállalók érdekei elé a hitelezőkét
aug. 3
9:43
Ali Hamenei jóváhagyta Ahmadinezsád elnökké választását (hirado.hu)
A régi-új elnök szerdán teszi le a hivatali esküt a parlament előtt
aug. 3
9:45
Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás? (WebBeteg)
A magasvérnyomás kezelésével megelőzheti a súlyos, akár az életet veszélyeztető szövődményeket. Orvosa javasolhatja, hogy a magasvérnyomáshoz hozzájáruló egyéb betegségeket is kezeltesse, így például a cukorbetegséget és a magas koleszterinszintet.
aug. 3
9:45
Talált új befektetőt a SkyEurope (Portfolio)
Új befektetőt talált a SkyEurope - közölte a vállalat szóvivője, Tomas Kika pénteken. Az osztrák Focus Equity 16.5 millió eurós befektetést eszközöl a csődbe ment légitársaságban. A befektetői...
aug. 3
9:45
Közmunkásokkal dolgoztat az állam (Pénzcentrum)
Az EU-ban Magyarországon a legrosszabb a helyzet az alacsony iskolázottságúak foglalkoztatottságában. A munkanélküliség és a szegénység generálta problémahalmazt súlyosbítja az egyenlőtlenségeket tovább növelő iskolarendszer, így termelve újra a következő generációk hátrányait is....
aug. 3
9:48
Már a svájci bankszámla sem elég biztonságos? (Privátbankár)
Megállapodást kötött az amerikai kormány az UBS AG-val az ügyfelek adatainak kiadásával kapcsolatos vita rendezése érdekében
aug. 3
9:48
Recept: Barackos-kakaós sütemény (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 dkg margarin 1 tojás 25 dkg cukor 4 dkg kakaó 25 dkg liszt 2,5 dl tej 1 csomag sütőpor barackbefőtt
aug. 3
9:50
Recept: Pudingos szelet (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt 25 dkg margarin 20 dkg porcukor /kristálycukor is jó/ 2 evőkanál kakaó 1 tojás 1 teáskanál szódabikarbóna A krémhez: 5 dl tej 9 evőkanál cukor 2 csomag vaníliás pudingpor 1 nagy pohár tejföl A mázhoz: 4 evőkanál kakaó 4 evőkanál porcukor 4 evőkanál forró víz 8 dkg vaj
aug. 3
9:52
Recept: Különleges töltött paprika (Mindmegette)
Hozzávalók: 10 db tölteni való paprika 30 dkg darált hús 1 csésze párolt rizs 1 pohár tejföl 2 tojás 3 szál apróra vágott petrezselyemzöld füstölt szalonna vöröshagyma paradicsom só bors reszelt sajt olaj
aug. 3
9:54
Recept: Krumplifőzelék paprikásan (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg krumpli 3-4 db babérlevél pici ételízesítő só bors 1 kis pohár tejföl 1 evőkanál cukor A rántáshoz: kevés olaj 1 evőkanál liszt 1 kis fej hagyma 1 teáskanál pirospaprika
aug. 3
9:54
Vasútcsodák Budapesten (Blikk)
Ferencváros — Bánhatja, aki lemaradt a második nemzetközi vasútmodell-kiállításról. A Ganz járműjavító műhelyében bemutatott makettekből ugyanis volt néhány centis és két és fél méteres is. Kiderült, hogy a terepasztalok világában a méret a lényeg, ám az élet más területivel szemben itt minél kisebb valami, annál értékesebb.
aug. 3
9:54
Elhunyt Püski Sándor (HírTV)
Életének 99. évében vasárnap elhunyt Püski Sándor. Püski a harmincas évek közepe óta foglalkozott könyvkiadással. A Magyar Élet Könyvkiadót 1935-ben alapította, elsősorban népi írók műveit adta ki, köztük Erdélyi József, Sinka István és Németh László könyveit.
aug. 3
9:56
EUR/SEK Jóval 50 pont fölötti svéd beszerzési menedzserindex (HírTV)
Az EUR/SEK esése némiképp lelassult, azonban a kedvező svéd adatok után azonban tovább eshet. A svéd Swedbank- beszerzési menedzserindex júniusban 50,5 pontról 54,3 pontra emelkedett, meghaladva ezzel az 51,5 pontos elemzői konszenzust. Az EUR/SEK-et 10,2210-en jegyzik. Támogatás 11,1000-nél, míg ellenállás 10,2798-nál található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
aug. 3
9:57
Balázs: a kettős állampolgárság nem megoldás (Metropol)
Balázs Péter szerint a kettős állampolgárságot csak egyénileg lehet elbírálni, emiatt nem a legjobb eszköz tömeges problémák kezelésére; a külügyminiszter hétfőn, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában úgy vélekedett, hogy amikor a szomszédos országokban élő határon túli magyarokról beszélünk, akkor a belpolitikai szempontok háttérbe szorítják a lényeget, "itthoni szavazatszerzésre megy a…
aug. 3
9:57
Balázs Péter: a kettős állampolgárság nem oldja meg a tömeges problémákat (Alternatív Energia)
Balázs Péter szerint a kettős állampolgárságot csak egyénileg lehet elbírálni, emiatt nem a legjobb eszköz tömeges problémák kezelésére; a külügyminiszter hétfőn, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában úgy vélekedett, hogy amikor a szomszédos országokban élő határon túli magyarokról beszélünk, akkor a belpolitikai szempontok háttérbe szorítják a lényeget, "itthoni szavazatszerzésre megy a…
aug. 3
9:57
"Nem titok a pornós múltam" (hirado.hu)
Dita Von Teese Twitter oldalán reagált a róla megjelent botrányos újságcikkekre
aug. 3
9:58
Részegen aludt el az M7-esen (HírTV)
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az az autós, aki feltehetőleg elaludt vezetés közben az M7-es autópályán, ezért járművével letért az útról és felborult - értesült a HavariaPress. Mint kiderült, a sofőr ittas volt.
aug. 3
9:59
Segítséget kérnek az árvíz miatt bajba jutott termelők (hirado.hu)
Vas megyében több mint nyolcezer hektáron tette tönkre a termést az árvíz, ami közvetlenül a betakarítás előtt jött
aug. 3
10:01
Tartja magát a forint! (hirado.hu)
Az eurót hétfőn délelőtt kilenc órakor 266,15 forinton jegyezték
aug. 3
10:03
Megint hátára vette a piacot az OTP (Portfolio)
A ma hajnali ázsiai részvénypiaci emelkedés a hazai tőzsdének is kisebb lendületet adott a nyitást követően, a BUX 1.3%-kal került feljebb. A nagyok között változatlanul az OTP teljesít a legjobban,...
aug. 3
10:06
Forinthitel és prémium biztosítás a biztonságért (Privátbankár)
Előtérben az ügyfelek biztonsága: forint alapú hitel és prémium biztosítás (x)
aug. 3
10:06
Pálffy István bringával járja körbe a Balatont (Blikk)
Marcival Keneséről indulva naponta 20-30 kilométert is tekernek.
aug. 3
10:06
Nem jött össze a bikinis világcsúcs (Infostart)
Az angliai Essexben valamivel kevesebb, mint kétezer fürdőruhába öltözött nőre lett volna szükség ahhoz, hogy megdöntsék az egy képen szereplő bikinis hölgyek világcsúcsát. A csúcsdöntés elmaradt, mert csak néhány tucat vállalkozó jelent meg a hűvös időben.
aug. 3
10:06
Hogyan mérhetjük a képzések hatékonyságát? (HR Portál)
A képzés-fejlesztés az a terület, amelynek során hihetetlen pénzeket, rengeteg időt ráfordíthatunk egy-egy tréningre, vagy coaching folyamatra, de akár még egy workshop is jelentősen csökkentheti erőforrásainkat. Éppen ezért elengedhetetlenül fontos, hogy tudatosan foglalkozzunk ezzel a területtel, vagyis tervezzük meg a folyamatot, annak kontrollálását és az eredmények kiértékelését.
aug. 3
10:08
Erősít a forint - tovább is van, mondjam még? (Privátbankár)
Az elmúlt hetekben kialakult sáv erős határával próbálkozik a forint: az eurót hétfőn délelőtt kilenc órakor 266,15 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 266,90 forint után. ...
aug. 3
10:08
Eltűnik a szaktudás a cégekből a válság miatt (HR Portál)
A nők sokkal inkább hajlandóak szakképzettségüket bővíteni a recesszióban, mint a férfiak - ez derült ki a Vodafone Egyesült Királyságban végzett felméréséből, amely azt vizsgálta, hogy a recesszióban mennyire jellemző a megfelelő szakismeret hiánya az egyes cégekben, illetve a dolgozók mit tesznek a távozók szaktudásának pótlására.
aug. 3
10:12
Kormányzati segítséget kérnek a vasi árvízkárosultak (Infostart)
Kormányzati segítséget kérnek az árvíz miatt bajba jutott vas megyei termelők - írta a Vas Népe. A lap tájékoztatása szerint eddig 111 kárbejelentés érkezett a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalba.

Keresés