Megfelelő, szabványos anyagot használt a kivitelező annak a miskolci panelháznak a homlokzati felújításán, amelyben szombat éjszaka tűz pusztított - írta kedden a Borsod Online (Boon). A ház...
Az MSZP fővárosi szervezete kezdeményezi az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György szocialista politikus visszahívását valamennyi, gazdasági társaságban betöltött funkciójából. A frakció az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írja, hogy erről az augusztus 24-i ülésen határoznak, így a Fővárosi Közgyűlés augusztus 27-i ülésén már döntés is születhet.
Egy több éve halott középkorú férfit találtak kedden egy budapesti lakásban, a II. kerületi Lövőház utcában. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az értesülést megerősítve az MTI-vel...
A részvénypiacok mellett az olaj árfolyama is magához tért a keddi napon, az elmúlt két nap folyamán bekövetkezett 5 százalékos esést követően. (ProfitLine.hu)
Emelkedéssel zárt az arany árfolyama a keddi napon, a javuló német gazdasági hangulat és az amerikai makroadatok hatására optimistává váló befektetői hangulat mellett. (ProfitLine.hu)
Nemcsak a csütörtöki nemzeti ünnepen, de már szerdán is számítani kell katonai repülőgépek felbukkanására Budapest légterében - jelenti a HavariaPress. A Honvédelmi Minisztérium azonban abban bízik, hogy most senkiben sem keltenek riadalmat az erős hanghatással járó átrepülések, holnap ugyanis csak a tisztavatás mozzanatait próbálják el.
Az MDF országos választmányának keddi döntése alapján a párt hivatalos ifjúsági szervezete az Ifjúsági Konzervatív Unió (IQ) - mondta Makay Zsolt, a választmány elnöke kedden az MTI-nek....
Az MDF országos választmányának keddi döntése alapján a párt hivatalos ifjúsági szervezete az Ifjúsági Konzervatív Unió (IQ) - mondta Makay Zsolt, a választmány elnöke kedden. Hozzátette: a küldöttek 95 százalékos többséggel fogadták el azt, hogy az IQ legyen a párt új ifjúsági szervezete.
A magyarok évente 73,4 milliárd forint hálapénzt adnak az egészségügyi ellátás különböző szintjein jobb ellátásban bízva - derült ki a Patika Egészségpénztár és a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak...
A szerb külügyminisztérium kedden tiltakozott Albánia belgrádi nagykövetségénél az albán miniszterelnök kijelentései miatt, amelyekkel Sali Berisha az albán nemzet egyesítési tervéről beszélt....
Bezárja az Északi Járműjavító telephelyét a MÁV-Gépészet Zrt., a társaság által telephely-racionalizálásnak nevezett átalakítással 338 munkavállaló munkahelye szűnhet meg csoportos létszámleépítés...
Korlátozottan kamerázhatók be a BKV közlekedési eszközei, csak a jármű vezetőjének önkéntes hozzájárulásával és kizárólag az ő munkavégzési helyén van mód kamerás megfigyelésre, az utasok...
Az átláthatóbb pénzügyi tevékenység kialakításáért és a hitellel rendelkezők védelméért további törvények módosítása és meghozatala szükséges az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi...
Az országgyűlési képviselők költségtérítéséről népszavazást kezdeményező Seres Mária nyílt levélben fordul a képviselőkhöz, azt kérve, ősszel ismét rendeljék el a népszavazást. Seres Mária keddi...
Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a Fidesz-KDNP a hitelkárosultak megsegítésére - jelentette be Soltész Miklós, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője kedden Budapesten. A...
A Lehet Más a Politika (LMP) a környezetre és a demokráciára is súlyosan károsnak tartja a Velencei-tó mellé tervezett King's City kaszinóvárost - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Ivády...
Folyamatosan zajlik a kislétai gyilkos támadásban súlyosan megsebesített kislány meghallgatása, amelyhez a rendőrség pszichológus segítségét veszi igénybe - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)...
Több fő közlekedési utat lezárnak, vagy lezárhatnak Budapesten az augusztus 20-i ünnepségek miatt, és forgalomterelésekre is számítani kell - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A...
Az államfő a Hősök terén mondja el ünnepi beszédét augusztus 20-a alkalmából - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedden az MTI-nek. A köztársasági elnök szerdán a...
Egy év alatt duplájára emelkedő rossz hitelállomány, hét és félszeres értékvesztés és céltartalék, növekvő kamatkülönbözeti és kereskedési eredmény - ellentétes tényezők, de egyértelmű összkép: 32...
MAGYARORSZÁG — „Hamarosan ott leszünk, és kopogtatunk az ajtón!” – üzente Bencze József országos rendőrfőkapitány a Blikken keresztül a roma sorozatgyilkosságok elkövetőinek. Néhány bizarr részlettől eltekintve nem árult el nyomozati titkokat a főzsaru, de magabiztossága mindent elárult. A zsaruk nyomon vannak.
Ma dönt a bíróság Varga Gergely volt ügyész, korábbi főügyészségi szóvivő előzetes letartóztatásáról, melyet a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozott kedden. A súlyos vesztegetési ügyről elsőként beszámoló Népszava már az ügyet kirobbantó írásában is furcsállotta, hogy nem vették őrizetbe a pénzátvételkor tettenért ügyészt, holott – mint írtuk – "hivatalos személy által elkövetett vesztegetés…
Szerény véleményem szerint tarthatatlanná vált a helyzete Ihász Sándor fővárosi főügyésznek. A minap azt írtam, bocsánatot is kérhetne pártfogoltja botrányaiért, ha már a lemondás nem jutott eszébe. Meg azért is – ezt levélben kérte tőle szerkesztőségünk –, amiket első felindulásában lapunkkal szemben megfogalmazott. „Megítélésünk szerint – írtuk neki – semmi nem jogosítja fel arra, hogy valótlan…
Gyökeres változások várhatók a BKV irányításában, felügyeletében és ellenőrzésében - ez elmondható Demszky Gábor főpolgármester szándékai illetve a frakcióközi egyeztetés alapján. Azt még nem tudni, melyek lennének a változások: az MSZP-n belüli csatározások és a koalíciós partnerek közti viták miatt változó körülményeken kívül ennek oka, hogy még várni kell több belső vizsgálat következtetéseire.
Festene, mázolna, tapétázna? Vagy esetleg a bútorait szeretné kicserélni? Ötleteink segítségével könnyen veheti az akadályokat! Ha egyedül akar nekilátni a nagy feladatnak, akkor önnek kell a saját mesterének lenni, vagyis megtervezni, megszervezni, beszerezni és kivitelezni is! De kezdjük rögtön az elején!
A következő húsz évnek valószínűleg az lesz a dolga, hogy a közérdeket érvényesítse a kapitalista szabad rablással szemben - állítja Nádas Péter. A Kossuth-díjas író szerint ez nehéz lesz, mert a kádárista és a horthysta restauráció egyetlen ponton találkozik: a korrupcióban. A negyedszázada egy kis göcseji faluban élő Nádas Péter úgy véli, olyan államunk van, amely nem támogatja az egyenlő…
Tegnap több minisztériumban kitüntetéseket adtak át, sok helyen ma osztanak elismeréseket, holnap pedig a Parlamentben adják át a legmegmagasabb állami kitüntetéseket. Idén a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét Németh Miklós volt kormányfő és Tölgyessy Péter alkotmányjogász kapja. Az eddig elhangzott ünnepi üzenetekben elsősorban az összefogást és a józanságot emelték ki. Ma tartják a…
Pert indított a Tesco ellen az a 76 éves brit nyugdíjas asszony, aki az első diagnózis szerint agyrázkódást szenvedett, amikor a fején landolt a felső polcra slendrián módon felpakolt ananászok egyike és a nő a földre rogyott....
Liberális egyesület, vagy egy újabb középen álló párt csírája - ez a kérdés motoszkál a fejekben, mióta hétfőn bejelentették a Magyar Bálint gründolta Szabadelvű Polgári Egyesület megalakulását. A politika egén váratlanul feltűnt szervezet mibenléte egyelőre nehezen kézzelfogható: szóvivője, az SZDSZ-es Sándor Klára egy tévéműsorban például arról beszélt, hogy szervezetüknek van öt országgyűlési…
A gerinc illetve a gerincvelő megbetegedései közül a daganatos megbetegedések az esetek csak kis százalékát képezik. Más szerv ismert daganata esetén is gondolni kell ugyanakkor gerincáttétre, ha a betegnek gerincérintettségre utaló panaszai vannak.
Elkezdődött a csendőri feladatra alkalmas személyek kiválasztása és szellemi, fizikai kiképzése - közölte honlapján a Magyar Gárda Mozgalom. A július 2-án jogerősen feloszlatott, majd - a gárdisták szerint jogfolytonosság nélkül - július 11-én újjáalakított paramilitáris szervezetben a csendőrség visszaállításának jogi feltételeit is elkezdték kidolgozni. A gárda célként fogalmazta meg, hogy "a…
A külföldön már sikerre vitt úgynevezett carsharing (magyarul autótárs) kezdeményezésekről korábban már beszámoltunk. A franciák azonban ezt is továbbfejlesztenék a környezetvédelem jegyében, és hagyományos autók helyett elektromosakat állítanának a városi közlekedők szolgálatába....
Két perc alatt döntött a kormány 20 évvel ezelőtt a vasfüggöny lebontásáról és a nyugati határ kinyitásáról - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora. Vass László, aki a Minisztertanács Hivatalának elnökhelyetteseként részt vett az 1989 szeptemberi kormányülésen, azt mondta: akkor már nem volt olyan miniszter, aki ellenezte volna a határnyitást.
NEW YORK — Madonna (51), a szupersztár, a popkirálynő, a díva albumait milliószám kapkodják el, koncertjein százezrek tombolnak. De vajon milyen ember rejtőzik az idol álarca mögött? Milyen gyermek, testvér, szerető vagy anya minden idők egyik legsikeresebb asszonya?
Az amerikai elnök a jövő hónapban akarja nyilvánosságra hozni saját közel-keleti béketervét - jelentették be Washingtonban, miután Barack Obama találkozott az egyiptomi elnökkel.
Ma, az első humanitárius világnap alkalmából, lehetőségünk van megvizsgálni, mennyire kerültünk közel ahhoz a célunkhoz, hogy minden szükséget szenvedő segítséget kaphasson. Figyelemreméltó eredmény, hogy katasztrófáknál a segélymunkások órákon belül a helyszínen vannak. Sajnálatos módon mind nagyobb az igény a humanitárius segítségnyújtásra. Bár az utóbbi húsz évben csökkent a háborús…