Júliusban választották meg az SZDSZ elnökének, de ősszel már le is válthatják Retkes Attilát. A kormányközeli lap értesülése szerint a párt belső ellenzékéből múlt héten alakult Szabadelvű Polgári Egyesület két forgatókönyvet is kidolgozott az elnök eltávolítására.
Öt autó ütközött össze kedden az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán, senki sem sérült meg, a baleset nem akadályozza a forgalmat. Budapest irányában, a 92-es kilométerszelvény közelében történt a baleset, az autókban anyagi kár keletkezett, de személyi sérülés nem történt.
Akkor lesz hatékony egy gyakornoki program, amikor mind a vállalatnak, mind a munkavállalónak megéri, azaz kölcsönösen profitálnak belőle. Vállalati oldalról érdemes összegyűjtenünk azokat a szempontokat, melyek a gyakornoki programunk hatékonyságát mutatják. Amennyiben munkavállalóként szeretnének egy ilyen programba belevágni, legalább ennyire fontos megvizsgálnunk, mennyire illeszkedik…
Az utolsó pillanatban elhalasztották kedd reggel a Discovery amerikai űrrepülőgép startját. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a rossz idő miatt 24 órával későbbre tűzte ki az új indulási időpontot.
Ma délután két fontos makrogazdasági adat érkezik az USA-ból: három órakor az S&P júniusi lakásár, négy órakor pedig a Conference Board augusztusi fogyasztói bizalmi indexe lát napvilágot. Az elemzők...
Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el…
Hosszabb időt vesz majd igénybe az új influenzavírus elleni oltóanyagból a szükséges mennyiség legyártása - mondta el a Világgazdaságnak Jakab Zsuzsanna, az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési...
hatalmas volatilitás mutatkozott a kínai részvénypiacon a keddi napon, mely a napi csökkenés mértékében mutatkozott meg, melyet a növekvő rossz banki hitelek és a csökkenő likviditás váltott ki. (ProfitLine.hu)
Kamarás Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. új vezérigazgatója lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A műsor témái között szerepelnek többek között az MNV Zrt....
Csekély mértékben gyengült a forint kedden reggel az euróhoz képest; az árfolyam a hétfő délutáni 267,50/80-ról kedden tíz óra után nem sokkal 268,23/62-re változott, korábban járt 270 forint közelében is. (ProfitLine.hu)
A font ma meglehetősen nyitott a többi devizával szemben. Az EUR/GBP 11 hetes csúcsot ért el 0,8736-nál, a GBP/CHF 11 hetes minimumot ért el 1,7367-nél. A GBP/JPY megközelítette a 153,40-es értéket. A GBP/USD csaknem egy centtel napi csúcsa alatt állt. A GBP/USD-ot 1,6360-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A helyszínen hagyott DNS-minta és a gyanúsítottak DNS-mintája egyezik - jelentette be kedden az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója a romák elleni támadások ügyében tartott...
Öten súlyosan megsérültek, amikor három autó egymásba rohant kedden a 4-es úton; a sérültek között van egy kisgyerek is. A rendőrség teljes útzár mellett helyszínel a 4-es út 87-es kilométerénél, a három autó közül az egyik az árokba szaladt.
Veszteségeket könyvelt el az USD/ZAR, míg a randra kereslet mutatkozik. A piac izgalommal várja a délutáni amerikai adatokat. Az USD/ZAR-t 7,8125-ön jegyzik. Ma 7,70 és 7,85 között alakulhat az árfolyam. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
- Tudod, Ivánkám, ismertem apádat, én meg vagyok arról győződve, hogy te egy rendes ember vagy, jó fiú vagy. Ebben biztos vagyok, ezt egy magamfajta öregember tudja. Biztos vagyok benne. Mégis, Ivánkám, tudom, hogy a heves vérmérséklet nem jó tanácsadó. Mondtam is Magdának, aki Ivettéktől hallott az esetről, mert azért a hírek ide Berlinbe is eljutnak, Ivánkám.
Nagyobb eséllyel alakulhatnak ki a daganatos betegség bizonyos fajtái azoknál a férfiaknál, akik naponta isznak sört vagy röviditalt - derül ki egy kanadai kutatásból.
Két gyanúsított DNS-mintája egyezik a cigányok elleni támadások helyszínén talált DNS-nyomokkal, jelentette be a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője a délelőtti sajtótájékoztatón. További bizonyítékként értékeli a rendőrség, hogy a debreceni bár rejtekhelyéről előkerült fegyverek kalibere megegyezik a gyilkosságsorozat különböző helyszínein használt fegyverekével.
Az, hogy közben milyen hiteket és félelmeket ültet el mindez a lelkekben, mit rombol le a közös történelemből, mit ver szét a közös kultúrából, az ilyen karfiolfülűeket nem szokta érdekelni. Milosevics is egész jól elvolt azzal a 4-5 háborújával, meg a sok tízezer halottjával, amíg aztán le bírták szedni onnan.
A cseh jegybank kormányzóhelyettese egy helyi lapban megjelent cikkben élesen bírálta a kormány gazdaságélénkítő túlköltekezését, ami inflációs veszélyeket rejt magában. Az EU egyik legalacsonyabb...
Párját ritkító méretű, 16.5 milliárd eurós kötvény-visszavásárlási programba kezdett tegnap a legnagyobb spanyol bank, a Santander. A pénzintézet lépése a várakozások szerint életet lehel a...
A délután folyamán két fontosabb amerikai makroadat érkezik, melyek várhatóan hatással lesznek a piacok, ezen belül a hazai piac alakulására is. Az egyik a ingatlanárak, a másik a lakossági hangulat alakulásáról ad pontosabb képet. (ProfitLine.hu)
Megtört a napok óta tartó hegymenet a nyugat-európai részvénypiacokon, a romló nemzetközi hangulat következtében ugyanis a befektetők a profitrealizálás mellett döntenek. Érdemi korrekcióról azonban...
Az EUR/GBP-nek tegnap sikerült a 0,87-nél futó 100 napos vonal fölött maradnia. Az elemzők szerint ez emelkedő potenciált hozhat, és 0,8825-re emelkedhet az árfolyam. Az EUR/GBP-t 0,8723-on jegyzik, és lehetségesek a leszúrások 0,8655-ig. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Öten súlyosan megsérültek, amikor három autó egymásba rohant kedden a 4-es úton; a sérültek között van egy kisgyerek is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A rendőrség teljes...
Egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek Fejér megyében, az alig egy óra leforgása alatt kedden történt három közlekedési balesetben. Pákozd és Sukoró között egy 66 éves férfi halt meg, amikor a kocsi eddig ismeretlen okból elhagyta az útpályát.
Az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséghez (OMMF) fordult a Légiközlekedés Egyesült Szakszervezet (LESZ), miután rászakadt az álmennyezet egy dolgozóra hétfőn a repülőtéren. Az érdekvédelmi szervezet által kiadott dokumentumban az áll, hogy a Budapest Airport (BA) "úgy tűnik", szabályellenesen megpróbálta eltüntetni a nyomokat.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint 376 ember halt meg a Tajvanra két hete lecsapott Morakot tájfun pusztítása után, és 254 embert eltűntként tartanak nyílván - közölte kedden a tajvani kormány. Közben influenzajárványtól tartanak a tajvani hatóságok, miután tíz, a mentésben részt vevő katonánál is bebizonyosodott, hogy megfertőzte őket az új vírus - írták helyi lapok.
Anna Wintour szeme mindent lát: a Vogue divatmagazin David Letterman műsorában vendégeskedő főszerkesztőjének a showman zoknijával akadt gondja, "érdekes" jelzővel illetve a ruhadarabot....
Szeptember elején kiderülhet, ki lesz az Magyar Televízió elnöke, ahogy az is, hogy miként igzodik az őszi műsorstruktúra a dolgozói létszámhoz, értesült a Népszava.
Az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséghez fordult a szakszervezet, miután rászakadt az álmennyezet egy dolgozóra tegnap a repülőtéren, a Budapest Airport (BA) pedig úgy tűnik szabályellenesen megpróbálta eltüntetni a nyomokat.
A Magyar Nemzeti Bank holnap 10 órakor publikálja legfrissebb jelentését az infláció alakulásáról. Ezzel egyidőben MNB Klub kezdődik Kovács Mihály András (helyettes vezető, Monetáris stratégia és...
A nemzetközi piacokon tapasztalható pesszimista hangulat, és a vesztesége kezdés ellenére mostanra már pluszba fordult a Budapesti értéktőzsde részvényindexe, a BUX. (ProfitLine.hu)
Júliusban mínusz 33,4 ponton állt a GKI valamint az Ingatlan és Befektetés szaklap fővárosi ingatlanpiaci indexe, ez 4,4 ponttal alacsonyabb az áprilisinál, és 2002 óta a legkisebb érték - mondta Akar László a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.
Szabó Máté szerint a vagyonadóról szóló törvény több eleme felveti az alkotmányellenesség gyanúját. Az országgyűlési biztos közleményében leszögezi: kérdésesnek látja az adóalap számításának és bevallásának előírását, a nagycsaládosokra vonatkozó rendelkezést, az adófelfüggesztés szabályozásának egyes elemeit és a bevezetés időzítését is
Júliusban 10,7%-ról 10,8%-ra emelkedett a lengyel munkanélküliségi ráta (előrejelzés: 10,8%). A kiskereskedelmi forgalmak a várt 1,4% helyett 5,7%-kal emelkedtek (előrejelzés 1,4%, előző: 0,9%). Az EUR/PLN 4,0968-ra esett. Támogatás 4,0926-nál és 4,0800-nál található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Júliusban mínusz 33,4 ponton állt a GKI valamint az Ingatlan és Befektetés szaklap fővárosi ingatlanpiaci indexe, ez 4,4 ponttal alacsonyabb az áprilisinál, és 2002 óta a legkisebb érték - mondta...
Az amerikai hírszerző szervezet, a CIA igazgatóhelyettesének hazudta magát egy férfi, hogy megússzon egy gyorshajtási bírságot. Az 56 éves illetőt egy sebességmérő kamera kapta lencsevégre, 18 km/órával hajtott gyorsabban a megengedettnél, éppen 20 százalékkal lépte túl a határt.
Egyelőre nem keres további gyanúsítottat a rendőrség a romák elleni támadásokkal összefüggésben - mondta Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője az MTI kérdésére kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A halottkém vizsgálatának eredménye szerint "halálos mennyiségű" gyógyszerkoktélt, köztük a Propofol nevű nyugtató-, és altatószert mutatták ki a júniusban elhunyt Michael Jackson testében.
Öten súlyosan megsérültek, amikor három autó karambolozott kedden délelőtt a 4-es főúton, Abonynál. Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy két külföldi és egy magyar autó ütközött össze, a baleset után az egyik jármű az árokban landolt.
Szeptember első napjai még a rutinos iskolások számára is izgalmasak, de azoknak a kicsiknek, akik most kezdik az első osztályt, akár ijesztőek is lehetnek. A szülők azonban kellő felkészüléssel, odafigyeléssel nagyban megkönnyíthetik a nebulók első heteit.
Nem az a három férfi követte el a tavaly tarnabodi fegyveres és Molotov-koktélos támadást, akiket korábban előzetes letartóztatásba helyeztek a bűncselekmény miatt, ezért szabadlábra helyezték őket - jelentette be Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője kedden.
Életének 62. évében, hosszú betegség után kedden elhunyt Lipp László, akit nyilvános szereplései során László atya néven ismerhettek meg az emberek - tudatta a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia.
A CIB bankcsoport az első félévben 586 millió forint adózott eredményt ért el, szemben a múlt év első hat havi 20,4 milliárd forintos adózott eredménnyel - olvasható a BÉT honlapján közzétett eredményében. (ProfitLine.hu)
A kiskereskedelmi forgalom volumene – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2009 első félévében 3,2 százalékkal, júniusban 2,2 százalékkal csökkent éves szinten. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2009 júniusában a kiskereskedelmi eladások volumene 0,5 százalékkal haladta meg az előző havit - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
A Groupama Garancia Biztosító idén is útjára indítja Zöld Mozgalom kerékpáros családi rendezvénysorozatát az egészséges és biztonságos életmód támogatására - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatot...