Ismét elhalasztották a Discovery amerikai űrrepülőgép indítását - jelentette be a NASA. Az amerikai űrkutatási hivatal közölte, hogy az űrsikló üzemanyagtartályának egyik szelepe meghibásodott, ezért vonták vissza a startengedélyt. Ez a berendezés biztosítja az üzemanyag átpumpálását az űrrepülőgép hajtóművébe.
A szlovákiai nyelvtörvény alapvető emberi jogokat, nemzetközi kötelezettségeket és uniós normákat sért - állapítja meg a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének honlapján olvasható tanulmány.
Mi magyarok képtelenül korán halunk. Nincs elfogadható magyarázat arra, miért kell egy magyar embernek átlagosan tíz évvel korábban elköltöznie az árnyékvilágból, mint egy svédnek, négy évvel korábban, mint egy csehnek vagy osztráknak és kettővel korábban, mint egy szlováknak. A jól ismert politikai és gazdasági okok mellett van egy lélektani oka is a magyarországi halandóságnak: a társadalmi…
Emelte bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott. A Mol Nyrt. két hete emelte bruttó 5, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin és gázolaj l...
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök visszatérésének lehetséges forgatókönyveit veszi sorba egy levél, amelyet állítólag a Demos Alapítvány „titkos tanulmánya” alapján készítettek.
Az állam nem fog sokkal több szabálytalanságot eltűrni a sukorói kaszinóprojekttel kapcsolatban - mondta Kamarás Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Korábban közokirat-hamisítás miatt indult eljárás a sukorói ingatlancserékkel kapcsolatban.
Románia idei hazai összterméke (GDP) várhatóan 8,9 százalékkal csökken a hazai kereslet hanyatlása miatt, miközben a gazdaság élénkülésének első komolyabb jelei valószínűleg nem mutatkoznak majd a jövő év közepéig - véli a Moody's Investors Service. (ProfitLine.hu)
Az amerikai központi banknak, a Fednek első alkalommal meg kell neveznie azokat a pénzintézeteket, amelyeknek a válságkezelés során rendkívüli segélyhiteleket folyósított, miután elvesztette az információ szabadságára vonatkozó törvény alapján ellene indított pert - közölte a Bloomberg hírügynökség kedden. (ProfitLine.hu)
A Népszabadság arról ír, hogy a gyes időtartamának és az óvodáztatás szabályainak jövő évi változása miatt bevezetik az egységes óvoda-bölcsőde intézményét a tízezer fősnél kisebb településeken. Így a bölcsődék elindításának már nem lesz függvénye a gyerekek száma, és "nyugodtan" mehetnek dolgozni az anyák.
Továbbra is cáfolja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), hogy egy, azóta védett tanú tippje segített elfogni azt a társaságot múlt csütörtökön Debrecenben, amelynek tagjait a hat áldozatot követelő, romákat ért támadássorozattal gyanúsítják.
Továbbra is cáfolja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), hogy egy, azóta védett tanú tippje segített elfogni azt a társaságot múlt csütörtökön Debrecenben, amelynek tagjait a hat halálos áldozatot...
Visszazuhant a Föld felé, a légkörben elégett és eltűnt az a dél-koreai tudományos műhold, amelyet kedden szándékoztak Föld körüli pályára bocsátani az első dél-koreai űrrakétával. A rakétát gond nélkül sikerült elindítani a Szöultól 475 kilométerrel délre lévő űrközpontból, de a Dél-Koreában tervezett és megépített műholdat nem tudta az előírt pályára állítani.
Állatmenhely nyílt egy brit szigeten a Harry Potter-láz során felvásárolt, ám azóta megunt, vagy egyszerűen csak nem megfelelő körülmények között tartott baglyok számára. A Harry Potter-filmek hatására a fiatalok világszerte a varázslópalánta Hedvigre keresztelt hóbaglyához hasonló házi kedvencért könyörögtek a szüleiknek, azonban mára az állatok többségét egyszerűen megunták és nem…
A Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette a közterületi parkolás tízéves időtartamára kiírt terézvárosi pályázatot, az ideiglenes intézkedés a szerződéskötés megtiltását jelenti - írta a Magyar Hírlap. A lap értesülését a döntőbizottság titkárságán is megerősítették.
Megint ellopták a zsiráf hímvesszőjét Berlinben: egy hatalmas legozsiráfét. A 6 méter magas, Lego-játékkockákból kirakott állat 2007 óta látványosság a Potsdamer Platzon, 30 centis hímtagja pedig úgy tűnik, igen népszerű szuvenír.
Sztriptízbározásért hagyott magára éjszaka egy autóban két kisgyereket egy férfi az Egyesült Államokban. A 33 éves illető egy 3 esztendős fiúcskát és egy 4 éves kislányt zárt a kocsiba, míg ő betért szórakozni a floridai Clearwaterben a bárba.
A Népszabadság mai számában a Velencei-tó partjára tervezett King's City beruházás földügyleteiről ír. Semmisnek minősíti a Sukoróra tervezett beruházás érdekében létrejött telekcsere ügyletet az Állami Számvevőszék.
Semmisnek minősíti a Velencei-tó partjára tervezett King,s City érdekében létrejött telekcsereügyletet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentéstervezete - írta a szerdai Népszabadság az általa megismert, még nem véglegesített anyagra hivatkozva - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Már csak alig egy hétig pihenhetnek a diákok és véget ér a közel két és fél hónapos vakáció. Támogatásokkal segítik a szülőket - több dolog is változott
Nagy dobásra készül a zenész, minden idejét és energiáját a Magyar Dal Napjára fordítja, amelyet idén szeptember 13-án rendeznek meg. Presser álma valóra vált, az általa megálmodott rendezvény már országos méretet öltött.
Elhunyt Edward Kennedy massachusettsi szenátor; a leghíresebb amerikai politikusdinasztia tagja 77 éves korában, agydaganat következtében vesztette életét - jelentette be a családja.
Kétségessé vált azoknak a Mi-17-es helikoptereknek a szolgálata, amelyeket egy Gyurcsány Ferenc rokonságával egykor kapcsolatban álló vállalkozó cége korszerűsíttetett a Magyar Honvédségnek csaknem...
Ismét elhalasztották a Discovery amerikai űrrepülőgép indítását - jelentette be a NASA kedd este. Az amerikai űrkutatási hivatal közölte, hogy az űrsikló üzemanyagtartályának egyik szelepe...
Mivel a szocialisták soha nem álltak még ennyire rosszul a választások előtt, ezért minden idők legmocskosabb, az ellenfeleket lejárató kampányára lehet számítani a részükről - nyilatkozta a...
A Pannunion Nyrt. tájékoztatása szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott (GOP) pályázatán 227.978.700 Ft összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt. tájékoztatása szerint Pálya Róbert felügyelő bizottsági tag, 2009. augusztus 24-i hatállyal lemondott az Externet Nyrt-ben betöltött tisztségéről - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
„Meghatott vagyok a szeretettől, amit kaptunk szerte az országból” – értékelte örömkönnyeivel küszködve Herczeg András klubmenedzser az elmúlt hetek eseményeinek sodró árját, kevéssel azután, hogy csapata, a DVSC–TEVA 2-0-ra (az oda-visszavágót összesítve 4-1-re) felülmúlta a bolgár labdarúgó-bajnokság győztesét, bejutva ezáltal a Bajnokok Ligája 32 csapatos főtáblájára.
Csak az életet, a testi épséget és az egészséget esetleg veszélyeztető termékeket árusító üzletek üzemeltetőinek kell engedélyt kérniük októbertől, a többieknek elegendő, ha bejelentik a nyitást a...
A ma napvilágot látott adatok mind pozitív csalódást okoztak a befektetőknek, emiatt nem is lehetett kérdéses, hogy emelkedésben zárnak az amerikai piacok. Az S&P végül 0.2 százalékos, a Dow és a...
A tegnap napvilágot látott adatok mind pozitív meglepetést okoztak a befektetőknek, emiatt nem is lehetett kérdéses, hogy emelkedésben zárnak az amerikai piacok. Az S&P végül 0.2 százalékos, a Dow és...
Több asztmás beteget találunk az úgynevezett almaformájú nők körében, mint azok között, akiknek vékony a dereka. Érdemes tehát odafigyelni arra, mennyi hájat növesztünk a derekunkra.
A Freesoft a BÉT honlapján közzétette a 2009. I. féléves konszolidált jelentését, mely a nemzetközi számviteli standardok (IAS-IFRS) szerint készült, és nem auditált adatokat tartalmaz. A Társaság a pénzügyi (üzleti) évet a január 1-től december 31-ig tartó időszakra értelmezi. (ProfitLine.hu)