A FreeSoft cégcsoport 2009 első féléves adózott eredménye - elsősorban a HUMANsoft Kft. veszteséges működése miatt - 257 millió forintos veszteséget mutat, ami a 2008. első félévi 124 milliós forintos...
Előzetes letartóztatásba helyzete a Bács-Kiskun Megyei Bíróság azt a volt rendőrt, aki hétfőn több késszúrással meggyilkolta a feleségét Kecskeméten. Az 54 éves, nyugállományba vonult rendőr bement a felesége által bérelt és üzemeltetett élelmiszerboltba, majd egy szóváltást követően több alkalommal megszúrta az asszonyt.
Csaknem egy évvel a terhére rótt bűncselekmény után vették őrizetbe a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint egy kislánnyal fajtalankodott tavaly Hódmezővásárhelyen - értesült a HavariaPress.
Molotov-koktélokat dobtak ismeretlenek szerda hajnalban a szlovák nagykövetség budapesti, Stefánia úti épületére; a palackok nem gyulladtak meg, anyagi kár nem keletkezett - közölte a rendőrség az MTI-vel. Sólyom László köztársasági elnök elítélte a támadást.
Az augusztus 21-i héten 7,5%-kal emelkedett az MBA-jelzálogkölcsön-igénylések száma (előző: 5,6%). Az EUR/USD-ot 1,4299-en jegyzik. Támogatások 1,4280-nál, 1,4250-nél és 1,4200-nél vannak. 14.30-kor következnek az amerikai tartós fogyasztási cikkek augusztusi megrendelései (előrejelzés 3,0%, előző: -2,5%), majd 16.00-kor az új építésű ingatlanok júliusi eladásai (előrejelzés 390.000, előző:…
Túlnyomóan napos idő várható. Időnként fátyolfelhők, délután nyugaton gomolyfelhők is megjelenhetnek ugyan, de legfeljebb a nyugati határszélen fordulhat elő néhol zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak időnként élénkül meg a déli szél. A hőmérséklet délután 29 és 33, késő este 21, 26 fok között alakul.
Már a válság beköszöntekor meg lehetett jósolni, hogy annak egyik jelentős hatása az albérleti piac élénkülése lehet. Az egyetemi és főiskolai albérletkeresés apropóján készített körképet az Otthon Centrum a főbb egyetemi városokban. Kiderült, hogy a szülők már nem vesznek lakást a gyereknek, aki inkább több társával költözik össze.
A Bajnokok Ligája csoportkörében nagyon erős, nehéz meccsek várnak a csapatra, de helyt kell állni - mondta az InfoRádiónak Bodnár László, a Debrecen válogatott labdarúgója. A védő kiemelte, ha választani lehetne, akkor a Barcelona vagy a Real Madrid ellen játszana legszívesebben a csoportkörben.
Új programigazgatót nevezett ki a Tv2 a távozó Gyöngyössy Bence helyére, a saját gyártású műsorokért pedig Árpa Attila után Vízvárdi Bence felelős megbízott vezetőként felel. A csatorna több igazgatóságát is átszervezi.
Oroszország korszerű légvédelmi rakétákat telepített az ország távol-keleti térségébe, mivel aggasztják Phenjan rakétakísérletei - jelentette be az orosz vezérkari főnök.
Egervári Sándor kihirdette a szeptember 24-én kezdődő egyiptomi világbajnokságra készülő U20-as válogatott bő keretét. A harmincas keret szeptember elején szűkül 21 főre.
Szerződést hosszabbított Erwin Koemannal az MLSZ. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának novemberben lejáró szerződését 2011 végéig hosszabbította meg a magyar szövetség.
Olyan költségvetés kell, ami adócsökkentést valósít meg, a munkahelyteremtést állítja a középpontba, valamint a bürokrácia csökkentését is célul tűzi ki - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz...
Várhatóan semmisnek minősíti a Velencei-tó partjára tervezett King's City érdekében létrejött telekcsere-ügyletet az Állami Számvevőszék - ez derült ki abból a vizsgálatijelentés-tervezetből, amelyet a Népszabadság ismertetett. A kaszinó-ügyről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Kamarás Miklós azt mondta: az állam "nem fog több…
A holland Heineken NV sörgyártó vállalat szerdán közzétett első féléves eredményében a várakozásokat felülmúló 20 százalékkal emelkedő nyereségről számolt be a magasabb áraknak és a költségcsökkentő intézkedéseinek köszönhetően. (ProfitLine.hu)
Edward Kennedy szenátor személyében az amerikai politika egyik leghatékonyabb és leglegendásabb alakja távozott. A szenátor, aki maga is lehetett volna elnök, testvére volt a meggyilkolt Kennedy elnöknek, és a miniszteri rangig jutott Bobby Kennedynek. Bár gazdag családból származott, megrögzött baloldali, azaz az amerikai politikai nyelvben liberális volt.
A Nézőpont Intézet 2009. augusztusi közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 56 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy mégis Bajnai lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje, annak ellenére, hogy a kormányfőt mindeközben az emberek 58 százaléka alkalmatlannak tartja a pozícióra.
Az MDF azt kezdeményezi, hogy ha egy ünnepnap hétvégére esik, akkor az előtte vagy az utána lévő munkanap legyen szabadnap - jelentette ki Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője. Hozzátette:...
Egy brit internetes felmérés szerint az autóvásárlók számára már nem a hagyományos szempontok, mint az autó vételára, vagy a kinézete a legfontosabb a vásárlás során, a legtöbben immár a fogyasztási adatokra kíváncsiak elsőként....
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) örömmel értesült arról, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) felfüggesztette a közterületi parkolás tízéves üzemeltetésére kiírt terézvárosi pályázatot - olvasható a GVH honlapján. (ProfitLine.hu)
A Lengyel Nemzeti Bank a szerdai kamatdöntésével nem változtatott alapkamatán, azt továbbra is 3,5 százalékon hagyta. A döntés megfelelt az elemzői előrejelzéseknek. (Profitline.hu)
A vártnál nagyobb nyereségre tett szert az első fél évben a holland Heineken. A világ harmadik legnagyobb söripari csoportjánál mennyiségben visszaestek ugyan az eladások összehasonlítható alapon, de ...
Az állam nem avatkozhat közvetlenül a piaci folyamatokba - mondta az MTI megkeresésére Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára annak kapcsán, hogy az Alma Terméktanács szerint az alacsony felvásárlási ár miatt megszűnés fenyegeti az almatermesztést, és a gyümölcstermesztés megsegítésére 3-4 milliárd forint állami támogatásra lenne szükség. (ProfitLine.hu)
Az orosz Gazprom állami energetikai vállalat adó utáni nyeresége az idei első negyedévben 62 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a belföldi kereslet csökkenése és az európai exportot visszav...
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) "terrorista" bűncselekmények tartja a budapesti szlovák nagykövetség elleni Molotov-koktélos támadást, amely a magyarországi szlovákellenes kampány...
Elkészült a világ új dohányzási térképe: a World Lung Foundation és az Amerikai Ráktársaság becslése szerint a dohányzással összefüggő betegségek 6 millió áldozatot követelnek majd 2010-ben, a...
Körülbelül 3 millió forint értékben találtak vadkendert egy fertőrákosi melléképületben, amelyben tűz ütött ki szerda reggel. Maga a tulajdonos fogott hozzá az oltáshoz a bent lévő drog miatt. A szomszédok azonban hívták a tűzoltókat, akik értesítették a rendőrséget. A 31 éves férfi ellen kábítószerrel való visszaélés miatt indítottak eljárást.
Már a vagyontörvény tervezetéből is látható volt, hogy a nemzeti vagyonnal történő gazdálkodás ellenőrzésének, az Országgyűlés hatásköréből történő kivonása súlyos visszaélésekre adhat okot – fogalmazott Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő.
A Közbeszerzési Döntőbizottság dönthet az M0-s körgyűrű déli szektorának bővítésére kiírt pályázat sorsáról, mert a kizárt M-0 Déli Ág II. Konzorcium megtámadta az állami beruházó döntését. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint a pályázatot elbíráló bizottság megállapította, hogy a nyertesnek megjelölt Porr a hiánypótláskor módosította pályázatát. Ez a kizárt konzorcium szerint a…
Mai döntésével nem változtatott irányadó kamatán a lengyel jegybank, a konszenzussal megegyezően. A ráta június 25-e óta 3,5%-on áll. A döntés nem meglepő, bár a felélénkült fogyasztást már követi...
A többség (56 százalék) elképzelhetőnek tartja, hogy mégis Bajnai lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje- derül ki a Nézőpont Intézet 2009. augusztusi, a Heti Válasz megrendelésére készült...
A Lengyel Nemzeti Bank kamatdöntésével nem változtatott alapkamatán, azt továbbra is 3,5 százalékon hagyta. A döntés megfelelt az elemzői előrejelzéseknek. A kamatdöntőket elsősorban az befolyásolta, ...
Miközben a város nehéz anyagi helyzetét hangoztatja, Pécs új fideszes vezetése másfél millió forintot fizet havonta egy külső cégnek olyan munkáért, melyet a helyi vagyonkezelő és a városházi...
Miközben a város nehéz anyagi helyzetét hangoztatja, Pécs új fideszes vezetése másfél millió forintot fizet havonta egy külső cégnek olyan munkáért, melyet a helyi vagyonkezelő és a városházi apparátus elvégez - mondta Gonda Tibor szocialista önkormányzati képviselő szerdán a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
Szeptember 3-án nyílik meg a 10. ARC Kiállítás a budapesti Ötvenhatosok terén; a kerek évfordulóra a szervezők arra kérték a pályázókat, hogy a gazdasági válságra tekintettel Restart - Újratervezés címmel nyújtsanak be plakátterveket, illetve rövidfilmeket. A szerdai sajtótájékoztatón a Szépművészeti Múzeumban átadták az idei díjakat.
A terhes nők, az egészségügyi dolgozók és a krónikus betegek kapjanak elsőként védőoltást az új influenza ellen - ezt javasolták kedden az Európai Unió 27 tagállamának szakértői. A gyerekek nem szerepelnek a prioritási listán.
A font új heti minimumokat ért el. A GBP/USD 1,6238-ra esett, ami 6 hetes mélypontnak felel meg. Az EUR/GBP 12 hetes csúcsra tört 0,8793-nál. Az elemzők szerint a gyenge chartminták gyengítik a fontot. A GBP/JPY-t 153,01-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Nem annyira a droghasználat, mint inkább a korai alkoholfogyasztás elfogadottsága a legnagyobb probléma a 8-10. osztályos fiatalok körében - ezt a következtetést szűrte le a Nemzeti Drogmegelőzési...
Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja elítéli a budapesti szlovák nagykövetség elleni támadást, amely "azok malmára hajtja a vizet", akik a két ország közti feszültség fenntartásában érdekeltek.