Kínok kínját élte át Marcin Wasilewski, a belga bajnokságban szereplő Anderlecht lengyel válogatott labdarúgója, akinek olyan szerencsétlenül tapostak a lábára, hogy az teljesen kicsavarodott.
Megállapították a pótfelvételi keretében meghirdetett képzések ponthatárait augusztus 29-én. Az augusztusi felvételi eljárásnak köszönhetően a 94 ezer felvételt nyert gólya mellett további 12.000 frissen felvett hallgató kezdheti meg felsőoktatási éveit szeptembertől. A felvételi döntésről a napokban kapnak írásos értesítést a jelentkezők, a ponthatárokat a felvi.hu oldalon tekinthetik meg az…
Szeptember elején a lengyel LOT légitársaság a Morgan Stanley Co. közreműködésével megkezdi a privatizációs előkészületeket. A LOT az elmúlt héten választotta ki a befektetési bankot privatizációs tanácsadójának. (ProfitLine.hu)
Közel két dollárral csökkent a kőolaj ára délután Londonban és New Yorkban. Ennek oka a vezető kínai értéktőzsde irányadó indexének az esése volt. Ennek alapján ugyanis felerősödött a globális gazdasá...
A chicagói beszerzési menedzserindex augusztusban 43,4 pontról 50,0 pontra emelkedett, ami 8 hónapos csúcsnak felel meg. A közgazdászok 47,2 pontos értéket vártak. Az EUR/USD az adatok hatására 1,4280-ról 1,4294-re emelkedett, majd azonnal visszaesett 1,4283-ra. 1,4315 fölött az 1,4349-es és az 1,4385-ös érték a cél. 16.30-kor következik a Dallas Fed Index (előző -25,5%). /in-www.globalfx.hu /…
Új divatmárkát kíván felépíteni Magyarországon az olasz magánszemélyek által alapított pénzügyi befektetői társaság, az Ice Holding SpA, 100 millió forintos kezdeti befektetéssel - közölte a Young an...
Egy volt színésznő, több szakácskönyv szerzője lesz a japán first lady, miután Hatojama Jukio, az ellenzékben lévő Japán Demokrata Párt (DPJ) jelöltje győzött a parlamenti választásokon. A 66 éves...
Tizenkét óra alatt összesen 23 határsértőt fogtak el a szegedi határrendészeti kirendeltség, valamint a bevetési osztály járőrei Csongrád megyében éjfél és hétfőn dél között. Az illegális migránsok közül hét koszovói, hét makedón, hat szerb és három afgán állampolgár volt.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesítette azt a népszavazási kezdeményezést, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt a bírák által betartandó etikai normákról. A testület által...
Az MSZP-frakció egyhangúlag támogatta a kormány költségvetési tervezetét - jelentette be Mesterházy Attila frakcióvezető a Bajnai Gordon miniszterelnökkel és Oszkó Péter pénzügyminiszterrel közösen ta...
A FORRÁS értékesítette a konszolidációs körébe tartozó Tendre Takarmányipari Kft. törzstőkéjének 50%-át kitevő üzletrészt. A tranzakció révén a FORRÁS részesedése a Tendre Takarmányipari Kft.-ben...
Az utóbbi egy évben tele voltak a hírek a pénzügyi összeomlás személyes tragédiáival, elvesztett vagyonokról, értéktelen életbiztosításokról és fabatkát sem érő nyugdíjmegtakarításokról jöttek a híradások. A legkeményebbek azonban nem a vagyonukat, hanem a saját bőrüket viszik vásárra nap, mint nap....
A szektor csaknem egészére jellemző átfogó költégcsökkentés részeként folytatódik a magyar bankok második elbocsátási hulláma. Ezúttal a K&H döntött úgy, hogy megválik 90 dolgozójától, további 40...
A válság ellenére az oktatás továbbra is kiemelt területe marad a kormányzásnak - mondta Hiller István oktatási miniszter az Országos Közoktatási Tanévnyitón, a fővárosi Radnóti Miklós Gimnáziumban.
Folytatódik a ködevés, nem tudni, milyen költségvetést fog benyújtani a kormány a parlamentnek - mondta hétfőn sajtótájékoztatón Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. A volt pénzügyminiszter azonban abban biztos, hogy a 2010-es költségvetésnek az ország lesz a vesztese.
Új divatmárkát kíván felépíteni Magyarországon az olasz magánszemélyek által alapított pénzügyi befektetői társaság, az Ice Holding SpA, 100 millió forintos kezdeti befektetéssel - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Júliusban éves szinten 57,3%-kal 3,40 milliárdra csökkent a török külkereskedelmi mérleg deficitje (előrejelzés:-3,90 Mrd, előző: -4,20 Mrd). Az USD/TRY veszteségekkel reagált az adatokra, és teszteli az 1,50-es értéket. A devizapárt 1,5008-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Nagy küzdelem zajlott ma a hazai parketten, bár a nyár vége még érződött a forgalmi adatokban. A 19.000 pont került veszélybe a kereskedés során, de nem esett el a BUX, sőt nap végére a negatív amerikai tőzsdenyitás ellenére is erősödni tudott. (ProfitLine.hu)
Újabb, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazási kérdést hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén. A kezdeményező magyar állampolgárságot adna a...
Életbe lépett ma az a törvény, amely korlátozza az iszákosok kocsmalátogatását Nagy-Britanniában. Azokra, akik a kelleténél többször isszák le magukat, és goromba viselkedésükkel ártanak a többi vendégnek egy és két év közötti kocsmatilalom vár.
Nem lehet a pesti Duna-partról megoldani azokat a konflikusokat, amelyek ma Magyarországot feszítik, helybe kell menni, oda, ahol a problémák vannak, azokkal kell találkozni, akik ezeket megélik, akik a létbizonytalanságtól szenvednek, attól a biztonsághiánytól, amelyet ez a válság okoz - mondta Bajnai Gordon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vilmányban hétfőn.
A mind gyakoribb szívelégtelenség több szenvedést jelent a betegnek és nagyobb terhet a társadalomnak, mint a rosszindulatú daganatok bármelyik formája - egy svédországi vizsgálat eredményeit az Európai Szívgyógyászok Kongresszusán, Barcelonában ismertették.
Azok az egészséges emberek, akik naponta egy tabletta aszpirinnel próbálják elejét venni a szívinfarktusnak, inkább árthatnak egészségüknek, semmint használnak - derült ki brit tudósok frissen...
A legáltalánosabb téves elképzelés, hogy az antibiotikumok vírusok ellen is hatásosak. Ezeket a készítményeket ugyanis sokáig vírusos megbetegedésekre is felírták az orvosok.
Továbbra sem tudjuk, hogy milyen költségvetést fog benyújtani a kormány, csak annyi bizonyos: jövőre is nagyon komoly megszorítások következnek - szögezte le hétfői sajtótájékoztatóján Varga Mihály.
Közép-Kelet-Európa ipari szektorának recessziója a jelek szerint kezd túljutni a mélypontján, a felmérések által jelzett erőteljes szektoradatok a kilábalás küszöbönálló kezdetét mutatják, és a fellendülés jó eséllyel Magyarországon bizonyulhat a legmarkánsabbnak a térségben, áll londoni feltörekvő piaci elemzők előrejelzésében
Az Állami Nyomda Nyrt. vezetése 2009. augusztus 31-i hatállyal, közös megegyezéssel megszüntette Csuthi Zsuzsanna kereskedelmi vezérigazgató-helyettes munkaviszonyát - tette közzé szűkszavú...
A péntekivel közel megegyező szinten, szűk sávban ingadozott a forint hétfőn: az eurót délután négy órakor 271,84 forinton jegyezték, szemben a kora délelőtti 272 forint feletti és a péntek délután né...
Tíz nap elzárásra ítélte a bíróság gyorsított eljárásban azt az afgán fiatalembert, aki pénteken hat órát töltött a debreceni befogadó állomás területén lévő átjátszó tornyon, hogy elérje menekültként való elismerését - értesült a HavariaPress.
Nagy küzdelem zajlott ma a hazai parketten, bár a nyár vége még érződött a forgalmi adatokban. A 19.000 pont került veszélybe a kereskedés során, de nem esett el a BUX, sőt nap végére a negatív amerikai tőzsdenyitás ellenére is erősödni tudott. (ProfitLine.hu)
Az amerikai Deere & Co, a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártójának igazgatótanácsa jóváhagyta azt a tervet, hogy Oroszországban is gyártani kezdi termékeit. A Deere beruházásának pénzügyi részlet...
Több ezer embert várnak a szlovák nyelvtörvénnyel szemben tartandó keddi, dunaszerdahelyi demonstrációra. A szervező MKP kéri, hogy félreérthető jelképeket ne használjanak a résztvevők. Budapesten a Civil Összefogás Fórum (CÖF) hirdetett demonstrációt kedd délután fél háromra.
A péntekivel közel megegyező szinten, szűk sávban ingadozott a forint hétfőn: az eurót délután négy órakor 271,84 forinton jegyezték, szemben a kora délelőtti 272 forint feletti és a péntek délután négy órai 271,82 forinttal. Nap közben 271,30 és 272,30 forint között mozgott a jegyzés csekély likviditás mellett. (ProfitLine.hu)
Több ponton is változik a csődtörvény kedden: új szabály lesz egyebek között, hogy az adós cég vezetője által bejelentett öncsőd azonnali fizetési moratóriummal jár, illetve a megrendült gazdálkodású cégeknél előtérbe kerül a reorganizáció a felszámolással szemben. (ProfitLine.hu)
Egy és két év közötti kocsmatilalom vár Nagy-Britanniában azokra, akik a kelleténél többször isszák le magukat, és goromba viselkedésükkel ártanak a többi vendégnek. Az erről szóló törvény hétfőn...
Négy ember sérült meg délután a 6-os főúton Szekszárdnál, amikor összeütközött egy személy- és egy kisteherautó. A kocsi egy utasát tűzoltók szabadították ki a roncsból.
Se robbanóanyag, se robbantásra alkalmas eszköz nem volt abban a csomagban, amelyet hétfőn délután találtak a budapesti szlovák kulturális intézetnek is otthont adó épületben - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
Több ponton is változik a csődtörvény kedden: új szabály lesz egyebek között, hogy az adós cég vezetője által bejelentett öncsőd azonnali fizetési moratóriummal jár, illetve a megrendült...
Horváth Csaba (MSZP) annyit sem értene a BKV ügyeihez, mint Hagyó Miklós (MSZP), ezért még az is jobb lenne, ha a BKV felügyelete teljesen Ikvai-Szabó Imréhez (SZDSZ) kerülne. Neki ugyanis legalább...
Folytatódott tavaly is a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése az Európai Unióban - derül ki az unió környezetvédelmi ügynökségének (EEA) Brüsszelben nyilvánosságra hozott előzetes adataiból. Uniós sz...
Az IKEA munkatársai álmukban sem gondolták volna, hogy világraszóló botrányt robbantanak ki azzal, hogy megváltoztatják az évente megjelenő IKEA-katalógus betűtípusát....
A londoni piacok zárva tartása miatt, az ingadozó nemzetközi részvénypiaci hangulat mellett is csaknem mozdulatlan volt ma a forint árfolyama az euróval szemben. Az állampapírok másodpiacán is csak...
A ma reggeli kínai részvénypiaci zuhanás mindenütt rányomta a bélyegét a kereskedésre, a befektetőket még a délutáni, vártnál jobb amerikai makroadat sem tudta megnyugtatni. Az esésbe Amerika is...
A szlovákiai sajtó visszafogottan kommentálja, hogy Bajnai Gordon kezdeményezésére csakhamar sor kerül a magyar-szlovák kormányfői találkozóra. A pozsonyi Sme kommentátora szerint, amennyiben a megbeszélés valóban létrejön, az elsősorban az Európai Unió és világ figyelmének köszönhető, amelyet a szlovák-magyar viszály váltott ki.
Augusztusban -23,4 pontról -9,1 pontra javult a Dallas Fed Index (előrejelzés: -14,0 pont). A termelés részindexe -7,3 pontról -9,7 pontra romlott, míg a munkaerő-piaci komponens -23,0 pontról -15,7 pontra javult. Az EUR/USD új napi csúcsot ért el 1,4364-nél, és 1,4357-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Idén feltehetőleg 13 millió új rákos megbetegedést azonosítanak világszerte, amelynek túlnyomó többsége (62%) az alacsony és közepes jövedelemmel rendelkező országokból származik. 2020-ra az új...
Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn délután Budapesten ünnepélyesen megnyitotta a 2009/2010-es tanévet. Szeptemberben 1 millió 400 ezer diák kezdi, illetve folytatja tanulmányait országszerte az alap- és középfokú oktatási intézményekben.
Bár a Raiffeisen Bank 2.3 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta az idei első félévet a Magyar Számviteli Szabályok szerint, a Raiffeisen Csoport az első félévben elkönyvelt 36 milliárd...