2009. augusztus 4. kedd

aug. 4
15:54
Otthon várták a rendőrök - korábban már tízszer büntették (HírTV)
Elfogta a rendőrség azt a korábban tízszer büntetett férfit, aki ezúttal két autót tört fel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszaújvárosban. Az egyik autóból kétszázezer forintnyi műszaki cikket, ruhát és pénzt zsákmányolt. Mire azonban a tolvaj hazaért miskolci lakásába, ott már rendőrök várták.
aug. 4
15:54
Éleződik a helyzet a grúz-dél-oszét határon a háború első évfordulója előtt (Gondola)
Grúzia és Dél-Oszétia kölcsönösen egymást vádolta a terülét érő lövésekkel kedden, alig néhány nappal a tavalyi fegyveres konfliktus kitörésének évfordulója előtt, s Moszkva jelezte: megteszi a...
aug. 4
15:54
Európa világvezető a szélessávú net területén (Kreatív Online)
Az európaiak 56 százaléka rendszeres netező – írja az Index. Öt éve ez az arány a mostani egyharmada volt.
aug. 4
15:54
Ismét veszélyben az ukrán EB-rendezés (Blikk)
Ismét kétségessé vált, hogy Ukrajna képes lesz-e megrendezni Lengyelországgal közösen a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután Viktor Juscsenko államfő döntése nyomán több száz millió eurótól esik el a szervezőbizottság. A köztársasági elnök megvétózott egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében az ukrán nemzeti bank 880 millió eurót lett volna köteles az államháztartás kasszájába helyezni a…
aug. 4
15:54
Rájár a rúd a K&H; Bankra - Idén már harmadszorra büntet a PSZÁF (ProfitLine)
Tizenötmillió forint bírsággal sújtotta a K&H Bankot a PSZÁF, mert egyik ügyfele számára annak kérelme nélkül forint folyószámlát nyitott. (ProfitLine.hu)
aug. 4
15:56
USD/CHF Konszolidáció (HírTV)
Ma konszolidáció kezdődött az USD/CHF-nél, miután a hét elején új 2009-es mélypontot ért el 1,0566-nál. Amíg 1,0660 alatt marad a jegyzés, érdemes shortolni 1,0565-es és 1,0515-ös céllal. 1,0660 fölött 10,0725-ig, majd 1,0770-ig nyílhat potenciál. Az USD/CHF-et 1,0619-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
aug. 4
15:56
A kormány rekordtámogatást ad a nyári gyermekétkeztetésre (Gondola)
A kormány az idén minden eddiginél több pénzzel, 2,4 milliárd forinttal támogatja a rászoruló gyermekek nyári étkeztetését - közölte Molnár Csaba kancelláriaminiszter Egyházaskozárban. "Ez a...
aug. 4
15:58
A Külügyminisztérium szakértői anyagokat készít a kettős állampolgárság ügyében (Gondola)
A parlamenti egyeztetésekkel párhuzamosan a Külügyminisztériumban is elindult a szakértői anyagok készítése a kettős állampolgárság ügyében, a tárgyalási alap az egyéni elbírálás rendszere - mondta...
aug. 4
16:03
Szeptemberben feláll a tudománypolitikai tanács (Infostart)
Új koordinációs testület alakítását jelentette be a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Varga István közölte: a Kutatási és Tudománypolitikai Tanács feladata a tudományos utánpótlás képzéséről, az oktatás és a vállalkozások együttműködéséről, valamint tudománypolitikáról szóló javaslatok kidolgozása.
aug. 4
16:06
Többen használják a MasterCardot (Privátbankár)
A nehéz gazdasági helyzet ellenére számos területen ért el jelentős eredményeket és növekedést a MasterCard Europe – áll a kártyatársaság ma kiadott közleményében. Ez év második negyedévében az ...
aug. 4
16:06
Nobel-díjat Michael Jacksonnak! (Infostart)
Több mint 15 ezren írták alá azt az internetes petíciót, amelyben azt kérik, hogy a jövő évi Nobel-békedíjat adományozzák a június 25-én elhunyt Michael Jacksonnak.
aug. 4
16:08
Budapesti lakáspiac: kisebb lakásokba költözünk (Privátbankár)
Bár az idei év első hat hónapjában 35 százalékkal több lakás kivitelezése fejeződött be, mint egy évvel korábban, a visszaeső beruházási kedv, a fejlesztői óvatosság jelei nyilvánvalóak. Megtorpant a lakások alapterületének növekedése, a beruházók újból nagyobb érdeklődést mutatnak a kislakások építése iránt
aug. 4
16:12
Nincs letöltés, Svédországban visszaesett az internetes adatforgalom (Infostart)
Svédországban mintegy 30 százalékkal esett vissza az internetes adatforgalom az illegális letöltések elleni szigorúbb szabályozás áprilisi bevezetése óta.
aug. 4
16:12
A tervezett határidőre elkészül az M6-os középső szakasza (Gondola)
A munkák hatvanöt százaléka elkészült az M6-os autópálya középső, Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszán, amelyet a kivitelező konzorcium képviselője szerint a 2010. március 31-i határidőre...
aug. 4
16:12
Fegyverrel raboltak ki egy győri lottózót (Blikk)
Kiraboltak egy lottózót kedden Győr belvárosában. Egy 20-25 év körüli férfi fegyverrel fenyegetőzve követelte a bevételt a lottózó női alkalmazottjától.
aug. 4
16:12
Mutogatva próbált boltot rabolni egy olasz (Blikk)
Késsel fenyegetőzve próbálta meg kirabolni a győrújbaráti főúton lévő élelmiszerboltot egy olasz állampolgár délelőtt. A gyanúsítottat a rendőrség rövid időn belül elfogta.
aug. 4
16:12
USA - Zsinórban ötödik hónapja emelkednek az ingatlan értékesítések (ProfitLine)
A Nemzeti Ingatlanforgalmazók Szövetsége adatai alapján a függőben lévő ingatlan értékesítések alakulásából képzett mérőszám az USA-ban júniusban már ötödik hónapja, 3,6 százalékkal 96,6 pontra emelkedett a felülvizsgált májusi 91,3 pontról. Az előzetes várakozások 91,2 pontra történő emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
aug. 4
16:12
300 ezret zsákmányoltak az idős nőtől a trükkösök (HírTV)
Trükkös tolvajok fosztottak ki egy idős asszonyt a Nógrád megyei Zagyvarónán. Azt mondták neki, hogy tartoznak az unokájának, és kérték, hogy váltsa fel a náluk lévő pénzt. A tolvajok végül csaknem háromszázezer forintot vittek el tőle. A rendőrség keresi a három férfit.
aug. 4
16:14
Új vírus: indulhat a magyar gyorsteszt gyártása (Gondola)
Indulhat annak a magyar vírustesztnek a gyártása, amely két óra alatt kimutatja az új típusú influenzavírust a szervezetben - jelentette be a gyártó cég. A tesztet csütörtökön mutatják be a sajtó...
aug. 4
16:14
Folyamatban levö amerikai ingatlanleadások: 3,6%- elörejelzés: 0,6% (HírTV)
Folyamatban levő júniusi amerikai ingatlanleadások: 3,6%- előrejelzés: 0,6%- előző havi érték: 0,1%. Részletek következnek
aug. 4
16:16
Slota: az ENSZ érdeklődjön a magyarországi rasszista bűncselekmények iránt (Gondola)
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) érdeklődnie kellene a rasszista indítékú bűncselekmények magyarországi elszaporodása iránt, amely a roma kisebbség kiirtásához vezet - jelentette ki Ján...
aug. 4
16:16
Kislétai gyilkosság: Sólyom tájékoztatást vár Bajnaitól (HírTV)
Napokon belül tájékoztatást vár Sólyom László, Bajnai Gordon kormányfőtől arról, hogyan áll a nyomozás a kislétai gyilkosság ügyében. Az államfő arra kíváncsi milyen intézkedéseket hoztak az elkövető vagy elkövetők elfogása érdekében.
aug. 4
16:18
Fegyveres rablás egy győri lottózóban (Gondola)
Fegyverrel raboltak ki egy lottózót kedden Győr belvárosában. A tettes mintegy 20 ezer forintot zsákmányolt - tájékoztatta az MTI-t Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei...
aug. 4
16:21
Jóval több lakás vár eladásra az USA-ban, mint gondolták (Portfolio)
A várt 0.7%-kal szemben jóval nagyobb mértékben, 3.6%-kal 94.6 pontra emelkedett júniusban az amerikai függőben lévő lakásértékesítések indexe - tette közzé a National Association of Realtors. ...
aug. 4
16:21
Letaszíthatják trónjáról a világ legdrágább autóját (Pénzcentrum)
Hans-Günther Zach megvásárlásra ajánlotta fel a világ egyik legismertebb Rolls Royce-át, az "India csillagát". Ha a meghirdetett vételáron akad vevő, úgy ez lehet a világ legdrágábban értékesített autója....
aug. 4
16:23
Megérkezett az Erste Nyugdíjpénztár válasza a zárlatra (Portfolio)
A PSZÁF határozata alapján 2009. július 23-tól tagbelépési illetve átlépési zárlat van az Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárnál. A zárlat mögött a fő ok az új nyilvántartási rendszer miatt...
aug. 4
16:24
A szigorítás óta többen töltenek le legálisan Svédországban (Privátbankár)
Az illegális letöltések elleni szigorú svéd szabályozás, bevezetése óta közel 30 százalékkal esett vissza az internetes adatforgalom
aug. 4
16:24
Elfogtak egy négy éve bujkáló adócsalót (Adózóna)
Elfogtak egy négy éve bujkáló mátészalkai adócsalót, aki börtönbüntetésének letöltése elől próbált elmenekülni.
aug. 4
16:27
A 4-es metró helyett villamos jár majd a Thököly úton? (Infostart)
A Thököly út felújítását a közbeszerzési eljárások miatt nem lehetett hamarabb kezdeni, ezért sem érhet véget az iskolakezdésre - mondta az InfoRádiónak Budapest közlekedési tanácsnoka. Lakos Imre arról is beszélt, hogy a 4-es metró Keleti pályaudvartól Bosnyák térig tartó szakaszára még nincs benyújtott uniós pályázat, így bizonytalan a sorsa, akár az is elképzelhető, hogy a Thököly úton újra…
aug. 4
16:30
GBP/USD Visszaesés a 2009-es csúcs után (HírTV)
A GBP/USD gyengélkedni kezdett, miután új éves csúcsot ért el 1,7004-nél, és a kurzus visszaesett 1,6910-re. A veszteségek hátterében a kockázatos befektetésekkel kapcsolatos óvatosság áll. Amíg 1,6815 fölött marad az árfolyam, kedvezőek a kilátások. A következő cél az 1,6990-es és az 1,7075-ös érték. 1,6815 alatt szabaddá válhat az út 1,6750 és 1,6700 felé. A GBP/USD-ot 1,6938-on jegyzik. /in-…
aug. 4
16:30
Költekeznek az amerikai háztartások (Gondola)
Júniusban tovább nőtt az amerikai háztartások költekezési kedve: immár az egymást követő második hónapban nőttek kiadásaik, miközben jövedelmük csökkent. Az Egyesült Államok kereskedelmi...
aug. 4
16:30
Már javítják a nemrég átadott M7-est (Blikk)
Úthiba miatt lezárnak egy-egy sávot az M7-es autópályán Sávolynál kedden délután, előreláthatóan öt óra előtt. A 181-es kilométerszelvényben az útburkolat két helyen beszakadt, ezért ezen a szakaszon – mintegy háromszáz méter hosszan – mindkét irányban csak egy forgalmi sávot használhatnak az autósok.
aug. 4
16:32
Késsel követelt pénzt a fiatal külföldi (HírTV)
A bolt előtt várta meg a rendőröket az a külföldi fiatalember, aki egy késsel megpróbált kirabolni egy élelmiszerboltot Győrújbaráton, de a riasztó hangjától megijedt, s kiszaladt az utcára - értesült a HavariaPress.
aug. 4
16:32
Az al-Kaidához kötődő terroristákat vettek őrizetbe Irakban (Gondola)
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló csoport tagjait, köztük parancsnokhelyettesét vették őrizetbe Irak északi részén - közölte az amerikai hadsereg kedden. Katonai források...
aug. 4
16:34
Bill Clinton találkozott Kim Dzsong Il észak-koreai vezetővel (Gondola)
Bill Clinton volt amerikai elnök kedden Phenjanban találkozott Kim Dzsong Il észak-koreai vezetővel. A Yonhap dél-koreai hírügynökség forrásmegjelölés nélküli anyagában azt írta, hogy Clinton a...
aug. 4
16:42
Két év alatt 1,5 milliárdot költhettek végkielégítésre (Privátbankár)
Másfél milliárd forintot is költhetett a BKV végkielégítésekre 2007-óta, mivel Antal Attila korábbi vezérigazgató csaknem nyolcszáz embert küldött el a cégtől
aug. 4
16:42
Kaszinót visz a Velencei-tóra Korda (Blikk)
VELENCEI-TÓ – Úgy tűnik, nem csupán új otthonát, hanem teljesen új életét is a Velencei-tó partján rendezi be a Korda György (70)–Balázs Klári (49) házaspár.
aug. 4
16:48
Összedőlt egy üzem Kínában (Infostart)
Összedőlt egy befejezetlen gyárépület egy viharban Kína északi részében, tizenhét ember meghalt - közölte az állami média és egy kormányilletékes.
aug. 4
16:48
Három rab szökött meg a brüsszeli bíróságról (HírTV)
Egy brüsszeli bíróságról három rab szökött meg kedden, akiket fegyveres társaik segítettek ebben - közölték a belga főváros hatóságai. Néhány héten belül ez már a harmadik ilyen eset Belgiumban.
aug. 4
16:48
Herczog: jövőre is folytatódik az Út a munkához program (Gondola)
Jövőre is folytatódik az Út a munkához program, a közeljövőben döntenek arról, hogy változzon-e annak formája - jelentette be Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden a...
aug. 4
16:48
Húsz embert temetett maga alá egy összedőlt gyár (Blikk)
Tizenheten meghaltak, amikor összedőlt egy befejezetlen gyárépület Kína északi részén. A vasöntöde kétszintes épülete kedden villámlás és mennydörgés után omlott össze, amikor vihar és eső zúdult a Hopej (Hebei) tartományban fekvő Sicsiacsuang városára.
aug. 4
16:50
Úthiba miatt lezárnak egy-egy sávot az M7-esen Sávolynál (Gondola)
Úthiba miatt lezárnak egy-egy sávot az M7-es autópályán Sávolynál kedden délután, előreláthatóan öt óra előtt - közölte a rendőrség az MTI-vel. A 181-es kilométerszelvényben az útburkolat két...
aug. 4
16:52
Elbúcsúztatták az '45-ben elhunyt amerikai katona földi maradványait (Gondola)
Az Egyesült Államokba szállítása előtt egyházi szertartással, katonai díszpompával búcsúztatták el egy több mint 64 éve Magyarországon elhunyt amerikai törzsőrmester, Marvin Steinford J. földi...
aug. 4
16:54
Kevesebb napsütés, több felhő és eső, 24, 28 fok (Gondola)
Többször erősen megnövekszik a felhőzet, de szerdán is lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok. Éjszakától főként a Dunától keletre várható több helyen záporeső, zivatar, helyenként...
aug. 4
16:57
A 4-es metró helyett villamos jár majd a Thököly úton? (Portfolio)
A Thököly út felújítását a közbeszerzési eljárások miatt nem lehetett hamarabb kezdeni, ezért sem érhet véget az iskolakezdésre - mondta az InfoRádiónak Budapest közlekedési tanácsnoka. Lakos Imre...
aug. 4
17:00
Szénipar: szorosabb barátságban Kína és Észak-Korea (Privátbankár)
Jelentősen növelte a Kínába irányuló szénexportját Észak-Korea, ez a két ország közötti barterkereskedelem bővüléséhez vezetett, ami enyhítette az atomprogramja miatt Észak-Koreára nehezedő nemzetközi...
aug. 4
17:03
A HospInvest újabb tartozása (Infostart)
Csaknem 58 millió forinttal tartozik az egri kórházat korábban üzemeltető HospInvest Zrt. a Heves Megyei Vízműnek.
aug. 4
17:06
EUR/USD Meggyőző ingatlanpiaci adatok (HírTV)
A folyamatban levő ingatlaneladások száma júniusban a várt 0,7% helyett 3,6%-kal emelkedett (előző: 0,8%). Sorozatban 5. hónapja emelkedés mutatkozik, ami 6 éves csúcsot jelent. A szakemberek szerint az adatok az ingatlanpiaci helyzet kezdődő enyhülésére utalnak. Az EUR/USD nyereségeket könyvelt el, és csak elérte az 1,4433-as értéket, azonban nem sikerült bevennie azt. /in-www.globalfx.hu /…
aug. 4
17:06
Ellenzéki tiltakozás Ausztriában a temelíni atomerőmű bővítése ellen (Gondola)
A temelíni atomerőmű kibővítése elleni tiltakozásuknak adtak hangot kedden a parlamenti ellenzék pártjai. A Zöldek, valamint két jobboldali-populista párt, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és...
aug. 4
17:06
Kimerevített gólöröm, idegnyugtató sampon és Dolly (Kreatív Online)
Dolly-val és Pataki Attilával csábít a Coke Club, Ádám apunak sikerélménye lesz a zsíros műanyag doboz elmosásakor, a Danone remek a kimerevített gólörömnél, a Pöttyös szpotban meg feltűnik egy szövegírólány. A TNS Media Intelligence és a Kreatív Online nyári kampányjelentése. Videók, képek, adatok.

Keresés