2009. augusztus 7. péntek

aug. 7
20:27
Kórházba került a volt kormányfő (Kripto Akadémia)
Ivo Sanader volt horvát kormányfőt súlyos tüdőgyulladással egy zágrábi kórházba szállították - közölte pénteken az egészségügyi és népjóléti minisztérium.
aug. 7
20:27
Takarékosság a cél (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöksége elvárja, hogy a takarékosság az államháztartás valamennyi ágazatára: a központi közigazgatásra, az önkormányzatokra, az állami és önkormányzati vállalatokra is vonatkozzék, és senki se részesülhessen a közpénzekből aránytalan és indokolatlanul magas jövedelmekben, végkielégítésekben, juttatásokban.
aug. 7
20:28
Csontvázak egy belgiumi házban (Gondola)
Egy nyolcvanéves asszony és 49 éves fia maradványait találták meg egy brüsszeli elővárosban lévő házukban öt évvel a haláluk után, anélkül, hogy bárkinek is hiányoztak volna - jelentette a pénteki belga média.
aug. 7
20:42
Magyar fiatalok jártak a Nemzetközi Űrtáborban (Gondola)
Az idén is két középiskolás - Varga Márton, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, valamint Zipperer Bernadett, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium tanulója - képviselte Magyarországot a Nemzetközi...
aug. 7
20:45
Széthordják Szent Ajapitikósz sírját (Kripto Akadémia)
Ciprus reménytelen szerelmesei olyan iramban hordják szét Szent Ajapitikósz sírját, hogy hamarosan semmi sem marad a szerelmi bájital kellékeként használt kövekből.
aug. 7
20:51
Már megint a biztosító veri ki a biztosítékot (Portfolio)
Már korábban is heves kritikák érték az AIG biztosítóóriást, hogy a kormányzati mentőcsomag után is szemtelen bónuszokkal jutalmazta alkalmazottait, erre viszont most rátesz még egy lapáttal, hogy a...
aug. 7
20:57
Jelentősen változnak az áfa-szabályok januártól (Infostart)
Az Európai Unió áfairányelvének legutóbbi módosítása miatt 2010 januárjától jelentős változások lesznek a hazai áfa-szabályozásban, ezek közül a legfontosabb, hogy újra definiálják a szolgáltatások teljesítési helyét - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
aug. 7
21:00
Reménytelen szerelmesek hordják szét egy szent sírját (Blikk)
Ciprus reménytelen szerelmesei olyan iramban hordják szét Szent Ajapitikósz sírját. Az Arodész település templomkertjében található síremlékről származó port a szerelmük tárgyának italába juttatva évszázadok óta használják.
aug. 7
21:00
Életveszélyes állapotban várják a becsengetést (+videó) (HírTV)
Életveszélyes állapotban várja a szeptemberi becsengetést több győri iskolaépület. Van olyan intézmény, amelyet az omlásveszély miatt kordonnal zártak le, máshol pedig olyan elavultak a villanyvezetékek, hogy beázáskor ráznak a falak. Az önkormányzatnak idén 260 millió forintja van az iskolák felújítására, de ennek legalább a tízszeresére volna szükség.
aug. 7
21:18
Ötéves tetemek a hálószobában (HírTV)
A belga rendőrség egy öt éve elhunyt 80 éves asszony és középkorú fiának tetemére bukkant Brüsszel egyik külvárosában - adta hírül pénteken a helyi sajtó. Az olasz származású anya és fia egy házban lakott, a helyi hatóságok azt hitték, hogy öt évvel ezelőtt visszaköltöztek szülőhazájukba, így törölték őket a lakosok jegyzékéből. Az egyik szomszéd azt mondta: többször is szólt a hatóságnak, ám…
aug. 7
21:18
Kórházba került Sanader volt horvát kormányfő (Gondola)
Ivo Sanader volt horvát kormányfőt súlyos tüdőgyulladással egy zágrábi kórházba szállították - közölte az egészségügyi és népjóléti minisztérium. Az 56 éves politikus kórházi ápolásra szorul -...
aug. 7
21:27
Mi fán terem az új áfa? (Portfolio)
Az Európai Unió áfairányelvének legutóbbi módosítása miatt 2010 januárjától jelentős változások lesznek a hazai áfa-szabályozásban, ezek közül a legfontosabb, hogy újra definiálják a szolgáltatások...
aug. 7
21:33
A világ legrégebbi térképe (Infostart)
A világ legrégebbi térképe, egy csaknem tizennégyezer éves kőlapocska került elő Spanyolország északi részén egy barlangból.
aug. 7
21:33
Eltemették a kislétai áldozatot - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Református gyászszertartással, cigány szokás szerint zeneszó kíséretében helyezték örök nyugalomra a kislétai gyilkosság áldozatát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében. A 45 éves Balogh Mária temetésén mintegy ezer ember, köztük több közéleti személyiség és politikus vett részt.
aug. 7
21:36
A Nyíregyháza megállította a Fradit (Infostart)
A Nyíregyháza 3-1-re nyert a Ferencváros ellen a labdarúgó NB I 3. fordulójának nyitómeccsén.
aug. 7
21:36
Ötödével kevesebb a magyar turista Horvátországban (Gondola)
Az év első hét hónapjában 5 százalékkal csökkent a vendégek és 3 százalékkal a vendégéjszakák száma Horvátországban, a magyar és az orosz turisták azonban ötödével kevesebben voltak a tavalyai...
aug. 7
21:36
Hibás sebességmérők Airbusokon (Blikk)
Rövid idő alatt legalább 12 esetben hibásodott meg a sebességmérő egy amerikai légitársaság Airbus 330 típusú repülőgépein, és a pilótáknak fogalmuk sem volt, hogy milyen gyorsan mennek. Egy ilyen meghibásodás is hozzájárult valószínűleg az Air France légitársaság riói járatának lezuhanásához, amely 228 ember halálát okozta júniusban.
aug. 7
21:39
Írország első újinfluenzás halálos áldozata (Kripto Akadémia)
Egy fiatal nő Írország első újinfluenzában meghalt betege - közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
aug. 7
21:51
Hibás sebességmérők amerikai Airbus gépeken (Infostart)
Rövid idő alatt legalább 12 esetben hibásodott meg a sebességmérő egy amerikai légitársaság Airbus 330 típusú repülőgépein, és a pilótáknak fogalmuk sem volt, hogy milyen gyorsan mennek - derült ki egy vizsgálatból, amelyből pénteken szivárogtattak ki részleteket.
aug. 7
21:54
Milliókért őrzik a pusztuló ménesbirtokot (HírTV)
Immár 2 éve állnak kihasználatlanul a somogysárdi ménesbirtok épületei. A Nemzeti Vagyonkezelő a hasznosításról még csak nem is tárgyalt az önkormányzattal, miközben az egykori kastély és az istállók folyamatosan pusztulnak. Az állagmegóvásra nem költ senki, csak a terület őrzésére fizet az állam, több mint egy millió forintot egy biztonsági cégnek.
aug. 7
21:54
Washington vezető szerepet szán Dél-Afrikának (Gondola)
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pénteken sürgette Dél-Afrikát, játsszon vezető szerepet a világ legszegényebb földrésze gazdaságának fellendítésében és a reformok érdekében gyakoroljon...
aug. 7
22:03
Bizakodó hangulatban fejezte be a hetet Amerika (Portfolio)
Az elmúlt két nap korrekciója után ma ismét felfelé kúsztak a tengerentúli indexek: a Dow Jones 1.23, az S&P 500 1.34, a Nasdaq pedig 1.37 százalékos emelkedéssel zárt. Az olaj ára csaknem másfél...
aug. 7
22:12
Lázár János - Péntek8 (videó) (HírTV)
Adás: 2009. augusztus 7. péntek 20.05 és 23.05 2009. augusztus 9. vasárnap 9.05 2009. augusztus 10. hétfő 15.05
aug. 7
22:30
A világ legrégebbi térképét elemzik (Blikk)
A világ legrégebbi térképe, egy csaknem tizennégyezer éves kőlapocska került elő Spanyolország északi részén egy barlangból. Az Universidad de Zaragoza kutatói tizenöt éve próbálják megfejteni, mit is rejtenek a karcolások egy alig 18 centiméter hosszú, 13 centiméter széles, és két és fél centiméter vastagságú kőlapocskán, amelyre 1993-ban bukkantak.
aug. 7
23:06
A manchesteri legenda nem sajnálta a pénzt Priskinért (Infostart)
Az angol másodosztályú Ipswich Town csapatához szerződött Priskin Tamás, magyar válogatott labdarúgó.

2009. augusztus 8. szombat

aug. 8
0:18
Az amerikai költségvetés hiánya már 1,3 billió dollár (Gondola)
Az Egyesült Államok szövetségi költségvetésének hiánya a mostani pénzügyi év júliussal zárult első tíz hónapjában elérte az 1.300 milliárd dollárt, közölték az amerikai kongresszus költségvetési...
aug. 8
0:22
Fidesz: sokba kerül és nem hatékony az Út a munkához program (Gondola)
A Fidesz szerint nagyon sok pénzbe kerül, ugyanakkor nem hatékony az Út a munkához program fenntartása. Czoma Sándor, a párt szakpolitikusa pénteki budapesti sajtótájékoztatóján közölte, fel kell...
aug. 8
0:36
Bocsánatkérésre szólította fel Pesti Imrét az MSZP (Gondola)
A szocialista Alexa György arra szólította fel a fideszes Pesti Imrét, hogy vagy a XVII. kerületi lakosoktól vagy az összes adófizetőtől kérjen bocsánatot. Az MSZP-s képviselő pénteki, budapesti...
aug. 8
0:40
A horvát közlekedési miniszter szerint kulcsfontosságú a sztrádafejlesztés (Gondola)
A közlekedési infrastruktúra és különösképpen az autópálya-hálózat gyors ütemű építése a horvát kormány fő feladatai közé tartozik, és ez határozottan egész Horvátország gazdasági fejlesztésének...
aug. 8
0:54
Második világháborús lőszereket talált egy horgász Martfűnél (Gondola)
Horgászás közben mintegy 100 darab lőszert talált egy tiszaföldvári férfi a Tisza martfűi szakaszán, a folyó partján - közölte a rendőrség pénteken. A férfi értesítette a rendőrséget, majd a...
aug. 8
0:58
A Közbeszerzési Döntőbizottság vizsgálja Terézváros parkolási pályázatát (Gondola)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kérésére a Közbeszerzési Döntőbizottság vizsgálja Terézváros parkolási pályázatát - közölte Mihálovits András, a versenyhivatal szóvivője pénteken. A szóvivő...
aug. 8
1:12
A PDSZ ingyenes védőoltást kér a pedagógusoknak is (Gondola)
Az elsők között részesülhessenek a H1N1 vírus elleni ingyenes védőoltásban a közoktatás és a gyermekvédelem dolgozói is - kérte a Székely Tamás egészségügyi minisztert a Pedagógusok Demokratikus...
aug. 8
1:16
A tálibok is megerősítették, hogy halott a pakisztáni vezetőjük (Gondola)
Nagy valószínűséggel életét vesztette egy amerikai légicsapásban Baitulla Mehszúd, a pakisztáni tálibok vezetője - közölte a pakisztáni kormány belügyminisztere. A hírt egy tálib parancsnok is...
aug. 8
3:12
Schumi F1-es formában van (Blikk)
Miközben sokan aggódnak, hogy Michael Schumacher (40) megkapja-e a Forma–1-es világbajnokságon történő induláshoz az orvosi engedélyt, a hétszeres vb-első német pilótalegenda fáradtságot nem ismerve dolgozik.
aug. 8
3:18
Szerelemmel búcsúztak Magyarországtól (Blikk)
BUDAPEST – A többiek már elköszöntek szeretteiktől, amikor a huszonötödik vb-aranya megszerzésére készülő Kovács Katalin (33) még a Ferihegyi repülőtér bejárata előtt állt. Nem csatlakozott a társakhoz, akik tegnap reggel a dartmouthi világbajnokságra indultak. Férjét, a kenuvilágbajnok Hoffmann Ervint (40) várta.
aug. 8
3:22
Van esélye a Lokinak! (Blikk)
DEBRECEN — Óriási lehetőség előtt állnak a debreceni futballisták! Nem panaszkodhatnak, hiszen szerencséjük volt a Bajnokok Ligája-selejtező playoff-körének sorsolásakor: a bolgár Levszki Szófiát kapták ellenfélül. A hajdúságiak titkos vágya mindössze annyi volt előzetesen, hogy a kiemelt csapatok legerősebbjét, a görög Olympiakoszt elkerüljék.
aug. 8
3:26
Három év után újra a válogatottban Király (Blikk)
BUDAPEST – Huszonegy focistával készül a magyar labdarúgó-válogatott a szerdai, Románia elleni barátságos mérkőzésre.
aug. 8
3:30
Új barátokat szerzett a Fener Kispesten (Blikk)
BUDAPEST – Bosszankodhattak a kispesti labdarúgók, hiszen sokkal szebben is búcsúzhattak volna az Európa-liga küzdelmeitől, mint ahogy tették. A Bp. Honvéd a selejtező 3. fordulójában az isztambuli 5-1-es vereség után a Bozsik stadionban 1-1-es döntetlent ért el a Fenerbahce ellen, ám a mérkőzés hajrájában számtalan ziccert puskáztak el a piros-feketék.
aug. 8
3:34
Vasárnap már az Ipswitchben játszhat Priskin (Blikk)
IPSWICH – Csapatot cserélt Priskin Tamás (22), a támadó megegyezett az angol másodosztályú Ipswich Townnal, és a gárda 1,7 millió fontot (537 millió forintot) fizet érte a Watfordnak. Priskin ezzel a negyedik legdrágább magyar focista, a csúcstartó továbbra is Huszti Szabolcs, érte az orosz Zenit 887 millió forintnyi eurót fizetett a Hannovernek.
aug. 8
4:06
Halálos beteg az első számú közellenség (Blikk)
NORWICH — Egy norfolki kórházban, immár szabad emberként várja a halált a „nagy vonatrablás” egyik elkövetője, Ronnie Biggs (80), akinek kórházi ágya mellől már az őröket is elrendelték.
aug. 8
5:06
Ők azok, akik nyáron is vacognak (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Irigykedjünk vagy sajnálkozzunk? Lehet odakint akár 35 fokos kánikula, Horváth Zoltán (27) akkor is pulóverbe, vattakabátba, sapkába és kesztyűbe bújik minden reggel.
aug. 8
5:08
Belecsaptak az egészséges lecsóba (Blikk)
BUDAPEST – Drága bioélelmiszerek helyett nyugodtan főzhetjük a lecsót közönséges magyar paprikából is – javasolja első számában a most megjelent Teszt Plussz magazin.
aug. 8
5:09
Pont az államfő hallgat a romákat ért támadás kapcsán - Miért? (Alternatív Energia)
Eltemették a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán Balogh Máriát; a roma asszonyt hétfőn ölték meg ismeretlen elkövetők. A méltóságteljes, rendzavarás nélküli temetésen többen Káin Ábel elleni testvérgyilkosságához hasonlítottak a brutális tettet. A gyászszertartáson Molnár Csaba kancelláriaminiszter a kormány nevében koszorút helyezett el az áldozat sírján. Hétfőn találkozik a köztársasági…
aug. 8
5:10
Válság idején osztogatott Bajnai (Blikk)
BUDAPEST – Mégsem fájnak mindenkinek a megszorítások! Hiába ígérte Bajnai Gordon miniszterelnök, hogy a válság miatt mindenkinek meg kell húznia a nadrágszíjat, úgy látszik, vannak kivételek. A politikus ugyanis még gazdasági miniszterként 107 millió forintnyi étkezési jegyet és ajándékutalványt osztogatott szét volt tárcája dolgozói között.
aug. 8
5:12
Dunaszerdahelyi incidens: hibás rendőrség (Blikk)
POZSONY – A szlovák politikusok eddig kivétel nélkül védték a tavalyi dunaszerdahelyi rendőrségi beavatkozást a DAC–Slovan labdarúgó mérkőzésen, ahol több magyar szurkoló is megsérült. Most azonban megtört a jég: Ján Kovarcík, a szlovák parlament védelmi és biztonságügyi bizottságának alelnöke kijelentette, hogy nagyot hibázott a rendőrség. A képviselő szerint az eset azért kapott politikai…
aug. 8
5:14
Megőrültek a repülőgép műszerei (Blikk)
BUDAPEST – Nem látszik külsérelmi nyom a csütörtök este Ferihegyen kényszerleszállást végrehajtó Boeing–757-es repülőgépen, azaz nincs repedés a pilótafülke ablakán.
aug. 8
5:16
Megemlékeztek a három éve elhunyt tűzoltókra (Blikk)
Megemlékeztek tegnap a tűzoltók Pintér Gábor (†31) tűzoltó hadnagyról, Horváth Ákos (†24) tűzoltó őrmesterről, valamint Reppmann Károly (†24) törzsőrmesterről, akik három éve odavesztek a Műegyetemen keletkezett tűz oltásakor.
aug. 8
5:18
Elrabolta bekattant szeretője Rékát (Blikk)
ÁDÁND – Szakításnak indult É. József (45) és M. Réka (24) civakodása csütörtök este, ám lövöldözésbe és autós üldözésbe torkollt a botrány.
aug. 8
5:20
Reggeli torna Jumanee-val (Blikk)
NYÍREGYHÁZA – Az elefántok nem lazsálhatnak, a helyi állatpark gondozói naponta háromszor tréningeznek az ormányosokkal. Jumanee (2) és mamája, Yoki (19) vezényszóra fekszik, ül, emeli fel a talpát vagy épp nyitja ki hatalmas száját, illetve lóbálja füleit.
aug. 8
5:27
Milyen büdzsét kell készíteni? (Alternatív Energia)
Takarékos költségvetés készül, amelynek célja a stabilitás, a biztonság és a növekedés feltételeinek megteremtése – közölte Bajnai Gordon az MSZP elnökségének üléséről távozóban. A kormánypárt vezetőit testületileg most tájékoztatta először a miniszterelnök arról, milyen büdzsét kell készíteni, hogy az ország teljesíteni tudja a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) tett vállalásait. Értesülésünk szerint…

Keresés