2009. augusztus 10. hétfő

aug. 10
17:06
Sólyom: Ez becsületbeli ügy (HírTV)
A köztársasági elnök szerint a romákat ért támadások nemcsak a cigányság ügye, hanem az egész ország stabilitását érintik. "Ez becsületbeli ügy" - fogalmazott Sólyom László azután, hogy hétfő délután egyeztetett Bajnai Gordon miniszterelnökkel a Sándor-palotában.
aug. 10
17:08
MSZP: nem indokolt a szociális bizottság rendkívüli ülésének összehívása (Gondola)
Az MSZP szerint nem indokolt az Országgyűlés szociális bizottsága rendkívüli ülésének összehívása a kilakoltatások miatt, a kormány folyamatosan kezeli ezt a problémát - mondta Juhászné Lévai...
aug. 10
17:08
EUR/AUD Technikailag erős (HírTV)
Az elemzők szerint átmenetileg emelkedő potenciállal rendelkezik az EUR/AUD, miután sikerült megállapodnia 1,6875 fölött. Chart-technikailag erősnek mutatkozik a devizapár, és az elkövetkező napokban 1,7154 felé indulhat. 1,6735 alatt azonban érdemes zárni a longokat. Az EUR/AUD-ot 1,6890-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
aug. 10
17:09
Lakáshitelesek figyelem! Íme, a kormány intézkedései (Alternatív Energia)
A Bajnai-kormány már több mint fél tucat intézkedést hozott a bajba jutott lakáshitelesek védelme érdekében - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-vel hétfőn, reagálva Soltész Miklós aznapi sajtótájékoztatójára.
aug. 10
17:10
A LIGA Szakszervezetek szerint összeomolhatnak a tb-alapok (Gondola)
A LIGA Szakszervezetek szerint a foglalkoztatási helyzet kedvezőtlen változásai és a kormány intézkedései nyomán komoly veszélybe kerülhetnek a társadalombiztosítási (tb) alapok - olvasható az...
aug. 10
17:10
Kocsis lemondott a MÁV-Startnál? (HírTV)
Sajtóinformációk szerint Kocsis István a a BKV Zrt. vezérigazgatója lemondott a MÁV-Start Zrt. igazgatósági elnöki posztjáról.
aug. 10
17:12
BUX: +3,68 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 654,99 pontos, 3,68 százalékos emelkedéssel, 18.475,14 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 3,36 százalékkal 13.850 forintra erősödött, az OTP...
aug. 10
17:15
Újabb IKEA-akció mától: elképesztő árak (Pénzcentrum)
Folytatja elképesztő ételakcióit az IKEA. A svéd tulajdonú áruházlánc ezúttal a harcsapaprikást kínálja hihetetlen áron....
aug. 10
17:15
Elszabadultak az indulatok az utolsó percekben: 3.7%-os pluszban zárt a BUX (Portfolio)
Az egész nap folyamán a negatív tartományban mozogtak az európai részvényindexek, a DAX jelenleg 0.7%-os mínuszban tartózkodik, a CAC40 pedig 0.4%-kal menetelt lefelé. Az amerikai tőzsdék is...
aug. 10
17:21
"Drámai és tarthatatlan a tb-alapok helyzete" (Infostart)
Mikola István szerint nyilvánvalóvá vált, hogy drámai és tarthatatlan a társadalombiztosítási alapok helyzete. A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa ezt azt követően mondta, hogy a Világgazdaság hétfői számában azt írta: a tb-alapok 134 milliárd forintos deficitet halmoztak fel augusztus elejére a tervezett 5,2 milliárdos hiánnyal szemben.
aug. 10
17:24
Kezdődik az őrület: Nagyszínpad! Nagyszínpad! (Privátbankár)
Szerte a világból - összesen 41 országból - majd’ 200 külföldi fellépő érkezik az idei Szigetre, Elefántcsontparttól Ausztráliáig, Malitól Japánig, Szenegáltól Kubáig. És persze a hazai zenei élvonal, na meg a műfajok kavalkádja, színháztól a költészetig – 5 nap, 55 programhelyszín, napi 200-250 program, nulladik és mínusz egyedik nappal fűszerezve. De mi a legnagyobb hiba, amit egy fesztiválozó…
aug. 10
17:24
Megjelent az Aktív Szemeszter online magazinja (HírTV)
E-újság formájában jelent meg a legújabb nyári Aktív Szemeszter. Az országos terjesztésű nyomtatott felsőoktatási magazin az egyetemi és főiskolai nyári szünetben a fiatalok médiafogyasztási szokásait szem előtt tartatva a világháló oktatási és ifjúsági portáljain érhető el. A különkiadásban természetesen a legtöbb szó a ponthatárok alakulásáról, a legnépszerűbb szakokról, a keretszámokról, a…
aug. 10
17:24
A forint a 270 forintos euró közelében ingadozik (Gondola)
A forint tartja árfolyamát a 270 forintos euróárfolyam alatt a bankközi devizapiacon: az eurót 269,30 forinton jegyezték hétfőn délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, gyengébben a...
aug. 10
17:24
Kapával támadt a rendőrökre egy férfi Vaspörön (Blikk)
Először a családtagjait bántalmazta, majd kapával támadt a rendőrökre egy férfi a Zala megyei Vaspörön. A járőröket azért hívták vasárnap a házhoz, mert egy férfi bántalmazta élettársát és annak édesanyját.
aug. 10
17:26
EUR/HUF Célba vették a 270-es értéket (HírTV)
Az EUR/HUF újra célba vette a 270-es értéket, és 269,88-ra emelkedett. A magyar kötvénypiac csökkenő hozamai megviselték a forintot. Nincs egyetértés azt illetően, hogy az MNB tovább csökkenti-e kamatát. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
aug. 10
17:26
Épülhet a kőbánya-kispesti bevásárlóközpont (Gondola)
A lakosok érdekére hivatkozva elállt a kőbányai Köki Terminál bevásárlóközpont elleni pertől a Levegő Munkacsoport. A zöld szervezet közleményében hangsúlyozza: a hosszas egyeztetési tárgyalást...
aug. 10
17:27
Új vírus: ingyenes védőoltás csak kiváltságosoknak? (Alternatív Energia)
Elsősorban azokat a dolgozókat oltják majd be október első heteiben ingyenesen, akik az ország működőképességét biztosítani tudják - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn a budapesti Sziget fesztivál helyszínén rendezett sajtótájékoztatón.
aug. 10
17:28
Újabb válogatottat igazolhat a Loki (HírTV)
A klubvezetőktől kapott információk szerint a DVSC-TEVA szeretné leigazolni Feczesin Róbertet, az olasz Brescia támadóját. A többszörös válogatott labdarúgó egyelőre kölcsönbe kerülne Debrecenbe, jelenleg folynak a tárgyalások a 23 éves csatár leigazolásának ügyében.
aug. 10
17:29
Hoppon maradt a Magyar Gárda főkapitánya (Alternatív Energia)
Elutasította a Fővárosi Főügyészség a Magyar Gárda főkapitányának a panaszát; Kiss Róbert azt kifogásolta, hogy a rendőrség "törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatással" gyanúsította meg őt.
aug. 10
17:33
Elszabadultak az indulatok: 3.7%-os pluszban zárt a BUX (Portfolio)
Az egész nap folyamán a negatív tartományban mozogtak az európai részvényindexek, a DAX jelenleg 0.7%-os mínuszban tartózkodik, a CAC40 pedig 0.4%-kal menetelt lefelé. Az amerikai tőzsdék is...
aug. 10
17:42
Szollár: a kormány segíteti a bajba jutott lakáshiteleseket (Gondola)
A Bajnai-kormány már több mint fél tucat intézkedést hozott a bajba jutott lakáshitelesek védelme érdekében - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-vel hétfőn, reagálva Soltész Miklós...
aug. 10
17:42
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A Sentix-befektetői bizalom mutatója augusztusban -31,3 pontról meglepően -17,0 pontra javult, meghaladva ezzel a -25,8 pontos elemzői konszenzust. A BoE 50 milliárddal 175 milliárdra növelte államkötvény-vásárlási programjának volumenét. A konjunktúrát illetően nem túl derűlátó a bank, azonban tart az infláció felgyorsulásától. Az EUR/USD megindult a fontos 1,4155-ös támogatás felé. Úgy tűnik…
aug. 10
17:44
Új vírus: elsősorban az egészségügyi dolgozók kapnak majd ingyenes védőoltást (Gondola)
Elsősorban azokat a dolgozókat oltják majd be október első heteiben ingyenesen, akik az ország működőképességét biztosítani tudják - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn a budapesti...
aug. 10
17:46
Elutasította a főügyészség a Magyar Gárda főkapitányának panaszát (Gondola)
Elutasította a Fővárosi Főügyészség a Magyar Gárda főkapitányának a panaszát; Kiss Róbert azt kifogásolta, hogy a rendőrség "törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatással"...
aug. 10
17:48
Kapával támadt a rendőrökre egy férfi Vaspörön (Gondola)
Először a családtagjait bántalmazta, majd kapával támadt a rendőrökre egy férfi a Zala megyei Vaspörön - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A zalalövői...
aug. 10
17:57
Visszaszerezné a főváros a BKV-s végkielégítéseket (Infostart)
A Fővárosi Kabinet elítéli a BKV végkielégítési gyakorlatát. A városvezetés döntése szerint a kabinetnek és a közgyűlés gazdasági bizottságának augusztus 26-áig kell megállapítania a céget vezető Kocsis István esetleges felelősségét.
aug. 10
18:00
Nem biztos, hogy a web legyőzi a nyomtatott sajtót? (Privátbankár)
A hírügynökségek világszerte kétfrontos harcot vívnak: a válság mellett meg kell küzdeniük az internettel is
aug. 10
18:00
Az UniCredit szerint Kelet-Európában 2011-től nőhet a bankok bevétele (Gondola)
Az európai felzárkózó piacokon a bankok bevétele idén csökken, jövőre alig nő, és csak 2011-től lehet föllendülésre számítani, habár jóval szerényebbre, mint a korábbi években, ezt jósolták hétfőn...
aug. 10
18:00
Meghalt egy kisbusz vezetője Gyálon (Blikk)
Egy 36 éves budapesti férfi meghalt hétfőn Gyálon, amikor eddig ismeretlen okból elveszítette uralmát az általa vezetett kisbusz felett és az árokba hajtott.A rendőrség korábban azt közölte, hogy a hatósághoz érkezett bejelentés szerint életét vesztette egy kerékpáros, amikor elsodorta egy mikrobusz Gyálon, de a szóvivő a helyszíni szemle adataira hivatkozva pontosította a baleset körülményeit.
aug. 10
18:00
Fegyveres fenyegetés az Üllői úton (HírTV)
Fegyveres férfi próbált meg kirabolni egy fővárosi ékszerboltot hétfőn. Az alkalmazott nem engedelmeskedett, ráadásul a riasztógombot is megnyomta. A fegyveres férfi ezt észrevette, és zsákmány nélkül elmenekült.
aug. 10
18:02
Nem biztos, hogy a web legyőzi a nyomtatott sajtót? (Privátbankár)
A hírügynökségek világszerte kétfrontos harcot vívnak: a válság mellett meg kell küzdeniük az internettel is
aug. 10
18:02
Brit lapértesülés szerint eltemették Michael Jacksont (Gondola)
Egy brit lapértesülés szerint minden ceremónia nélkül, titokban eltemették Michael Jacksont, a június 25-én elhunyt popbálványt. A Daily Mirror szerint csak annyit tudni, hogy az énekest a...
aug. 10
18:02
„Drámai és tarthatatlan a helyzet” (HírTV)
A kormánynak azonnal el kell kezdenie a tárgyalásokat, és érdemi párbeszédet kell folytatnia az egészségügyi ellátás minden résztvevőjével - szögezte le Mikola István.
aug. 10
18:03
Cseh Tamás Kossuth-díjas előadóművész generációk életérzését énekelte meg (Spa Trend Online)
Elhunyt Cseh Tamás előadóművész. A Kossuth-díjas énekest, zeneszerzőt életének 67. évében, hosszan tartó, súlyos betegség, tüdőrák következtében érte a halál pénteken.
aug. 10
18:05
A Sziget nulladik napja: zenével a rasszizmus ellen (Spa Trend Online)
Egy brit mozgalom mintájára rendeznek ma tízórás koncertsorozatot a Sziget nulladik napján Zene a rasszizmus ellen (ZARE) címmel. A szigetországi tapasztalatok szerint a helyi változattal jelentős sikerek tudtak elérni a kirekesztés elleni harcban. A hazai zenei élet ismert képviselőit felvonultató ZARE a magyarországi rasszimusellenes kampány hivatalos kezdete.
aug. 10
18:09
Még brutálisabb lehet a kínai gazdaság növekedése (Portfolio)
A korábban feltételezettnél erőteljesebb lehet Ázsia gazdasági növekedése a Goldman Sachs elemzői szerint. A bank szakértői jelenleg már 9.4%-os GDP-növekedést jósolnak a régión belül Kínának az idei...
aug. 10
18:18
A gyerekeknek felmegy a vérnyomása a TV-től! (Privátbankár)
Magasabb azoknak a gyerekeknek a vérnyomása, akik sokat néznek televíziót, még akkor is, ha nem kövérek és egyébként eleget mozognak
aug. 10
18:18
Hároméves átalakítási terv a közösségi közlekedésben (Gondola)
A következő három évben éves átlagban 70 milliárd forinttal kevesebbet kap a közösségi közlekedésre a MÁV és a Volán-csoport, és a következő 1,5 évben az átszervezés egyszeri költségével is...
aug. 10
18:18
Ha sok az alga, nincs szex (Blikk)
A Fekete-tenger algásodása rontja a romániai kéjhölgyek üzletlehetőségeit, akik arra panaszkodnak, hogy egyre ritkábban találnak kuncsaftot „víziszexre”.
aug. 10
18:18
Új influenza - Nem szabadna a gyerekeknek rutinszerűen adni a Tamiflu-t (WebBeteg)
Nem szabadna a gyerekeknek rutinszerűen Tamiflut vagy hozzá hasonló influenza elleni szert adni, mert nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy megelőzi a szövődményeket, sőt káros mellékhatásai komolyabbak lehetnek előnyeinél - közölték hétfőn brit kutatók a British Medical Journal című folyóirat legfrissebb számában.
aug. 10
18:20
Teleki: az egész társadalom számára fontos az államfő üzenete (Gondola)
Nagyon fontos üzenetet tolmácsolt a magyar társadalom számára Sólyom László a romagyilkosságokkal kapcsolatban - mondta Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfőn,...
aug. 10
18:21
Kislétai gyilkosság: "a nagyon fontos üzenet" (Alternatív Energia)
Nagyon fontos üzenetet tolmácsolt a magyar társadalom számára Sólyom László a romagyilkosságokkal kapcsolatban - mondta Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfőn az MTI-nek, hozzátéve, bízik abban, hogy az államfő szavait az emberek meg is fogadják.
aug. 10
18:23
Lemondott Kocsis István (Alternatív Energia)
Lemondott Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója a MÁV-Startnál betöltött igazgatósági elnöki, illetve tagsági posztjáról augusztus 11-ével - tudta meg az MTI hétfőn.
aug. 10
18:27
Évente hatezer bangladesi hal meg kígyómarás miatt (Infostart)
Mintegy 700 ezer embert mar meg kígyó évente Bangladesben, akik közül hatezren meghalnak, részben az orvosi ellátás szegényessége miatt. A nem természetes halálokok közül ezzel a kígyómarás a második helyen áll - tette közzé egy tanulmányban az ország egészségügyi minisztériuma.
aug. 10
18:36
Koeman szoros meccset vár a románok ellen (Infostart)
Kemény mérkőzést vár szerdán a románok ellen Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A keret tagjai hétfőn találkoztak a szövetség telki edzőközpontjában.
aug. 10
18:36
Elutasították a gárdakapitány panaszát (HírTV)
A Fővárosi Főügyészség elutasította a Magyar Gárda főkapitányának gyanúsítás ellen benyújtott panaszát. Kiss Róbert ellen azért indítottak eljárást, mert július 4-én és 11-én a gárda feloszlatása miatt rendezett tüntetésen azt hangoztatta, hogy újraalakították a Magyar Gárdát.
aug. 10
18:36
Az Onkológiai Intézet betegfelvételi rendje megfelel a hatályos törvényeknek (Gondola)
Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) betegfelvételi rendje teljes mértékben megfelel a jelenleg hatályos törvényeknek és az etikai igényeknek, a betegellátás pedig európai akkreditációval igazolva...
aug. 10
18:36
Betörtek a bükkszéki strandra (Blikk)
Ismeretlenek a teljes hétvégi bevételt ellopták a bükkszéki strandfürdő páncélszekrényéből, a kár mintegy négymillió forint. Zagyva Ferencné, a település polgármestere elmondta, hogy a trezor az önkormányzat által működtetett strand irodájában van.
aug. 10
18:38
Szigorú MLSZ - Cozma-transzparens sem lesz (+kép) (HírTV)
A szurkolók kitiltását helyezte kilátásba az MLSZ a magyar-román barátságos labdarúgó-mérkőzés közeledtével.
aug. 10
18:38
Betörtek a bükkszéki strandra, négymilliót vittek el a páncélszekrényből (Gondola)
Ismeretlenek a teljes hétvégi bevételt ellopták a bükkszéki strandfürdő páncélszekrényéből, a kár mintegy négymillió forint - erősítette meg a Heves megyei hírportál, a heol.hu hétfői értesülését a...

Keresés