Dialóg Alapkezelő Elek Péter: "Az áprilisi ajánlott portfolióhoz képest - melyben relatív magas részvénykitettséget javasoltunk a befektetőknek - kis mértékben tovább növeltük a részvények súlyát,...
Augusztus 26-áig biztosan Kocsis István marad a BKV vezérigazgatója - döntött a tulajdonos főváros. A főpolgármesteri kabinetülésen - melyen részt vett a vezérigazgató is - tízpontos állásfoglalást fogalmaztak meg. Eszerint Kocsis tevékenységét 26-án az általa tett jelentés illetve a cég felügyelőbizottságának (fb) vizsgálata alapján "kell minősíteni (...) és ha indokolt, megállapítani a…
A fóti korrupciógyanús ügyletről szóló hangfelvétel szereplőit még nem, a beszélgetést rögzítő CD-t megkapó önkormányzati képviselőket viszont már kihallgatták a rendőrségen. Egy útépítés harmincmilliósra becsült "pótmunkázási" ügyéről tárgyalnak a felvételen, ahol elhangzik Kövér László neve is, akinek a közbenjárására hivatkoztak. Fóton szerdán lemondatnák a képviselőtestületet.
A válság kedvezőtlen foglakoztatási hatásait csillapítját a munkahelymegörző támogatások - állítják egybehangzóan szakemberek. Ugyanakkor úgy vélik, a pályázati feltételek túl szigorúak, és kérdéses, hosszútávú lesz-e a hatásuk. A pályázatoknak köszönhetően mintegy 106 ezer munkavállaló kerülheti el az elbocsátást. A pénzek kifizetése folyamatos; uniós és hazai forrásból 55 milliárd forintot…
Nem fűnyíróelv alapján készül a 2010-es költségvetés - közölte tagnap az MSZP-frakció ülése után Bajnai Gordon. A kormányfő hozzátette, prioritást élvez majd elsősorban a közbiztonság fejlesztése, így erre a területre többet kívánnak költeni. A stabilitásról, a növekedésről és a biztonságról szól a jövő évi büdzsé - ismételte meg a miniszterelnök, aki - akár a szocialisták pénteki elnökségi ülését…
A magas vérnyomás gyerekeknél sok esetben nem okoz tüneteket, a betegség általában csak háziorvosi vagy óvodai, iskolai szűrővizsgálatok során véletlenszerűen derül ki.
A Manchester melletti Oldham városka elöljárói kemény sorbanállással szeretnék elejét venni, hogy csökkenjen a túl részeg fiatalok, illetve a hozájuk kapcsolódó bal- és bűnesetek száma....
KISLÉTA―BUDAPEST ― „Ez már nem cigányügy, hanem becsületbeli ügy” – jelentette ki Sólyom László (67) köztársasági elnök, miután találkozott Bajnai Gordon (39) miniszterelnökkel és Kállai Ernő (39) kisebbségi ombudsmannal, hogy megbeszéljék a kislétai emberölés, valamint a roma sorozatgyilkosságok ügyét.
Kételkednek a brit kutatók abban, hogy lenne értelme vírusellenes szereket adni a gyerekeknek az új típusú influenza ellen. A British Medical Journal című szaklapban megjelent tanulmány szerint az általánosan használt gyógyszerek még a szezonális influenza szövődményeit is ritkán akadályozzák meg a gyerekeknél.
BUDAPEST — A mélybe vetette magát Polgár Krisztina (21), a Miss Earth Hungary tavalyi királynője: a szépség a Hajós Alfréd uszoda három méter magas trambulinjáról ugrott a hat méter mély vízbe.
A Legfelsőbb Bíróságra vár a hegyvidéki turulszobor bontásának elrendelésével az építéshatóságként eljáró ferencvárosi önkormányzat jegyzője - mondta lapunknak Temesi Sándor, a IX. kerület sajtóreferense. Megírtuk, hamarosan elrendelhetik a műalkotás hatósági kényszerbontását.
A romák megvédése becsületbeli ügy, az egész társadalomnak szolidaritást kell vállalnia a cigány közösséggel. Magyarország a roma állampolgárai mellett áll - jelentette ki a köztársasági elnök, miután a miniszterelnök tájékoztatta az egy héttel ezelőtti, kislétai gyilkosság nymozásáról. Sólyom László most először nyilatkozott érdemben és azt mondta: robbanásig feszült a helyzet a romagyilkosságok…
Egyre nagyobb nehézséget okoz az alacsony jövedelműeknek a közüzemi számlák kifizetése. Az év közepén meghaladta a 22 milliárd forintot a lakossági földgázfogyasztók szolgáltatókkal szembeni tartozása. A fogyasztók 98 százaléka fizeti a villanyszámláját, ugyanakkor az áramfelhasználás mintegy 10 százalékkal esett vissza az év első felében az előző évihez képest.
A válság mélyülésével a lakáshitel áradat utolsó hullámai is lecsendesedtek, de vajon mi a helyzet a szabad felhasználású jelzáloghitelek piacán? A Pénzcentrum ezúttal azt vizsgálta, hogy milyen ajánlatok közül válogathat az, aki ingatlannal már rendelkezik, de sürgősen pénzre lenne szüksége. Egy csokorba gyűjtöttük a legkedvezőbb jelzáloghitel ajánlatokat....
Nem döntött, és nem is dönthetett Kocsis István BKV-vezérigazgató sorsáról az MSZP országos elnöksége - mondta Burány Sándor, a szocialisták budapesti elnöke. Az MSZP-s politikus az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy vissza kell hívni a BKV szocialista igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjait, ha a most indított vizsgálat bebizonyítja, hogy nem végezték jól a dolgukat.
Három hónappal meghosszabbították a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg négy tagjának előzetes letartóztatását - értesült lapunk a Központi Nyomozó Főügyészségtől. A pénteki hosszabbítás azt a négy "harcost" érinti, akiket még április 8-án, illetve május 15-én fogtak el. Előbbi időpontban három férfit vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy áprilisban több szocialista politikus…
Az afrikai körúton tartózkodó Hillary Clinton amerikai külügyminisztert feldühítette a Kongói Demokratikus Köztársaságban, hogy egy diák inkább az ő férjének, Bill Clintonnak a véleményére volt kíváncsi, azt az érzést erősítve benne, hogy minden igyekezete ellenére sem tud kilépni a volt elnök árnyékából.
Nem kétséges, a köztársasági elnök minden tisztességes magyar ember nevében beszélt a romák elleni gyilkosságok következményeiről. Egyetlen megállapításával sem lehet vitázni. A merényletsorozat valóban rendkívül feszült helyzetet teremtett. Ez nem cigány-ügy, hanem egész Magyarország stabilitását érinti. Ha nem lesz érezhető a szolidarítás, akkor igazán robbanásveszélyessé válhat a helyzet. A…
Folyószámlát általában nem abban a reményben nyit az ember, hogy hatalmas kamatokra tegyen szert az ott forgó pénze után, mégis nem árt tudni, mennyire értékeli bankunk, hogy nála tartjuk pénzünket. Utána jártunk hát a bankok látra szóló kamatainak....
Számos nagy szolgáltató és kereskedő cég nem hajlandó bíróságon kívül rendezni fogyasztói panaszait, és az esetek többségében elutasítja a békéltető testületek (bt) döntését.
A Morakot tájfun kiváltotta egyik sárlavina maga alá temetett hat négyemeletes társasházat és bennük ismeretlen számú embert a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartományban - jelentette az Új Kína hírügynökség.
A pakisztáni tálibok vezetőjét, Baitulla Mehszúdot aközben ölték meg amerikai rakéták, hogy apósa háza tetején masszíroztatta a lábát - jelentette a CNN hírtelevízió magas rangú amerikai tisztségviselőkre hivatkozva.
Közel 40 milliárd forint nettó profitot érhetett el a második negyedévben csoportszinten az OTP Bank, így az első fél éves nyereség meghaladja a 80 milliárd forintot - összegezte az elemzői véleményeket a Napi gazdaság.
A nyári uborkaszezon két legfontosabb megállapítása két ellenzéki politikustól származik: Kövér Lászlótól és Pokorni Zoltántól. Mindketten leszögezték: a bűnbak-képzés sehová sem vezet, a társadalmi problémák ennél sokkal bonyolultabbak. Pokorni azt is mondta, a bűnbakképzés visszaüt. Magyarul: a következő ciklusban bűnbakként ők is sorra kerülhetnek. Dicséretes éleslátásra vall, és nem kis…
A munkaügyi kirendeltségeken júliusban 54 cég 3.500 embert érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tett, ezzel megtört a négy hónapja tartó csökkenő trend, és az elküldendő dolgozók száma újra emelkedésbe fordult - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat júliusi munkaerőpiaci adataiból. (ProfitLine.hu)
A MÁV Zrt. átlagosan közel tízmilliós végkielégítést fizetett az utóbbi években elbocsátott felsővezetőknek, a felmondási idő megváltásáért átlagban 17,5 millió forint járt
Újabb hat helyen javítják az útburkolatot kedden Budapesten. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett útszakaszokon.
Németh Norbert kihagyta csapata, a Tom Tomszk legutóbbi, Zenit Szentpétervár elleni bajnokiját, így nem találkozott a pályán a szibériai csapat játékosa és a másik oldalon futballozó Huszti Szabolcs.
Folytatódtak a zavargások Bagnolet párizsi elővárosban hétfő éjjel amiatt, hogy két nappal korábban halálos balesetet szenvedett egy 18 éves motoros, miközben ki akart bújni a rendőrségi igazoltatás alól.
A választható portfóliós rendszert az utóbbi hónapokban sok támadás érte, azonban ha megnézzük a 2009 első féléves teljesítményeket, akkor rádöbbenhetünk, hogy a konzervatív befektetési politikával...
Ma hajnalban tette közzé második negyedéves számait a Graphisoft Park. Ezúttal profit van, de a menedzsment enyhén pesszimistább álláspontra helyezkedett az idei évet tekintve. 5.6%-kal lefele...
A BKV hétfőn elkészült belső vizsgálati jelentése szerint Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV volt személyzeti igazgatója nem volt jogosult a végkielégítésre, mert a kiutalásakor már hónapok óta több mint havi 200 ezer forint nyugdíjat vett fel.
Dmitrij Medvegyev orosz államfő kedden azzal vádolta az ukrán kormányzatot, hogy bomlasztani igyekszik a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal, és kockáztatja az európai gázszállítás biztonságát. (ProfitLine.hu)
A magyarországi biztosítók díjbevétele az idei első félévben 13,3 százalékkal - 63,1 milliárd forinttal - visszaesett az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján közzétett adatokból. (ProfitLine.hu)
Az ombudsman javaslata szerint a parkolási társaságok hely- és időrögzítésre alkalmas digitális fényképfelvétellel is kötelesek lennének igazukat bizonyítani
Tavaly december óta nem sikerült elérni az uniós pénzek válságkezelő átrendezésének brüsszeli engedélyezését. A gazdaságfejlesztési programok irányába történő módosítást Bajnai Gordon még gazdasági miniszterként a tavaly novemberi gazdasági csúcson ígérte meg, decemberben pedig kormánydöntés is született az ügyben.
Dmitrij Medvegyev orosz államfő kedden azzal vádolta az ukrán kormányzatot, hogy bomlasztani igyekszik a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal, és kockáztatja az európai gázszállítás biztonságát....