Két kambodzsai állampolgárt és egy amerikai férfit tartóztattak le pedofília vádjával az ázsiai országban. A kambodzsai férfi és nő szűz lányokat ígért turistáknak. Az amerikai férfi pedig igénybe vette a szolgáltatásukat, amelyről fényképeket is közölt az interneten.
Tájékoztatást kér Balázs Árpád Siófok fideszes polgármestere a pénzügyminisztertől és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től az állami üdülők eladása miatt - adta hírül a siófoki...
Tíz éve nem volt olyan sok ismertté vált antiszemita cselekmény a világon, mint tavaly - áll abban a felmérésben, amelyet vasárnap terjesztett az izraeli miniszterelnöki hivatal elé a tájékoztatási minisztérium.
Balesetet szenvedett az egyik magyar csapat vasárnap a Budapest-Bamako Ralin, a marokkói Tantan városától néhány kilométerre. A 83-as számú egység autójának hajtóművéből kiesett egy csavar, emiatt az autó felborult és kétszer átfordult.
Utasszállító repülőgéppel végrehajtandó merénylet tervei miatt emelte a minap a második legmagasabb fokozatra a terrorkészültség szintjét a brit kormány - írta az egyik vezető vasárnapi brit lap. Alan Johnson brit belügyminiszter péntek este jelentette be a készültségi fok emelését. A jelenlegi riasztási fokozat a hivatalos meghatározás szerint "súlyos" terrorfenyegetettséget jelent, és azt, hogy…
Óriási botrány tört ki két brit magyarországi kiadatásával kapcsolatban: a többmilliós csalással gyanúsított üzletemberek azt hitték, tárgyalásra jönnek, helyette előzetes letartóztatásba kerültek.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták: 2, 11, 30, 34, 37, 39. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; az 5...
A tálibok megöltek hét embert Pakisztán északnyugati, Afganisztánnal határos vidékén, mert "Amerikának kémkedtek" - közölték vasárnap helyi biztonsági források.
A mentők kiérkezése előtt a szomszéd és az édesapa vezette le Veszprém megyében egy felsőörsi asszony szülését vasárnap hajnalban. A mama és a baba is jól van.
Az Afganisztánban állomásozó külföldi haderő a jövő év elején megkezdheti a biztonsági feladatok átadását az afgánoknak - áll az ázsiai ország jövőjéről a hét közepén Londonban tartandó nemzetközi konferencia zárónyilatkozatának tervezetében.
Újabb halálos áldozata van annak az autóbalesetnek, amelyet egy horvát ellenzéki párt elnöke okozott január első felében Magyarországon; a kórházban meghalt a baleset egyik sérültje, egy idős asszony.
Az iraki közlekedési minisztérium bejelentése szerint külföldi cégeket várnak a Bagdad környéki vasúthálózat kiépítésére: a 3 milliárd dolláros, négyéves projektre az állami vasúttársaság egy héten belül kiírja a pályázatot.
Vasárnap indul és egy hétig tart a Bringázz a Munkába! kampány téli fordulója. A hét nap alatt minden nap más témában próbálják a szervezők felhívni a figyelmet a téli kerékpározás lehetőségeire – mondta el a kampány főszervezője.
Több mint negyvenöt évi közös zenélés és megannyi nagyszerű siker után szögre akasztja hangszereit a legismertebb német heavy rock együttes, a Scorpions.
Washington kettős mércét használ, amikor az internet szabadságáról papol - olvasható a Hszinhua hírügynökség hivatalos kínai véleményt tolmácsoló vasárnap kiadott kommentárjában, amelyben merésznek nevezi Hillary Clinton amerikai külügyminiszter bíráló hangú beszédét.
Az MSZP azt kéri a Fidesztől, ne mutogasson rájuk úgy, mintha a szocialisták ötlete lett volna svéd nyugdíjmodell bevezetése, mert ha így lett volna, akkor már bevezetették volna. Nyakó István, az MSZP szóvivője úgy fogalmazott: nem értik a pánikot a Fidesznél. "A láthatatlan programjuk egyik elemét végre láthatóvá, nyilvánossá tették, hogy bevezetnék a svéd nyugdíjmodellt. Mi ezzel nem értünk…
Újabb halálos áldozata van annak az autóbalesetnek, amelyet egy horvát ellenzéki párt elnöke okozott január első felében Magyarországon; a kórházban meghalt a baleset egyik sérültje, egy idős...
A haiti kormány szerint csak a fővárosban és környékén meghaladja már a 150 ezret a 12 nappal ezelőtti pusztító földrengés halálos áldozatainak a száma.Az összedőlt épületek romjai alatt még több ezer holttest lehet.
Lékó Péter megszerezte második győzelmét a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló Corus 2010 sakk szuperversenyen: a vasárnapi, 8. fordulóban világossal nyert a holland Jan Smeets ellen.
Elkészült az MDF választási programjának vitaanyaga, amely egyebek mellett arra épül, hogy többen fizessenek egyedileg kevesebb adót, arányosabb, igazságosabb és szélesebb bázisú legyen a közteherviselés, valamint jóval nagyobb legyen a foglalkoztatás aránya - közölte Bokros Lajos, a párt miniszterelnök-jelöltje vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.
A haiti kormány szerint csak a fővárosban és környékén meghaladja már a 150 ezret a 12 nappal ezelőtti pusztító földrengés halálos áldozatainak a száma, miközben több ezer holttest lehet még az...
Huszár Erika szombaton 500 méteren megszerzett harmadik helye után vasárnap sem maradt érem nélkül a magyar küldöttség a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon: Heidum Bernadett 1000-en másodikként ért a célba.
A The Washington Post a haiti földrengésről szóló tudósításaiban több sokkoló fotót közölt az áldozatokról, ami sok olvasót felháborított, írta vasárnapi jegyzetében Andrew Alexander, a napilap ombudsmanja.
5 éves börtönbüntetéssel sújtotta a Credit Suisse egykori brókerét a bíróság, aki félrevezetett vállalati ügyfeleket, amikor másodlagos jelzáloghitelpiaci kitettségű értékpapírokat értékesített...
Radikális változásra: az önrendelkezés visszaállítására, az állam szerepének átalakítására, a nemzeti egység megteremtésére és az emberi jogok érvényesítésére van szükség Magyarországon -...
Aki nem akarja a nyugdíjak privatizációját, az a Fidesz aláírásgyűjtő ívét írja alá. Az MSZP-nél ilyen vállalás nincs! Vajon miért? - hívta fel a figyelmet Cser-Palkovics András vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Az unió 27 országának címerét készítik el a nyúli fiatalok a pécsi Nemzetközi Országos Origami Találkozóra. Az önkéntesek két hónapja kezdték a munkát, nyárra kell elkészülniük.
Tandíjat vezetne be a felsőoktatásban, megadóztatná a minimálbért és megszüntetné a falusi önkormányzatokat az MDF. A párt választási programját Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt ismertette.
Az összes keresztény egyház egységét szorgalmazta vasárnap XVI. Benedek pápa, aki szerint "a keresztények közösségbe való tömörülése hihetőbbé és hathatósabbá teszi az evangélium hirdetését".
Izgalmas héten vagyunk túl, és a következő grafikonok alapján ez a hét is mozgalmasnak ígérkezik! Több index is támasznál fejezte be a pénteki kereskedést, így a hétfő sorsdöntő lehet. A hetet az...
Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke felhívást intézett a haiti lakosság megsegítésére - áll a Vatikáni Rádió honlapján közzétett ismertetésben.