Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök, valamint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is jelen lesz Lech Kaczynski lengyel elnök és felesége krakkói temetésén vasárnap
Az MSZP mélyen elítéli azt a módszert, amellyel országgyűlési képviselőjét, Szekeres Imrét ismeretlen személyek megpróbálják kampánycsend-sértés gyanújába keverni - közölte a párt országos központja szombaton.
Annak ellenére, hogy a tőzsdék szárnyalásával a legnagyobb bankok rekord negyedéves eredményeket tudnak felmutatni, a mérlegükben még mindig jelentős mennyiségű kétes megtérülésű eszköz halmozódik -...
Az amerikaiak közel fele nem fizet szövetségi jövedelemadót a 2009. évi jövedelme után, részben a különösen engedékeny adószabályozás miatt - írta a pénteki USA Today című napilap.
A Tánc Világnapját 1982 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én táncelőadásokkal ünneplik szerte a világon.
Olyan világban élünk, ahol annyira nyíltan foglalkoznak a szexualitással, hogy a szakértőnek titulált nagymamák, a magazinok százai, a televíziós műsorok tanácsokat osztogatnak nekünk: hogyan is szerezzünk örömet kedvesünknek a hálószobában. Ettől még meglepőbbé válik a hír, hogy mégis a brit párok több mint fele inkább csókolózik és bújik össze egy kanapén a tévét nézve, minthogy hódoljanak…
30 millió forint közpénzt költenek az idő előtt átadott M43-as fenntartására - a szegedi Fidesz számításai szerint. A pályát ideiglenesen csak főútként lehet használni, kamionok nem közlekedhetnek rajta.
A 2000-ben minden korábbi rekordot megdöntő tiszai áradás elleni sikeres védekezésre, a résztvevők példamutató együttműködésére emlékeztek szombaton Szolnokon.
Továbbra is áll a légiközlekedés Európa nagy részén a szerdán kitört izlandi vulkánból származó hamufelhő miatt, szombaton délután már Bosznia, Szerbia, Montenegró is lezárta légterét, a magyar, a brit és a francia hatóságok pedig meghosszabbították a korábban elrendelt légtérzárat. Izlandi szakértők szerint a vulkán aktivitása nem csillapodik, így további közlekedési káoszra van kilátás.
Lendvai Ildikó pártelnök és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt közös sajtótájékoztatójára a Hír Televíziót nem akarták beengedni az MSZP székházába. Később azonban bejutottak a sajtóeseményre.
Az izlandi vulkánkitörés nyomán Európára boruló hamufelhő miatt szombaton a légi járatok bő háromnegyede kimaradt - közölte az Eurocontrol, a kontinens légi forgalmának biztonságáért felelős, brüsszeli székhelyű szervezet
Országszerte csaknem hetven lovardában kínálnak ingyenes lovaglási lehetőséget a nyári szünet kezdetéig, a Nyitott lovardák - Lovardák az egészségért programban. A szervezők célja bevallottan a lovas kultúra népszerűsítése hazánkban.
Tízezrek vettek részt szombat délután a varsói főtéren rendezett gyászszertartáson, amelyet az egy hete, a szmolenszki légikatasztrófában elhunyt áldozatok - köztük a lengyel elnöki pár - emlékére tartottak. A háromórás megemlékezésen a beszédek mellett gyászmisét celebráltak lengyel püspökök. A varsói Pilsudski téren ott voltak az áldozatok rokonai és barátai is.
Pozsony készen áll a párbeszédre az új magyar kormánnyal - jelentette ki a szlovák állam- és kormányfő a magyarországi országgyűlési választások első fordulóját követően hétfőn.
Lassan apadnak a folyók Észak-Magyarországon, ahol több településen, immár napok óta védekeznek az áradat ellen, ennek ellenére házakat veszélyeztet a víz, többeknek el kellett hagyni otthonukat, és több út egy-egy szakaszán továbbra sem lehet közlekedni személyautóval.
Szombaton sem javul a helyzet az európai légi közlekedésben, sőt néhány nyugat-európai országban már vasárnapra is kiterjesztették az izlandi vulkánkitörés miatt korábban elrendelt repülési tilalmat. Magyarországon egyelőre szombat este 7 óráig tart a légtérzár.
A négy szombati magyar versenyző közül három, Módos Péter, Lőrincz Tamás és Bácsi Péter is bronzérmet szerzett a bakui birkózó Európa-bajnokságon, a kötöttfogásúak küzdelmeinek első napján.
A jövő meglehetősen bizonytalan ott, ahol magas a munkanélküliség, mert azt a gazdasági növekedés beindulása önmagában nem számolja fel - mondta Csaba László közgazdász a Debreceni Egyetem Közgazdaságtani Tanszékén rendezett konferencián pénteken. (MTI)
Nemzeti gyásznapot rendelt el mára a magyar kormány Lech Kaczynski lengyel elnök végső búcsúztatásának napján; ezért a lengyel államfő és a repülőgép-szerencsétlenség többi áldozatainak tiszteletére katonai tiszteletadás mellett félárbocra eresztik a nemzeti lobogót az Országház előtt.
A vállalkozók igénylik, hogy az államilag támogatott Széchenyi Kártya forgóeszköz hitelkonstrukció megmaradjon, és újabb lehetőségek kapcsolódjanak hozzá - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára az MTI-nek az utóbbi napokban tartott Széchenyi Kártya gazdasági fórumsorozat tapasztalatait összegezve
Jó hír az iszákosoknak: hamarosan étcsokoládét is felírhat gyógyszerként alkoholbetegeinek az orvos. Egy most közzétett kutatás eredménye szerint a keserű édesség nem csak a szívbetegségek és a stroke megelőzésére jó, hanem a májkárosodottakon is segít - adta hírül a The Daily Telegraph.
Továbbra is érvényben van a légtérzár Magyarország fölött. Ferihegyen szombat este több mint 30 gép vesztegelt. Vasárnap délig nem szállhatnak fel a repülők, a légi mentés viszont délben újraindulhatott.
Győzelemmel kezdett férfi kézilabda-válogatottunk a Pannon Kupán. Mocsai Lajos együttese 27-25-re nyert Szlovákia ellen, vasárnap pedig Görögország ellen játszik majd a lengyelek visszalépése miatt négycsapatossá vált tornán.
Az európai légi közlekedést sújtó problémák miatt szombat estig 11 állam vezetői jelezték, hogy - korábbi ígéretük dacára - nem tudnak részt venni az egy hete elhunyt lengyel államfő temetésén.
Négy ember sérült meg, mikor egy traktor és egy személygépkocsi karambolozott a 8-s úton, Vasvár közelében. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Az északnyugat-kínai Csinghaj tartományi földrengés áldozatainak százait hamvasztották el szombaton a szabadban hagyományos tibeti szertartás szerint; a Richter-skála szerinti 7,1 es erősségű földmozgás ezernél több ember életét oltotta ki Jüsu prefektúra területén.
Ahogy azt várni lehetett, győzelemmel debütált a magyar férfi jégkorong-válogatott a Divízió I-es világbajnokságon szombaton, és megkezdte menetelését az A-csoport felé Dél-Korea ellen. Hogy mennyire nem volt ez teadélután Ljubljanában, azt jól jelzi, hátrányból kellett fordítanunk, s bár aztán sorozatban négy gólt lőttünk, hősiesen küzdött a Kim-csapat, az utolsó percben még a kapust is lehozta.
A Magyar Agrárkamara áprilisban átvett több, eddig az állam által ellátott feladatot a mezőgazdasági szakképzés területén, erről a múlt hónap végén állapodtak meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal (FVM) - közölte a köztestület az MTI-vel.
Tovább csökkent a szerdai izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő koncentrációja Magyarország felett, a műholdképeken már nem látható, de ez nem jelenti azt, hogy nincs a térségben - mondta Bozó János , az Országos Meteorológiai Szolgálat repülésmeteorológusa az MTI érdeklődésére
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a listavezető Videoton 2-1-re győzött Pakson. További eredmények: Honvéd-Diósgyőr 4-2, Kecskemét-Haladás 2-3, Nyíregyháza-Újpest 2-2, Kaposvár-MTK 1-2, Vasas-Pápa 2-2. Pénteken a Ferencváros 1-0-ra legyőzte a Debrecent.
Gyásznappal emlékezett meg az ország a szmolenszki repülőgép-szerencsétlenség áldozatairól. A középületekre kitűzték a fekete lobogót, a Szent István-bazilikában misét mutattak be az elhunytak emlékére. A gyász színét a lengyel és a magyar nemzeti színek fogták közre a Parlamenten. A Kossuth téren a Himnusz alatt vonták fel, majd eresztették félárbocra a Magyar Köztársaság lobogóját.