A négy szombati magyar versenyző közül három, Módos Péter, Lőrincz Tamás és Bácsi Péter is bronzérmet szerzett a bakui birkózó Európa-bajnokságon, a kötöttfogásúak küzdelmeinek első napján.
A jövő meglehetősen bizonytalan ott, ahol magas a munkanélküliség, mert azt a gazdasági növekedés beindulása önmagában nem számolja fel - mondta Csaba László közgazdász a Debreceni Egyetem Közgazdaságtani Tanszékén rendezett konferencián pénteken. (MTI)
Nemzeti gyásznapot rendelt el mára a magyar kormány Lech Kaczynski lengyel elnök végső búcsúztatásának napján; ezért a lengyel államfő és a repülőgép-szerencsétlenség többi áldozatainak tiszteletére katonai tiszteletadás mellett félárbocra eresztik a nemzeti lobogót az Országház előtt.
A vállalkozók igénylik, hogy az államilag támogatott Széchenyi Kártya forgóeszköz hitelkonstrukció megmaradjon, és újabb lehetőségek kapcsolódjanak hozzá - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára az MTI-nek az utóbbi napokban tartott Széchenyi Kártya gazdasági fórumsorozat tapasztalatait összegezve
Lassan apadnak a folyók Észak-Magyarországon, ahol több településen, immár napok óta védekeznek az áradat ellen, ennek ellenére házakat veszélyeztet a víz, többeknek el kellett hagyni otthonukat, és több út egy-egy szakaszán továbbra sem lehet közlekedni személyautóval.
Egyre bizonytalanabb, hogy a német vezetők vasárnap részt tudnak-e venni a tragikus körülmények között elhunyt Lech Kaczynski lengyel államfő krakkói temetésén
Jó hír az iszákosoknak: hamarosan étcsokoládét is felírhat gyógyszerként alkoholbetegeinek az orvos. Egy most közzétett kutatás eredménye szerint a keserű édesség nem csak a szívbetegségek és a stroke megelőzésére jó, hanem a májkárosodottakon is segít - adta hírül a The Daily Telegraph.
Továbbra is érvényben van a légtérzár Magyarország fölött. Ferihegyen szombat este több mint 30 gép vesztegelt. Vasárnap délig nem szállhatnak fel a repülők, a légi mentés viszont délben újraindulhatott.
Győzelemmel kezdett férfi kézilabda-válogatottunk a Pannon Kupán. Mocsai Lajos együttese 27-25-re nyert Szlovákia ellen, vasárnap pedig Görögország ellen játszik majd a lengyelek visszalépése miatt négycsapatossá vált tornán.
Az európai légi közlekedést sújtó problémák miatt szombat estig 11 állam vezetői jelezték, hogy - korábbi ígéretük dacára - nem tudnak részt venni az egy hete elhunyt lengyel államfő temetésén.
Az európai légi közlekedést sújtó problémák miatt szombat estig 11 állam vezetői jelezték, hogy - korábbi ígéretük dacára - nem tudnak részt venni az egy hete elhunyt lengyel államfő temetésén.
Hozzávalók: 5 szál füstölt sertésvirsli 25 dkg barna lencse 42 dkg konzerv paradicsom 1 teáskanál cukor 5-6 dl víz 2 gerezd zúzott fokhagyma 1 db babérlevél 1 db vöröshagyma 3 szelet húsos szalonna 1-1 db piros és zöld paprika olaj
Négy ember sérült meg, mikor egy traktor és egy személygépkocsi karambolozott a 8-s úton, Vasvár közelében. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Az északnyugat-kínai Csinghaj tartományi földrengés áldozatainak százait hamvasztották el szombaton a szabadban hagyományos tibeti szertartás szerint; a Richter-skála szerinti 7,1 es erősségű földmozgás ezernél több ember életét oltotta ki Jüsu prefektúra területén.
Ahogy azt várni lehetett, győzelemmel debütált a magyar férfi jégkorong-válogatott a Divízió I-es világbajnokságon szombaton, és megkezdte menetelését az A-csoport felé Dél-Korea ellen. Hogy mennyire nem volt ez teadélután Ljubljanában, azt jól jelzi, hátrányból kellett fordítanunk, s bár aztán sorozatban négy gólt lőttünk, hősiesen küzdött a Kim-csapat, az utolsó percben még a kapust is lehozta.
A Bayern München a vendég Hannover felett aratott kiütéses sikerrel visszavette az első helyet a Schalke 04-től a német labdarúgó-bajnokság 30.fordulójának szombati játéknapján.
A Tottenham Hotspur egy góllal legyőzte a londoni rivális, éllovas Chelsea-t az angol labdarúgó Premier League 35. fordulójának szombati utolsó mérkőzésén.
A Magyar Agrárkamara áprilisban átvett több, eddig az állam által ellátott feladatot a mezőgazdasági szakképzés területén, erről a múlt hónap végén állapodtak meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal (FVM) - közölte a köztestület az MTI-vel.
Tovább csökkent a szerdai izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő koncentrációja Magyarország felett, a műholdképeken már nem látható, de ez nem jelenti azt, hogy nincs a térségben - mondta Bozó János , az Országos Meteorológiai Szolgálat repülésmeteorológusa az MTI érdeklődésére
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a listavezető Videoton 2-1-re győzött Pakson. További eredmények: Honvéd-Diósgyőr 4-2, Kecskemét-Haladás 2-3, Nyíregyháza-Újpest 2-2, Kaposvár-MTK 1-2, Vasas-Pápa 2-2. Pénteken a Ferencváros 1-0-ra legyőzte a Debrecent.