Az elöntött területek nagysága összesen 6.730 hektár, amelyből több mint 2 ezer hektárnyi a vetés, 1.145 hektár a szántó, mintegy 3 ezer hektár a rét és legelő
A második fordulóban az igazolással szavazók 391 szavazókörben adhatják le voksukat, ezek közül várhatóan tízben szavaz az igazolással voksolók mintegy fele.
Budapest utcáit járva sokan nem sejtik, mennyi titkos járat húzódik a felszín alatt. A főváros közeli és távoli történelmi titkait őrző labirintusok, természetes és mesterséges járatok elképesztő nagyvárosi legendákat szültek.
Megérkezett Krakkóba a katonai repülőgép a légi szerencsétlenség áldozatául esett lengyel elnöki pár, Lech Kaczynski és felesége, Maria koporsójával. Az európai légi közlekedést megbénító vulkáni hamu miatt a gép kis magasságban haladt úti célja felé. Ugyanezen okból számos állam és kormányfő, köztük Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár lemondta részvételét a temetésen.
A címvédő Jenson Button, a McLaren brit pilótája nyerte a Formula-1-es Kínai Nagydíjat, a világbajnoki sorozat negyedik versenyét. A második helyen csapat- és honfitársa, Lewis Hamilton végzett, míg harmadik a német Nico Rosberg (Mercedes) lett.
A válság hatására kevesebben vásárolnak befektetési célú ingatlant, inkább az otthonteremtés került a fókuszba. Ahhoz, hogy elkerüljük a "pénznyelőket", érdemes alaposan, és nem csupán műszaki értelemben megvizsgálni a leendő otthont. Egy felújított ingatlanban az alacsonyabb rezsiköltségek mellett a lakóérzet is jobb, emellett nem elhanyagolható az a tény sem, hogy akár 40%-nyi különbség is lehet…
A tálibok elleni pakisztáni katonai offenzíva elől elmenekültek csoportjára támadt két, burkába öltözött öngyilkos robbantó, s a detonáció 41 embert megölt, 64-et pedig megsebesített az ételért és más segélycikkekért sorban állók között szombaton az északnyugati Kohat körzetében.
A Bódva áradása miatt eddig több mint 50 embert kellett kitelepíteni a Borsod megyei Szalonnán. A folyó éjjel Szendrőnél tetőzött, 252 centiméteren. A védőgátakon folyamatos figyelőszolgálatot tartanak fenn a szakemberek.
Hétfő délig meghosszabbította a légtérzárat a Nemzeti Közlekedési Hatóság vasárnap; a nem veszélyeztetett irányokba részlegesen megindulhat az utasforgalom
Súlyos balesete ellenére Erőss bízik abban, hogy már nem éri baj. Erőss Zsolt tudja, hogy a hegymászás kockázatos, de szenvedélyét még a családja kedvéért sem áldozná fel. Igaz, nincs is rá szüksége, hiszen otthonról is megkapja a kellő támogatást extrém hobbijához.
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövizig) mind a hét belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben - közölte az igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője.
Hétfő délig meghosszabbította a légtérzárat a Nemzeti Közlekedési Hatóság vasárnap; a nem veszélyeztetett irányokba részlegesen megindulhat az utasforgalom.
Vasárnap hajnalra immár bizonyossá vált, hogy az izlandi tűzhányó kitörése okozta légi közlekedési korlátozások miatt külföldön rekedt Angela Merkel német kancellár nem utazik el az egy hete légi szerencsétlenség áldozatául esett lengyel köztársasági elnök és felesége temetésére. A berlini kormány szóvivőjének bejelentése szerint a kancellár erről személyesen tájékoztatta Radoslaw Sikorski lengyel…
Összesen 870 ezer Toyota Siennát hív vissza a gyártó az Egyesült Államokban és Kanadában, a társaság szerint ugyanis a pótkerék tartó kábel elrozsdásodhat, ami növeli a baleset valószínűségét. A...
Az éjszaka érkező csapadékosabb front csökkentheti a vulkáni hamu koncentrációját a légkörben, de utána feltehetően ismét a szennyezettebb nyugat-európai levegő áramlik az ország fölé - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Nem tudtak megegyezni a tervezett bankadó kivetéséről a hétvégén az Európai Unió Madridban tanácskozó pénzügyminiszterei. A jövő héten a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a G20-ak elé terjeszti saját elképzeléseit a bankadóról
Alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság a Fővárosi Közgyűlés egy 2006. októberi rendeletét, amellyel gyakorlatilag megtiltotta a Magosz Kossuth térre hirdetett nagygyűlését - közölte a gazdaszervezet szövetségi igazgatója vasárnap a főpolgármesteri hivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Fennakadt egy korábbi doppingvizsgálaton, így nem indult el a 96 kg vasárnapra kiírt küzdelmeiben Kiss Balázs a Bakuban zajló birkózó Európa-bajnokságon.
A remekül taktikázó McLaren-Mercedes kettős győzelmével zárult a 61. Formula–1-es világbajnokság Kínai Nagydíja: Jenson Button diadalmaskodott Lewis Hamilton, valamint Nico Rosberg előtt.
Itthon éjfélig nyitották meg a légteret. A MÁV 4.000 ülőhellyel növelte kapacitását, a Volán pedig 14 többletjáratot indított. Vasárnap Európában a tervezett 25.000 járatból 5.000, hétfőn pedig a tervezett 28.000-ből 9.000 indult el.
A tálibok elleni pakisztáni katonai offenzíva elől elmenekültek csoportjára támadt két, burkába öltözött öngyilkos robbantó, s a detonációk 41 embert megöltek, 64-et pedig megsebesítettek az ételért és más segélycikkekért sorban állók között szombaton az északnyugati Kohat körzetében
2006. október 26-ára a Magosz mintegy ötezer ember és hatszáz mezőgazdasági jármű részvételével nagygyűlést hirdetett a budapesti Kossuth térre, mert az agrártárca szerintük nem tartotta be a magyar gazdáknak tett ígéreteit. A rendezvényt bejelentették a rendőrségnél is
Ha most olyan intenzitással törne ki egy vulkán, mint 1883-ban az indonéziai Krakatau, akkor a Föld légi közlekedése hónapokra bizonyosan megbénulna, állítják a lapunk által megkérdezett szakemberek. Erre jelenleg nem sok jel mutat, ám bármikor bekövetkezhet.
Naponta 200 millió dolláros bevételkiesést okoz a légiközlekedési szektornak az európai közlekedési káosz a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség becslései szerint. A tegnapi napon a járatok negyede...
Áremeléssel csökkenthető lenne az alkoholizmus miatt bekövetkező halálesetek száma, mivel magasabb ár mellett többen mondanának le az alkoholról. Emellett az egészségügyi kiadások is csökkennének - írja a világ egyik legtekintélyesebb orvosi hetilapja, a The Lancet.
Egy vecsési bevásárlóközpontban vett át többször kenőpénzt a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Térképészeti Kht. volt logisztikai osztályvezetője a cég egyik beszállítójától. Az állami beszerzésekből származó milliókat felettesének, L. Szilárdnak kellett átadnia. Ezt vallotta a közpénzek lefölözéséről B. Zsolt a Magyar Nemzet és a Hír Televízió birtokába került ügyészségi…