Megkérdőjelezi a Honvédelmi Minisztérium egyik közbeszerzési pályázatának tisztaságát a Tisza Cipőgyár utódjaként működő Túri Cipő Kft. A mezőtúri cég szerint a katonai bakancsok beszerzésére kiírt fél milliárd forintos pályázatban eleve a később győztesként kihirdetett német gyártmány paraméterei szerepeltek. Mire a mezőtúriak is elkészítették a hasonló prototípust, a HM kizárta őket a…
Jelen állás szerint a tavasz sem múlik el új modellek bemutatói nélkül, a közelmúltban is több autó forgalmazását kezdték meg hazánkban. Egyik sem lesz tömegtermék, de megjelenésükre figyelni kell.
Szörnyethalt az a férfi, aki szakadékba zuhant a dobogókői kilátónál. Egy másik férfi megsérült, mikor megpróbált lemászni lezuhant társa után. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Beadta felmondását Bodoky Tamás, az Index.hu Pulitzer-díjas újságírója, miután állítása szerint kivágtak a cikkéből egy bekezdést - írja a Nol.hu. A lap szerint az a bekezdés került ki a "Feljelentés a pátyi ingatlanügyben" című írásból, ami Demján Sándor, Hernádi Zsolt és Csányi Sándor neveit tartalmazta.
"Medvegyev elnök találkozója a miniszterelnökkel és az ügyvezető elnökkel délben megkezdődött" - mondta Piotr Paszkowski külügyi szóvivő anélkül, hogy további részletekbe bocsátkozott volna. Medvegyev késő délelőtt repülőgépen érkezett Krakkóba.
Alkotmányellenes volt a Fővárosi Közgyűlésnek az a rendelete, amellyel megakadályozták még 2006-ban, hogy a Magosz több száz traktorral nagygyűlést tartson a Kossuth téren – közölte Budai Gyula, a Fidesszel szövetséges gazdaszervezet szövetségi igazgatója vasárnap újságíróknak.
Motoros közlekedésbiztonsági és ellenőrző akciót indított a Pest megyei rendőrség, elsőként a Pilis hegység motorosok által is kedvelt útszakaszain, hogy felhívják a figyelmet a KRESZ-változásra és a baleset-megelőzésre, különös tekintettel arra, hogy a megyében tavaly 17 motoros vesztette életét balesetekben, és idén már ketten haltak meg az utakon
Tíz órán át szünetelt a forgalom szombaton egy nagysebességű vasútvonalon a németországi Frankfurt és Köln között, miután egy Amszterdamból Baselba tartó InterCityExpressnek leszakadt az egyik ajtaja és az ablakok magasságában egy szembejövő ICE-vonat büfékocsijának csapódott
Magyarország számára fontos demonstrálni a barátságot Lengyelországgal - mondta vasárnap a magyar sajtónak nyilatkozva Krakkóban Sólyom László köztársasági elnök, aki a légi szerencsétlenség áldozatául esett lengyel elnök temetésére érkezett a dél-lengyelországi városba.
A Fidesz nem akarja megszünteti a budapesti kerületek önállóságát, közölte a párt fővárosi frakciójának sajtófőnöke vasárnap arra reagálva, hogy a budapesti szocialisták szerint csak akkor maradnának...
Eltűnt az MSZP logója a párt egyik prominens újbudai országgyűlési képviselőjének szórólapjairól. Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere, jelenleg is tagja a törvényhozásnak a szocialisták színeiben, ennek ellenére új szórólapján nem szerepel semmilyen formában, utalás szintjén sem az őt indító párt. Viszont megjelent rajta a Lehet Más a Politika (LMP) szlogenje.
Magyarország számára fontos demonstrálni a barátságot Lengyelországgal - mondta a magyar sajtónak nyilatkozva Krakkóban Sólyom László köztársasági elnök, aki a légi szerencsétlenség áldozatául esett lengyel elnök temetésére érkezett a dél-lengyelországi városba
Megszólaltak a szirénák és a harangok Krakkóban, ezzel hivatalosan megkezdődött a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt lengyel államfő, Lech Kaczynski és felesége temetése vasárnap.
Az Egyesült Államokból érkező repülőgép szállt le vasárnap az észak-svédországi Kiruna repülőterén, miután a hatóságok megnyitottak egy légi folyosót Norvégia és Svédország északi része fölött - közölte a svéd repülésügyi hatóság (LFV) szóvivője.
Az egyik utazási iroda 160-180 tagú magyar csoportja rekedt Egyiptomban a légtérzár miatt. Az irodák vonattal és buszokkal próbálják hazahozni külföldön veszteglő utasaikat.
Az Egyesült Államokból érkező repülőgép szállt le vasárnap az észak-svédországi Kiruna repülőterén, miután a hatóságok megnyitottak egy légi folyosót Norvégia és Svédország északi része fölött - közölte a svéd repülésügyi hatóság (LFV) szóvivője.
XVI. Benedek pápa Máltán találkozott a papi szexuális visszaélések tucatnyi áldozatával, és ígéretet tett nekik arra, hogy az egyház mindent megtesz a bűnösök megbüntetésére, és a fiatalok megóvására a jövőben
Az európai légiközlekedés kényszerpihenője szakértők szerint oly hosszúra nyúlhat, hogy ez akár hatással lehet Európai idei gazdasági növekedésére, a válság utáni kilábalás erejére is. (MTI)
Egy 15 tagú brit kincsvadász csoport 178 darab I. Henrik korabeli érmét talált szétszóródva egy az észak-angol Knaresborough közelében található mezőgazdasági területen. Az amatőr kincsvadászok megütötték a főnyereményt, ugyanis az előzetes becslések szerint 40 ezer fontra (12 millió forintra) tehető a lelet értéke....
Bebizonyítottuk, hogy nem csak a szélsőjobboldal tudja megszólítani a fiatalokat – kampányigazgatója szerint ez az egyik nagy érdeme a Lehet Más a Politikának. Az inkább lelkesnek mint profinak nevezhető párt - sportnyelven szólva - mellbedobással került be az országgyűlésbe, a szavazatok 7,48 százalékával. A sikert általában nem kell magyarázni, néhány gondolatot mégis megér annak elemzése, hogy…
Csaknem 100 ezer ember jelent meg a lengyel államfő és felesége temetési szertartásán vasárnap Krakkóban - közölte az AFP hírügynökség. A ceremóniára meghívott külföldi vendégek közül sokan lemondták a részvételt a vulkáni hamu eredményeként elrendelt európai légtérzár miatt. Az utolsó pillanatban mondta le útját az amerikai elnök, elment viszont Dmitrij Medvegyev orosz elnök, akinek alacsonyan…
A MÁV-Start Zrt. megerősítve közlekedteti egyes nemzetközi vonatait az izlandi vulkánkitörés miatt meghosszabbított légtérzárlat idején is - közölte a társaság
Kétperces csenddel kezdődött, majd Mozart Requiemjével folytatódott a krakkói Mária-templomban vasárnap délután a lengyel elnöki párért mondott gyászmise.
Pénteken újabb nyolc bank ment csődbe az Egyesült Államokban, így az idei évben már 50-re emelkedett azon pénzintézetek száma, melyek kénytelenek voltak lehúzni a rolót. A második legnagyobb kanadai...
Már az új kormány dönthet arról, hogy Magyarország a NATO-főtitkár kérésére küld-e Afganisztánba helikopterpilóta-kiképzőket, valamint a repülőműszaki személyzetet és tüzérségi eszközök használatát oktató szakembereket - nyilatkozta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.
Az európai légi közlekedést sújtó problémák miatt mintegy 30 állam vezetői, valamint az Európai Bizottság elnöke jelezte, hogy nem tudnak részt venni Lech Kaczynski temetésén