Lényegesen elmarad az angol fedezeti alap sztármenedzserek vagyona az amerikai társaiktól, azonban még így sem kell panaszkodniuk a szereplőknek, hiszen akik jól spekuláltak 2009-ben, azok több...
„Úgy nézel ki, mint az a híres ember!” – hallja nap, mint nap némelyik szerencsés, vagy épp szerencsétlen embertársunk. Sokan ki tudják használni a hasonlósággal járó előnyöket, fényesen megélnek külsejükből, mások számára azonban súlyos teher.
Továbbra is a magasabb - öt-, tíz- és húszezer forintos - címletű forintbankjegyeket hamisítják a leggyakrabban - derül ki a jegybank negyedéves jelentéséből
Egy vényköteles gyógyszer felírásának megtagadása miatt bántalmazták az ügyeletes orvost szombaton Budapesten - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján
Folyamatosan, várakozás nélkül lehet szavazni az óbudai 9-es számú szavazókörben, ahová mintegy 1100 igazolással voksolót várnak az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában. Fennakadás nélkül, rendben zajlik a szavazás a főváros XIII. és XIV. kerületében is azokban a szavazókörökben, ahol a választópolgárok lakóhelyüktől távol, igazolással voksolhatnak.
Az AC Milan 3-1-es vereséget szenvedett Palermóban az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Korábban az Inter, ugyancsak 3-1-re, nyert az Atalanta ellen, s az élre állt. Az AS Roma ma játszik.
Öt rakétát lőtt ki hadgyakorlatozás közben az iráni hadsereg elitalakulata, a Forradalmi Gárda, amit az Egyesült Államok "nukleáris fenyegetésére" adott válasznak nevezett egy iráni vezető.
Az országgyűlési választások második fordulójában 9 óráig a szavazásra jogosultak 8.5 százaléka járult az urnákhoz. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás második fordulójában a választásra...
Schäuble német pénzügyminiszter szerint Görögország még nem veheti "készpénznek" az általa pénteken kért pénzügyi segítséget az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF)
A bőrgyógyászok továbbra is óva intenek a szoláriumok használatától. Legyen az turbo-, bio-, bronzárium névre keresztelt készülék, a tény az, hogy az itt szerzett barnaságért a későbbiekben nagy árat fizethetünk.
Bántalmaztak egy ügyeletes orvost, aki megtagadta a gyógyszer felírását szombaton éjjel Budapesten, a IX. kerületben. A doktor könnyebben sérült, a támadók ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak ügyében indult eljárás.
„Sanya, ki szórakozik velünk, nem figyelsz, nem fülelsz? Sanya, gyere már tempóba!" – hallhatjuk az idei Sziget Fesztivál a reklámban Jankovics Pétert, ahogy barátjához kiabál.
Még tart az áprilisi országgyűlési képviselő-választás második fordulójának szavazása Magyarország külképviseletein, a szavazás befejeztével a külképviseleti voksokat tartalmazó urnákat csütörtök éjfélig várják Budapestre, az Országos Választási Központba (OVK).
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint Görögország még nem veheti "készpénznek" az általa pénteken kért pénzügyi segítséget az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). "Még sem az EU...
Kezdik kiheverni a 2008-2009-es krach idején elszenvedett veszteségeiket a brit gazdagok leggazdagabbjai, akiknek vagyona az elmúlt évben rekordütemben gyarapodott. (MTI)
A választásra jogosultak 19,37 százaléka, 480.239 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások második fordulójában reggel 11 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
A torpedótámadás a legvalószínűbb oka a dél-koreai hadihajó múlt hónapban történt elsüllyedésének - mondta vasárnap a szöuli védelmi miniszter. Észak-Korea tagadja, hogy köze lenne a 40 ember halálát okozó tragédiához.
Az országgyűlési választások második fordulójában 1óráig a szavazásra jogosultak 19,37 százaléka járult az urnákhoz. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás második fordulójában a választásra...
A fővárosban az igazolással szavazók miatt kritikusnak számító III., XIII. és XIV. kerületben legfeljebb néhány percet kellett várakozni. Óbudán a bizottság póttagokkal készült a 2. fordulóra, valamint a névsort az abc szerint 3 részre bontották, így próbálják meggyorsítani a voksolást.
Ebben a hónapban ünnepli 30. születésnapját minden idők egyik legsikeresebb irodai találmánya, a Post-it. A ragasztós fecnik azóta 150 országban jelentek meg, az Egyesült Államokban pedig folyamatosan a legkeresettebb öt termék között van.
Közérdekű bejelentések hívták fel az állami adóhatóság figyelmét arra az interneten közzétett hirdetésre, amelyben egy vállalkozás áfás számlák kiállítását vállalja tetszőleges tartalommal. A bejelentések alapján sikerült beazonosítani a hirdetést feladó társaságot, illetve az egyik számlaátadás tervezett időpontját és helyszínét is....
Áfás számlák kiállítását vállalta tetszőleges tartalommal egy vállalkozás az interneten közzétett hirdetésében; az adóhatóság elrendelte a társaság ellenőrzését.
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint a munkanélküliség és a fejlett világ növekvő közadóssága jelenti a legnagyobb veszélyt a világgazdaságra. Dominique Strauss-Kahn erről az IMF és a Világbank, illetve a G20 országok washingtoni tanácskozása közben rendezett sajtóértekezletén beszélt.
A vámosok továbbra is fokozottan ellenőrzik azokat a gépjárműveket, amelyek Európai Unión (EU) kívüli ország forgalmi rendszámával vesznek részt a forgalomban, de magyar állampolgár vezeti azokat. (MTI)
A választásra jogosultak 19,37 százaléka, 480.239 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások második fordulójában 11 óráig az Országos Választási Iroda adatai szerint
Több európai ország újságíróinak közös riportja nyerte el a nemzetközi tényfeltáró műfaj alkotóit elismerő Daniel Pearl-díjat. A norvég rádió, a BBC, a brit Guardian és a holland De Volkskrant munkatársai által készített sorozat arról számolt be, miként próbálta eltussolni egy olajkereskedelmi cég, hogy veszélyes hulladékkal mérgezett 30 ezer nyugat-afrikait.
Hárman meghaltak, egy ember pedig megsérült, amikor lezuhant az új-zélandi légierő egyik helikoptere vasárnap. A katonák éppen egy ceremóniára utaztak, hogy megemlékezzenek elesett bajtársaikról.
A címvédő magyar férfi válogatott az első fordulóban kikapott a lengyelektől, ezzel búcsúzott a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi csapatversenyében.
Egy nagylelkű adakozó jóvoltából megmenekült a kilakoltatástól a két gyermekét egyedül nevelő gyáli Csík Ágnes, akitől az árverezési moratórium április 15-i lejárta után akarták elvenni otthonát 370 ezer forintos tartozása miatt – adta hírül vasárnap az érintett személyes közlésére hivatkozva a Magyar Szociális Fórum, mely a múlt hét végén tárta a nyilvánosság elé az esetet másokéval együtt.
Joó Abigél aranyérmes a bécsi cselgáncs Európa-bajnokságon. A 78 kg-os súlycsoport döntőjében a 19 éves magyar judós a holland világbajnokot győzte le.
Az Egyesült Államokon belül és Mexikóban egyaránt tiltakozást váltott ki Arizona állam szigorított bevándorlási törvénye, amely egyes bírálók szerint legalizálja a "vadászatot a latin-amerikaiakra".
A több mint 18 ezer igazolással szavazó választópolgár közül majdnem 15 ezer nem vetette magát előzetesen névjegyzékbe azon a településen, ahová az igazolása szól.