2010. április 25. vasárnap

ápr. 25
2:18
Nem adjuk fel! (Blikk)
Aranyért mentek, de ezüstéremmel tértek haza a magyar jégkorong-válogatott tagjai a divízió I-es világbajnokságról. A hokisok nagy vágya volt, hogy egy év után visszajussanak az A csoportba. A szlovénok elleni mérkőzés (1-4) után azonban eldőlt, erre még várni kell.
ápr. 25
2:22
Joó aranyérme a cselgáncs-EB-n (Blikk)
BÉCS — Magyar siker a bécsi cselgáncs-Európa-bajnokságon! A 78 kilogrammos Joó Abigél (19) nyert aranyérmet meglepetésre úgy, hogy a döntőben a világbajnok holland Marhinde Verkerket verte.
ápr. 25
2:36
Palik László: Csúcsformában (Blikk)
BUDAPEST ‒ Megfuttatták, majd megszúrták Palik Lászlót (48). Az autóversenyzőt a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán tetőtől talpig megvizsgálták, a diagnózis pedig elégedettséggel töltötte el a tereprali-bajnokságban második pilótát: remek a fizikai állapota.
ápr. 25
2:54
Talpra állt az Újpest (Blikk)
BUDAPEST ‒ Túltették magukat az újpesti labdarúgók a bajnoki kudarcon. Az áhított aranyérem megszerzésének lehetősége rég elúszott, mi több, már az ezüstről is lecsúsztak, de a harmadik helyet nem engednék ki a kezükből.
ápr. 25
3:12
Rudolf megsérült (Blikk)
DEBRECEN ‒ Alig épült fel sérüléséből, máris újra elveszítette a bajnoki címvédő DVSC-TEVA labdarúgócsapata Rudolf Gergelyt (25).
ápr. 25
3:30
Kincsek a padlásról (Blikk)
BUDAPEST — Példátlan kiállításra készülhetnek a hazai focibarátok. Fischer Gábor (35) egykori labdarúgó ugyanis számtalan ereklyét őriz az Aranycsapat legendás támadójáról, Hidegkuti Nándorról (†79).
ápr. 25
7:42
NBA: a Thunder leiskolázta a címvédő Lakerst, és egyenlített (She)
Az Oklahoma City Thunder nagyszerű játékkal 110–89-re megverte a címvédő Los Angeles Lakerst az NBA rájátszásának negyeddöntőjében, és ezzel 2–2-re egyenlített a négy győzelemig tartó párharcban.
ápr. 25
8:00
NHL: a Pittsburgh Penguins nagyszerű feltámadás után jutott tovább (She)
A Pittsburgh Penguins a második harmadban még 3–0-s vesztésre állt az Ottawa Senators otthonában, ám egyenlített, majd Pascal Dupuis ráadásban szerzett góljával 4–3-ra győzött, és ezzel bejutott az NHL Keleti főcsoportjának elődöntőjébe. Nyugaton a San Jose Sharks 5–2-re megverte a Colorado Avalanche együttesét, és továbbjutott.
ápr. 25
8:02
Vb 2010: Cesc Fabregas biztos benne, hogy időben felépül (She)
Cesc Fabregas, a spanyol válogatott középpályása száz százalékig biztos abban, hogy időben felépül, és így részt vehet a június 11-én kezdődő, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon.
ápr. 25
8:18
Versenytánc: magyar bronzérem született a tíztánc Eb-n (She)
Bronzérmet szerzett a magyar bajnok a 2010-es tíztánc Európa-bajnokságon.
ápr. 25
8:20
Lyon: kérdéses Cris játéka a Bayern München elleni visszavágón (She)
Csípő-, illetve térdproblémája miatt kérdésessé vált a Lyont erősítő Cris játéka a jövő keddi Lyon–Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján.
ápr. 25
8:36
Inter: Sneijder megsérült tegnap, kihagyhatja a Barcelona elleni meccset (She)
Wesley Sneijdert a félidőben le kellett cserélni az Inter Atalanta ellen megnyert (3–1) olasz bajnokiján szombaton, és a holland középpályás játéka kérdéses a Barcelona elleni, szerdai Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján.
ápr. 25
9:12
Manchester City: a tegnap megsérülő Given szezonja véget ért (She)
Véget ért Shay Given, a Manchester City kapusásnak szezonja. Mint beszámoltunk róla, a kapuvédőnek kiugrott a válla az Arsenal elleni gól nélküli döntetlennel zárult tegnapi bajnokin.
ápr. 25
9:48
Miskolc Rali: ifj. Tóth és Herczig éjjeli száguldása dobogót ért - képekkel (Infostart)
Az első napi tetemes hátrány ellenére az ifj. Tóth-Tagai páros az éjjeli gyorsaságikon igencsak megszorongatta a bajnoki címvédő Aschenbrenner "Asi"-Pikó párost. Az országos ralibajnokság idei második futama éjszakai gyorsaságikkal ért véget.
ápr. 25
10:06
Chelsea: Ancelotti több játékostól megválik a fiatalok kedvéért (She)
Carlo Ancelotti, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője közölte: a nyári átigazolási időszakban több játékostól megválnak, hogy helyet csináljanak a klub képzőközpontjából érkező tehetséges fiataloknak.
ápr. 25
10:06
NHL - Továbbjutott a címvédő Penguins (Metropol)
A címvédő Pittsburgh Penguins szombat éjjel továbbjutott az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának első köréből, miután az Ottawa Senators elleni párharc hatodik mérkőzésén negyedszer is legyőzte riválisát.
ápr. 25
10:06
Miskolc-rali - Aschenbrenner győzött (Behaviour)
Aschenbrenner György nyerte a vasárnap hajnalban befejeződött Miskolc-ralit, az országos bajnokság második futamát.
ápr. 25
10:24
Profi ökölvívás: lengyel csoda nehézsúlyban - Adamek győzött (She)
Némi meglepetésre a korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok Tomasz Adamek nehézsúlyban is letette a névjegyét. A lengyel bunyós a súlycsoport egyik legkeményebb ütőjét, Chris Arreolát győzte le a Kaliforniában rendezett bokszgálán.
ápr. 25
10:24
Mindent megpróbáltak a magyarok, de Szlovénia győzött (Behaviour)
A magyar jégkorong-válogatott 4-1-re kikapott Szlovéniától a divíziós I-es világbajnokság utolsó fordulójában és a második helyen végzett. Az A-csoportba a győztes Szlovénia jutott fel.
ápr. 25
10:42
Videó: Megyeri bravúrjai Fehérváron, Újpest-győzelem a Paks ellen (She)
A labdarúgó Soproni Liga 24. fordulójában az Újpest 3–2-re győzte le a Paksot, a listavezető Videoton pedig gól nélküli döntetlent játszott a jól védekező Ferencváros ellen. Nézze meg a találkozók összefoglalóját videón!
ápr. 25
11:00
Inter: Sneijder tegnap megsérült, kihagyhatja a Barcelona elleni meccset (She)
Wesley Sneijdert a félidőben le kellett cserélni a szombati Inter–Atalanta (3–1) olasz bajnokin, és a holland középpályás játéka kérdéses a Barcelona elleni, szerdai Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján.
ápr. 25
11:18
Manchester City: a tegnap megsérült Given szezonja véget ért (She)
Véget ért Shay Given, a Manchester City kapusásnak szezonja. Mint beszámoltunk róla, a kapuvédőnek kiugrott a válla az Arsenal elleni, gól nélküli döntetlennel zárult tegnapi bajnokin.
ápr. 25
11:18
Az Inter nyert a San Siróban, a Milan kikapott Palermóban - videókkal (Infostart)
Az AC Milan 3-1-es vereséget szenvedett Palermóban az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Korábban az Inter, ugyancsak 3-1-re, nyert az Atalanta ellen, s az élre állt. Az AS Roma ma játszik.
ápr. 25
11:36
Spanyolországban győzött az első három, Kaká góllal tért vissza (Infostart)
A spanyol Primera Divisiónban az első három helyen álló csapatok kivétel nélkül nyertek. A Madridba góllal tért vissza a brazil Kaká.
ápr. 25
11:36
Labdarúgás: a Soproni Liga és a topligák vasárnapi programja (She)
Tekintse meg az angol, az olasz, a spanyol, a német és a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság vasárnapi menetrendjét!
ápr. 25
11:54
Profi ökölvívás: Brähmer öt menet alatt „letudta” a vb-címmeccsét (She)
Mindössze öt menetet adott soros riválisának, és védte meg WBO félnehézsúlyú világbajnoki címét Jürgen Brähmer.
ápr. 25
11:56
Real Madrid: A pályán válaszoltam az engem ért kritikákra - Kaká (She)
Kaká tegnap betalált a Real Madrid Zaragoza elleni, 2–1-re megnyert bajnokiján, és a brazil játékos a meccs után úgy nyilatkozott, ezzel választ adott az őt ért kritikákra.
ápr. 25
12:12
Cselgáncs Eb: gyors magyar búcsú a csapatversenyben (She)
A címvédő magyar férfi válogatott az első fordulóban kikapott a lengyelektől, ezzel búcsúzott a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi csapatversenyében.
ápr. 25
12:30
Légiósok: Filkorék kötelező győzelme, Leandróék ma bajnokok lehetnek (She)
Két magyar játékos kapott szerepet a Serie B 37. fordulójában, Leandróék vasárnap bajnokok lehetnek – összefoglaló a még nem említett légiósaink szombatjáról.
ápr. 25
12:30
Cselgáncs Eb - Gyors magyar búcsú a csapatversenyben (Metropol)
A címvédő magyar férfi válogatott az első fordulóban kikapott a lengyelektől, ezzel búcsúzott a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi csapatversenyében.
ápr. 25
12:32
Hertha: Csoda kell a bentmaradáshoz, de nincs botrány a városban - Dárdai (She)
A Hertha tegnap 1–0-ra kikapott a Schalkétól hazai pályán, és már szinte csak matematikai esélye van arra, hogy bentmaradjon a Bundesliga 1-ben. Dárdai Pál, az együttes magyar légiósa szerint is csoda kellene az élvonalban maradáshoz, de a futballista elmondta, nincs botrány a városban a rossz szereplés miatt.
ápr. 25
12:48
Portugália: a kiütéssel nyerő Benfica már ma este bajnok lehet (She)
A Benfica szombaton este Oscar Cardozo triplájának is köszönhetően 5–0-ra kiütötte a 10. perctől emberhátrányban játszó Olhanensét, és ezzel nagy lépést tett a bajnoki cím felé.
ápr. 25
13:06
Megbotlott a Bayern, kiesik a Hertha (Infostart)
Ismét szorossá vált a versenyfutás a német labdarúgó bajnoki címért, miután a 32. fordulóban a Schalke mindhárom pontot elhozta Berlinből, a Bayern viszont csak döntetlent ért el Mönchengladbachban.
ápr. 25
13:06
Anglia: a két címre is fő esélyes Rooney szerint Messi a világ legjobbja (She)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) első helyén álló Manchester United angol válogatott gólvágója, Wayne Rooney szerint Lionel Messi a világ legjobbja.
ápr. 25
13:24
Horvátország: kikapott a Dinamo Zagreb, elmaradt a bajnokavatás (She)
Bár a lehetősége tegnap megvolt rá, a Dinamo Zagreb egyelőre nem szerezte meg a bajnoki címet a horvát első osztályú labdarúgó-bajnokságban. A fővárosi együttes ugyanis idegenben 2–0-ra kikapott a Cibaliától.
ápr. 25
13:26
Cselgáncs Eb: magyar orvos az európai szövetség felügyelője (She)
Hidas Péter személyében egy magyar szakember látja el az Európai Cselgáncsszövetség (EJU) megbízásából a bécsi kontinenstorna orvosi felügyeletét.
ápr. 25
14:18
Premjer-liga: a Szpartak Moszkva otthonában sem kapott ki a Nalcsik (She)
Továbbra is veretlen a Szpartak Nalcsik, amely az orosz labdarúgó-bajnokság (Premjer-liga) 7. fordulójában a Szpartak Moszkva ellen játszott döntetlent.
ápr. 25
14:33
Bundesliga: két Hertha-játékosra hajt a Hamburger SV (She)
Német sajtóértesülések szerint a Hertha együttesétől erősítene a Hamburg labdarúgócsapata.
ápr. 25
14:35
Atlétika: megtört a kenyai uralom a London Maratonon (She)
A férfiaknál az etióp Tsegaye Kedebe nyerte a vasárnap megrendezett London Maratont, győzelmével pedig megszakította a kenyaiak hat éve tartó sikersorozatát.
ápr. 25
15:09
Premier League: az Aston Villa tizenegyesgóllal nyerte a derbit (She)
Az Aston Villa hazai pályán győzte le a Birminghamet az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 36. fordulójában.
ápr. 25
15:27
Tenisz: Olaszország újra bejutott a Fed-kupa döntőjébe (She)
Az elmúlt öt évet számolva negyedszer jutott be a tenisz Fed-kupa fináléjába Olaszország.
ápr. 25
15:29
Monaco: Dario Simic visszatérne a Dinamo Zagrebbe (She)
Dario Simic, a Monaco labdarúgója vasárnap azt nyilatkozta, a szezon végén visszatérne nevelőegyesületébe, a Dinamo Zagrebbe, hogy ott fejezze be pályafutását.
ápr. 25
15:45
A Manchester United éri a legtöbbet (Infostart)
Továbbra is a Manchester United a világ legértékesebb labdarúgóklubja a Forbes magazin kimutatása szerint.
ápr. 25
15:45
Tenisz: Clijsters megsérült, kihagyhatja a Roland Garrost (She)
Kim Clijsters megsérült az Észtország elleni Fed-kupa-összecsapáson, ez pedig azt is jelentheti, hogy ki kell hagynia a Roland Garrost.
ápr. 25
15:47
Bundesliga 2: Király Gáborék és Szabics Imréék is ikszeltek (She)
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában Király Gábor együttese, az 1860 München kétgólos előnyről sem tudott nyerni az Oberhausen ellen. A magyar kapus végigvédte a találkozót. Szabics Imre 16 percet kapott az FSV Frankfurt ellen idegenben ikszelő Augsburgban, Torghelle Sándor nem játszott.
ápr. 25
16:03
Skócia: nyert a Celtic, így még nem bajnok a Rangers (She)
Kétgólos győzelmet aratott Dundee-ban a Celtic, így még nem nyerte meg a skót labdarúgó-bajnokságot a Rangers.
ápr. 25
16:21
Bundesliga 2: Királyék és Szabicsék ikszeltek, feljutott a Lautern (She)
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában Király Gábor együttese, az 1860 München kétgólos előnyről sem tudott nyerni az Oberhausen ellen. A magyar kapus végigvédte a találkozót. Szabics Imre 16 percet kapott az FSV Frankfurt ellen idegenben ikszelő Augsburgban, Torghelle Sándor nem játszott. Az Augsburg döntetlenjének köszönhetően már biztosan feljutott az élvonalba a…
ápr. 25
16:23
AC Milan: Balotelli biztosan nem lesz a piros-feketék játékosa (She)
Olaszországban a keddi Inter–Barcelona mérkőzés óta folyamatosan téma a milánóiak csatára, Mario Balotelli jövője. Az említett meccsen botrányosan viselkedő, a szurkolóknak mutogató támadót az olasz sajtó korábban már többször összeboronálta a városi rivális Milannal, ám Adriano Galliani szerint Balotelli nem lesz az ő játékosuk.
ápr. 25
16:39
Oroszország: Huszti Szabolcsék otthon ikszeltek a Tyerekkel (She)
Az orosz első osztályú labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában Huszti Szabolcs csapata, a Zenit gól nélküli döntetlent játszott a Tyerek Groznijjal. A magyar középpályás az 56. percben csereként lépett pályára.
ápr. 25
16:42
Megtört a kenyai uralom a London Marathonon (Behaviour)
A férfiaknál az etióp Tsegaye Kedebe nyerte a vasárnap megrendezett London Marathont, győzelmével pedig megszakította a kenyaiak hat éve tartó sikersorozatát.

Keresés