A legjobban keresett tíz budapesti bűnöző között volt az a férfi, akit szombaton fogtak el a rendőrök a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) akciósai kora délután csaptak le a 33 éves budapesti férfira, aki ellen testi sértés miatt adtak ki elfogatóparancsot.
Nicolas Cage nélkül készülhet el a Szellemlovas 2. A színész ugyanis inkább A nemzet aranya 3. mellett dönt - a magasabb fizetés miatt, ráadásul ez a film az év végéig elfoglaltságot jelent a sztárnak.
A túlsúlyosak és az elhízottak száma már meghaladja a nyugati világ lakosságának a felét. Keleten, ahol pedig korábban sokkal kevesebb elhízott ember volt, a nyugati táplálkozási kultúra térhódítása következtében rohamléptékű a felzárkózás. Becslések szerint, ha ez így megy tovább, akkor egy évtizeden belül a fejlett országok lakosságának kétharmada túlsúlyos lesz.
Nem egészen két héttel a brit választások előtt a harmadik helyen áll a három legnagyobb brit parlamenti erő támogatottsági sorrendjében a kormányzó Munkáspárt a vasárnap közölt legfrissebb kimutatások szerint
Rangos díjakat kaptak magyar alkotók a 26. alkalommal megrendezett amszterdami Imagine elnevezésű filmfesztiválon. A fantasztikus alkotások seregszemléjén Vranik Roland Adás, és Sopsits Árpád A hetedik kör című játékfilmjeit díjazták.
Este fél hatig a választók 41,89 százaléka adta le szavazatát az országgyűlési választások második fordulójában. A legtöbben Budapesten (43,69 százalék), míg a legkevesebben Baranyában (36,53 százalék) szavaztak. Két héttel ezelőtt 59,28 százalék voksolt ugyaneddig az időpontig.
Pontosan 15 500 euróért (4,1 millió forint) kelt egy 14 éves kurd lány Berlin belvárosában. A hír megrázta a német fővárost, és a berlini szenátusban is sokkot okozott.
Az egyesben világelső svájci fenomén nem tartozik a páros versenyek állandó résztvevői közé, most mégis úgy érezte, jót tesz felkészülésének, ha Rómában kettős feladatot vállal. A szervezők természetesen örömmel vették Roger Federer jelentkezését, azonnal szabadkártyát kapott Yves Allegro társaként.
A választások második fordulójában délután 3 óráig a szavazásra jogosultak 33.54 százaléka adta le szavazatát, vagyis a második forduló is eredményes (a második forduló akkor eredményes, ha részvétel...
A választásra jogosultak 33,54 százaléka, 832.178 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások második fordulójában 15 óráig az Országos Választási Iroda adatai szerint
A választásra jogosultak 33,54 százaléka, 832.178 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások második fordulójában 15 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
A meleg miatt szakadt ki a helyéről a villamossín vasárnap kora délután Budapesten, nem messze a Gellért tértől. Nem jár teljes vonalán a 18-as 19-es és a 41-es villamos - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Vitézy Dávid. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője azt mondta, hogy a sínpálya több méteres hosszúságban emelkedett ki a helyéről, néhol csaknem negyven centiméter…
A nagy hőmérsékletingadozás miatt felpúposodott sínek akadályozzák a villamosközlekedést a Szabadság híd és az Erzsébet híd között a fővárosban, a budai oldalon – mondta vasárnap délután a BKV fődiszpécsere az MTI-nek.
Nem egészen két héttel a brit választások előtt a harmadik helyen áll a három legnagyobb brit parlamenti erő támogatottsági sorrendjében a kormányzó Munkáspárt a vasárnap közölt legfrissebb kimutatások szerint.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint Görögország még nem veheti "készpénznek" az általa pénteken kért pénzügyi segítséget az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).
Az utóbbi két hétben a korábbinál nagyobb sebességre kapcsolt az amerikai bankcsőd-hullám: egy hete nyolc, most hét bankot záratott be a szövetségi betétbiztosító, az FDIC, így 57-re emelkedett az...
2010. január 1-jétől a telekalakítási eljárás szabályait a 338/2006 (XII.23.) kormányrendelet szabályozza, amit most áprilisban több ponton 129/2010. (IV. 21.) kiegészített az állam. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelme szerint, a kormány építésügyi hatóságként az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti telekalakítási eljárásokban - a műemléki védettség alatt…
A nagy hőmérsékletingadozás miatt felpúposodott sínek akadályozzák a villamosközlekedést a Szabadság híd és az Erzsébet híd között a fővárosban, a budai oldalon - mondta a BKV fődiszpécsere.
A nagy hőmérsékletingadozás miatt felpúposodott sínek akadályozzák a villamosközlekedést a Szabadság híd és az Erzsébet híd között a fővárosban, a budai oldalon - közölte a BKV fődiszpécsere
Újabb csúcsokra pályázik Erőss Zsolt. Az első magyar, aki eljutott a Föld legmagasabb csúcsára, a Mount Everestre, az erdélyi Erőss Zsolt volt 2002-ben.
Kína két nagyvárosában a névjegyzékeken szereplő 23 ember közül 16-an járultak az urnákhoz; mindkét helyen rendben, különös esemény nélkül zajlott le a vasárnapi szavazás - tájékoztatta az MTI-t a külképviseleti választási iroda pekingi, illetve sanghaji elnöke.
Sehol nem alakult ki sorban állás az országgyűlési képviselő-választás vasárnapi második fordulóján, a meghozott intézkedések növelték az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörök "áteresztőképességét" - mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője az Országos Választási Bizottság vasárnap délutáni ülésén
A kutatók felfedezték, hogy olyan vegyületek találhatók a vörös szőlő héjában és magjában, amely csökkenti szélütés esetén a vérrögképződést és az agyi károsodás mértékét.
A nagy hőmérsékletingadozás miatt felpúposodott sínek akadályozzák a villamosközlekedést a Szabadság híd és az Erzsébet híd között a fővárosban, a budai oldalon - mondta vasárnap délután a BKV fődiszpécsere.
Sehol nem alakult ki sorban állás az országgyűlési képviselő-választás vasárnapi második fordulóján, a meghozott intézkedések növelték az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörök "áteresztőképességét" - mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnap délutáni ülésén.
Sehol nem alakult ki sorban állás az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörökben az országgyűlési képviselő-választás második fordulóján -közölte az Országos Választási Iroda vezetője.