A márciusi mexikói külkermérleg a revízió szerint is 237,3 milliárdos értéket hozott. Az exportok éves szinten 39,0%-kal, miközben az importok 38,6%-kal emelkedtek (elözö: 243,9 Mrd). Az USD/MXN veszteségekkel reagált, azonban 12,5000 fölött tudott maradni. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A kora délutáni baleset idején senki nem tartózkodott a ház tövében, de egy ott tárolt személyautó tetejét teljesen behorpasztotta a rázúduló törmelék.
Először lép fel Magyarországon a Guinness Rekordok Könyvében a világ legnagyobb tamburazenekaraként számon tartott Sokadija: a 100 zenészből álló együttes Horvát tamburás rapszódia címmel, a Zvizde női kórussal együtt ad koncertet május 17-én a Művészetek Palotájában.
Életének hatvanadik évében elhunyt Toller László, Pécs korábbi szocialista polgármestere. A város díszpolgára 2006 júniusában szenvedett autóbalesetet.
A turisztikai marketing terén Berlin és Budapest a jövőben szoros együttműködésben dolgozik egyes tengerentúli piacokon - hangzott el az együttműködési megállapodás aláírását megelőző sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Fontos leszögezni, hogy a csomagot a válságkezelés „hőskorszakát” idéző lassúsággal és körülményességgel, de végül az utolsó pillanatban, hétvégébe nyúló tárgyalásokat követően mégis sikerült megformálni. Az elvesztegetett idő ára a mentőcsomag méretében tükröződik a legjobban. A végül azonban mintegy 750 milliárd euróra duzzasztott csomag már az elvárásoknak megfelelően működött: atombombaként…
A Lufthansa a tervek szerint két éven belül alkalmazza a bioüzemanyagot a repülőgépek üzemeltetésére, a kerozinba keverve. A német cég legfőbb versenytársa, a KLM (az Air France-KLM szövetség tagja) t...
Súlyos fejsérülést szenvedett fűnyírás közben egy férfi Nagy-Britanniában, ám később kiderült, hogy nem a gép lökött fel egy követ, hanem valaki fejbe lőtte, bár feltehetően nem szándékosan.
10 éves börtönbüntetésre ítélt hétfőn a hongkongi bíróság egy 27 éves nőt, aki kivágta internetes ismerősének hasából a magzatát. A megtámadott nő túlélte, a gyermeket viszont nem sikerült megmenteni.
Súlyos fejsérülést szenvedett fűnyírás közben egy férfi Nagy-Britanniában, ám később kiderült, hogy nem a gép lökött fel egy követ, hanem valaki fejbe lőtte, bár feltehetően nem szándékosan.
A londoni VAAC modellszámításai szerint hétfőn ismét eléri hazánk légterét a vulkáni hamu, de feltehetően este már távozik - írja az ELTE tanszékvezetője....
Tovább erősödött a forint hétfőn délután a bankközi devizapiacon, az eurót 15.45-kor a napi minimumon, 272,15 forinton jegyezték, szemben a péntek délutáni 281,45 és a hétfő kora reggeli 277,08 forint...
A belgyógyászati osztályon a kórház továbbra is köteles ellátni a szívelégtelenséggel, szívritmus- és vezetési zavarral érkező mindazon betegeket, akiket nem speciális kardiológiai osztályra utaltak be
Jövőre bevezeti a családi adózást a Fidesz annak érdekében, hogy több gyermek szülessen - közölte Matolcsy György, az új Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete támogatja a tervet.
Ma gyengültek a kanadai kötvények, miután a befektetök kivonultak a kanadai dollárból és az euróhoz pártoltak át. Az USD/CAD az 1,0296-nál futó, lefelé mutató 20 órás vonal felé vette az irányt. Ha átlépik az értéket, szabaddá válhat az út 1,0350-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az FC Tatabánya-Gyirmót vasárnapi NB II-es labdarúgó-mérkőzés előtt több hazai játékos jelezte klubja vezetésének, hogy a találkozó eredményét befolyásoló cselekedetre kapott ajánlatot, amelyet azonban visszautasított.
Szigorítanák a szabályozást az európai politikusok a származtatott termékek piacain, mivel sokak véleménye szerint a válság elharapódzásához nagyban hozzájárultak a spekulánsok kereskedései. Például...
Egy hétvégén megjelent interjúban a 71 éves Korda György bevallotta, hogy 52 év munka után mennyi a nyugdíja. Az elmúlt időszakban több nyugdíjas korba lépett művész is hasonló cselekedetre szánta el magát, Kordához képest Nagy Ferónak és Vikidál Gyulának is többet utal a nyugdíjfolyósító....
Nincs csúszás, a köztársasági elnök által eredetileg tervezett időpontban állhat fel az új Országgyűlés. Sólyom László május 14-re, péntek 13 órára hívta össze a parlament alakuló ülését, miután véglegessé vált az országgyűlési választások végeredménye.
Angela Merkel kancellár szerint belátható időn belül nem lesz adócsökkentés Németországban. A kancellár mindezt azt követően jelentette ki, hogy pártja, a Német Kereszténydemokrata Unió hétfőn értékelte az előző napi észak-rajna-vesztfáliai tartományi választási eredményeket.
A magyar állampapírok másodlagos piacán is éreztette hatását az euróövezet megmentését célzó, hétfőn bejelentett mentőcsomag, a hozamok nagy forgalommal látványosan csökkentek - mondta el a Portfolio...
Hatalmas forgalom mellett zajlott ma a kereskedés a hazai tőzsdén, a részvénypiaci forgalom meghaladta az 50 milliárd forintot, ami az átlagos érték kétszerese. A BUX a régiós piacokat...
Bírósághoz fordulhat a BKV, hogy visszaszerezze a bérek kétszeri utalása miatt keletkezett túlfizetést azoktól, akik esetleg megtagadnák az önkéntes visszafizetést - közölte a fővárosi közlekedési vállalat.
Harminckettőre nőtt a szibériai Kemerovo megye egyik szénbányájában történt metánrobbanások halálos áldozatainak száma, miután megtalálták a mélyben rekedt bányamentők közül tizenkilencnek a holttestét - közölte hétfőn a rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma.