Prioritásként kezelné a megújuló energiaforrások elterjesztését a Fidesz, a konkrét tervek helyett azonban eddig csak az derült ki: a zöldenergiákkal a jövőben három különböző minisztérium foglalkozik majd.
Ma kezdődik az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti konzultációk sorozata. Az első állomás Ózd, ahol a közbiztonság lesz a téma. A Fidesz elnöke, leendő kormányfő április 26-án, a parlamenti vál...
Megtorolja fia halálát Daróczi Dávid édesapja. Choli bácsinak továbbra is meggyőződése, hogy imádott Jociját meggyilkolták, s ha kiderül, ki a felelős a tragédiáért, késsel ront a vétkesre.
Elhunyt Lendvai Katalin egykori modell, Kamarás Iván fiának édesanyja, aki sokáig harcolt azért, hogy a színművész elismerje apaságát. A kis Tormásra egyelőre a nagynénje vigyáz.
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Ugyan nem készült el Pécsett a Nagy Kiállítótér, ám a helyi galériák, múzeumok igyekeznek a kulturális fővároshoz méltó kiállításokkal megörvendeztetni a helyieket.
Április 1-je és 25-e között 120,4 ezer alkalmi munkavállalói bejelentést regisztráltak itthon. Az idénymunkások nem kellenek, mert a rájuk vonatkozó szabályok "betarthatatlanok"
Számos boldogtalan kapcsolat után megtalálta az igazit. Heidi Klum megszállottan törekszik a szépségre és a tökéletességre. A második részben botrányos házasságáról olvashatnak.
Nem bírságolható a közúti fuvarozás szabályainak megsértéséért a jármű tulajdonosa, üzembentartója, a vezetője viszont igen - egyebek mellett ezt a szabályt is tartalmazza a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter rendelete, amely egy korábbit módosít, és a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem folytat tárgyalásokat egy Spanyolországnak vagy Portugáliának nyújtandó pénzügyi segélycsomagról - közölte hétfőn John Lipsky, az IMF főigazgató-helyettese. De tartalékuk van - ezt is hozzátette. Európában még Írország lehet bajban, de az IMF is elkötelezett amellett, hogy a görög sokk ne terjedjen tovább
Nem bírságolható a közúti fuvarozás szabályainak megsértéséért a jármű tulajdonosa, üzembentartója, a vezetője viszont igen - egyebek mellett ezt a szabályt is tartalmazza a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter rendelete, amely egy korábbit módosít, és a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. (MTI)
Néhány nappal ezelőtt hivatalosan is kimondta a bíróság Kovács Katalin és Hoffmann Ervin válását, így a férfi már elkezdte tervezni az új életét. Lakást keres, és azt mondja, nem haragszik exfeleségére.
Nem pusztán Simor András jegybankelnökkel, hanem általában a Magyar Nemzeti Bank döntéshozóival szemben fogalmazott meg éles kritikát a Népszabadságnak adott interjújában Matolcsy György.
Rendkívüli eseménynek számított a múlt héten, hogy a Semmelweis Egyetem általános orvosi kara IV. évfolyamának egyik csoportja telementoring (távoktatási) bemutatón vett részt a Nagyvárad téri elméleti épület szemináriumi termében - számol be a Magyar Nemzet.
Mintegy húsz hónappal a Spanair repülőgép balesete után, amelyben 154 személy vesztette életét, egy spanyol rádióadó nyilvánosságra hozta az egyik fekete doboz tartalmát, a pilótafülkében zajló beszélgetések hanganyagát.
Romániában 8,07 százalék volt a munkanélküliség áprilisban a márciusi 8,36 százalék után. A következő hónapokban a ráta várhatóan nő a közalkalmazottak számának csökkentése miatt.
Sztrájkot kezdett 18 ezer kikötői és vasúti dolgozó Dél-Afrikában hétfőn, egy hónappal a labdarúgó világbajnokság kezdete előtt. A sztrájkolók 15 százalékos béremelést követelnek.
Lényegesen magasabb lehet az orvosi rendelőben a fehér köpenyt viselő doktor vagy asszisztens által mért vérnyomás, mint a páciens tényleges vérnyomása
A Fidesz azt ígéri a bajba került devizahiteleseknek: forint alapúra válthatják tartozásaikat. Kérdés, megéri-e majd az adósoknak, ugyanis a törlesztőrészletük 25 százalékkal nőne.
Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint hétfőn benyújtotta ratifikálásra a kongresszusnak az atomenergia békés célú felhasználásában való együttműködésről Oroszországgal 2008-ban aláírt megállapodást.
Kedd reggel folytatják az előkészítő tárgyalásokat a parlamentbe jutott pártok az Országgyűlés péntekre tervezett alakuló üléséről. A meghívó szerint a bizottsági tisztségviselőkről tárgyalnak majd, valamint az Országházban és a Képviselői Irodaházban lévő helyiségek használatáról, elosztásáról.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem folytat tárgyalásokat egy Spanyolországnak vagy Portugáliának nyújtandó pénzügyi segélycsomagról - közölte John Lipsky, az IMF főigazgató-helyettese
Feltehetőleg pilóta nélküli amerikai repülőgépről elindított rakéták csapódtak be kedd hajnalban Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén, tönkretettek két járművet, leromboltak több új épületet, és megöltek legkevesebb 14 embert - közölte két meg nem nevezett hírszerzési tisztségviselő.
Digitális írástudásra felkészítő program kezdődött el Zalaegerszegen, az Első Magyar-Dán Termelőiskolában; a Norvég Alap finanszírozásával újonnan kialakított termet és a számítógépeket az első csoport hétfőn vette birtokba.
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) egységes és szervezett fellépést sürget az egészségügyi intézményekben elharapódzott erőszak ellen, ugyanis háromnaponta éri rendőri beavatkozással végződő inzultus munkavégzés közben az orvosokat, nővéreket - olvasható a Népszabadságban
A közelmúltban jelentést tett közzé az Európai Bizottság (EB) arról, miként lehet megoldani, kezelni a kettős adóztatással kapcsolatban felmerülő problémákat a határokon átnyúló kockázati tőke-befektetések esetében. Oláh László, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület elnöke szerint minél előbb meg kell lépni a határon átnyúló kockázati tőketársaságok egységes elvek szerinti adóztatását, mert az…
Soron következő jogesetünk azon cégeknek lehet különösen tanulságos, amelyeknél több ügyvezető is tevékenykedik. Közülük ugyanis csak az járhat el a munkavállalókat érintő kérdésekben - pl. felmondás -, akit erre feljogosítottak, vagyis aki a munkáltatói jogkört gyakorolja.
A kínai infláció a vártnál nagyobb mértékben gyorsult áprilisban, miután az ingatlanárak rekord mértékben drágultak. Mindez pedig további nyomást jelent a kormányzatra a kamatemelést, illetve a jüan árfolyamkérdését illetően.
A 2010. május 6-án megtartott rendes éves közgyűlésén az Informatikai Vállalkozások Szövetsége új elnököt és informatikai alelnököt választott, valamint döntöttek az Etikai és Fegyelmi Bizottság megüresedett pozícióiba delegált új tagok személyéről is.
Tatabányán kezdődik pénteken az Egy CSEpp Teszt (ECSET) elnevezésű országos egészségügyi kampány, a lakosság a többi között ingyenes szűréseken vehet részt.
Drámai fordulatokat vett kedd hajnalra az ötödik napjába lépő brit kormányalakítási folyamat: a két legnagyobb politikai erő, a Munkáspárt és a Konzervatív Párt egymásra ráígérve igyekezett megnyerni koalíciós partnernek a harmadik legnagyobb alsóházi frakciót adó Liberális Demokratákat, akik immár mindkét lehetséges partnerrel párhuzamos kormányalakítási tárgyalásokba kezdtek.
Háromezer dolgozó kapott dupla bért májusban a BKV-nál, egyelőre nem tudni, hogy informatikai hiba áll a háttérben vagy valaki felelőssé tehető-e az ügyben. Többen már vissza is utalták a jogtalanul kifizetett bérüket a BKV számlájára, a többieket a bíróság kötelezheti
Várhatóan május 20. és 25. között nyújtja be a miniszterelnök-jelölt a kormányprogram tervezetét - az első törvényjavaslatokat már az alakuló ülésen benyújthatják