Németországban áprilisban 1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé kedden a német statisztikai hivatal. Havi szinten 0,1 százalékkal csökkentek az árak. M...
SZMOLENSZK — Egy hónapja annak, hogy az orosz Szmolenszk katonai repülőterének közelében lezuhant Lech Kaczyński lengyel elnök gépe. A szerencsétlenségben a lengyel politikai és gazdasági elit több tagja vesztette életét, így érthető, hogy sokakat foglalkoztat a kérdés, mi is történt azon a gépen. És minél jobban telik az idő, annál több a kérdés, miközben a válaszok nem gyarapodnak.
Növelni kell az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) ellenőrzési jogkörét, illetve az Európai Bizottság önállóságát az EU-tagországok államháztartási problémáinak felfedésére - egyebek között ezeket a tanulságokat vonta le a görög pénzügyi válságból Philippe Maystadt, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnöke
Növelni kell az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) ellenőrzési jogkörét, illetve az Európai Bizottság önállóságát az EU-tagországok államháztartási problémáinak felfedésére - egyebek között ezeket a tanulságokat vonta le a görög pénzügyi válságból Philippe Maystadt, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnöke.
A Magyar Jégkorong Szövetség hivatalosan megpályázza a jövő évi divízió I-es világbajnokság egyik csoportjának rendezési jogát. Az MJSZ elnöksége hétfőn este úgy döntött, jelentkezik az esemény megrendezésére.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 332,38 pontos csökkenéssel, 23.504,62 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 1,39 százalékos gyengülést jelent. Meredek csökkenéssel nyitottak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdék az euró védelmére kidolgozott csomag bevezetését övező kérdőjelek miatt.
Ázsiában ma reggel már csökkenés mutatkozik, és az amerikai határidők is lefelé állnak, ennélfogva idehaza is némi korrekció várható a nap elején - véli Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője. Az...
Hárommilliárd forint támogatást osztana szét az agrártárca a Halászati Operatív Program közös érdekeket célzó intézkedések prioritásában. A pénzt a magyar halfogyasztás növelésére, illetve az értékesítés támogatására szánja a tárca....
Bűnszövetségben, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda. K. Lajos és társai a gyanú szerint két biztosítótársaságot károsítottak meg.
A FreeSoft Igazgatósága zártkörű kötvény kibocsátásáról határozott. A FreeSoft 2011/B jelű kötvény össznévértéke 300 millió forint, futam- és kamatozási ideje: 2010. május 10-tól 2011. május 31-ig...
Egy hónap múlva lépnek hatályba a körültekintő lakossági hitelezésről szóló kormányrendelet egyes passzusai, melyek a leendő adósok hitelezhetőségi korlátait határozzák meg. A szigorítások láttán megállapítható, hogy ismét szorosabbra húzzák a nadrágszíjat a hitelfelvételen gondolkodó adósoknál....
Nem bírságolható a közúti fuvarozás szabályainak megsértéséért a jármű tulajdonosa, üzembentartója, a vezetője viszont igen - egyebek mellett ezt a szabályt is tartalmazza a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter rendelete, amely egy korábbit módosít, és a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Háromnaponta éri rendőri beavatkozással végződő inzultus munkavégzés közben az orvosokat, nővéreket. Van olyan kórház, ahol a kockázatosabb műszakokra már biztonsági őröket alkalmaznak - írja a Népszabadság.
Az EUR/USD továbbra is gyengélkedik. Miután zárták a gapet 1,2750-nél, ellenmozgás indult. Most ismét a csökkenö trend diadalmaskodik. Rehn szerint Olaszországnak sokkal fegyelmezettebbnek kell lennie költségvetését illetöen. Tesztelhetik az 1,2519-es értéket, mielött tartós emelkedés következne. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Kezd alábbhagyni a hétfő reggel bejelentett uniós mentőcsomag nyomán kirobbant eufória a piacokon. Az euró gyakorlatilag teljesen elveszítette tegnap reggeli szárnyalásából fakadó nyereségét a...
A számvevőszéki és költségvetési testület elnöki posztjáról alakult ki hosszabb vita az MSZP és a Jobbik között a parlament alakuló ülésének előkészítéséről tartott keddi egyeztetésen.
A szakképzési igények mások a Dél-Dunántúlon, mint Észak-Magyarországon, így akár minden megyében külön-külön is meghatározhatják azokat a mesterségeket, amelyekre nőhet a kereslet, s ezek felé irányítják a pályaválasztó fiatalokat - cikkezik a Népszabadság.
Úgy tűnik már a múlté a tegnap bejelentett gigászi mentőcsomag okozta eufórikus jókedv, helyébe ismét a bizonytalanság, az adósságválságtól való félelem lépett. Ugyanis erős kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az eurózóna gyengébb gazdaságai teljesíteni tudják-e a drasztikus adósságcsökkentést.
2010. áprilisban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,5 százalék volt, 2009. áprilishoz viszonyítva az árak 5,7 százalékkal növekedtek. Az első négy hónapban átlagosan 5,9 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében.
Németországban áprilisban 1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest, míg havi szinten 0,1 százalékkal csökkentek az árak - tette közzé kedden a német statisztikai hivatal.
2010. áprilisban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,5% volt, 2009. áprilishoz viszonyítva az árak 5,7%-kal növekedtek. Az első négy hónapban átlagosan 5,9%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. Egy hónap alatt 2,7%-kal drágultak az üzemanyagok, a tavaly ilyenkori árhoz képest viszont negyedével lettek drágábbak. A szezonnak megfelelően kiugróan nőtt a…
A legfrissebb adatok szerint már 43 halálos áldozata van a szibériai szénbányában történt kettős robbanásnak – közölte kedden a vészhelyzetekkel foglalkozó orosz minisztérium szóvivője. 47 bányászt még eltűntként tartanak nyilván a szombati robbanások után. Kedden a baleset helyszínére látogat Vlagyimir Putyin orosz kormányfő.
Csak egy bizottsági elnöki székről, az új nevén számvevőszéki és költségvetési testület elnöki posztjáról alakult ki hosszabb vita az MSZP és a Jobbik között a parlament alakuló ülésének előkészítéséről tartott keddi egyeztetésen
Lezártak hét spanyolországi repülőteret kedd reggel a légkörben található vulkáni hamu miatt, hármat az Ibériai-félsziget déli részén, négyet pedig a Kanári-szigeteken - közölte az Aena nemzeti légiforgalmi hatóság
Kissé lassult az infláció áprilisban: a fogyasztói árak 0,5 százalékban nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,7 százalékkal haladták meg a tavaly áprilisi szintet, míg márciusban 0,7 százalék volt a havi és 5,9 százalék a 12 havi emelkedés.
Miután tegnap az európai részvényeket a korábbi alulsúlyozásról felülsúlyozásra minősítette fel a Morgan Stanley, az OTP papírjait semleges ajánlásról alulsúlyozásra minősítette le. A Morgan...
Az alkalmi munkavállalás április elsején megváltozott szabályai nem arattak osztatlan sikert a foglalkoztatók körében, azonban még így is sokan élnek a lehetőséggel és kihasználják a rövid távú foglalkoztatás előnyeit....
Legalább hat ember meghalt, és 57-en megsérültek hétfőn az Egyesült Államok középső részén, Oklahoma államban kialakult tornádók miatt - jelentette az amerikai média. Az államban több mint harmincezren maradtak áram nélkül, ahogy a heves viharok több villanyvezetéket is megrongáltak. Oklahomában egész nap viharriasztás volt érvényben.
A márciusi 5.9 százalékról a februárban is mért 5.7 százalékra csökkent vissza az éves alapú fogyasztói infláció Magyarországon - tette közzé ma a Központi Statisztikai Hivatal. A Portfolio.hu tegnap...
A kijelölt külügyminiszter közlése szerint jelenleg nem a választójogi, hanem az állampolgársági törvény módosítása van napirenden. Martonyi János kedden a TV2 reggeli műsorában elmondta, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot már az első parlamenti napon benyújtják.
Félmilliárd dollárnyi büntetést kénytelen kifizetni a ma már a Royal Bank of Scotlandhez (RBS) tartozó ABN Amro az Iránnal, Líbiával, Szudánnal és Kubával szemben érvényben lévő szankciók rendszeres...
1.7 milliárd euróért (1.5 milliárd font) megvásárolta a londoni Harrods áruházat Mohamed al-Fayed egyiptomi üzletembertől a katari Qatar Holding, az arab állam tulajdonában lévő befektetési alap....
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem folytat tárgyalásokat egy Spanyolországnak vagy Portugáliának nyújtandó pénzügyi segélycsomagról - közölte az IMF főigazgató-helyettese
Negyvenháromra nőtt a hét végi szibériai bányaszerencsétlenség halálos áldozatainak száma - közölte a katasztrófavédelem operatív törzse kedd reggel, és egyre kevesebb a remény, hogy a még mindig a bányában lévő 47 embert életben találják
Kissé lassult az infláció áprilisban: a fogyasztói árak 0,5 százalékban nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,7 százalékkal haladták meg a tavaly áprilisi szintet, míg márciusban 0,7 százalék volt a havi és 5,9 százalék a 12 havi emelkedés
A válság következtében új kihívásokkal, követelményekkel és növekvő versenyt produkáló környezettel kell számolniuk a vállalkozásoknak. A személyzetfejlesztés most kiemelt szerepet kap, hiszen a versenyképességet csak jól képzett munkatársakkal lehet elérni. A vezetésnek ezért ki kell alakítania egy koncepciót a szervezet fejlesztésének irányáról.
Nemrégiben jelent meg a hír, miszerint az ING Real Estate Investment Managementtől távozik a vagyonkezelési vezető, Horváth Péter. A mai napon jutott nyilvánosságra, hogy az ingatlanszakember a...
Nehéz eldönteni, hogy vajon akkor most tényleg ennyi volt a fellélegzés a gigantikus mentőcsomag hírére? - teszi fel a kérdést Márvány Zsolt a mai piaci mozgások láttán.A Commerzbank treasury sales...
A megrendezett balesetekben autóvezetői szerepet vállalók közreműködésükért általában száz- és négyszázezer forint közötti összeget kaptak, de előfordult az is, hogy az ígért összegből semmit sem kaptak meg. Csalás gyanújában nyomoznak.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere több képviselőtársával együtt kerékpárral indult el kedd reggel a debreceni Nagytemplom elől a parlament alakuló ülésére, Budapestre. A honatyák a tervek szerint szerda délután érkeznek meg az Országház elé.