2010. május 11. kedd

máj. 11
13:21
A könnygázt is be kellett vetni (HírTV)
Rendőrökkel csaptak össze a tüntetők Haiti fővárosában. Rendőrségi információk szerint egy ember megsérült. A több ezres tömeget a rendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni, többen lövéseket is hallottak.
máj. 11
13:22
Stohl drogtesztjére egy hetet kell várni (Metropol)
Közepes fokban volt alkoholtól befolyásolt állapotban a kirendelt orvos szakértő véleménye szerint a május 8-án hajnalban közúti balesetben részes S. András. Az esetleges „egyéb jellegű befolyásoltságról” - a korábbi mintavétel alapján — egy hét múlva készül el a szakvélemény.
máj. 11
13:30
Ne hagyja, hogy becsapják a pénzváltók! (Privátbankár)
Az utóbbi napok nagy devizapiaci árfolyam-ingadozásai az illegális pénzváltókat is megmozgatták. Mire ügyeljünk?
máj. 11
13:33
Az APEH még másfél millió szja bevallást vár (Gondola)
Május 10-ig közel 2,079 millió szja bevallás érkezett az adóhatósághoz, mintegy 240 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a május 20-i határidőig az APEH még 1,5 millió bevallást vár, ami azt mutatja, hogy az előző évekhez hasonlóan sokan az utolsó napokra hagyják az elkészítését
máj. 11
13:33
Átalakult a Frieslandcampina csúcsvezetése (Kreatív Online)
Magyar igazgatót neveztek ki a Frieslandcampina romániai leányvállalatánál, a hazai fogyasztói marketinget pedig román szakember irányítja.
máj. 11
13:33
Söpréssel főcsoportdöntős a Lakers és a Magic (Metropol)
A címvédő Los Angeles Lakers és a tavaly ugyancsak nagydöntős Orlando Magic is bejutott az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) főcsoport-fináléjába.
máj. 11
13:35
Közepesen volt ittas balesete idején Stohl András (Gondola)
Közepes fokban volt alkoholtól befolyásolt állapotban a kirendelt orvos szakértő véleménye szerint a május 8-án hajnalban közúti balesetben részes S
máj. 11
13:36
Újabb szélhámos társaságra csapott le a PSZÁF (Portfolio)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenység - pénzkölcsönnyújtás és pénzügyi lízing végzése - miatt 50 millió forint bírság megfizetésére...
máj. 11
13:36
BSA: Kezdünk leszokni a szoftverlopásról (Pénzcentrum)
Egy idei tanulmány szerint Magyarországon a személyi számítógépekre illegálisan telepített szoftverek aránya 2009-ben 1 százalékponttal csökkent, és jelenleg 41%-ot tesz ki. Ezeknek az illegális szoftvereknek a becsült kereskedelmi értéke mintegy 113 millió dollár....
máj. 11
13:36
Részegen randalírozott a TV2 sztárja! Súlyosan ittas állapotban rúgták ki! (ATV)
A biztonságiaknak kellett kitessékelniük őket.
máj. 11
13:37
Kigyulladt egy csónakház a XX. kerületben (Gondola)
Kigyulladt egy csónakház kedden a főváros XX. kerületében, a Vízisport utcában, a lángok a mellette lévő öt kabinra is átterjedtek - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője
máj. 11
13:38
Ne mentsük meg a devizahiteleseket! (Portfolio)
Azt hallani, hogy az új kormány meg akarja menteni a devizahiteleseket. Ám tegyék, de semmiképpen se az én pénzemből! Nekem nincs és nem is volt devizahitelem, semmi közöm az egészhez! Dobják össze...
máj. 11
13:38
Milyen bizottságok jutnak a szocialistáknak? + videó (ATV)
Egyelőre vita van a kérdésben.
máj. 11
13:39
Tombol az erőszak a cseh választási kampányban (Kripto Akadémia)
Nem egészen három hét múlva rendezik a cseh parlamenti választást. Az ugyan még kétséges, mely pártok alkotják majd az új koalíciót, az azonban nem kérdés, hogy ennyire durva, agresszív kampányra még nem volt példa a kommunizmus bukása óta.
máj. 11
13:39
Még egy kamatcsökkenés becsúszhat az idén Magyarországon (ProfitLine)
(MTI) A magyarországi infláció az áprilisi lassulás után az idén még jelentősen csökken, de nem lesz számottevően alacsonyabb az MNB célszintjénél, ami a legutóbbi piaci "felfordulással" együtt akadályozhatja az MNB további kamatcsökkentéseit, egy monetáris lazítás azonban még valószínű az idén londoni felzárkózó piaci elemzők szerint.
máj. 11
13:48
Nielsen: javult a magyar fogyasztói bizalmi index (Infostart)
Az idén március-áprilisban ismét javult a fogyasztói bizalmi index Magyarországon a tavaly szeptember-októberi időszakhoz képest, fél év alatt 58 pontról 61-re - közölte a Nielsen piackutató intézet. A három pontos javulás beleillik a pozitív nemzetközi trendbe - derül ki az 54 országban, köztük Magyarországon készült felmérésből.
máj. 11
13:48
Öt havi csúcson az aranyár (Privátbankár)
Öt havi csúcsra emelkedett az arany ára kedden kora délután az európai kereskedésben, miután a befektetők a biztonságosnak tartott arany vásárlásába kezdtek az euróövezet szerkezeti gondjaival kapcsol...
máj. 11
13:50
A viharok nem emelik a biztosítások árát (Privátbankár)
Nem kell attól tartani, hogy a globális felmelegedés, és az óriásviharok hatására a lakásbiztosítások drágulni fognak
máj. 11
13:51
Mick Jagger: drogok nélkül nem lett volna ilyen jó a Stones (BorsOnline)
Mick Jagger nem egyet ért azokkal, akik szerint a Rolling Stonesra negatív hatással volt a rengeteg különböző kábítószer. Ellenkezőleg: azt állítja, a zenekar legjobban sikerült számai mind módosult tudatállapotban születtek.
máj. 11
13:51
Két hetük maradt a pártoknak a kampányplakátok eltávolítására (Gondola)
Két hetük maradt az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson indult pártoknak és jelölteknek arra, hogy eltávolítsák a kampányban a közterületeken elhelyezett plakátjaikat
máj. 11
13:51
EUR/GBP Enyhülés (HírTV)
Az EUR/GBP magára talált 0,8532-es minimuma után. 0,8620-nál azonban elakadhat az emelkedés, és 0,8480 felé vehetik az irányt. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 11
13:51
Las Vegasban néztek Origo tévét (Kreatív Online)
Az Origo tévécsatornáján demonstráltak technológiai innovációkat a világ legnagyobb televíziós vásárán.
máj. 11
13:51
A hetedik meccs dönt a Pittsburgh-Montreal párharcban (Metropol)
A Montreal legyőzte a címvédő Pittsburgh-öt az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti-főcsoportjának elődöntőjében, a hétfői játéknapon, így ebben a párharcban az utolsó, hetedik mérkőzés dönt a továbbjutásról. A Philadelphia ugyanakkor diadalmaskodott Bostonban, ezzel összesítésben 3-2-re szépített.
máj. 11
13:53
A lekötött uniós források negyedét fizették ki Magyarországon (Gondola)
Magyarországon a tavalyi év végéig a 2007 és 2009 között leköthető uniós források negyedét, azaz mintegy 3,4 milliárd eurót fizettek ki a nyertes pályázóknak - mondta el Várnai Éva, a KPMG kormányzati tanácsadási részlegének közép-kelet-európai vezetője
máj. 11
13:53
Délelötti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/USD esése megállt 1,2670-nél. Miután döntés született, hogy igyekeznek a többi országot megvédeni a görög válság utáni megfertözödéstöl, az a fö kérdés, ki rendelkezhet az ehhez szükséges eszközökkel. Áprilisban a várt szerint 1,0%-kal emelkedtek a német fogyasztói árak (elözö: 1,0%). 16.00-kor teszik közzé az amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek márciusi mutatóit (elörejelzés 0,6%,...
máj. 11
13:54
Hasznosak az étrendben az olajos magvak (Metropol)
Az olajos magvak fogyasztása jót tesz az egészségnek, mert egyéb előnyei mellett csökkentheti a vér koleszterinszintjét is - állapították meg hétfőn megjelent tanulmányukban amerikai kutatók.
máj. 11
13:55
Az EU-ban az emberek többsége nem ismeri a jogvédő hatóságokat (Gondola)
A posztkommunista országokban, köztük Magyarországon ismerik a legkevésbé az egyenlő bánásmódot biztosító hatóságokat az Európai Unióban - állapította meg egy felmérés, amely arra is rávilágít: a vizsgált kisebbségek közül a romákkal szembeni diszkrimináció tűnik a legerősebbnek
máj. 11
13:55
Fidesz: mondjanak le a közmédiumok kuratóriumi elnökségi tagjai (HírTV)
Együttesen nyújtsák be lemondásukat a Magyar Televízió Közalapítvány, a Hungária Televízió Közalapítvány és a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségébe delegált tagok. Ezt kezdeményezik a Fidesz és a KDNP által jelölt tagok. Közleményük szerint a tagok az új Országgyűlés alakuló ülésének napjával adnák vissza mandátumukat.
máj. 11
14:06
Több olaj kell idén a világnak (Privátbankár)
Az OPEC fölfelé módosította az idei globális olajkereslet várakozását kedden, az év eleje óta már harmadszor. Májusi havi jelentésében a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) azzal számol, hog...
máj. 11
14:08
Fogyasztói bizalom: optimisták vagyunk (Privátbankár)
Minden ötödik magyar megkérdezett jónak tartja személyes pénzügyi kilátásait a következő tizenkét hónap során
máj. 11
14:09
Közepesen ittasan karambolozott Stohl András (BorsOnline)
Közepesen volt ittas Stohl András, amikor balesetet okozott szombat hajnalban Fót közelében - áll az orvos szakértő jelentésében. A balesetben két ember - egy súlyosan, egy könnyebben - sérült meg.
máj. 11
14:09
Hasznos az olajos magvak fogyasztása (Gondola)
Az olajos magvak fogyasztása jót tesz az egészségnek, mert egyéb előnyei mellett csökkentheti a vér koleszterinszintjét is - állapították meg hétfőn megjelent tanulmányukban amerikai kutatók
máj. 11
14:09
Riasztás: felhőszakadás, viharos széllökések is előfordulhatnak (HírTV)
Citromsárga riasztást adott ki az észak-alföldi és az észak-magyarországi régiókra kedden kora délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
máj. 11
14:11
Kidőlt a zabaverseny győztese (BorsOnline)
Pózolni vagy apportírozni bármelyik kutyát meg lehet tanítani, ám Bütyök és Dimmu olyat tudnak, amire születni kell: ők a leggyorsabban evő kutyák.
máj. 11
14:11
Lopott szalámival verte a polgárőrt (HírTV)
Lopott szalámival támadt rá egy idős polgárőrre egy hajléktalan férfi Pécsett. A támadót a rendőrök fékezték meg.
máj. 11
14:12
Stohl balesete: megvan a szakértői vélemény (Alternatív Energia)
Közepes fokban volt alkoholtól befolyásolt állapotban a kirendelt orvos szakértő véleménye szerint a május 8-án hajnalban közúti balesetben részes Stohl András - áll a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményében.
máj. 11
14:12
Öt havi csúcson az aranyár (ProfitLine)
Öt havi csúcsra emelkedett az arany ára kedden kora délután az európai kereskedésben, miután a befektetők a biztonságosnak tartott arany vásárlásába kezdtek az euróövezet szerkezeti gondjaival kapcsolatos aggodalmakra.
máj. 11
14:12
Családi pótlék, gyes, szociális segély: itt vannak az új elképzelések! (Pénzcentrum)
Vázolta a családi pótlékra, a szociális segélyre és a gyermekgondozási segélyre (gyes) vonatkozó elképzeléseit Soltész Miklós, a szociális területért felelős leendő államtitkár....
máj. 11
14:14
Nielsen: javult a magyar fogyasztói bizalmi index (ProfitLine)
Az idén március-áprilisban ismét javult a fogyasztói bizalmi index Magyarországon a tavaly szeptember-októberi időszakhoz képest, fél év alatt 58 pontról 61-re - közölte a Nielsen piackutató intézet kedden az MTI-vel.
máj. 11
14:14
Székely termékekkel erősít a Cora (Pénzcentrum)
Május 22-ig Székely heteket tartanak a magyarországi Cora áruházakban, amelynek keretében hét Hargita megyei és egy mezőpaniti termelő áruját is megvásárolhatják az érdeklődők....
máj. 11
14:16
Az EP júniusban szavazhat a pénzügyi felügyeleti csomagról (ProfitLine)
(MTI) - Várhatóan júniusban szavaz az Európai Parlament plenáris ülése az új európai pénzügyi felügyeleti rendszer létrehozásáról szóló, az Európai Parlament (EP) gazdasági és pénzügyi bizottsága által megszavazott jogszabálycsomagról.
máj. 11
14:18
Az OPEC javított az idei globális olajkereslet várakozásán (ProfitLine)
Az OPEC fölfelé módosította az idei globális olajkereslet várakozását kedden, az év eleje óta már harmadszor.
máj. 11
14:20
Fokozódik a nyomás az európai piacokon - minket is ütnek rendesen (ProfitLine)
Egyre nagyobb kétségek támadnak a hétfőn bejelentett mentőcsomaggal, illetve a görög költségvetési deficit csökkentésével kapcsolatban, egy nappal azután, hogy a részvénypiacok világszerte hatalmas rallyt mutattak.
máj. 11
14:22
Vulkánkitörés - Profitfigyelmeztetés az easyJettől (ProfitLine)
Profitfigyelmeztetést adott ki kedden az easyJet az április légtérzár következtében elszenvedett veszteségei miatt. (MTI)
máj. 11
14:24
Maradandó károsodást okozott a hamu az easyjetnél (Privátbankár)
Profitfigyelmeztetést adott ki kedden az easyJet az áprilisi légtérzár következtében elszenvedett veszteségei miatt. A brit diszkont társaság arra számít, hogy az év egészében 100-150 millió fontsterl...
máj. 11
14:26
Ismét az Auchan az élen az árversenyben (Privátbankár)
Ha minimális mértékben is, de májusban is folytatódott a hipermarketek élelmiszerárainak csökkenése. Éves szinten 5,8 százalékos a mínusz
máj. 11
14:27
Közepesen volt ittas balesetekor Stohl András (Blikk)
Közepes fokban volt alkoholtól befolyásolt állapotban a kirendelt orvos szakértő véleménye szerint a május 8-án hajnalban közúti balesetben részes S. András - áll a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményében. Az esetleges "egyéb jellegű befolyásoltságról" - a korábbi mintavétel alapján - egy hét múlva készül el a szakvélemény.
máj. 11
14:27
Az EP júniusban szavazhat a pénzügyi felügyeleti csomagról (Gondola)
Várhatóan júniusban szavaz az Európai Parlament plenáris ülése az új európai pénzügyi felügyeleti rendszer létrehozásáról szóló, az Európai Parlament (EP) gazdasági és pénzügyi bizottsága által megszavazott jogszabálycsomagról
máj. 11
14:27
Divatbemutatóval debütált az új festékcsalád (Kreatív Online)
Divattervezők, sztármodellek és belsőépítészek között, rendhagyó sajtótájékoztatón mutatkozott be a Trilak új festékcsaládja, a Héra Design.
máj. 11
14:27
111 külföldi futballhuligánt állítottak elő (HírTV)
Összesen 111 embert állítottak elő a nagy erőkkel helyszínre vonult rendőrök az M30-as autópálya hejőkeresztúri és forrói pihenőjéből. A garázda módon viselkedő futballszurkolók Pozsonyból tartottak Kelet-Szlovákiába, egy labdarúgó-mérkőzésre – értesült a HavariaPress.

Keresés