Az EUR/CHF 1,40-nél jár, ami kiemelten fontos terület. Az SNB kimondottan visszafogott lett az intervenciók terén. Miután az SNB május 5-án feladta az 1,40-es szintet, most már az 1,40-es értk került a figyelem középpontjába. Sajnos, ha 1,40 körül sem avatkozik be az SNB akkor akár 1,3750 felé is eshet az árfolyam. (OT-www.globalfx.hu)
Lezsák Sándort és Jakab Istvánt jelöli a Fidesz az Országgyűlés alelnökének - jelentette be csütörtökön Lázár János, a Fidesz megválasztott frakcióvezetője.
(MTI) - Egyre több vállalkozás tér át a devizában történő beszámolási formára, így ugyanis hatékonyan védekezhetnek a forint árfolyamának ingadozásából eredő, akár több tízmilliós veszteségekkel szemben - közölte a BDO Magyarország.
Saját kamarát és igazolványt szorgalmaznak maguknak az olasz pizzasütők. A törvényt kezdeményező szenátor szerint a globalizáció miatt van szükség pizzasütő-igazolványra: a pizzasütés "művészet", ezért szakmai tudás kell hozzá
Rendkívüli ülésen tárgyal péntek délelőtt a szlovák kormány a magyar állampolgársági törvény tervezett módosításáról. Erről a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya tájékoztatta a Független Hírügynökséget csütörtökön.
A dunakeszi rendőrség nyomozati intézkedéseket folytat Stohl András házánál - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-kapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A dunakeszi rendőrség nyomozati intézkedéseket folytat Stohl András házánál - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-kapitányság szóvivője
Az országban két helyen is késnek a vonatok, mert meghibásodtak a biztosítóberendezések. A hiba oka mindkét esetben az, hogy az eső miatt a berendezések beáztak és a váltókat nem lehet állítani.
Varga Mihály szerint az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság két "csontvázat" biztosan rögzít majd: az egyik az államháztartással kapcsolatos, a másik pedig a Malév anyagi helyzetével.
A forint euró jegyzése 272 körüli szinten stabilizálódott csütörtökön, az eurót délután négy órakor 272,27 forinton jegyezték a bankközi piacon, míg szerda délután 273,35 forintot adtak egy euróért. ...
Szó szerint a föld nyelt el egy házat Kanadában: a bent tartózkodó négytagú család életét vesztette. A lakóház egy földcsuszamlás következtében hirtelen támadt, kilenc méteres kráterbe zuhant a Québec tartomány lévő Saint-Jude községben. A rendőrség a házaspárt és két kislányukat a kanapén, egymás közelében találták meg holtan. A földomlás minden bizonnyal meglepte őket, miközben…
(MTI) - Irodaházat vásárolt az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár, a most lezárt tranzakcióval egy hosszú távú bérleti szerződéssel 100 százalékban kiadott, stabil gazdálkodású bérlővel rendelkező, így alacsony kockázatú ingatlanhoz jutott hozzá.
A forint euró jegyzése 272 körüli szinten stabilizálódott csütörtökön, az eurót délután háromnegyed ötkor 272,19 forinton jegyezték a bankközi piacon, míg szerda délután 273,35 forintot adtak egy euróért.
Az MSZP a különvéleményében megfogalmazott módosításokkal tudja csak aláírni azt a politikai nyilatkozatot, amely egyebek mellett a bizottsági helyek elosztását is tartalmazza – pontosította az MSZP frakcióvezetője délutáni sajtótájékoztatóján elhangzott szavait a Független Hírügynökségnek.
Varga Mihály szerint az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság két "csontvázat" biztosan rögzít majd: az egyik az államháztartással kapcsolatos, a másik pedig a Malév anyagi helyzetével
Elfoglaltak egy közigazgatási épületet a kirgizisztáni hatalomból kiszorított Kurmanbek Bakijev elnök hívei csütörtökön az ország déli részén lévő Os városában, és többek között Bakijevnek a tisztségébe való visszahelyezését követelték.
Bencze György, az econet igazgatóságának tagja 2010. május 12-én tőzsdei ügyletben, a Concorde Értékpapír Zrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével 9,090 darab econet.hu Nyrt. törzsrészvényt...
Az MSZP hárompontos különvéleményt csatol az Országgyűlés megalakulásához kapcsolódó politikai nyilatkozathoz, mert csak ezzel együtt fogadja el annak tartalmát
Spanyolországban közalkalmazotti sztrájkot hirdet az ország két legnagyobb szakszervezete a kormány bércsökkentési terve elleni tiltakozásul. A június 2-ára tervezett munkabeszüntetésre a legnagyob...
Nem született megállapodás a 2010-es bérfejlesztésről a BKV és a szakszervezetek között a csütörtöki tárgyaláson, mert az érdekképviseletek nem tudtak közös álláspontot kialakítani
Varga Mihály szerint az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság két "csontvázat" biztosan rögzít majd: az egyik az államháztartással kapcsolatos, a másik pedig a Malév anyagi helyzetével. A...
Négy nappal mandulaműtéte után meghalt egy négyéves gyermek Nagykanizsán - közölte a helyi Szuperhír internetes oldal. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet.
A szlovák államfő szerint a kettős állampolgárság nem egyetlen állam belügye. A szlovák fél eddigi lépései - a külügyminiszter nyilatkozata, a budapesti szlovák nagykövet hazarendelése konzultációkra és a miniszterelnök nyilatkozatai - az első jelzések a magyar fél számára azzal kapcsolatban, hogy az állampolgársági törvény módosítása nemcsak Magyarország problémája, hanem a miénk is -…
Alaposan megijedtek a horvátországi Eszék egyik általános iskolájában, amikor kiderült, hogy egy 13 éves diáknak pisztoly és 50 töltény van a táskájában. Csütörtöki jelentések szerint a fiú több órát is nyugodtan végigült fegyverrel a zsákjában. A tornaóra előtt bukott le, amikor zsebre rakta a fegyvert.
A reggeli lendület hamar alábbhagyott a piacokon, lényegében azóta nem alakult ki határozott irány, a befektetőknek a délutáni amerikai makroadat sem adott sok fogódzót. A DAX teljesítménye ma...
Kábítószerrel kapcsolatban tartottak házkutatást Stohl Andrásnál csütörtökön, Fóton. A házban nem találtak drogot, de a szakvélemény szerint kokainból származó maradványok voltak a férfi vizeletében – értesült a HavariaPress.
Az adórendszer átalakításával, adócsökkentéssel és a bürokrácia leépítésével kívánja a hamarosan megalakuló kormány a gazdasági növekedést elindítani. Legalábbis Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter nyilatkozatai erre utalnak. Kiemelten kezeli az új kormány a bajba jutott, devizában eladósodott lakáshiteleseket is. Matolcsy György eddigi nyilatkozatai alapján összegyűjtöttük, mire…
Fogyasztóvédelmi eljárás alapján felügyeleti intézkedést hozott a Budapest Bank Nyrt.-vel (BB) és a Lombard Finanszírozási Zrt.-vel szemben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A Fidesz célul tűzte ki a kilakoltatási moratórium további fenntartását, de az intézkedésig folyamatosak a kiköltöztetések Budapesten. A IX. kerületi Koppány utcában önkényes lakásfoglalókat küldtek el, pedig méltányossági alapon már több családnak adott szociális bérlakást az önkormányzat. A kilakoltatások ellen egy civil szervezet is tiltakozott a helyszínen, több embert rendőrök vittek el. A…
Félrevezetés gyanújával nyomozás folyik amerikai bankok ellen. A Wall Street Journal szerint az ügyészségek és a SEC tözsdefelügyelet együttesen vizsgálja az ügyet. A Goldman Sachs Group Inc-vel és a Morgan Stanley-vel kapcsolatos csalás gyanúja után a JPMorgan Chase & Co, a Deutsche Bank, az UBS és a Citigroup Inc. is idézést kapott. Azt a kérdést kell tisztázni a nyomozás során, vajon tisztes...
Javulhat a szolgálatok hatékonysága, bár a közvélemény szemében leértékelődésnek tűnhet az átszervezés - mondta Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő az MTI-nek csütörtökön annak kapcsán, hogy a Fidesz bejelentette: a leendő kormány szétválasztja és különböző tárcákhoz rendeli a polgári titkosszolgálatokat.
Eltűnt egy asszony csütörtökön Gyulán. Az asszony állandó orvosi kezelés alatt áll, gyógyszerei nincsenek nála. A rendőrség a lakosság segítségére is számít – értesült a HavariaPress.
A portugál kormány új megszorító csomagról döntött csütörtökön a költségvetési hiány mérséklése céljából - jelentette be a portugál kormányfő csütörtökön