2010. május 13. csütörtök

máj. 13
20:10
Nem forgalmazzák tovább Nagy-Britanniában az 500 euróst (ProfitLine)
Kivonták csütörtöktől a hivatalos nagy-britanniai forgalmazásból az 500 eurós bankjegyeket, mert egy vizsgálat kiderítette, hogy e bankók csaknem mindegyikét bűnözők használják.
máj. 13
20:11
A Külügyminisztérium eltúlzottnak tartja a szlovák nagykövet hazarendelését (Gondola)
Eltúlzott döntésnek tartja a Külügyminisztérium, hogy Szlovákia konzultációra hazarendelte budapesti nagykövetét
máj. 13
20:11
Brutális ítéletidő, tucatnyi halott! (Kripto Akadémia)
Tizenkettőre emelkedett a heves esőzések halálos áldozatainak száma a közép-kínai Hunan tartományban - közölte a tartomány aszály és árvízvédelmi központja csütörtökön.
máj. 13
20:13
New York-i merényletkísérlet: letartóztatások Bostonban (Kripto Akadémia)
Több személyt letartóztattak Bostonban a május 1-i New York-i pokolgépes merényletkísérlettel kapcsolatban - közölte az amerikai igazságügy-miniszter csütörtökön.
máj. 13
20:15
Sean Penn Haitin végez közmunkát (ATV)
A bíró haragterápiára is beutalta.
máj. 13
20:21
Elkelt a Four For Dance egyik tagja (BorsOnline)
Dani az együttese egyik fellépésén találkozott először Nórival, aki az est házigazdája volt. Miután számot cseréltek az első randit követte a második, majd a harmadik, és a szerelmesek hosszú éjszakákat táncoltak át a holdfényben. Két éve tartó boldog kapcsolatukra minap egy eljegyzéssel tették fel a koronát.
máj. 13
20:21
Olvasnivaló: Fedezd fel újra az ősi gabonát! (Mindmegette)
A kölesről valószínűleg neked is csak a kása jut eszedbe, pedig ez a rég elfelejtett gabona igen változatosan elkészíthető. Nemcsak köretként, de középkori felmenőinkhez hasonlóan, rakott és töltött ételekhez is felhasználhatod, így színesítheted étkezéseidet. Nem utolsósorban még élettanilag is kedvezően fog hatni a szervezetedre.
máj. 13
20:23
Olvasnivaló: Bodza, bodza... (Mindmegette)
A késő tavasz jellegzetes tájképéhez hozzátartoznak hófehér, tenyérnyi, illatozó virágai. Nagyanyáink kedvencét szerencsére újra felfedeztük magunknak: a bodzából igazán frissítő és egészséges finomságokat készíthetünk, telis- tele vitaminokkal.
máj. 13
20:24
Tarlós: Csődhelyzetet hagy maga után a távozó városvezetés (Infostart)
Egy félkész metrót és csődhelyzetet hagy maga után távozó városvezetés Budapesten - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tarlós István. A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője szerint a városüzemeltetés területén a legsúlyosabb a probléma, itt új struktúrát vezetne be főpolgármesterként. Hozzátette: szükség van a közszolgáltató cégek furcsa körülmények között történt…
máj. 13
20:24
Jobban van a líbiai katasztrófa egyetlen túlélője (Infostart)
Kielégítő az állapota a szerdai, líbiai repülőgép-szerencsétlenség egyetlen túlélőjének. A tízéves, holland kisfiút tegnap éjszaka műtötték meg Tripoli egyik kórházában - adta hírül a Daily Mail.
máj. 13
20:24
XVI. Benedek élesen bírálta az abortuszt és az azonos neműek házasságát (HírTV)
XVI. Benedek pápa – portugáliai útján – élesen bírálta az abortuszt és az azonos neműek házasságát. A katolikus egyházfő „a közjó alattomos és veszélyes fenyegetésének” nevezte a művi vetélést és a homoszexuálisok egybekelését.
máj. 13
20:24
Alexitímia, az érzelmi analfabetizmus - Meglepő tünetek (WebBeteg)
Interperszonális, személyközi helyzetben – a családban, ismerősök között, társaságban - többnyire felszabadultan viselkedünk, szabadon tudunk érzelmet nyilvánítani, az öröm, a bánat, a félelem, a harag kontroll nélkül kifejezhető.
máj. 13
20:27
Frankfurtból felügyelnek majd mindenkit? (Portfolio)
Az Európai Bizottság és a Tanács által javasoltnál erősebb pénzügyi felügyeleti tevékenységet szeretne uniós szintre delegálni az Európai Parlament gazdasági bizottsága. A testület minden új uniós...
máj. 13
20:33
XVI. Benedek élesen bírálta az abortuszt és a homoszexuálisok házasságát (ATV)
Portugália a hatodik uniós állam, amely engedélyezné a leszbikusok és a melegek házasságát.
máj. 13
20:39
PM - akár 0,3 százalékkal is bővülhet idén a gazdaság (ProfitLine)
Gyorsabban bővülhet a magyar gazdaság a Pénzügyminisztérium korábbi előrejelzésénél, így a tárca a csütörtökön közzétett átadás-átvételi dokumentumában úgy véli akár 0,5 százalékponttal is magasabb lehet prognózisánál az idei GDP-növekedési ütem: a 0,2 százalékos visszaesés helyett 0,3 százalékos növekedés is elképzelhető, az államháztartás pénzforgalmi hiánya is magasabb lehet azonban: ha az új…
máj. 13
20:42
Zarándoknak öltözött drogfutárokat fogtak a rendőrök Olaszországban (Infostart)
Harminc kilogramm kokaint foglalt le az olasz rendőrség. A kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó csoport központját az egyik milánói kolostorban rendezte be, a kokaint zarándokoknak öltözött drogfutárok juttatták el Dél-Amerikából az észak-olaszországi városba - adta hírül a BBC.
máj. 13
20:42
Három évre felfüggesztett börtönt kaptak a rendbontó szurkolók (Gondola)
Kilencen nyolc-nyolc, míg ketten hat-hat hónap börtönbüntetést kaptak három évre felfüggesztve szlovák és cseh garázda szurkolók, akik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében randalíroztak, miközben épp egy focimeccsre tartottak
máj. 13
20:44
Olajkatasztrófa: jövő héten kerül helyére az új olajfogó (Gondola)
Csak a jövő héten kerülhet helyére az az új olajfogó kupola, amelyet abból a célból eresztettek le a Mexikói-öbölben a tengerfenékre, hogy megszüntessék a kisebbik szivárgást a megsérült kútnál
máj. 13
20:45
Jövő héten kerül helyére az új olajfogó (Kripto Akadémia)
Csak a jövő héten kerülhet helyére az az új olajfogó kupola, amelyet abból a célból eresztettek le a Mexikói-öbölben a tengerfenékre, hogy megszüntessék a kisebbik szivárgást a megsérült kútnál.
máj. 13
20:47
Az EU szerint veszélyes a Facebook (Kripto Akadémia)
Tiltakozik az Európai Unió a Facebooknál a közösségi portál rendszerének friss módosításai miatt, amelyek lehetővé teszik a felhasználók profiljaiból származó egyes adatok szélesebb körű közzétételét.
máj. 13
21:00
Orbán Viktor ügyvezető alelnöknek nevezte ki Kósa Lajost (Infostart)
Ügyvezető alelnöknek nevezte ki Kósa Lajos debreceni polgármestert Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt csütörtök estébe nyúló elnökségi ülésén.
máj. 13
21:00
Tagoltabb politikai irányítás alá helyezik a titkosszolgálatokat (HírTV)
Nem csökkenti a titkosszolgálatok számát az új kormány, de az eddiginél tagoltabb politikai irányítás alá helyezi őket.
máj. 13
21:00
Kevesli az EU az adatvédelmet a Facebookon (Gondola)
Tiltakozik az Európai Unió a Facebooknál a közösségi portál rendszerének friss módosításai miatt, amelyek lehetővé teszik a felhasználók profiljaiból származó egyes adatok szélesebb körű közzétételét
máj. 13
21:02
Mourinho vállalná a Real Madriddal (HírTV)
José Mourinho vállalná a Real Madrid labdarúgócsapatának irányítását, tervei között szerepel, hogy egy spanyol élcsapat vezetőedzőjeként is kipróbálja magát. Azt ellenben cáfolta, hogy igazak lennének az értesülések, melyek szerint már a nyáron a spanyol fővárosba költözik.
máj. 13
21:02
Kiraboltak egy patikát Budapesten (Gondola)
Kirabolt egy ismeretlen elkövető egy Teréz körúti patikát Budapesten csütörtök este, személyi sérülés nem történt
máj. 13
21:03
Vörös cipellők (Metropol)
Just a gigolo, everywhere I go... Énekelhetné viselője, akit - nem meglepően - hatalmas tömegek várnak minden fellépése előtt. De kiről is van szó?
máj. 13
21:03
Kiraboltak egy patikát Budapesten (Alternatív Energia)
Kirabolt egy ismeretlen elkövető egy Teréz körúti patikát Budapesten csütörtök este, személyi sérülés nem történt.
máj. 13
21:03
Egy kis hazai íz kellene (Metropol)
Eredeti Magyar Étel – talán ez lehetne a felirata annak a pecsétnek, amelyet francia minták alapján, turistacsalogatóként javasolnék bevezetni Magyarországon is.
máj. 13
21:04
Fátima: a katolikus világ a próféciák városára figyel (Gondola)
A pápa ötszázezer zarándok jelenlétében idézte fel az 1917-es jelenéseket és kijelentette: Fatima prófétai küldetése még nem ért véget.
máj. 13
21:09
Oszkó: nem finanszírozható a devizahitelek forintosítása (ATV)
Nincs meg a forrás erre Magyarországon.
máj. 13
21:12
Profitrealizálás indult az arany piacán (ProfitLine)
Csökkenéssel zárt csütörtökön a határidős arany árfolyama, miután a tegnap elért új csúcsot követően a nyereségrealizálás mellett döntöttek a befektetők, melyet az erősödő dollár is támogatott.
máj. 13
21:14
Recseg-ropog a magyar szállodák piaca (ProfitLine)
A magyar szállodáknál a vendégéjszakák száma növekedett ugyan, több tényező miatt most mégis nehezebb helyzetben vannak, mint tavaly év végén, a pénzügyi, és gazdasági válság idején - mondta Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke az MTI-nek csütörtökön, a szövetség XXIII. közgyűlésének megnyitója előtt Szegeden.
máj. 13
21:15
Lezárják a Puskás Ferenc Stadion környékét (BorsOnline)
A világ egyik, ha nem leghíresebb metálzenekara, a Metallica ad koncertet péntek este Budapesten a Puskás Ferenc Stadionban. A rendőrség kéri, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a főváros ezen részén, több utcát is lezárnak délután a környéken.
máj. 13
21:18
Fico nemzetbiztonsági kockázatot lát a kettős állampolgárságban - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A szlovákiai választási kampány részének tartja a kettős állampolgárságra vonatkozó magyar törvény tervezett módosításával összefüggő pozsonyi nyilatkozatokat a leendő külügyminiszter.
máj. 13
21:18
Kósa Lajos lesz a Fidesz ügyvezető alelnöke (HírTV)
Orbán Viktor pártelnök javaslata alapján a Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy a párt ügyvezető alelnöki tisztségét csütörtöktől Kósa Lajos tölti be – közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
máj. 13
21:18
Kósa Lajost ügyvezető alelnöknek nevezte ki Orbán Viktor (Gondola)
Ügyvezető alelnöknek nevezte ki Kósa Lajos debreceni polgármestert Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt csütörtök estébe nyúló elnökségi ülésén
máj. 13
21:21
A valóság mindennél izgalmasabb (Metropol)
A Spektrum TV On The Spot című műsorának két riportere nemrég Burmában forgatott. Az ország egyik legfontosabb ellenzéki politikusával, U Win Tinnel készítettek interjút egy olyan diktatúrában, ahová a nemzetközi sajtót nem engedik be.
máj. 13
21:36
Ezrek fogadták az Atlético-játékosokat (Infostart)
Több ezer szurkoló ünnepelte az Atlético Madrid labdarúgócsapatát, amely a Gera Zoltánnal felálló Fulham legyőzésével megnyerte az Európa Ligát.
máj. 13
21:36
Balzsamfűmag a képviselőknek (HírTV)
Óriásplakáttal és balzsamfűmaggal kéri a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az újonnan felálló parlament képviselőit a gyermekszegénység felszámolására.
máj. 13
21:36
Elrabolták egy német bankár feleségét (Gondola)
Elrabolták egy német bankigazgató feleségét. A bankár kifizette volna a túszejtők által követelt váltságdíja, de a pénz átvételére mégsem került sor - közölték rendőrségi források csütörtökön
máj. 13
21:36
Elrabolták egy német bankár feleségét (Metropol)
Elrabolták egy német bankigazgató feleségét. A bankár kifizette volna a túszejtők által követelt váltságdíja, de a pénz átvételére mégsem került sor - közölték rendőrségi források csütörtökön.
máj. 13
21:38
Külügyminisztérium: Ficóék eltúlozzák (HírTV)
Eltúlzottnak tartja a Külügyminisztérium a szlovák kormány csütörtöki lépéseit a kettős állampolgárság kapcsán. Robert Fico szlovák kormányfő ugyanis bejelentette: biztonsági kockázatnak tekinti majd Pozsony, ha az Országgyűlés egyoldalúan, a szlovák féllel folytatandó egyeztetés nélkül dönt a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságáról.
máj. 13
21:39
Zöldfülű lett az alelnök (Kripto Akadémia)
Az országos politikában kezdőnek számító politikust választott alelnökének csütörtökön Goodluck Jonathan nigériai államfő.
máj. 13
21:40
Olyan sok volt a vádlott, hogy a kultúrházban volt a tárgyalás (HírTV)
Kilencen 8-8 hónap, ketten pedig 6-6 hónap börtönbüntetést kaptak azok a szlovák futballhuligánok, akik kedden előbb autópálya-pihenőben, majd egy forrói benzinkúton randalíroztak. A büntetés végrehajtását három évre felfüggesztette az Encsi Városi Bíróság – közölte a Független Hírügynökséggel Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője. Arról, hogy bárki is fellebbezett-e ...
máj. 13
21:45
Késik a vonat? Kártérítés jár érte... (ProfitLine)
A MÁV-START utasainak lehetőségük van arra, hogy kártérítést kérjenek vonatkésés és járatkimaradás miatt a 2007. szeptember 7. és 2009. november 14. közötti időszakra is - közölte a Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet (FJSZ) csütörtökön az MTI-vel. A MÁV-START Zrt. már jelezte, hogy az ítélet felülvizsgálatát fogja kérni a Legfelsőbb Bíróságtól.
máj. 13
21:45
Schiffer: az LMP mindenképpen módosítaná a nemzetbiztonsági törvényt + videó (ATV)
Így kívánják biztosítani a tiszta információáramlást.
máj. 13
21:54
Hárman támadtak az idős férfira (HírTV)
Őrizetbe vettek szerdán egy 18 éves nőt és egy 37 éves férfit a Szabolcs megyei Rakamazon, akik súlyosan bántalmaztak egy idős férfit. Csoportos rablás ügyében indult ellenük eljárás. Harmadik társukat még keresik – értesült a HavariaPress.
máj. 13
21:54
A Salzburgi Fórum támogatja a schengeni övezet kiterjesztését (Gondola)
Támogatták Bulgária és Románia csatlakozását a schengeni övezethez a Salzburgi Fórum belügyminiszterei, belügyi és rendészeti illetékesei csütörtökön Pozsonyban megtartott találkozójukon
máj. 13
21:56
Samantha feladja állását (HírTV)
Csütörtökön bejelentette az új brit konzervatív miniszterelnök felesége, hogy otthagyja részmunkaidős állását. Samantha Cameron most gyerekeivel akar több időt tölteni. Az asszony egyébként szeptemberre várja negyedik gyereküket. A mindig elegáns 39 éves politikusfeleség egy cégnél kreatív igazgatóként dolgozott.
máj. 13
21:57
Guy Ritchie - Sherlock Holmes és a korszellem (Metropol)
Mától kapható DVD-n a Sherlock Holmes. A folytatást valószínűleg ősszel kezdik forgatni. A DVD-t megnyerheti a metropol.hu játékában.

Keresés