Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) áprilisban 33,7 milliárd forint, az év első négy hónapjában pedig 41,4 milliárd folyt be a költségvetésbe - derült ki a Pénzügyminisztérium áprilisi...
A feketefoglalkoztatásban élen járó szektorokat új, kedvezményes adókulccsal terelné a legális gazdaság irányába a május 28-án esküt tevő következő kormány – nyilatkozta az fn.hu-nak Matolcsy György. Hozzátette: a családi kisegítő munkára külön kedvezményes adózást kínálnak maj
Erősödött a forint árfolyama az euróval szemben a bankközi piacon, csütörtökön délelőtt egy euró 271,70 forint volt, míg szerdán délután még 273,35 forinton jegyezték
Robert Fico szerint Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a magyar parlament elfogadja a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvényt. ...
Míg az Európai Unióban minden negyedik megváltozott munkaképességű embernek van munkája, addig Magyarországon csak minden tizediknek - állítja a Salva Vita Alapítvány. Holott a cégek elkerülhetik a rehabilitációs járulék befizetését, ha minden 20. dolgozó után legalább egy megváltozott munkaképességűt alkalmaznak.
Van az a pénz, amiért a legtöbb nő megkapható! A pszichológus szerint tízből nyolc hölgy elfogadná azt az ajánlatot, amelyet a Barátok közt Kingája kapott Trokán Pétertől: töltsön vele egy éjszakát tízmillió forintért.
Semjén Zsolt szerint három hónapot vesz majd igénybe az iratok benyújtásától számítva a gyorsított eljárás azok esetében, akik egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kérnek.
Csütörtökön is folytatódott a forint árfolyamának erősödése, ahogy egyre inkább mérséklődik a múlt héten tapasztalt piaci aggodalom. Igaz, úgy tűnik, hogy a forinterősödés 271,50-es szintnél megtorpant. Csütörtökön délelőtt fél tíz után egy euró 272,13 forint volt, míg szerdán délután még 273,35 forinton jegyezték.
A japán elektronikai óriás, a Sony ma közzétett eredménye alapján a március 31-vel záródó üzleti évben továbbra is veszteséges maradt, igaz annak mértéke jelentős mértékben, 40,8 milliárd jenre csökkent, az egy évvel korábbi 98,9 milliárd jenről.
Robert Fico szerint Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a magyar parlament elfogadja a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvényt.
Robert Fico szerint Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a magyar parlament elfogadja a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvényt
Újabb állami megbízáshoz juthat a Gyurcsány Ferenc üzleti köréhez tartozó Kern József cége - a Magyar Nemzet írása szerint a Diagon Kft. esélyes az Országos Tisztifőorvosi Hivatal laborteszttenderének elnyerésére.
Robert Fico szerint Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a magyar parlament elfogadja a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvényt.
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai Milota község egyik ingatlanán tartottak ellenőrzést a hajnali órákban. Az ellenőrzés során majdnem 45 ezer doboz zárjegy nélküli cigaretta került elő....
Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén az első negyedévben 0,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árszínvonalának 1,8 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,3 százalékos csökkenéséből adódott - olvasható a KSH jelentésében.
A fűtési időszak május 15-éig tart, a FŐTÁV Zrt. a rendeletben rögzítetteknek megfelelően leállítja abban a mintegy 5 ezer lakásban is a fűtést, ahol még ezt nem kérték a tulajdonosok. Május közepét k...
Semjén Zsolt szerint három hónapot vesz majd igénybe az iratok benyújtásától számítva a gyorsított eljárás azok esetében, akik egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kérnek.
Kemény válasszal fenyeget és nemzetbiztonsági kockázatoktól tart az újraválasztásáért kampányoló szlovák kormányfő - Robert Fico hazarendelte a szlovák nagykövetet, miután Pozsonyban szerdán a leendő magyar külügyminiszter tényként közölte a kettős állampolgárság kiterjesztését.
Másfél évvel ezelőtt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészég Samu Tamás Gergő ellen, akit a Jobbik képviselőjének választottak áprilisban - tudatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön
Semjén Zsolt szerint három hónapot vesz majd igénybe az iratok benyújtásától számítva a gyorsított eljárás azok esetében, akik egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kérnek.
Egy éve vezette be új kereskedelmi stratégiáját a Malév, amely sikeresnek bizonyult az utasforgalom alakulása szempontjából. 2009-ben (az áprilistól a december végéig tartó időszakban) 10%-kal...
Ősztől tömegesen dőlhetnek be az önkormányzatok, ugyanis a 2005-2006-ban kibocsátott kötvények türelmi ideje lejár, és elkezdődik a visszafizetés, amelyre sok helyhatóságnak nincs fedezete - nyilatkozta Kósa Lajos a Figyelőnek.
Másfél évvel ezelőtt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészég Samu Tamás Gergő ellen, akit a Jobbik képviselőjének választottak áprilisban - tudatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Erste Market néven a hazai piacon egyedülálló szolgáltatással, a kereskedési idő meghosszabbításával lép piacra mától az Erste Befektetési Zrt - olvasható a társaság sajtóközleményében. A szolgáltatás...
Egy gépjárműipari ügyfél megbízásából az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságával egyeztetett nemrégiben a slágertémának számító garanciális javítással összefüggő áfakötelezettségről a KPMG. Mi lett a megbeszélés vége? Kosztolányi Tamás, a szenior adómenedzsere kommentál.
A Nissan vezérigazgatójának csütörtöki bejelentése szerint az új elektromos autójára, a Leaf-re az USA-ban és Japánban leadott előzetes megrendelések száma már eléri a 13.000 darabot, amely meghaladja az autógyár gyártókapacitását.
Ellaposodott a szexuális életetek a pasiddal? Izgalmasabbá szeretnéd tenni az együttléteket? Még több szexet akarsz? 4 hét alatt sokkal jobb lehet a szex, ha követed tanácsainkat!
Másfél évvel ezelőtt már vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészég a Jobbik képviselőjének megválasztott Samu Tamás Gergő ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Skoda Gabriella azután beszélt erről, hogy az RTL Klub tegnapi információi szerint a parlament leendő korjegyzője ellen még tart a nyomozás.
Semjén Zsolt szerint három hónapot vesz majd igénybe az iratok benyújtásától számítva a gyorsított eljárás azok esetében, akik egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kérnek