Mecset és iszlám kulturális központ épül Manhattanben, a 2001. szeptember 11-i New York-i terrormerényletek helyszíne, a Ground Zero közelében - erről döntött éles vita után a helyi közösségi tanács keddi sajtójelentések szerint.
A 2009. évi vagyonkezelési tervben előirányzott 97,4 milliárd forint bevétel helyett 128,3 milliárd forintot teljesített a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tavaly, miközben a kiadások a tervezet...
Botrányos, Tanga című számával próbál a zenei iparba betörni a hétköznapinak nem nevezhető Soerii és Poolek zenekar. Ráadásul a formáció még egy pornónagyit is bevetett a siker érdekében.
Zoltán Erika szereti a retrót, éppen ezért találkozhattunk vele az Annotech kiállításon is, ahol a régmúlt fény- és hangtechnikai elemit gyűjtötték össze.
(MTI) - A magyar gazdaság versenyképessége - a kivitel volumenét tekintve, változatlan áron - nem romlott az utóbbi években - mondta Oblath Gábor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa szerdán sajtóbeszélgetésen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,21 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 20.875,76 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 45,8 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények árfolyamai a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A budapesti üzletek nagy részében ma is megoldhatatlan feladatnak bizonyul a legnagyobb címletű magyar bankó beváltása a MasterCard és a Bankkártya.hu közös felmérése szerint.
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán a vártnál nagyobb mértékben 2,4 millió hordóval, 0,7 százalékkal 365,1 millió hordóra emelkedett az EIA által ma közzétett adatok szerint. Az elemzői várakozások 200.000 hordós növekedésre számítottak a korábbi 200.000 hordós bővülés után.
Jogerősen felmentette a Tomcat néven ismert bloggert a közveszély-okozás vádja alól a Fővárosi Bíróság. A vád szerint Polgár Tamás saját kezűleg készített füstbombákkal akarta meg zavarni a 2007. május 9-i II. világháborús megemlékezést. A másodfokú bíróság helyben hagyta az elsőfokú felmentő ítéletet.
A települési, területi és országos kisebbségi önkormányzatok képviselőinek létszámcsökkentéséről szóló törvényjavaslatot nyújtott be a kereszténydemokrata Szászfalvi László és Hargitai János. A változtatásokat az idei kisebbségi önkormányzati választásoknál már alkalmazni kell majd, ha a javaslatot elfogadja az Országgyűlés.
Václav Klaus szerdán hivatalába kérette a prágai szlovák nagykövetet a határon túli magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő magyarországi törvény elfogadása kapcsán - közölte a cseh államfő honlapján.
Biztonságban földet ért helyi idő szerint szerdán reggel az Atlantis amerikai űrsikló a floridai Kennedy Űrközpontban. Ezzel véget ért a 25 éves űrjármű utolsó küldetése. A NASA meg két űrsikló-fel...
Letért az útról és fás területre csapódott Pitti Katalin operaénekes autója tegnap délelőtt a Vas megyei Hosszúpereszteg közelében – közölte a nyugat.hu..
Nem gyerekcsínyként, hanem a közlekedés biztonsága elleni bűncselekménynek értékelik a hatóságok, ha különböző tárgyakat dobálnak kamaszok az autókra. Amennyiben az elkövető életkora engedi, akár súlyos büntetést is kaphat - mondta az InfoRádiónak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának helyettes vezetője. A rendőrség Baranya megyében ismeretleneket keres, akik…
Először árulta el szerdán a brit külügyminiszter országa nukleáris arzenáljának méretét, 225-ben nevezte meg a London által birtokolt nukleáris robbanófejek számát. William Hague azután tette meg ...
Tovább nőtt a Fidesz támogatottsága a Medián legújabb, a HVG számára készült felmérése szerint. A kutatás alapján minden második válaszadó - és a biztos szavazók 68 százaléka - a leendő kormánypártra szavazna.
Előzetes letartóztatásba helyezte a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság Horváth Évát, Hagyó Miklós volt szóvivőjét, és Lelovics Ottó kommunikációs szakembert - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó ...
Miközben a munkaerőpiacon jelenleg a képzett szakmunkások a legkeresettebbek, a magyar szakmunkások képzettsége nem követi a piaci igényeket, a frissen végzett szakemberek gyenge problémamegoldók, rosszul teljesítenek csapatban, és a munkavállalási hajlandóságuk sem megfelelő - állapította meg a Manpower idei éves tehetség- felmérése, amelynek részleteit sajtótájékoztatón ismertették.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Városi Bíróság szerdán azt az asszonyt, akit a hétvégén Ercsiben történt támadás ügyében gyanúsít a rendőrség. Az asszony a gyanú szerint egy bottal úgy megverte a családjára egy permetezővel támadó férfit, hogy az meghalt. Halált okozó testi sértéssel gyanúsítják – közölte szerdán a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség közben cáf...
Sérülés nélkül úszta meg az életveszélyes kalandot egy kisgyerek Isztambulban. A csöppség egy bevásárlóközpont mozgólépcsőjének a kapaszkodóján kezdett el lógni, kívülről.
Öt hegymászó holttestét találta meg és több mint 2,5 tonna hulladékot gyűjtött össze a Mount Everesten egy nepáli serpacsapat a világ legmagasabb hegycsúcsának áprilisban kezdődött "takarítása" során.
Nyolc hajóból álló flottilla - fedélzetükön 500 emberrel, közöttük európai parlamenti képviselőkkel - tart a Gázai övezet felé - közölték szerdán a palesztin terület ellen elrendelt izraeli blokád miatt tiltakozó akció francia képviselői.
Tovább nőtt a Fidesz támogatottsága a Medián legújabb, a HVG számára készült felmérése szerint. A kutatás alapján minden második válaszadó - és a biztos szavazók 68 százaléka - a leendő kormánypártra szavazna.
A vezető mutatók emelkedésével ért véget a kereskedés a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken szerdán az előző napi két százalékot meghaladó gyengülés után.
(MTI) - Ötven százalékos kulcs érvényes az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 25 millió forintos bevételi értékhatárt meghaladó részére május 15-étől, a most hatályba lépett törvénymódosítást még tavaly fogadta el a parlament.
Előzetes letartóztatásba került Horváth Éva, Hagyó Miklós szóvivője és Lelovics Ottó, a kommunikációs vezetője szerdán. Hagyó Miklós előzetes letartóztatása is szerdán vált jogerőssé – értesült a HavariaPress.
A kínai állami és pártvezetés is megszólalt a Foxconn dél-kínai gyárából érkező, sorozatos öngyilkosságokról szóló hírek kapcsán: nyomozást, a megelőzést szolgáló intézkedéseket és a veszélyeztetett csoportok iránti nagyobb figyelmet szorgalmaznak; az érintett tajvani Hon Hai cég elnöke, Terry Kou (Gou) szerdán a helyszínre utazott, újságírók hadát kalauzolta végig a gyáron, és bocsánatot kért.
Az eurót a magyar piac zárásakor 277,98 forinton, este fél hétkor a külföldi kereskedésben 277,50 forint körül jegyezték a a délelőtt háromnegyed tízkor tartott 278,57 forint és a kedd délutáni 280,11 forint után
Eltűnt a Magyar Posta egyik értékszállító kocsijának sofőrje kedden. A Független Hírügynökség információi szerint a kocsit hiába hívták a központból, nem válaszolt senki. A járművet később Zuglóban találták meg. A kocsiban szállított pénzből úgy tudni, több millió forint hiányzott, és eltűnt a sofőr is.
A bulgáriai Mobiltel társaság közel 10 év után letiltatta a 0 888 888 888-as telefonszámot, miután a szám tulajdonosai sorra meghaltak. Az „elátkozott” hívószámként emlegetett vonal tárcsázása után most már csak egy hangüzenetet hallható: a hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható.
A Vasas nyerte a 2009/10-es férfi vízilabda-bajnokságot, miután 10-9-re legyőzte az Egert szerdán a három sikerig tartó rájátszásos döntő ötödik összecsapásán.
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elsietett és átgondolatlan lépésnek tartja a szlovák állampolgárságról szóló törvény szerdai módosítását. A módosítást demokrácia- és alkotmányellenesnek tekinti, s kész a szlovák Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni.
A buszokra kiragasztott "Biztosan van Isten" hirdetésre érkezett tavaly a legtöbb panasz a brit reklámfelügyelethez. A Keresztény Párt kampányára több mint 1200 panasz érkezett, mondván a hirdetés sértő az ateistákra nézve, ráadásul a szövegben foglaltak bizonyítására sincs lehetőség.
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot.
Ötven százalékos kulcs érvényes az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 25 millió forintos bevételi értékhatárt meghaladó részére május 15-étől, a most hatályba lépett törvénymódosítást még tavaly fogadta el a parlament
Biztatóan indult a szerdai kereskedés az amerikai részvénypiacokon: a befektetők ismét a vártnál jobb amerikai makrogazdasági adatokra fókuszálhattak, így emelkedéssel indítottak a tőzsdék. Zárás...
A szakértők szerint várható volt a részvények erősödése az elmúlt időszak árfolyamvesztesége után, de arra figyelmeztettek, hogy a piacok továbbra is igen érzékenyek az euróövezet adóssággondjaival kapcsolatos hírekre
Tovább nőtt a Fidesz támogatottsága a Medián legújabb, a HVG számára készült felmérése szerint. A kutatás alapján minden második válaszadó - és a biztos szavazók 68 százaléka - a leendő kormánypártra szavazna. (MTI)
Újra megbeszélést tartanak a Gyurcsányhoz hű szocialisták. A hírTV információi szerint ismét arról egyeztetnek, hogyan lehetne kicserélni az MSZP országgyűlési frakciójában ülő tagok egy részét.