BUDAPEST — A Magyar Kupa százéves évfordulójára a labdarúgó-szövetség (MLSZ) székházánál tegnap emléktáblát avattak, amelyre aranyszínű betűkkel került fel a sorozat eddigi hatvankilenc győztesének a neve.
Az 1950-es világbajnokság sok tekintetben a legkülönlegesebb volt: visszalépések miatt csak 13 csapat lépett pályára Brazíliában, és a szervezők a végső sorrendet egy második csoportkörrel kívánták eldönteni. További furcsaság, hogy a kifejezetten a tornára épülő Maracana stadion sem készült el az első meccsre. Végül azonban a torna feledhetetlen, drámai pillanatokat és játékot hozott. Az…
Vladan Filipovics mellett kiállnak ügyfelei abban az ügyben, melyben a korábbi futballista, valamint két, általa képviselt labdarúgó nevét is nyilvánosságra hozta egy belga napilap, azt írva: egy Bajnokok Ligája-mérkőzés eredményét manipulálták.
A magyar válogatott egy hellyel visszaesett legutóbbi, áprilisi pozíciójához képest, így jelenleg az 57. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legfrissebb világranglistáján.
A hétvégéig vár határozott választ a barcelonai Nagy Lászlótól Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai igazgatója, hogy az átlövő vállalja-e a szlovénok elleni, júniusi két világbajnoki selejtezőn a szereplést.
A Vasas nyerte a 2009/10-es férfi vízilabda-bajnokságot, miután 10-9-re legyőzte az Egert szerdán a három sikerig tartó rájátszásos döntő ötödik összecsapásán.
Menesztették posztjáról Manuel Pellegrinit, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, akinek helyét a Internazionaléval szombaton Bajnokok Ligáját nyerő portugál José Mourinho veszi át.
A bajnok és Ligakupa-győztes Debrecen szerdán 3-2-re legyőzte a Zalaegerszeget a labdarúgó Magyar Kupa Puskás Ferenc Stadionban rendezett döntőjében, így első magyar csapatként sikerült tripláznia.