Első ülésén a második Orbán-kormány kétszeresére emelte az árvízvédekezésre fordítható összeget, illetve határozott a polgári törvénykönyv módosításával kapcsolatban. A minisztériumok átadásáról átvételéről az ülést követő tájékoztatón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes elmondta: jól halad a folyamat.
Az olaj árfolyama 74 dollár fölé lendült hétfőn, folytatva az előző héten megindult emelkedést, miután a piac felkészült, az előrejelzések szerint öt éve nem látott legszörnyűbb hurrikánszezonra.
Egy félreértett nyilatkozat miatt azonnali hatállyal lemondott Németország legnépszerűbb politikusa, az államfő Horst Köhler. Angela Merkel egyelőre hallgat
Az E.ON július elsejétől csökkenti az áram árát mind a lakossági-, mind az üzleti fogyasztók számára - mondta Kutas István, az E.ON Hungária szóvivője hétfőn az MTI-nek.
Összeverekedett két fivér vasárnap Karcagon. Az idősebb késsel sebesítette meg az öccsét, ellene súlyos testi sértés és fegyverrel elkövetett magánlaksértés miatt indult eljárás – értesült a HavariaPress.
Mivel az amerikai és a brit tőzsdék zárva tartottak, rendkívül alacsony forgalom mellett kissé gyengült a forint hétfőn: délután négy órakor 275,20 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemb...
Mivel az amerikai és a brit tőzsdék zárva tartottak, rendkívül alacsony forgalom mellett kissé gyengült a forint hétfőn: délután öt óra előtt 275,26 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 273,90 forinttal, valamint a hétfő délelőtti 274,83 forinttal.
Egy viccből alapított párt nyerte a helyhatósági választást Izlandon. A Legjobb Párt ingyen törölközőt ígért a választóknak és jegesmedvét minden állatkertbe. Programjuk része, hogy Disneylandet építsenek a reykjavíki reptérre. A pártot fél éve alapította egy humorista, aki szerint a 2008-as államcsőd óta az izlandiaknak elege lett a politikusokból. hírTV
Duplájára emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget az Orbán-kormány első, hétfői ülésén, ahol arról is döntött a kabinet, hogy újra elindítja a polgári törvénykönyv módosításának előkészítését a Vékás Lajos-féle bizottság közreműködésével.
Az orosz központi bank hétfőn újabb 25 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette irányadó kamatát, a refinanszírozási rátát. A bank utoljára április 29-én hajtott végre kamatcsökkentést, akkor is 25 bázispontos mérséklést. (MTI)
A szakértők véleménye összecseng abban, hogy az eurózóna rgyes országainak adósságválsága miatt várható volt a Magyar Nemzeti Bank hétfői döntése, amellyel megszakította a tavaly nyáron kezdett folyamatos kamatvágások sorozatát
A kereskedés utolsó órájára elfogyott a lendület a hazai tőzsdén, és a BUX, amely napközben a régiós tőzsdék között az élen haladva 1 feletti pluszban járt, a zárás előtti órában meredek lejtmenetbe...
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA), kertészeti ültetvények korszerűsítését segítő támogatásokra a pályázatokat péntekig lehet lehet benyújtani - közölte a Magyar Agrárkamara hétfőn az MTI-vel.
Az econet.hu bejelentette, hogy igazgatósági tagja, Bencze György 2010. május 31-én tőzsdei ügyletben, a Concorde Értékpapír Zrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével 6,600 darab econet.hu...
(MTI) - A tervek szerint ezen a héten lépnek hivatalba az Orbán-kormány államtitkárai - közölte Navracsics Tibor hétfőn Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Románia 200 ezer homokzsákot adományoz Magyarországnak árvízvédelemre. Az Agerpres és a Mediafax hírügynökség hétfői közlése szerint a romániai folyóvizeket felügyelő országos vízgazdálkodási hatóság...
Az EU-s fogyasztói bizalom mutatója a várt szerint változatlanul -18 pontos értéket hozott. A konjunktúra-indikátor 0,28 pontról 0,34 pontra emelkedett. Megerösítették a hírt, miszerint a német szövetségi elnök, Horst Köhler lemondott. A kanadai dollár továbbra is saját útját járja. A kedvezö kanadai GDP és termelöi árak után 60 pipet vesztett az USD/CAD. A piac pozitívan fogadta, hogy a brit…
Egy előző heti, vitatott kijelentése miatt váratlanul lemondott posztjáról Horst Köhler német államfő. Szerinte félreértelmezték szavait. Átmenetileg a német parlament felsőházának elnöke veszi át az...
Carla Bruni borzasztóan kínos helyzetbe került egy napvilágott látott, és a YouTube-ra is felkerült videó miatt, amelyben még fiatal modellként bájos hangon, hét nyelven mondja el egy nemzetközi szexkalauz bemutatása közben többek között azt, hogy „ tedd az ujjad a fenekembe”.
LONDON — Ki hinné, hogy minden idők egyik legellentmondásosabb és legkülöncebb zenészzsenije valójában egy visszahúzódó, elfojtásokkal teli, félénk kisgyerek volt, akit szigorú szülei bankárnak szántak? Márpedig Elton John személyiségfejlődése nem indult olyan fényesen, ahogy azt a későbbi sikerek sejtetik.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,95 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 22.103,42 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények árfolyamai a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
(MTI) - Duplájára emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget az Orbán-kormány első, hétfői ülésén, ahol arról is döntött a kabinet, hogy újra elindítja a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításának előkészítését a Vékás Lajos-féle bizottság közreműködésével.
(MTI) - Az illetékes miniszter tárgyal majd a szolgáltatókkal a közszolgáltatások árairól - közölte Navracsics Tibor hétfőn, aki érdemben nem kommentálta, hogy nem változtatott az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank, de emlékeztetett korábbi álláspontjukra, amely szerint az a jó, ha minél alacsonyabb a kamatszint.
Befejeződött a 2010. évi tavaszi érettségi írásbeli vizsgák időszaka május 31-én, hétfőn: 16 nap alatt 1328 helyszínen 139 392 diák maturált közép- és emelt szinten. A vizsgák sikeresen zajlottak le, mindössze egy érettségi tárgyat, a középszintű informatika gyakorlati vizsgát kellett pótolni, melyre május 31-én került sor. Csütörtökön, június 3-án az emelt szintű szóbeli vizsgákkal folytatódik…
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Civil Összefogás Fórum békés megemlékezést tart június 4-én a trianoni diktátum aláírásának 90. évfordulója alkalmából. A rendezvényt a Március 15. téren tartják, ahol köszöntőt mond Tőkés László európai parlamenti képviselő is.
Alig pár nappal azután, hogy Európában is kapható az Apple iPad-készüléke, az eladások meghaladták a mérföldkőnek számító kétmilliót - derült ki hétfőn.
Jön a D-terv a Mexikói-öbölben: a BP ismét azzal próbálkozik, hogy felszínre vezesse a mélytengeri kútból kiömlő szennyező nyersolajat - tudósított a CBS televízió hétfőn.
Elképesztő karriertörténettől hangos a magyar bulvármédia. Az egész ország Bikicsunájként ismeri az ököritófülpösi biztonsági őrt, Szarka Lászlót, aki sajátos halandzsa-angoljával lett népszerű a Megasztár-válogatás után. Jelenleg igen magas, 115 ezer forintos fellépti díját is örömmel leperkálják neki a szórakozóhelyek, hogy énekeljen náluk, és már vállalkozói igazolványát is kiváltotta....
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 20 percet tartózkodott a Pénzügyminisztérium épületében, majd az elkészült vezetői összefoglalóval távozott a kormányülésre. Ezután a távozó és az új adminisztráció tízoldalas jegyzőkönyvet vett fel a több ezer oldalnyi átadott dokumentumról. A jegyzőkönyv egy példányát a távozó tárcavezető eltette magának.
Az MNB még ma megküldi Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek azt a jegybanki kiadványt, amely összefoglalja a nemzeti bank aktuális és stratégiai feladatait, illetve, hogy a jegybank mit tett az utóbbi hónapokban a pénzügyi stabilitás érdekében. A jelentés az MNB és a kormány együttműködését hivatott szolgálni - mondta Simor András jegybankelnök
Az önkormányzatokat érintő törvények módosítása aránytalanságokat eredményez, ám nem teszi takarékosabbá működésüket - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Pál Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz törvényalkotással akarja megnyerni az őszi helyhatósági választásokat.