Ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadással, szórakoztató programokkal várja az érdeklődőket május 9-én vasárnap a Magyar Stroke Társaság a fővárosi Városligetben, a Petőfi csarnok melletti Nagyréten. A Stroke Napja nevű rendezvényen a szervezők az agyi érkatasztrófák gyakoriságára, valamint a megelőzés fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. A rendezvény szlogenje: „Kis stroke, nagy csapás”
Előállított a német rendőrség egy nőt, aki pisztolynak látszó tárggyal a kezében jelent meg egy épület ablakában az észak-rajna-vesztfáliai Wuppertalban, azon a téren, ahol Angela Merkel kancellár éppen kampánybeszédet mondott.
A magyar versenyképességről kétféleképpen - ezzel a címmel szervez szakmai rendezvényt 2010. május 13-án, csütörtökön 16 órától a Magyar Nemzeti Bank főépületének Antall József előadótermében a...
Kivonul Magyarországról a Hypo Bank. Az osztrák pénzügyi csoport indoklása szerint 3 év alatt ismét nyereségessé akarják tenni a csődtől kényszerállamosítással megmentett pénzintézetet.
Több mint 44 millió bejegyzett választópolgár részvételével megkezdődtek a parlamenti és helyhatósági választások Nagy-Britanniában. Az urnáknál reggel 7-től este 10-ig adhatják le voksaikat a választók. Az első eredmények este 11 óra körül várhatók. A reggeli órákban repülőbalesetben megsérült Nigel Farage, a Függetlenségi Párt vezetője.
Rendben lezajlottak az angol írásbeli vizsgák a középiskolákban, rendkívüli esemény nem zavarta meg a közép- és emelt szintű érettségit - közölte Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke
Júliustól egyetlen fogyasztónak sem okozhat meglepetést a telefonszámlája csak azért, mert külföldön internetezett a mobilján. Életbe lép ugyanis az ötven eurós határ. Aki e fölött akar roamingolni, azt a szolgálató sms-ben figyelmezteti a költségekre. A limit már most beállítható és módosítható is - hívja fel a figyelmet a hírközlési fogyasztói jogok képviselője.
A Népszava Online nem reprezentatív felmérése szerint a baloldali politika megújulása csak akkor következhet be, ha új politikusok jelennek meg. Az új név varázsában viszont kevesen hisznek.
Goodluck Jonathan eddigi alelnök vette át Nigéria államfői posztját csütörtökön, fél nappal azután, hogy hosszan tartó betegségben elhunyt az ország választott elnöke.
A cseh jegybank 1,00%-ról 25 bázisponttal 0,75%-ra csökkentette alapkamatát, miközben az elemzök változatlan kamatot vártak. Az EUR/CZK nyereségeket könyvelt el. Csak 26,600-nál található erösebb ellenállás. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Nem szabad meglepődniük a keresztényeknek, ha üldözik őket - jelentette ki Várszegi Asztrik püspök. A pannonhalmi főapát az Egyházüldözések és egyházüldözők a Kádár-korszakban című konferencia alkalmából nyilatkozott az InfoRádiónak.
Tiltakozott az osztrák környezetvédelmi miniszter csütörtökön az ellen, ahogy a szlovák hatóságok lefolytatták a mohi atomerőmű bővítésének nemzetközi hatásvizsgálatát
Több nyugat-európai és euróövezeti bankrendszerre is átterjedhet a görög szuverén adósságválság járványos hatása, Közép-Kelet-Európában ugyanakkor "nem érett meg a helyzet" a görög járvány teljes körű átterjedésére, mivel a térség makromutatói sokkal jobbak, mint a sebezhető eurótagállamokéi - áll vezető londoni hitelminősítő és befektetési házak helyzetértékeléseiben
A Rzeczpospolita című lengyel napilap szerint a görögök nem akarják magukat az euróért feláldozni, hanem csak a maguk kényelmes módján szeretnének élni; nem akarnak adót fizetni, és az államháztartási hiányt sem akarják lefaragni
A görög pénzügyminiszter szerint az államcsőd és a májusban esedékes államadósság-törlesztés felfüggesztésének elkerülésére a EU-tól és az IMF-től való hitelfelvétel az egyetlen esély
A felelősségre vonás elől Angliába menekült Kurmanbek Bakijev megbuktatott kirgiz elnök két utolsó kormányfője, Igor Csudinov és Danaijar Uszenov - közölte Kenesbek Dusebajev, a közép-ázsiai ország titkosrendőrségének a vezetője csütörtökön
A Cseh Nemzeti Bank a várakozással ellentétben 25 bázisponttal rekord alacsonyra, 0,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot csütörtökön, mivel csekély az inflációs nyomás.
Újra vágott a cseh jegybank, a kéthetes reporáta holnaptól 0,75%. Az elemzők többsége a kamat szinten tartását várta, csak néhányan vártak 25 bázispontos csökkentést. 2009 december közepe óta volt...
(MTI) - Az euróövezet egysége és stabilitása mellett hitet téve, az eurózóna költségvetési ellenőrzésének "hatékonyabb szankciókkal" történő megerősítését sürgette csütörtöki közös levelében a francia elnök és a német kancellár.
Technikai problémák miatt leállt a kereskedés a portugál tőzsdén, egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor áll helyre. Felfüggesztették a részvénykereskedést a portugál tőzsdén technikai problémák...
Igazi reformként értékelték április elején a román tanügyi törvényt, a kormány rendkívüli ülésén elfogadott dokumentumot azonban most cikkelyenként tárgyalja és szigorítja a román képviselőház oktatási bizottsága. A kormány javaslata szerint egészen az egyetemi évekig anyanyelven tanították volna a földrajzot és a történelmet a kisebbségi iskolákban, a bizottság döntése alapján azonban csak az…
Miközben a válság a pénzügyi szektorban okozta a legnagyobb károkat, a magyarországi takarékok meg tudták őrizni pozíciójukat, sőt éppen a válság mutatta meg a hazai tulajdonban lévő takarékok biztos...
A német adóbevételek csak 2013-ban érik el a 2008-as szintet. A válság hosszútávú hatásai érezhetöek lesznek az állami bevételeknél is, mondta a német pénzügyminiszter, Schäuble. Ezért különösen fontos, hogy Németország stabil maradjon. Az EUR/USD 1,2747-re esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Lezuhant egy kis repülőgép, amelyen a brit parlamenti választásokon induló egyik képviselőjelölt, Nigel Farage utazott, de a pilóta és utasa is kisebb sérülésekkel túlélte a szerencsétlenséget.
Habár a piacnyitás mind az áram-, mind a gázszolgáltatás esetében már megtörtént, ennek ellenére mégsem mutatkozik elvárható verseny a kiskereskedelmi energiaszolgáltatásban. A nagykereskedelmi...
A hétfői esten nem hagyományosan, számonként tagolva játszanak, hanem zenei átvezetésekkel több szám alkot majd egy-egy érzelmi hangulatot - mondta a dzsesszgitáros
Várhatóan júniusban teszi közzé az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) azt a stratégia-tervezetet, amelynek célja a mainál egységesebb bírósági szervezet létrehozása – mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke csütörtökön, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei összbírói értekezletet követő sajtótájékoztatón
Nagy-Britanniában megkezdődött az utóbbi tíz év legizgalmasabb parlamenti választása. A voksolás előtt úgy tűnt, hogy nagyon szoros eredmény, és a brit politikában ritka koalíciós kormányzás várható, a ma közölt felmérések szerint azonban az ellenzéki konzervatívok 13 év után visszatérhetnek a hatalomba.