2010. május 7. péntek

máj. 7
22:09
Több, mint 6 százalékot esett a BUX (ATV)
Dél körül stabilizálódott a forgalom.
máj. 7
22:12
Gyurcsány: út a "feltámadáshoz", vagy csak egy a sok közül (Infostart)
Több szocialista helyi szervezet egyetért a Gyurcsány Ferenc által készített és nemrég nyilvánosságra hozott több mint negyven oldalas elemzéssel. Erről a különböző helyi szervezetek pénteken tájékoztatták az MTI-t. Nem mindenhol állnak ki a politikus mellett. Veres János, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alapszervezetének elnöke, volt pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány-féle…
máj. 7
22:14
Semjén: "Pintér Sándor leendő belügyminiszter megnyilatkozása nagyon szerencsétlen volt" (Infostart)
A Fidesz-KDNP frakciószövetség már az első parlamenti napon beadja a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet. A KDNP elnöke Pintér Sándor leendő belügyminiszter vitát kiváltó mondatára reagálva azt mondta: a megnyilatkozás nagyon szerencsétlen volt, de ebből már levonták a konzekvenciákat. Kijelentette: se Gergényi, se más nem fogja megúszni, mese nincs, ebben nem lehet maszatolni.
máj. 7
22:15
Gyógyult egy kicsit a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint péntek este a péntek délutáni és a csütörtök késő esti euróárfolyammal összevetve a londoni bankközi devizapiacon.
máj. 7
22:30
Nem fújták meg a lopottnak vélt óvodai cserepeket Hévizen? (Infostart)
A hévízi önkormányzat városfejlesztési és építésügyi osztálya vezetőjének házánál bukkant rá a rendőrség a városi óvoda bontott tetőcserepeire, amelyeket lopottként kerestek - értesült az MTI pénteken. Tüdő László, az időközben lemondott osztályvezető azt nyilatkozta: lejáratásnak tartja a történteket.
máj. 7
22:48
Obama is megszólalt az amerika piacok csütörtöki rendkívüli esése kapcsán (ProfitLine)
Az amerikai elnök pénteken közölte: a hatóságok kivizsgálják, hogy mi okozta előző nap a Dow Jones ipari index csaknem rekord mértékű, fél óra alatt történt közel 1000 pontos zuhanását, amely riadalmat keltett a befektetők körében.

Keresés