Holnap avatják fel lapunk tiszteletbeli főszerkesztője, a két éve elhunyt Fejtő Ferenc emléktábláját egykori otthona falán, Párizsban - számolt be lapunknak a történész-újságíró fia.
A csütörtöki vihar nem az utolsó volt a héten a meteorológiai előrejelzések szerint. A következő pár napban is előfordulhatnak az ország több részén is viharok, felhőszakadások, jégesők. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tegnap a délnyugati országrész kivételével az egész országra sárga riasztás adott ki.
A volt Mikroszkóp Színpad, a Verebes István által igazgatott Kabaré 24 színészei tegnap Kimegyünk az utcára! címmel egyórás produkcióval hívták fel magukra a figyelmet a színház előtt.
Együttműködne az Európai Unió Nigériával az afrikai ország hamis gyógyszerek visszaszorítására irányuló tevékenységének elősegítése érdekében. Peter Thompson, a Gazdasági Társulási Megállapodások (EPA) fejlesztéséért felelős uniós szakember szerint a hamisítás leküzdése az EU és Nigéria közös célja.
A Pénzcentrum összeállította hazánk legkisebb lélekszámú városainak toplistáját. Magyarország tíz legapróbb városa közül mindegyik kisebb, mint egy átlagos méretű nagyközség, a rangsor első helyezettjének népességszáma pedig az ezer főt is alig haladja meg. Kimondani is furcsa, hogy a tíz város összlakossága még a húszezer főt sem éri el!...
A katolikus egyház püspöki karában számos olyan főpap van, aki az ügynökügyben érintett, köztük olyanok is, akik neve még nem került nyilvánosságra - jelentette ki lapunknak Ungváry Krisztián.
A magyar motoros repülés centenáriuma kapcsán - számos újdonsággal - a napokban újra megnyílt a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítása a Petőfi Csarnokban.
Egyre több becslés jelenik meg arról, hogy a BP milyen áron úszhatja majd meg a mexikói-öbölben történteket. Egy a héten megjelent várakozás szerint a tragédiából eredő költségek elérhetik a 30 mrd...
Mindegy-e, hogy honnan, melyik bőrterületről veszik az önellenőrzéshez szükséges vért? Hosszú időn keresztül nem volt kétséges, hogy honnan történjék a vércukor-önellenőrzéshez szükséges vérvétel, mert erre vagy az ujjbegyek oldala, vagy a fülcimpa látszott a legalkalmasabbnak.
Az európai retail ingatlanpiacon a befektetések összértéke elérte a 8 milliárd eurót 2010 első negyedévében, ami rekordmennyiségű, 42 százalékos részesedést jelent a teljes európai kereskedelmi...
A magyar borászok egy ideje szeretnék elérni, hogy a világ vegye végre tudomásul, a boraink újra méltók a régi dicsőségre. A próbálkozásokat végre siker koronázza: az elmúlt hetekben több olyan külföldi értékelés is megjelent, amely bizakodásra adhat felhatalmazást. Az egyik legismertebb magyarországi boriskola vezetőjét arról kérdeztük, hogyan bírálják a borokat a világban, mire számíthatnak a…
Előállították Stohl András színész-műsorvezetőt, mert gyanú merült arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott szombat hajnalban Budapest és Fót között.
Leeresztették a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa helyszínén a fő szivárgáshoz azt a csaknem 100 tonnás olajfogó szerkezetet, amellyel a remények szerint 85 százalékban csökkenthetik a nyersolaj tengerbe ömlését
Lezárta a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Margit híd ügyében, mert megállapításuk szerint nem valósult meg kartellgyanú - írta az index
Brackley — Ez tényleg csak egy hajszálon múlt! Kis híján halálra kampányolta magát Nigel Farage angol képviselőjelölt, európai parlamenti képviselő, aki választókörzete mellett zuhant le kisrepülőgépével.
Nemhogy mérséklődött, hanem egész egyszerűen fokozódott a pánik a hazai részvénypiacon, ennek jele, hogy a csütörtöki 1,6 százalékos csökkenés után pénteken a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.464,68 ponttal, 6,40 százalékkal 21.423,66 pontra zuhant.
A csütörtöki megrázkódtatás után nem tudott magához térni az amerikai részvénypiac, a pénteki kereskedési napon folytatódott a lejtmenet, ennek köszönhetően a vezető részvénypiacok az idei évi teljesítményüket illetően már veszteségbe csúsztak.
Az izlandi vulkánkitörés nyomán keletkezett hamufelhő miatt szombaton zárva marad három északnyugat-spanyolországi légi kikötő - közölték péntek éjszaka a spanyol légügyi hatóságok.
Rendkívüli találkozót tartanak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei vasárnap, hogy kidolgozzák azt a mechanizmust, amely szükség esetén gyorsan igénybe vehető lesz az euró védelmében, illetve súlyos adósságproblémával küzdő EU-tagállamok segítésére
Az izlandi vulkánkitörés nyomán keletkezett hamufelhő miatt szombaton zárva marad három északnyugat-spanyolországi légi kikötő - közölték péntek éjszaka a spanyol légügyi hatóságok
Demszky Gábor utódjaként olyan jelöltet pártolna leginkább, aki - mint fogalmazott - "ma még nincs porondon" - erről Budapest főpolgármestere a Népszava szombati számában megjelent interjújában beszélt
Az amerikai dolgozók több mint fele érzi úgy, hogy azonos beosztásban dolgozó kollégáik jobban megbecsülik őket, mint feletteseik, vagy a cégvezetők - derül ki a Cornerstone OnDemand munkavállalói attitűdvizsgálatából. Ugyanakkor a többség úgy látja, a pozitív értékelés jelentős ösztönzést jelentene munkájukban.
Öt kontinens hatvan országának ezer televíziós szakembere találkozik Budapesten a Magyar Televízió székházában: öt nap alatt nyolcvan, a világ köztévéiben bemutatott televíziós műsort, dokumentumfilmet és animációt vetítenek le
Az eurót érő piaci támadások elleni összehangolt fellépés különböző lehetőségeit vizsgálják az Európai Unió közös pénzét használó országok vezetői - jelezték uniós források az euróövezeti állam- és kormányfők pénteki brüsszeli tanácskozásának kezdetét követően.
Előállították Stohl András színész-műsorvezetőt, mert gyanú merült arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott szombat hajnalban Budapest és Fót között - értesült az MTI
Tizenhatra emelkedett szombatra a Tádzsikisztáni áradások halálos áldozatainak száma, s a mentőalakulatok továbbra is több mint 40 eltűnt ember után kutatnak - közölte az ország polgári védelmi bizottsága
A Budapest és Fót között történt szombat hajnali autóbaleset szemtanúi, résztvevői szerint biztosan állítható, hogy Stohl András színész-műsorvezető vezette azt az autót, amely a frontális ütközést okozta.
Több, egymással párhuzamosan futó eseménysorozat miatt könnyen lehet, hogy a mögöttünk hagyott néhány napra még hosszú ideig emlékezni fogunk. Voltak itt véres görög tüntetésekről, kemény parlamenti...
A tűzoltók is segítenek megfékezni a méhek és darazsak rajzásakor kialakult veszélyeket, de arra kérik a lakosságot, csak közvetlen életveszély esetén értesítsék a tűzoltókat.