2010. május 9. vasárnap

máj. 9
16:39
Legkésőbb szerdán végleges lesz a választás eredménye (Alternatív Energia)
Legkésőbb szerdán jogerőssé válik az áprilisi országgyűlési képviselő-választás eredménye, miután egy bírósági felülvizsgálati kérelem érkezett a vasárnap 16 órai határidőig az országos listás mandátumok megállapítása ellen, amit a Legfelsőbb Bírósának három napon belül el kell bírálnia.
máj. 9
16:45
Emléktáblát állítottak Párizsban a magyar polihisztor tiszteletére (ATV)
Hazánkban emlékházat nyitnának a közeljövőben.
máj. 9
16:48
Szibériai vájárok ragadtak a föld alatt (HírTV)
Szibériában 12-en meghaltak, 41-en pedig megsérültek, amikor két robbanás is történt egy bányában. A detonáció következtében 80 vájár a föld alatt rekedt, a megyei katasztrófavédelem vezetői azonban - újabb robbanásoktól tartva - leállították a mentési munkálatokat.
máj. 9
16:57
Estére megint elér minket a hamufelhő - járattörlések (Privátbankár)
Vasárnap este Magyarországot is elérheti a dél-nyugati irányból érkező hamufelhő, de ez alig lesz érzékelhető, már most több járatot töröltek Ferihegyen
máj. 9
16:57
Pakisztáni tálibok állnak a New York-i merényletkísérlet mögött (Kripto Akadémia)
Pakisztáni tálibok állnak a New York-i Times Square-en meghiúsított merényletkísérlet mögött Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter vasárnapi bejelentése szerint.
máj. 9
17:03
Pakisztáni tálibok állnak a Times Square-en meghiúsított merényletkísérlet mögött (Infostart)
Pakisztáni tálibok állnak a New York-i Times Square-en meghiúsított merényletkísérlet mögött - közölte az amerikai igazságügy-miniszter.
máj. 9
17:06
Hétfőn többfelé várható zápor, zivatar, 18-23 fok lesz (Gondola)
Hétfőn kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg több helyen várható zápor, helyenként zivatar is előfordulhat
máj. 9
17:06
Luxusvonatok indulnak Bécs és Budapest között (Blikk)
máj. 9
17:06
EU-elnökség - az új mentőmechanizmus célja az euró védelme (ProfitLine)
(MTI) - Megvédeni az eurót, erősíteni stabilitását: ez a célja annak az új pénzügyi mechanizmusnak, amelyről az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei vasárnap délután kezdtek tárgyalni Brüsszelben - jelentette ki Elena Salgado, a soros EU-elnök Spanyolország gazdasági és pénzügyminisztere a megbeszélésre érkezve.
máj. 9
17:08
Egy beadvány érkezett az országos lista ellen (Gondola)
Legkésőbb szerdán jogerőssé válik az áprilisi országgyűlési képviselő-választás eredménye, miután egy bírósági felülvizsgálati kérelem érkezett a vasárnap 16 órai határidőig az országos listás mandátumok megállapítása ellen, amit a Legfelsőbb Bírósának három napon belül el kell bírálnia
máj. 9
17:10
Majestic Imperator luxusvonatok indulnak Bécs és Budapest között (Gondola)
Bemutatták annak a luxus nosztalgiavonatnak a vagonjait Budapesten, amely az egykori osztrák-magyar monarchia fővárosai között szállítja majd a turistákat jövő évtől
máj. 9
17:15
Olajfogó: az első kísérlet kudarc volt (Privátbankár)
Még működésbe hozható a Mexikói-öbölben a tenger fenekére leeresztett olajfogó kupola - közölte a BP a hét végén, miután kudarccal járt az első kísérlet arra, hogy a szerkezetet az olajkatasztrófa he...
máj. 9
17:15
A pápa nem oldhatja meg egyedül a pedofilbotrányokat (Kripto Akadémia)
XVI. Benedek pápa nem oldhatja meg egyedül a sokasodó pedofilbotrányokba bonyolódó katolikus egyház problémáját, egy "bölcsek tanácsára" kellene támaszkodnia - vélekedett egy lapinterjúban Hans Küng neves svájci teológus.
máj. 9
17:21
Legkésőbb szerdán jogerőssé válik az országgyűlési képviselő-választás eredménye (Infostart)
Legkésőbb szerdán jogerőssé válik az áprilisi országgyűlési képviselő-választás eredménye, miután a ma délutáni határidőig egy bírósági felülvizsgálati kérelem érkezett a 64 országos listás mandátum megállapítása ellen.
máj. 9
17:21
Fehér Ház: nem kibertámadás érte a tőzsdét (Infostart)
Nincs bizonyíték arra, hogy kibertámadás okozta volna az amerikai értéktőzsde rejtélyes csütörtöki zuhanását - közölte a Fehér Ház vasárnap.
máj. 9
17:21
A merénylet után két héttel újra megnyílt a jemeni brit nagykövetség (ATV)
Öngyilkos merénylő támadta meg a nagykövetet.
máj. 9
17:23
Estére éri el Magyarországot a hamufelhő (ATV)
Valószínűleg nem lesz légtérzár.
máj. 9
17:24
Nem kibertámadás miatt zuhant az amerikai tőzsde csütörtökön (Gondola)
Nincs bizonyíték arra, hogy kibertámadás okozta volna az amerikai értéktőzsde rejtélyes csütörtöki zuhanását - közölte a Fehér Ház vasárnap
máj. 9
17:26
Szigorítást kezdeményez a kábítószerezés visszaszorításáért az IKSZ (Gondola)
Büntetőjogi szigorítást kezdeményez az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), hogy a kábítószerrel való visszaélés elősegítése önmagában büntethető legyen
máj. 9
17:39
Görög válság - euróövezeti krízis?! (ProfitLine)
Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász szerint a görög adósságválság euróövezeti krízist idézhet elő, ha az európai vezetők nem lesznek képesek sokkal bátrabban fellépni annál, mint ahogy eddig tették.
máj. 9
17:42
Súlyos vonatbaleset a Miskolc-Hidasnémeti vonalon (HírTV)
Személyautó ütközött vonattal a Borsod megyei Novajidránynál vasárnap délután. A halálos baleset miatt több órás késések várhatók a Miskolc-Hidasnémeti vonalon.
máj. 9
17:42
Demonstráció a könnyű drogok legalizálásáért a Margitszigeten (Gondola)
A Kendermag Egyesület nem a drogfogyasztást propagálja, hanem a hozzáférés és a használat lehetőségének szabályozott keretek közé szorítását akarja elérni - mondta a szervezet szóvivője vasárnap a fővárosi Margitszigeten az MTI-nek
máj. 9
17:44
Könyvelési hiba? - 24 milliót követel vissza a minisztérium (HírTV)
Egyik utolsó intézkedéseként több mint 24 millió forintot követel vissza a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a tíz egyesületet tömörítő Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetségtől. A hálózat azonban nem tud fizetni, hiszen a tavalyi költségvetési támogatást év közben már elköltötte.
máj. 9
17:51
Gödöllőnél leterelik az autópályáról a Budapest felé haladókat (Privátbankár)
Gödöllőnél leterelik az autópályáról a Budapest felé haladókat, mert az M3-ason négy baleset is történt nem messze egymástól - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese vasárn...
máj. 9
17:51
"Legalizáld!" - Demonstráció a Margitszigeten (Alternatív Energia)
A Kendermag Egyesület nem a drogfogyasztást propagálja, hanem a hozzáférés és a használat lehetőségének szabályozott keretek közé szorítását akarja elérni - mondta a szervezet szóvivője vasárnap a fővárosi Margitszigeten az MTI-nek.
máj. 9
17:53
Durva balesetsorozat az M3-ason! (Alternatív Energia)
Gödöllőnél leterelik az autópályáról a Budapest felé haladókat, mert az M3-ason négy baleset is történt nem messze egymástól - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese vasárnap késő délután az MTI-vel.
máj. 9
17:54
Székely ízutazás (Blikk)
Sági Szilárd: Erdélyben még mindig nagy hagyománynak örvend a zakuszka, amely az ottaniak egyik kedvenc étele. Szó szerint evéshez valót jelent, tulajdonképpen egyfajta zöldségkrém.
máj. 9
17:57
Életveszélyesen megfenyegették a magyar sztárt: feljelentést tesz (ATV)
Jövő hét elején keresné fel a hatóságokat.
máj. 9
18:00
Webber rajt-cél győzelmet aratott (HírTV)
A papírformának megfelelően a Red Bull sikerét hozta a 61. Formula-1-es világbajnokság Spanyol Nagydíja. A pole-ból induló Mark Webber bizonyult a leggyorsabbnak Fernando Alonso és Sebastian Vettel előtt.
máj. 9
18:00
Bekeményítene az IKSZ (Gondola)
Büntetőjogi szigorítást kezdeményez az IKSZ, hogy a kábítószerrel való visszaélés elősegítése önmagában büntethető legyen.
máj. 9
18:00
Diszkóban verekedett a wolfsburgi kapus (Blikk)
máj. 9
18:02
Zoltai Judit és Héder János - Arcok a liftben (videó) (HírTV)
Láttak már harmincezer hegyikristályt egy kupacban? ...és felfűzve őket vékony acélszálakra? Tudják mi történik, ha ezeket a kristályokat egy izzóval megvilágítjuk? Nem? Akkor tartsanak velünk!
máj. 9
18:02
Gödöllőnél leterelik az autópályáról a Budapest felé haladókat (Blikk)
máj. 9
18:04
Demonstráció a könnyű drogok legalizálásáért a Margitszigeten (Blikk)
máj. 9
18:09
Az örök harmadik dönt Gordon Brown jövőjéről (Privátbankár)
A brit törvények szerint Gordon Brown akár hivatalában is maradhatna, ha meggyőzné a liberálisokat a koalíciókötésről. Az "örök harmadik" párt viszont a győztes konzervatívokkal kezdett tárgyalásokat
máj. 9
18:09
Hatos lottó nyerőszámok! Önnek szerencséje volt? (Alternatív Energia)
A hatos lottó eheti nyerőszámai az alábbiak.
máj. 9
18:11
Lassulhatott a magyar infláció áprilisban (Privátbankár)
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint lassulhatott valamelyest a múlt hónapban az infláció Magyarországon. A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői a kedden esedékes adati...
máj. 9
18:11
Lerepült egy autó az útról (Alternatív Energia)
Három ember megsérült, amikor a szalagkorlátot átszakítva mintegy öt méter mélybe zuhant egy személyautó az M70-es autóúton vasárnap délután.
máj. 9
18:12
Gödöllőnél leterelik az autópályáról a Budapest felé haladókat (Infostart)
Gödöllőnél leterelik az autópályáról a Budapest felé haladókat, mert az M3-ason négy baleset is történt nem messze egymástól - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese
máj. 9
18:12
Obama folyamatosan Merkelt hívja! (ProfitLine)
Az amerikai elnök vasárnap - három nap alatt már másodszor - felhívta Angela Merkel német kancellárt, és sürgette, hogy az Európai Unió tegyen határozott piaci bizalomerősítő lépéseket.
máj. 9
18:18
Szekeres örül, hogy csak hét embernél merült fel maffiagyanú (HírTV)
A sorozatos letartóztatások ellenére továbbra sem tartja gengszterszervezetnek Szekeres Imre a minisztérium vagyonkezelő cégét. A tárcavezető jó aránynak nevezte, hogy 26 ezer katonából „csak” hét vezetőnél merült fel a maffiagyanú.
máj. 9
18:18
Négy baleset is történt az M3-as autópályán, terelés van (Gondola)
Gödöllőnél leterelik az autópályáról a Budapest felé haladókat, mert az M3-ason négy baleset is történt nem messze egymástól - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese vasárnap késő délután az MTI-vel
máj. 9
18:20
A hamufelhő este éri el Magyarországot (HírTV)
Estére éri el a vulkáni hamufelhő Magyarországot, de a meteorológusok szerint a szennyeződés alig lesz érzékelhető, így légtérzárat nem rendelnek el. Ferihegyen a hamufelhő miatt ma nyolc járatot kellett törölni, nem indultak a milánói, a müncheni, a párizsi, illetve a Svájcba tartó járatok.
máj. 9
18:27
Németországi választás: kikapott a konzervatív-liberális koalíció (Kripto Akadémia)
Vereséget szenvedett a konzervatív-liberális koalíció az észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlamenti választásokon vasárnap.
máj. 9
18:29
Kórházban a pénzügyminiszter! (Kripto Akadémia)
Kórházba szállították vasárnap Brüsszelben Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert, miután a várttal ellentétes hatást váltott ki nála egy újonnan alkalmazott gyógyszer.
máj. 9
18:30
Gera a pályán - kapuban remekel a sportos apa (Blikk)
ZÁSZVÁR — Új kapusa van a Szászvári SE-nek. A Baranya megyei fociélvonal 6. helyén álló csapat Gera Sándort nyerte meg, hogy szálljon be a fi atalok közé. A Fulham-sztár  Gera Zoltán (31) édesapja 55 évesen vállalta, hogy segít.
máj. 9
18:32
Tanár–diák foci focimeccsen játszott Erdei Zsolt és Balzsay Károly (Blikk)
BUDAPEST — Tanárverésben vett részt Erdei Zsolt (35) és Balzsay Károly (30). A profi ökölvívók szerencsére nem bántalmaztak senkit, csupán győztes csapat tagjai voltak a Semmelweis Egyetem Testnevelési Karának (TF) tanárok elleni futballmecscsén.
máj. 9
18:33
Még nem dőlt el az olasz bajnokság (Infostart)
Még nem védte meg olasz futballbajnoki címét az Internazionale, mivel hozzá hasonlóan a nagy vetélytárs - a milánóiakat két pont hátrányból követő - AS Roma is nyert a Serie A utolsó előtti fordulójában.
máj. 9
18:33
Légtérzárlatok, reptérbezárások Európában (Infostart)
Légi forgalmi korlátozásokat vezettek be vasárnap Európa számos körzetében az újabb izlandi vulkáni hamufelhő miatt. A Bécs melletti schwechati repülőtéren előreláthatóan hétfőn nulla órától hajnali öt óráig szünetel majd a forgalom. Elrendelték a müncheni és a stuttgarti repülőtér teljes zárlatát. Részben lezárták Horvátország légterét, illetve bezárt a spliti és a zárai repülőtér.
máj. 9
18:34
Eltévedtek a pilóták a tereprali-ob-n (Blikk)
KAPUVÁR — Tévedések versenye. A magyar terepralibajnokság harmadik futamával eddig alaposan meggyűlt a mezőny baja. A II. Rábaközkupán az útvonalat mutató itinert nem sikerült teljesen pontosan elkészíteni, így alig akadt olyan versenyző, aki nem tett meg felesleges kilométereket.

Keresés