Még működésbe hozható a Mexikói-öbölben a tenger fenekére leeresztett olajfogó kupola - közölte a BP a hét végén, miután kudarccal járt az első kísérlet arra, hogy a szerkezetet az olajkatasztrófa helyén a fő szivárgás fölé helyezzék
Négyen megsérültek, mikor vasárnap délután egymástól száz méterre két helyen is autók karamboloztak az M3-ason. A baleset Gödöllő közelében, a 25-ös kilométernél történt. A sérültek között egy csecsemő és egy 6 éves kislány is van. A rendőrség azt kérte, hogy ha lehet, már Bagnál térjenek le a pályáról a Budapest felé tartók, Mogyoródnál viszont visszatérhetnek a pályára.
Az amerikai elnök vasárnap - három nap alatt már másodszor - felhívta Angela Merkel német kancellárt, és sürgette, hogy az Európai Unió tegyen határozott piaci bizalomerősítő lépéseket
Még működésbe hozható a Mexikói-öbölben a tenger fenekére leeresztett olajfogó kupola - közölte a BP a hét végén, miután kudarccal járt az első kísérlet arra, hogy a szerkezetet az olajkatasztrófa helyén a fő szivárgás fölé helyezzék.
A magyar többségű Székelyföld önkormányzatai számára fejtörést okoz, miként tegyenek eleget a Traian Basescu román államfő által bejelentett szigorú megszorító intézkedéseknek, hiszen az ottani hivatalokban rendkívül alacsony jövedelemmel rendelkezők is dolgoznak, és a nyugdíjak is rendkívül alacsonyak.
Megfordulni látszik a korábbi évtizedek demográfiai irányzata: az amerikai nagyvárosok peremrészei egyre inkább a kisebbségek, a szegények és az öregek lakhelyeivé válnak, miközben a magasan képzett fehér bőrű fiatalok a belvárosokba költöznek előnyösebb munkahelyek és a rövidebb ideig tartó utazás reményében - állapította meg a washingtoni Brookings Intézet tanulmánya
Büntetőjogi szigorítást kezdeményez az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), hogy a kábítószerrel való visszaélés elősegítése önmagában büntethető legyen. Ezt Stágel Bence, a szervezet elnökhelyettese a Kendermag margitszigeti drognépszerűsítő rendezvényének helyszínén közölte a sajtóval.
A portugáliai Porto repülőtere csak közép-európai idő szerint 8 (helyi idő szerint) 7 órától vesz részt újra a légi közlekedésben - jelentette be vasárnap az ország repülésügyi hatósága (NAV).
Kórházba szállították vasárnap Brüsszelben Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert, miután a várttal ellentétes hatást váltott ki nála egy újonnan alkalmazott gyógyszer
Az amerikai hatóságok szerint bizonyíték van arra, hogy a pakisztáni tálibok állnak a múlt héten meghiúsult New York-i robbantás mögött. A főügyész szerint a tálibok szervezték és pénzelték az akciót.
A világválság ellenére Kína teaexportja történelmi rekordra ért tavaly, miközben a termelők nehezen küzdenek a világmárkákkal, hiába jó minőségűek a termékeik - többek közt ezt állapították meg a közép-kínai Honan (Henan) tartományi Hszinjang (Xinyang) városban tartott "Tea és a világ" című nemzetközi konferencián. (MTI)
Két megyében 23 fiókot üzemeltet és mintegy ötvenezer ügyfelet szolgál ki a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet. A pénzintézet, amely alapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli, az elmúlt évet több mint 300 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta - mondta Brauer János elnök-igazgató az MTI-nek.
A Chelsea megfosztotta címétől a Manchester Unitedet: a Premier League 38., vasárnapi utolsó fordulójában a Wigan feletti 8-0-s KO-győzelmével a londoni alakulat nyerte - történetében negyedszer - az angol labdarúgó-bajnokságot.
Körözött személy, kábítószer és hamis iratok is akadtak fenn a szegedi határőrök hálóján szombaton, Röszkénél. Az eseteket a Szegedi Rendőrkapitányságon vizsgálják, a gyanúsítottak ellen büntetőeljárást indítottak.
Elvesztette Angela Merkel német kancellár koalíciója a szövetségi parlament felsőházában lévő többségét az ország nyugati felében tartott vasárnapi választások után – derült ki az exit poll felmérések eredményeiből.
Az Európán végigsöprő, majd az amerikai tőzsdét is megrázó görög pénzügyi válság miatti félelem lelassíthatja az Egyesült Államok kilábalását a gazdasági recesszióból - írta a vasárnapi The New York Times
Konkrét eredmények bejelentése nélkül ért véget vasárnap este az első hivatalos egyeztető tárgyalás a brit Konzervatív Párt és a Liberális Demokraták magas rangú képviselői között a kormányzati együttműködés lehetséges módjairól és feltételeiről
Bántalmaztak egy járókelőt Budapesten, a XIV. kerületben, a Kacsóh Pongrác utcai felüljárónál szombaton éjjel, hogy elvegyék a nála lévő játékkonzolt. Az egyik rablót elkapták.
Vitatható bírói ítéletek mentén 0-2-es és 1-4-es hátrányból fordítva 5-4-re győzött az Újpest a hazai labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában az MTK otthonában. A hazaiaknál Pál 4 gólt rúgott. Az MTK elképesztő negatív szériát produkál hazai pályán.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 2, 7, 10, 13, 23, 43
Az új kormánytól várják az állomány ésszerű átszervezését a tűzoltók. A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság mai, budapesti majálisán Bende Péter, a szervezet elnöke elmondta: ha a szervezetet újra államosítják, akkor létszámleépítésekkel kell számolni.
Tanácskozást kezdtek a belga fővárosban vasárnap az Európai Központi Bank kormányzói is az euróválság elhárítása érdekében - közölték vasárnap európai uniós források Brüsszelben, ahol eközben az EU-országok pénzügyminiszterei tartottak megbeszélést
Izrael elnöke arra kérte Oroszországot, hogy nyújtson segítséget az izraeli-szíriai feszült viszony enyhítéséhez - jelentette be Simon Peresz izraeli államfő hivatala vasárnap.
(MTI) - Tanácskozást kezdtek a belga fővárosban vasárnap az Európai Központi Bank kormányzói is az euróválság elhárítása érdekében - közölték vasárnap európai uniós források Brüsszelben, ahol eközben az EU-országok pénzügyminiszterei tartottak megbeszélést.
A SEED Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány mikrovállalkozásoknak szóló tankönyveket és oktatási segédanyagot adott ki Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) támogatásával - mondta Maróczi Imre, az alapítvány ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Adóemeléseket és újabb takarékossági intézkedéseket ígért a cseheknek a jövő évre Eduard Janota pénzügyminiszter. Egy vasárnapi televíziós vitaműsorban bejelentette: olyan csomagot tervez bejelenteni azonnal a választások után, amelynek megvalósításával a jövő évben 40-45 milliárd koronát lehet megtakarítani az állami költségvetésnek. (MTI)
(MTI) - Az Európán végigsöprő, majd az amerikai tőzsdét is megrázó görög pénzügyi válság miatti félelem lelassíthatja az Egyesült Államok kilábalását a gazdasági recesszióból - írta a vasárnapi The New York Times.
Általában mérsékelt áremelésekkel vagy a tavalyival azonos belépődíjakkal és több jelentős fejlesztéssel indul az idei balatoni strandszezon - számolt be Győrffy Árpád, a balatontipp.hu szerkesztője szombaton az MTI-nek.
Részben lezárták vasárnap Horvátország légterét, illetve 14 órakor bezárt a spliti és a zárai (Zadar) repülőtér az újabb izlandi vulkáni hamufelhők miatt - jelentette be a Croatia Airlines nemzeti légitársaság.
Holnap dönt a kármentesítés következő lépéséről a Mexikói-öbölben elsüllyedt olajplatform üzemeltetője. A British Petroleum közleménye szerint bár a jéghez hasonló kristályok képződése miatt fel kellett emelni az olajkatasztrófa helyszínén elhelyezett olajfogó szerkezetet, de az még működésbe hozható.
Sok százmilliárd forintos költséget jelentene a devizaalapú hitelek átváltása forinthitelre, ami az árfolyam- illetve a kamatkülönbségből adódna; a kérdés az, hogy az állam, a bankok vagy a hitelfelvevők viselik-e a költséget - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTV A szólás szabadsága című vasárnap esti műsorában