Vegyes jelek érkeznek a nemzetközi pénz- és tőkepiacokról, mivel tegnap délután óta hangulati fordulatokat láthatunk szerte a világban. Az euróval szemben stabilan a 281.5 körüli szinten kezdett ma a...
Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témája a kormány első gazdasági akcióterve lesz. Kérdezzen Ön is a...
Négy gyorshajtásért összesen több mint nyolcszázezer forintnyi közigazgatási bírságot szabott ki a rendőrség májusban, a járművekkel csaknem mindegyik esetben 100 kilométer/órával lépték túl az adott ...
Batavia — Házasságtörésért állítanak bíróság elé egy amerikai nőt, amiért egy park asztalán szeretkezett nála jóval fiatalabb partnerével, Justin Amenddel (29).
Borsod megyében közel négyezren nem tudnak visszatérni otthonaikba. Az árvíz elleni védekezés több helyütt mérséklődött. Időközben már a rendőrök többsége is elindulhatott haza. A gátakon katonák, tűzoltók, vízügyi szakemberek és civilek dolgoznak. A vártnál intenzívebben apad a Duna Budapestnél.
Abu-Dzabi — A ferde torony eddig egyértelműen a világhírű, 1173-ban épített pisai építmény jelzője volt, ám úgy tűnik, az arabok nemcsak a világ legmagasabb, de a legferdébb épületének címére is pályáznak.
A Hernádon némileg lassult az apadás üteme; a Borsod megyei Gesztelynél 24 óra alatt 36 centimétert, a tetőzéshez viszonyítva pedig 127 centimétert csökkent a vízszint
Újra járható a 3-as számú főút Miskolc határában a felsőzsolcai és az arnóti körforgalom között; az M30-as autópálya mindkét oldali felhajtóját is megnyitották a forgalom előtt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,24 pontos csökkenéssel, 20.800,83 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,55 százalékos gyengülést jelent. Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék is.
Négy gyorshajtásért összesen több mint nyolcszázezer forintnyi közigazgatási bírságot szabott ki a rendőrség májusban, a járművekkel csaknem mindegyik esetben 100 kilométer/órával lépték túl az adott szakaszon megengedett legnagyobb sebességet - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.
Bár nap végén Amerika bekanyarodott, a kép összességében vegyes, marad a viszonylag likviditásmentes, de hirtelen elmozdulásokkal tarkított piac - véli Ludányi Péter, a CE Broker üzletkötője, aki...
A magyar autósiskolák kezdeményezik a kormánynál annak a kormányrendelet-módosításának a visszavonását, ami új elemként engedélyezné az elméleti képzésben az interneten keresztül történői távoktatást....
Az előző negyedévhez képest 2010 március végére 0,8 százalékkal 11,88 millióra emelkedett a mobil telefon-előfizetések száma, miközben a vezetékes fővonalak száma 1,6 százalékkal 3,01 millióra esett vissza - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a csütörtökön közzétett gyorsjelentésben.
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: A NAP VÉGÉRE ELILLANT AZ OPTIMIZMUS -csökkenéssel zárták a...
Növekedett a nyomás a szakszervezeti aktivistákon a nemzetközi gazdasági válság és azt kísérő foglalkoztatási gondok miatt - állapította meg a világ csaknem minden országára kiterjedő jelentésében a szakszervezetek nemzetközi szövetsége (ITUC).
BUDAPEST — „Szeretlek titeket, s...fejek!" – mondta zenekara tagjainak némán, de jól látható artikulációval Elton John (63) a kedd esti budapesti koncertjén, miután részletesen, kedvenc kutyusaik neveinek felsorolásával együtt bemutatta zenésztársait.
(MTI) - A cégbíróság hivatalból elutasította az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységét tavaly szeptember 10-én befejező Európa Utazási Irodák (EUI) Kft. csődeljárás iránti kérelmét, és ezzel folytatja a vállalkozással szemben benyújtott felszámolási kérelem elbírálását - írta a Napi Gazdaság.
A parlament előtt van az egyszerűsített foglalkoztatási törvényjavaslat. A munkaadók által korábban kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik,
A szavazatok csaknem 90 százalékának összesítése után a jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) vezet Hollandiában, ahol szerdán tartottak parlamenti választást. A VVD azonban mindössze egy képviselői hellyel szerzett többet, mint a második szociáldemokrata Munkapárt (PvdA). A harmadik helyen a szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) áll. Az eddig kormányzó…
Olaszországban általános sztrájk lesz június 25-én a kormány megszorító intézkedései elleni tiltakozásul - jelentette be a tagjai száma alapján legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL szerdán.
Megerősítést nyert Németországban az infláció alakulására vonatkozó előzetes becslés, ez alapján a fogyasztói árak havi szinten májusban 0,1 százalékkal emelkedtek, miután az energia árak emelkedése ellensúlyozta az olcsóbbá váló élelmiszer árakat. Éves szinten az inflációs ráta 1,2 százalékos emelkedést mutat.
Az amerikai piacok szerdán mutatott irányát választotta a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az ázsiai piacok emelkedése helyett, ennek nyomán a BUX index 114,24 pontos csökkenéssel, 20.800,83 ponton nyitott csütörtökön, amely 0,55 százalékos gyengülés az előző napi záróhoz képest.
Öngyilkos merénylet történt egy afganisztáni esküvőn. Legalább 40 ember meghalt, további 77 pedig megsebesült a legfrissebb adatok szerint - közölte egy rendőrségi tisztségviselő.
Amerikában és a világ minden pontján nagyon adnak a világ legnagyobb kötvényalap kezelőjének, a Pimconak a szavára, most viszont úgy tűnik nem sikerült a jó időpontban elkapniuk a piaci fordulatot....
Holnap lép életbe a körültekintő lakossági hitelezésről szóló kormányrendelet újabb szigorítása. A belső szabályzatban rögzített feltételek és a hitelképességi vizsgálat alapján alakul ki az egyes személyek hitelezhetőségi limitje, ez a forintban megállapított összeg fejezi ki a maximális havi törlesztési képességet....
A mobiltelefon-előfizetések száma megközelítette a 11,9 milliót - a telefonbeszélgetések időtartamának háromnegyede mobiltelefonokról indított hívásokból származott
Az alacsony emberek 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg idő előtt szívbetegségek miatt, mint magasabb embertársaik - közölték szerdán három millió ember adatainak áttekintése után kutatók.
A Budapesti Nyomozó Ügyészséghez került a Wieszt-ügy – tudta meg a Magyar Nemzet rendőrségi forrásból. A hírt a Fővárosi Főügyészség szóvivője egyelőre nem erősítette meg, de azt mondta: a rendőrök hatáskör hiányában bármikor átadhatják a nyomozást.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége üdvözli a miniszterelnök által bejelentett akciótervet, amely számos pontban összhangban áll azokkal a javaslatokkal, melyeket az MGYOSZ vezetői a közel...
Vajon megtartható-e a 8 órás munkaidő a gazdaságilag nehezebb időszakokban, az elbocsátások idején? Melyik a jobb munkaerő: aki a munkaidő végével hazaindul, vagy aki hetente többször is túlórázik? Milyen az egyensúly munka és magánélet között válság idején? Hogyan látják a HR vezetők és az alkalmazottak?
A tegnapi amerikai lefordulás hatására ma reggel a magyar piac is mínuszban nyitott, azóta pedig gyorsulni látszik az esés, a BUX már 1.6%-os csökkenést mutat. A 20,000 környéki szint persze továbbra...
A június második hetére beköszöntött nagy meleg hatására megugrott a légkondicionáló berendezések lakossági kereslete. A nagyobb áruházláncok fokozott érdeklődésről számolnak be, egyes cégek csak a jövő hónapra várják a kereslet tetőzését a split illetve mobil klímák valamint a ventillátorok piacán - derül ki a Napi Gazdaság cikkéből....
A Phylaxia bejelentette, hogy a Bankár Holding Zrt. tulajdonában álló Phylaxia törzsrészvények darabszáma tegnap 2,239,129 darabra, ezzel összefüggésben részesedésének mértéke - az 5% küszöbérték...
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Bankár Holding Zrt. a tulajdonában álló Phylaxia törzsrészvények darabszáma 2010. június 9-én a korábbi 2.044.158 darabról 2.239.129 darabra, ezzel összefüggésben részesedésének mértéke - az 5 százalékos küszöbérték átlépésével - 5,12 százalékra nőtt - olvasható a BÉT honlapján.
A mobiltelefon-előfizetések száma megközelítette a 11,9 milliót - a telefonbeszélgetések időtartamának háromnegyede mobiltelefonokról indított hívásokból származott
Mozgalmas nyár elé néz Takáts Tamás (53). Végre megérkezett a jó idő és vele együtt a fesztiválok időszakai is. Ilyenkor a családnak mellőznie kell az énekest. A StarGardenen kétszer is a színpadon állt.
A devizapiac ma teljes erővel az EKB döntésére és a döntés utáni kommentárokra összpontosít. A piac arra számít, hogy az EKB megpróbálja megnyugtatni a piacokat, ami stabilizálhatja az eurót. Nyugtatóan hatott a piacra az is, hogy a portugálok tegnap 1 milliárdos sikeres kötvénykibocsátáson vannak túl. Az olaszoknak és a spanyoloknak ez még hátravan. Amerika próbálja felértékelni a dollárt, hog...
"Úgy van, a mindenségit! A szankciók fabatkát sem érnek" - hangoztatta a venezuelai elnök, Teherán legfőbb latin-amerikai támogatója egy televíziós beszélgetés során. Miért nem hoznak inkább határozatokat Izrael ellen?" - kérdezte Hugo Chavez "az amerikaiak és szövetségeseik cinikus viselkedését" sérelmezve.