2010. június 9. szerda

jún. 9
15:38
Mi történt 1998-ban? – Egyre kevesebben vannak (HírTV)
Feltűnő mértékben csökkent a kígyók száma az egész világon – állítják kutatók a BBC szerdai közlése szerint. A kutatók szerint egyes fajoknál 1998-ban indult meg hirtelen a populáció számának zuhanása, és egyelőre semmiféle meggyőző magyarázatot nem találtak erre, illetve nem tudják, mi történhetett 1998-ban.
jún. 9
15:39
Munkanélküli közmunkások dolgoznak az árvízvédelemben (HR Portál)
Több mint kétezer munkanélkülit vonnak be szerdától közmunkásként a helyreállításba a tíz, ár- és belvíz elleni rendkívüli védekezésben érintett környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
jún. 9
15:42
Tőkés Lászlót jelöli a néppárti frakció EP-alelnöknek (Gondola)
Tőkés Lászlót jelöli az európai néppárti frakció az Európai Parlament (EP) alelnöki tisztségére - közölte szerdán Szájer József a frakció alelnöke, a magyar néppárti EP-delegáció vezetője
jún. 9
15:42
Elkelt a Kaiser Food Élelmiszer-ipari Kft. (ProfitLine)
A Debreceni Csoport Húsipari Kft. megvásárolja a 2009-ben több mint 5 milliárd forint árbevételt elért Kaiser Food Élelmiszer-ipari Kft. legalább 97,3 százalékos üzletrészét - közölte a Kaiser Food szerdán az MTI-vel.
jún. 9
15:44
Az MNB is rész kíván venni pénzügyi adóról szóló tárgyalásokon (Gondola)
A Magyar Nemzeti Bank is rész kíván venni pénzügyi adóról szóló tárgyalásokon, ahol a jegybank szakértői feltehetik kérdéseiket, és elmondhatják szakmai álláspontjukat - válaszolta az MTI-nek a miniszterelnök gazdaságpolitikai akcióprogramjáról feltett kérdésre a Magyar Nemzeti Bank (MNB)
jún. 9
15:44
Az MNB is beleszólna a bankadó kialakításába (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank is rész kíván venni pénzügyi adóról szóló tárgyalásokon, ahol a jegybank szakértői feltehetik kérdéseiket, és elmondhatják szakmai álláspontjukat - válaszolta az MTI-nek a miniszterelnök gazdaságpolitikai akcióprogramjáról feltett kérdésre a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
jún. 9
15:46
GVH: hétmilliárdos bírság négy vasútépítő cégnek (Gondola)
Kartellben való részvétel miatt szerdán összesen 7 milliárd 178 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy vasútépítő cégre - közölte a GVH
jún. 9
15:46
Az ÁAK feljelentetést tett az Investech Kft. ügyében (ProfitLine)
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. ismeretlen tettes ellen feljelentést tett amiatt, mert egyik számára az Investech Kft. nem fizetett meg 65 millió forintot - közölte az ÁAK szerdán az MTI-vel.
jún. 9
15:48
MSZP: az szja átalakításával 300 milliárd kerül a gazdagokhoz (Gondola)
Az MSZP országos elnöksége tiltakozik az ellen, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett akcióterv lépései kapcsán a kormány a kisjövedelműekkel fizetesse meg a gazdagok kedvezményezésének árát - ismertette a testület állásfoglalását szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, akinek közlése szerint a tervezett intézkedések nyomán 300 milliárd forint kerül a keveset keresőktől a…
jún. 9
15:48
Aguilera otthon vette fel új dalait (Metropol)
Christina Aguilera utolsó stúdióalbuma négy éve jelent meg. Két éve válogatáslemezt készített, most a Bionickal tér vissza. Nyerjen!
jún. 9
15:48
Dzsudzsák: a Fenerbahce előrelépést jelentene (Metropol)
Dzsudzsák Balázs szerint előrelépést jelentene karrierjében, ha a Fenerbahce együttesében folytatná pályafutását, ugyanakkor korántsem biztos, hogy a PSV Eindhoven magyar válogatott futballistája Törökországba igazol.
jún. 9
15:48
Június 29-én választ új államfőt a Ház (Alternatív Energia)
Június 29-ére írta ki a köztársaságielnök-választást Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke.
jún. 9
15:48
Ismét hatósági ára lesz az energiának (ProfitLine)
(MTI) - Ismét hatósági ára lesz a lakossági és a kisfogyasztói energiának, ha a parlament jóváhagyja azt a két törvénymódosító javaslatot, amelyet Rogán Antal fideszes képviselő nyújtott be szerdán az országgyűlésnek.
jún. 9
15:48
Még alkudott is a német állam a banki adatokért (Kripto Akadémia)
Állítólagos német adócsalókat leleplező, lopott banki adatokat tartalmazó CD-t vásárolt meg egy informátortól a német szövetségi és az alsó-szászországi tartományi kormány - közölte szerdán a berlini pénzügyminisztérium.
jún. 9
15:48
Kőkemény csapás a GVH-tól - Így járnak a kartellezők (Pénzcentrum)
"Kőkemény" kartellben való részvétel miatt a mai tárgyalásán 7 milliárd 178 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)....
jún. 9
15:48
30 milliárdos, tiltott támogatást kell a MOL-nak visszafizetnie (ATV)
Visszakövetelik a pénzt.
jún. 9
15:48
Örökmozgókönyvek a magyar irodalom nagyjaitól (Metropol)
Neves hazai írók és költők kedvenc köteteivel indult a budapesti Zöld Pardon (ZP) Örökmozgókönyvek elnevezésű "vándorkönyvespolca".
jún. 9
15:50
Segély a roma árvízkárosultaknak (Gondola)
A boldvai polgármestertől azt kérte Balog Zoltán: figyeljenek, hogy az összeg elosztása ne erősítse a feszültséget romák és nem romák között
jún. 9
15:50
Nem lesz 18 csapatos a Soproni Liga (Metropol)
Minden beérkezett nevezést elfogadott a Soproni Liga 2010/11-es szezonjára a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága szerdai ülésén.
jún. 9
15:50
Újra 1,20 dollár felett az euró jegyzése (ProfitLine)
Határozottan megindult felfelé az euró jegyzése az elmúlt napokban elért négy éves mélypontjáról, sőt a mai nap folyamán már sikerült visszakapaszkodni az 1,20 szint fölé a dollárral szemben. Ugyanakkor az európai adósságválság miatti aggodalmat limitálhatják a közös európai fizetőeszköz árfolyamának emelkedését.
jún. 9
15:50
Pár hétig bírta csak! Újra szakított a magyar Megasztár (ATV)
Áprilisban még lelkesen mesélt új kapcsolatáról és boldogságukról.
jún. 9
15:54
Három hét múlva választanak új államfőt (Privátbankár)
Június 29-ére írta ki a köztársaságielnök-választást Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke.
jún. 9
15:54
A piac Bernanke beszédére és a Beige Book-ra koncentrál (HírTV)
A piaci résztvevők figyelmének középpontjában Bernanke 18:00 órai beszéde és a 20:00-kor közzétételre kerülő Beige Book (Fed) állnak. A Fed konjunktúrával kapcsolatos jelentése várhatóan erősíti majd a zöldhasút. Bernanke a gazdaság helyzetéről és az állami pénzügyekkel kapcsolatban szólal meg. Az UBS elemzői szerint egyre több kockázatot vállalnak a befektetők. Holnap a Bank of England és a...
jún. 9
15:56
A piac Bernanke beszédére és a Beige Bookra koncentrál (HírTV)
A piaci résztvevők figyelmének középpontjában Bernanke 16:00 órai beszéde és a 20:00-kor közzétételre kerülő Beige Book (Fed) állnak. A Fed konjunktúrával kapcsolatos jelentése várhatóan erősíti majd a zöldhasút. Bernanke a gazdaság helyzetéről és az állami pénzügyekkel kapcsolatban szólal meg. Az UBS elemzői szerint egyre több kockázatot vállalnak a befektetők. Holnap a Bank of England és a...
jún. 9
15:58
Orbán: Nincs szükség gárdákra, csak erős hon- és rendvédelemre (+videó) (HírTV)
A rend megteremtéséhez és fenntartásához semmilyen félkatonai szervezetre, gárdákra sincs szükség, csak erős honvédelemre és rendvédelemre – jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Honvédség (MH) éves értékelő és feladatszabó állománygyűlésén, szerdán a parlamentben. A kormányfő leszögezte: ha egy katona ennek ellenére mégis egy ilyen félkatonai szervezetben vállal szerepet, az „egyszerűen...
jún. 9
16:00
Kivonják a rendőri erőket az árvízi védekezésből (Gondola)
Kivonják a rendőri erőket a Borsod megyei árvízi védekezésből, de a más megyei kapitányságokról átvezényeltek közül több százan az árvíz sújtotta településeken maradnak közrendvédelmi feladatok ellátására - tájékoztatta az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője az MTI-t
jún. 9
16:02
Ismét hatósági ára lehet az energiának (Gondola)
Ismét hatósági ára lesz a lakossági és a kisfogyasztói energiának, ha a parlament jóváhagyja azt a két törvénymódosító javaslatot, amelyet Rogán Antal fideszes képviselő nyújtott be szerdán az országgyűlésnek
jún. 9
16:04
Június 29-én választja meg az Országgyűlés az új államfőt (Gondola)
Június 29-ére írta ki a köztársaságielnök-választást Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke
jún. 9
16:06
Orbán elégedetlen a honvédség színvonalával (Alternatív Energia)
Elégedetlenségének adott hangot a honvédség hadrafoghatóságának színvonalával összefüggésben a miniszterelnök az éves értékelő és feladatszabó állománygyűlésen szerdán a Parlament kupolacsarnokában.
jún. 9
16:06
Új minőségű együttműködés Romániával (Kripto Akadémia)
Az új magyar kormány érdemi közép-európai együttműködésre törekszik, s ebben Magyarországot és Romániát számtalan közös érdek fűzi össze - fejtette ki Németh Zsolt szerdán Bukarestben, a magyar sajtónak nyilatkozva.
jún. 9
16:06
László Csaba: kérdőjelek sokasága az adómódosítások körül (Portfolio)
Fontos, az ország gazdaságát előremozdító lépéseket is tartalmaz a kormány tegnap bejelentett intézkedési terve, de kérdéses, hogy a 29 pont mindegyike megvalósítható-e, és sikerül-e a kívánt hatást...
jún. 9
16:06
Autósok figyelem! Ártalmatlannak tűnik, pedig komoly veszélyeket rejt (Pénzcentrum)
Beállni egy gyorsétterem autósokat kiszolgáló sorába kényelmes ugyan, de sokan nem is gondolnák, hogy milyen veszélyeket rejt a fülkében történő táplálkozás, illetve az azután maradó szennyeződések. Egy közelmúltban készült brit kutatás szerint az autóban található ételmaradékok olyan baktériumoknak lehet a melegágya, melyek akár komoly fertőzéseket is okozhatnak....
jún. 9
16:06
A Duna Karnevállal indul az Óbudai Nyár (Metropol)
Idén tízéves az Óbudai Nyár elnevezésű programsorozat, a Duna Karnevállal induló jubileumi rendezvényen június 13-tól augusztus 28-ig 11 helyszínen csaknem 60 színházi, zenei, operett és táncest, sőt búcsú is várja az érdeklődőket.
jún. 9
16:08
Elfogadták a "három csapást" - a Jobbik nem szavazta meg (Alternatív Energia)
A Jobbik azért nem szavazta meg a "három csapást" tartalmazó büntető törvénykönyv (Btk.) módosítást a parlamentben, mert a kormány a változtatásokhoz hozzárendelte a nemzetiszocialista és a kommunista bűnök tagadására vonatkozó rendelkezést is, amit a párt a szólásszabadság korlátozásának tart - közölte a Jobbik országgyűlési képviselője szerdán.
jún. 9
16:09
Budapestre is invitálják a turistákat (Metropol)
A Lonely Planet Europe 2010-es kiadásában Budapest is felkerült a 10 ajánlott város közé. A BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a nyári "Grand Tour" London, Párizs, Barcelona, Róma, Bécs, Berlin, Dubrovnik, Athén és Isztambul mellett Budapestre csábítja az olvasót.
jún. 9
16:10
Nincs igazi gazdája a népegészségügynek (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagjai - pártállástól függetlenül - kritizálták a magyarországi népegészségügyi programokat, amelyeket összességében szétaprózódottnak, így kevésbé hatékonynak tituláltak.
jún. 9
16:12
Orbán elégedetlen a honvédség tekintélyével (Privátbankár)
A mi feladatunk, hogy megújítsuk, újjáépítsük a magyar honvédséget - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán a Parlament kupolacsarnokában tartott éves értékelő állománygyűlésen, amelyen jelen...
jún. 9
16:12
Dennis Hopper halálian utálta a feleségét (BorsOnline)
BOSSZÚ - Egy hete temették el Dennis Hoppert, de csak most derült ki, miért hiányzott felesége a búcsúztatásról.
jún. 9
16:12
Három hét múlva választ új államfőt a parlament (Blikk)
Június végén választ a parlament új köztársasági elnököt
jún. 9
16:12
Orbán Viktor elégedetlen a honvédség hadrafoghatóságának színvonalával (Infostart)
Elégedetlen a honvédség hadrafoghatóságának színvonalával a miniszterelnök. Orbán Viktor a Parlament kupolacsarnokában, az éves értékelő és feladatszabó állománygyűlésen azt mondta: a mostani színvonal az alkotmányt, illetve a NATO-t megalapozó washingtoni szerződést is sérti.
jún. 9
16:12
Szakadtak a felsővezetékek Budapesten – több vonalon késések (HírTV)
Két helyen is leszakadt a felsővezeték szerdán kora délután Budapesten. Emiatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok, illetve a Budapest-Szob és a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon is késnek a vonatok, körülbelül 20-25 percet.
jún. 9
16:14
Megállapodtak az autópályaépítőkkel (Privátbankár)
Megállapodott az alvállalkozói követelések teljesítéséről a Tisza M-43 Konzorcium azokkal a cégekkel, amelyeknek a konzorcium egyik tagja, a csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. tartozik nagyobb összeg...
jún. 9
16:14
USA: áprilisi nagykereskedelmi raktárkészletek mutatja 0,4 % (HírTV)
Az amerikai áprilisi nagykereskedelmi raktárkészletek mutatja 0,4 %-os értéket hozott (előrejelzés: 0,5 %, előző érték: 0,4 %). (OT
jún. 9
16:15
Interveniálni is kész a lengyel jegybank (ProfitLine)
A lengyel központi banknak intervenciót kell végrehajtania a pénzpiacon, ha úgy látja, hogy ezzel megelőzheti a nagy árfolyamkilengéseket - jelentette ki Marek Belka, a bank kormányzójelöltje a lengyel parlament pénzügyi bizottságának meghallgatásán szerdán.
jún. 9
16:16
Magasabb minimálbért akarnak a szakszervezetek (Privátbankár)
Az adójóváírás megszüntetésével legalább annyira meg kell emelni a minimálbért, hogy annak reálértéke ne változzon - mondták az MTI által megkérdezett szakszervezeti vezetők, akik kemény bértárgyaláso...
jún. 9
16:17
MNB - A többség az alapkamat tartása mellett voksolt (ProfitLine)
(MTI) - A jegybanki alapkamat tartására öt monetáris tanácstag, 25 bázispontos csökkentésére pedig kettő szavazott a testület május 31-i kamatdöntő ülésén - derül ki a szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.
jún. 9
16:18
Súlyos bírságot szabott ki a GVH négy vasútépítő cégre (Infostart)
Kartellezés miatt 7 milliárd 178 millió forint bírságot szabott ki négy vasútépítő cégre a Gazdasági Versenyhivatal.
jún. 9
16:18
Fico felavatta az I. világháború után aláírt békeszerződések emlékművét (Gondola)
A közép-európai államhatárok szilárdsága a biztosítéka annak, hogy a kontinens szíve rendszeresen fog dobogni - hangoztatta a szlovák miniszterelnök, amikor Pozsonyban a ligetfalusi Duna-parton felavatta az I
jún. 9
16:18
19 webvideó a döntőben (Kreatív Online)
A Kreatív Csoport Webvideó versenyén a 64 nevezésből 19 került shortlistre. A legjobbak között szerepel az Origo, a Népszabadság és az RTL Klub nevezése, de magánszemélyek munkája is bejutott a döntőbe.
jún. 9
16:19
Felfelé vették az irányt az amerikai piacok (ProfitLine)
A mai kereskedési napon emelkedéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok, azon optimista várakozásokra, mely szerint az európai adósságválság nem fogja megakadályozni az világgazdaság helyreállási folyamatát.

Keresés