2010. június 11. péntek

jún. 11
6:00
Meg akart halni Larry King neje (Blikk)
jún. 11
6:12
A magyarokhoz szólt Dr. Balsors (Portfolio)
A gazdaságpolitika hitelességének építésével, egy tiszta, koherens gazdaságpolitikai koncepció kidolgozásával, illetve valódi szerkezeti reformok elindításával kellene foglalkoznia az új magyar...
jún. 11
6:18
Ezeket az adókat már nem keresi Önön az APEH jövőre (Infostart)
Tíz kisadónak nevezett adónemet szüntetne meg még az idén a kormány. Ezek szerint jövőre már nem kell attól tartanunk, hogy az APEH számonkéri rajtunk ezeket a tételeket.. Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelős államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón felsorolta az eltörlendőket.
jún. 11
6:30
"Nem, köszönöm!" - A kisebbség nem kér magyar útlevelet (Kripto Akadémia)
A szlovákiai magyarokat nyugtalanítják a térség nacionalista tendenciái címmel Galántán és Pozsonyban készült riportot közölt csütörtök délután megjelent számában a Le Monde.
jún. 11
6:32
Összeomlóban a gázai blokád (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök komoly lépést tett a gázai blokád feloldása érdekében: 400 millió dolláros segélyt kíván folyósítani Gázának.
jún. 11
6:34
Rájár a rúd a brit olajcégre (Kripto Akadémia)
Nem elég, hogy a washingtoni adminisztráció teljes mértékben a brit olajcéget teszi felelőssé az olajkatasztrófáért - így neki kell kártalanítania a halászokat és fizetnie az öbölbeli tisztítási munkálatokat -, de az amerikai belügyminiszter, Ken Salazar kijelentette, hogy a BP-nek kellene kártalanítania azokat a munkásokat is, akiket a többi olajvállalat az átmenetileg betiltott tengeri fúrások…
jún. 11
6:36
Életfogytiglani büntetések a vérengzések miatt (Kripto Akadémia)
Hét egykori magas rangú boszniai szerb tisztségviselőt ítélt börtönbüntetésre a hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) az 1995-ös srebrenicai vérengzés miatt.
jún. 11
6:36
Elkezdték takarítani a budai alsó rakpartot (Infostart)
Elkezdték reggel az alsó rakpart takarítását a Lágymányosi-híd és a Bertalan Lajos utca között.
jún. 11
6:38
Tőkés alelnökké jelöléséről vitáznak (Kripto Akadémia)
Támadják is, üdvözlik is Tőkés László európai parlamenti alelnökké való jelölését román EP-képvselők.
jún. 11
6:48
Perzselő meleg - háromnapos hőségrisztás (Privátbankár)
Háromnapos, második fokozatú hőségriasztás lép ma életbe az országban, mivel a következő napokban várhatóan 25-27 Celsius-fok között alakul a napi átlaghőmérséklet
jún. 11
6:48
Shrek, a derék apa új életre ébred 3D-ben (Spa Trend Online)
Az az öblös hangú, tülök orrú zöld csúfság, aki valaha pillanatok alatt magába bolondította a tüzet okádó sárkányt, s ezzel egyenesen begyalogolt a szívünk közepébe, mára háromgyermekes, tiszteletben álló férfiúvá szelídült.
jún. 11
6:50
Czukor Show Sanghajban (Spa Trend Online)
A nemzetközi filmvilág június 12-20. között a kelet-kínai metropoliszban, Sanghajban tartja a soron következő A-kategóriás filmversenyt.
jún. 11
6:52
Vesszen az ésszerűség! (Spa Trend Online)
"S mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme!" - állítja Hamlet. Se szeri se száma azon idézeteknek, amelyek az emberi gondolkodás, az észelvűség, a racionalitás nagyszerűségét dicsőítik.
jún. 11
6:54
Három naposra tervezik a hőségriadót (Infostart)
Háromnapos, második fokozatú hőségriasztás lép ma életbe az országban, mivel a következő napokban várhatóan 25-27 Celsius-fok között alakul a napi átlaghőmérséklet. Enyhülést csak vasárnap délutánra várnak a meteorológusok.
jún. 11
7:06
Távozik a Magyar Energia Hivatal elnöke (Privátbankár)
Június 30-án megválik posztjától a Magyar Energia Hivatal elnöke, Matos Zoltán, aki a hírt a hivatalban tartott állománygyűlésen jelentette be - írta a Világgazdaság. A lap pénteki számában megjele...
jún. 11
7:06
Imádják a Gömböcöt Kínában (Kripto Akadémia)
Továbbra sem lankad a kínaiak érdeklődése a magyar pavilon iránt a shanghaji világkiállításon.
jún. 11
7:06
Valamit ki kell rágnom mindig (Spa Trend Online)
A Könyvhétre jelent meg Nádasdy Ádám válogatott verseskötete, a Verejték van a szobrokon. Az új műveket egyaránt tartalmazó könyv az elmúlt több mint három évtized munkáiból szemezget.
jún. 11
7:08
Kifelejtették a távfűtést a moratóriumból (Privátbankár)
A távfűtés drágulásához vezethet, hogy a módosításból kifelejtették a távhőtermelés céljára vásárolt gáz árát
jún. 11
7:08
Bajok a Gore családban (Kripto Akadémia)
Hirtelen megsokasodtak a családi bajok a volt amerikai alelnök családjában.
jún. 11
7:10
Vitatkoznak a plázák bérlői a tulajdonosokkal (Privátbankár)
Csaknem minden magyarországi bevásárlóközpontban vitában állnak a tulajdonosok és a bérlők. A kereskedők a bérleti díjak időleges csökkentését és a szerződések módosítását szorgalmazzák - írta a Napi ...
jún. 11
7:12
Horváth Csaba marad a főpolgármester-jelölt? (Privátbankár)
Szinte biztos, hogy Horváth Csaba főpolgármester-jelöltet nem léptetik vissza a fővárosi szocialisták – értesült a Népszava. A lap pénteki számában azt írta: a budapesti MSZP csak abban az es...
jún. 11
7:12
Változik a földvásárlásra jogosultak sorrendje? (HírTV)
Sok minden kiderülhet hétfőn a kormány földtörvény-változtatási terveivel kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet.
jún. 11
7:14
Földtörvény: az EU-ra vár a kormány (Privátbankár)
A Magyar Nemzet értesülése szerint a kormányzat kész a földtörvény módosítására, de előbb meg akarja várni az EU álláspontját a külföldiek földvásárlásának korlátozását lehetővé tevő moratórium meghos...
jún. 11
7:18
Őszre megállapodás születhet az energiaszolgáltatókkal (ProfitLine)
(MTI) - Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter arra törekszik, hogy a megállapodások a kormányzat és az energiaszolgáltatók között legkésőbb őszre megszülessenek, és a fűtési szezon kezdetekor már érvényesek legyenek - írta a Népszabadság.
jún. 11
7:24
Fertőzött a ZIMBO turista felvágott (Privátbankár)
Lisztéria baktériummal szennyezett a ZIMBO Perbál Kft. által gyártott és az ALDI magyarországi üzleteibe szállított egyik Szeletelt Turista felvágott - tájékoztatta ZIMBO Perbál Kft. az MTI-t. Mindez ...
jún. 11
7:24
A japán vonatok szerelmesei (Kripto Akadémia)
Szavaztak a japán vonatok szerelmesei: a több mint három és fél ezer tagot számláló Japan Railfan Club Kék Szalag díját az 2009 októbere óta közlekedő új Narita-expressz kapta - számolt be róla a Mainichi című lap.
jún. 11
7:24
Eddig több mint 8 milliárd az árvízi védekezés költsége + videó (ATV)
96 ház teljesen összedőlt Borsodban.
jún. 11
7:26
Újra 3 év lesz a gyes (Privátbankár)
A kormány intézkedései között szerepel majd a gyes három évre való visszaállítása 2012-től - közölte a szociálpolitikai államtitkár
jún. 11
7:26
Ajánlatot tett Jackson apja a magyar modellnek (ATV)
El is gondolkodott rajta.
jún. 11
7:30
Molnár Anikó 20 év múlva (Blikk)
jún. 11
7:30
A tiszaroffi tározó megnyitásával enyhült az árvízveszély a Tiszán (Infostart)
Borsodban már minden folyó apad, megszűnt a közvetlen árvízi veszélyhelyzet, a Duna Paksnál tetőzött - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kijelölt miniszteri biztos szóvivője. A tiszaroffi vésztározó megnyitásával 10-15 centiméterrel tudták csökkenteni az áradó Tisza vízszintjét, így várhatóan nem okoz különösebb károkat az árvíz a folyó Szolnok környéki szakaszán - közölte Kóthay László,…
jún. 11
7:30
Egymást taposták, hogy bejussanak (+kép) (HírTV)
A dél-afrikai Fokvárosban három ember sérült meg egy partin, amelyet a futball-világbajnokság előestéjén rendeztek. Az egyik sérült egy rendőr.
jún. 11
7:30
Saját tárgyból bukott a tanárok négyötöde (Blikk)
jún. 11
7:32
Milliárdos költségeket hagytak hátra az új tárcavezetésnek (HírTV)
Milliárdos, előre nem tervezett kiadásokat róhat a Honvédelmi Minisztériumra (HM) a szaktárca előző vezetésének átgondolatlan gazdálkodása – számol be a Magyar Nemzet. Az átadás-átvételi jegyzőkönyv tanúsága szerint az előző kurzus még a Gripen vadászgépek tavalyi üzemanyag-ellátását is csak átcsoportosításokkal, az idén tudta kifizetni.
jún. 11
7:33
Második fokozatú hőségriasztás lép életbe (Gondola)
Háromnapos, második fokozatú hőségriasztás lép ma életbe az országban, mivel a következő napokban várhatóan 25-27 Celsius-fok között alakul a napi átlaghőmérséklet
jún. 11
7:35
Amerikai segélyakció az árvízkárosultak megsegítésére (Gondola)
Több amerikai jótékonysági szervezet egymással összefogva segélyakciót hirdetett a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére - közölte a kezdeményező Los Angeles-i főkonzulátus
jún. 11
7:37
A BRFK nem tudta fogadni a mobilról indított 107-es és 112-es hívásokat (Gondola)
Műszaki hiba miatt nem tudta fogadni a mobiltelefonokról a 107-es és a 112-es segélyhívószámokra indított hívásokat a BRFK péntekre virradóra egy rövid ideig - közölte Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese
jún. 11
7:39
Utazási tudnivalók a Futball Világbajnokságra utazóknak (WebBeteg)
Mivel a 2010-es Futball világbajnokság hamarosan kezdődik, íme néhány tipp a Dél-Afrikába első alkalommal látogatók számára.
jún. 11
7:42
Kétszáz házat elvitt a víz (Privátbankár)
Eddig 8 megye 51 településén összesen 200 épület dőlt össze, a legtöbb egy településen Felsőzsolcán, ahol 93 az összedőlt épületek száma
jún. 11
7:44
Japán az új Görögország? (Privátbankár)
Japánt Görögországhoz hasonló adósságválság fenyegeti, hacsak nem tesz gyors lépéseket az államadósság csökkentése érdekében
jún. 11
7:45
Látványos adókönnyítések, várható nehézségek (Adózóna)
Rapid akciótervvel állt elő az Orbán-kormány, miután a múlt héten néhány, államcsődöt vizionáló fideszes politikus céltáblává tette Magyarországot. A pénzpiacok megnyugtatására az állami kiadások lefaragását ígérte az új gazdasági rendszert hirdető kabinet, és adócsökkentést is kilátásba helyezett - írja a HVG.
jún. 11
7:48
Betegekkel dolgoztatott az igazgató? (Blikk)
A lakóknak is feltűntek a különös lakásfelújítás körülményei
jún. 11
7:48
Fellegi: A politikai kinevezetteknek menniük kell! - lapszemle (Infostart)
Fellegi Tamás a Népszabadságnak adott interjúban az ígérte, hogy a 15 százalékos bértömeg csökkentés és az állami vállalatok átszervezése nem jár majd tömeges elbocsátásokkal.
jún. 11
7:48
Kétszer annyi olaj ömölhetett a Mexikói-öböl vizébe, mint eddig gondolták (Infostart)
Amerikai tudósok szerint akár kétszer annyi olaj is ömölhetett a Mexikói-öböl vizébe az olajfúró platform két hónappal ezelőtti felrobbanása óta, mint amekkora mennyiséget a legutóbbi becsléskor kiszámítottak.
jún. 11
7:48
Megváltozott munkaképességűeket vezetnek vissza a munkaerőpiacra (HR Portál)
Két év alatt mintegy 700 megváltozott munkaképességű személyt tudott visszavezetni a munkaerőpiacra az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ, amelynek szakképzései között kiemelt területet jelent az informatika - mondta a szervezet rehabilitációs programjának projektmenedzsere.
jún. 11
7:48
Életét vesztette Nelson Mandela unokája (HírTV)
Egy karambolban meghalt Nelson Mandela egyik unokája - jelentette be a dél-afrikai rendőrség pénteken.
jún. 11
7:50
Eltörlik a szuperbruttót, lesz minimálbéremelés (HR Portál)
A kormány eltörölné a szuperbruttót, mivel azt az adórendszer felesleges bonyolításának tartja - válaszolta az MTI kérdésére Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelős államtitkára.
jún. 11
7:50
Pokoli meleg jön: másodfokú hőségriasztást rendeltek el (HírTV)
Második fokozatú hőségriasztást rendel el péntektől az országos tiszti főorvos, mert az előrejelzések szerint pénteken és szombaton a napi átlaghőmérséklet meghaladja a 25 Celsius-fokot – tájékoztatott az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal.
jún. 11
7:51
Magyar Nemzet: a földtörvényt több lépésben módosítják az uniós döntés után (Gondola)
A Magyar Nemzet értesülése szerint a kormányzat kész a földtörvény módosítására, de előbb meg akarja várni az EU álláspontját a külföldiek földvásárlásának korlátozását lehetővé tevő moratórium meghosszabbításáról
jún. 11
7:51
Marek Belka lesz a lengyel jegybank kormányzója (ProfitLine)
Marek Belka lesz a lengyel központi bank kormányzója, miután csütörtökön a lengyel parlament alsóháza elfogadta az ezzel kapcsolatos ajánlást. (MTI)

Keresés