2010. június 17. csütörtök

jún. 17
15:18
Augusztus közepéig előzetesben Budaházy (Infostart)
Két hónappal, augusztus 19-ig meghosszabbította Budaházy György előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság - derül ki a Fővárosi Bíróság honlapján megjelent közleményből.
jún. 17
15:18
Irán ellen szankciókban állapodott meg az EU (Infostart)
Irán elleni új, európai uniós szankciós intézkedésekben állapodtak meg csütörtökön Brüsszelben az EU-országok állam-, illetve kormányfői, bő egy héttel azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszigorította a Teherán ellen korábban hozott világszervezeti szankciókat. Moszkva sajnálkozásának adott hangot az Irán elleni külön amerikai és EU-szankciók miatt csütörtökön Szergej Rjabkov orosz kül…
jún. 17
15:18
Négyszázezren menekültek el (HírTV)
400 ezren menekültek el Kirgizisztánból a múlt heti zavargások óta. Az ENSZ humanitárius ügyekért felelős szóvivője szerint csak a felnőtteket számolva százezren menekülhettek a szomszédos Üzbegisztánba.
jún. 17
15:18
Megkezdi az EU a csatlakozási tárgyalásokat Izlanddal (Gondola)
Úgy döntöttek az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői, hogy az EU megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Izlanddal
jún. 17
15:20
Augusztusig meghosszabbították Budaházy előzetes letartóztatását (Gondola)
Két hónappal, augusztus 19-ig meghosszabbította Budaházy György előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság
jún. 17
15:21
Fájdalmas reform Görögországban - csökkentik a minimálbért (Privátbankár)
Görögországban 10 éves csúcsra emelkedett a munkanélküliség az idei első negyedévben a csütörtökön megjelent adatok szerint. A kormány egyebek mellett a minimálbér csökkentésével és az elbocsátások me...
jún. 17
15:33
Parádéztak az argentinok a Dél-Korea ellen (Blikk)
Argentína látványos játékkal 4-1-re legyőzte a Koreai Köztársaságot csütörtökön a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság B csoportjának második fordulójában, ezzel gyakorlatilag már továbbjutónak tekinthető.
jún. 17
15:33
Nem tör pártvezéri babérokra az angyalföldi polgármester (Alternatív Energia)
Tóth József, az MSZP angyalföldi parlamenti képviselője, a XIII. kerület polgármestere kerülete további fejlődéséért szeretne dolgozni, országos pártbeli tisztségre nem pályázik.
jún. 17
15:33
Lázba hozta Európát a bankadó (Portfolio)
Az európai szintű banki különadó bevezetése mellett kötelezheti el magát mai ülésének záróközleményében az Európai Tanács. Bár Nagy-Britannia külön úton jár (az ottani bankadó részleteit néhány nap...
jún. 17
15:33
Maradonáék kiütötték Dél-Koreát (ATV)
Argentína egyre jobb formába lendül a vb-n.
jún. 17
15:35
Sorozatbetörőt fogtak (Alternatív Energia)
Rendőrkézre került az a 28 éves férfi, aki hétvégi házakat fosztott ki Kazincbarcikán és környékén - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
jún. 17
15:35
Brazíliában vudu babákkal harcolnak Argentína ellen (ATV)
Az Észak-Korea elleni meccs nagy csalódást okozott a brazil szurkolóknak.
jún. 17
15:36
Nem ígértek, csak tájékozódtak az egészségügyi vezetők (Infostart)
Nem ígértek, csupán tájékozódtak az egészségügy problémáiról az ágazat új vezetői a Nemzeti Egészségügyi Tanács ülésén. A testület elnöke azt mondta: Réthelyi Miklós és Szócska Miklós szeptemberre ígért választ a kérdésekre.
jún. 17
15:36
EUR/USD Elégedett az EKB és az IMF (HírTV)
Miután 4 napig ellenörizték a görög költségvetést, az EKB, az EU valamint az IMF képviselöi pozitívan ítélték meg azt. A vizsgálat szerint jó úton haladnak a görög kormány megtakarító intézkedései. Az EUR/USD csaknem átlépte az 1,24-es értéket, és 1,2375 körül mozog. Támogatások 1,2350-nél és 1,2280-nál, míg ellenállások 1,24-nél és 1,2430-nál találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 17
15:36
Minimálbércsökkentés és rekord nagyságú munkanélküliség Görögországban (Gondola)
Görögországban 10 éves csúcsra emelkedett a munkanélküliség az első negyedévben
jún. 17
15:36
Budaházy rács mögött marad (Blikk)
jún. 17
15:38
20 milliárd dolláros alapból segítenék a károsultakat (HírTV)
Húszmilliárd dolláros kártérítési alapot hozott létre a British Petroleum (BP) a Mexikói-öbölben okozott kár megtérítésére – jelentették be Washingtonban, ahol az amerikai elnök a brit cég vezetőivel tárgyalt. Barack Obama azt is közölte, hogy a BP 100 millió dolláros különalapot létesít a munkanélkülivé vált olajipari munkások számára is. A Deepwater Horizon fúrótornyon április második felé...
jún. 17
15:38
Rendkívüli kongresszuson dönt a választási indulásról az LMP (Gondola)
Szombaton rendkívüli kongresszust tart az LMP, ahol a résztvevők az önkormányzati választáson való indulás feltételeiről határoznak, de személyi döntéseket nem hoznak, így főpolgármester-jelöltjüket sem nevezik meg - mondta a párt frakcióvezető-helyettese
jún. 17
15:39
Végső igen: jöhet az észt euró (Privátbankár)
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtökön arról, hogy Észtország januártól az euróövezet tagjává válhat, és bevezetheti az eurót
jún. 17
15:39
A minimálbér-emelés lesz a vállalkozók veszte? (HR Portál)
A központi minimálbér-emelés igen érzékenyen érintené a vállalkozókat, akik valószínűleg nem tudnák kifizetni a megemelt juttatásokat - cikkezik a Népszava Online.
jún. 17
15:39
IfW- jövőre lassulhat a növekedés Németországban (ProfitLine)
A vártnál erőteljesebben növekszik az idén Németországban a gazdaság, jövőre azonban lassulhat az ütem a világgazdaság gyenge teljesítménye, és a gazdaságösztönző intézkedések visszavonása miatt - vélik az IfW elemzői.
jún. 17
15:40
Akár az új államfő is kiírhatja az önkormányzati választás (Gondola)
Nem kizárt, hogy az augusztus 5-én hivatalba lépő köztársasági elnök írja ki az októberi önkormányzati választás időpontját, ha a jelenlegi államfő hivatali idejének utolsó napjáig, augusztus 4-éig ezt nem teszi meg
jún. 17
15:41
Rekord nagyságú munkanélküliség Görögországban (ProfitLine)
Görögországban 10 éves csúcsra emelkedett a munkanélküliség az idei első negyedévben a csütörtökön megjelent adatok szerint. A kormány egyebek mellett a minimálbér csökkentésével és az elbocsátások megkönnyítésével javítana a helyzeten.
jún. 17
15:42
Heves zivatarok várhatók, 23-28 fok lesz (Gondola)
Pénteken a középső és keleti megyékben is megnövekszik, ugyanakkor délnyugat felől már csökken a felhőzet
jún. 17
15:44
Underground koncertek az árvízkárosultakért (Gondola)
Június 18-án, pénteken több mint 40 zenekar részvételével segélykoncertet tartanak a Dürer-kertben az árvízkárosultak megsegítésére.
jún. 17
15:46
Állatkert: árvízből mentett vadmadár tojásokat keltetnek (Gondola)
Vadmadár tojásokat keltetnek a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
jún. 17
15:48
Nem lesz egy csapásra Kánaán (Gondola)
Matolcsy György szerint le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a kétharmados felhatalmazású kormány egy csapásra Kánaánt teremt.
jún. 17
15:51
Úgy viszi az autókat az ár, mint a papírhajót (Blikk)
Dél-Franciaországban ítéletidő tombolt, a heves esőzések miatt az utcákon dühöngő folyóként hömpölygött az ár és egyszerűen mindent mi mozdítható magával ragadt. A helyzet dél-Kínában sem túl rózsás, ott eddig 42 ember lett áldozata a viharoknak.
jún. 17
15:51
Vaj van az ÁSZ-elnökjelölt fején? (Alternatív Energia)
A K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda szerint etikai problémákat vet fel Domokos Lászlónak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökévé való jelölése, mivel nevéhez kétes ügyek kapcsolódnak - közölte a K-Monitor csütörtökön az MTI-vel.
jún. 17
15:51
Halálos bűn meccset nézni, gyilkolják a drukkereket (ATV)
A foci a hitetlenek primitív öröksége, és akik ugráló-futkosó bolondokat néznek, meghalnak – ígérik szélsőséges iszlám szervezetek.
jún. 17
15:53
Régi-új MSZP-elnök Fehérváron (Alternatív Energia)
Ismét Márton Rolandot választották meg az MSZP székesfehérvári városi elnökének; a párt székesfehérvári és városkörnyéki szervezetének szerda esti tisztújító taggyűlésén teljes egyetértésben Mesterházy Attilát javasolták országos elnöknek - közölte a párt székesfehérvári szervezete csütörtökön az MTI-vel.
jún. 17
15:53
Bányakatasztrófa Kolumbiában (ATV)
75-en rekedtek a mélyben, valószínűleg mind meghaltak.
jún. 17
15:54
Hihetetlen, miket művelt a csokiért (HírTV)
Megtámadta két 14 éves osztálytársát egy fiú az iskola előtt szerdán este Hajdúsámsonban. Cigit és pénzt kért tőlük, de mert nem kapott, szorongatni kezdte egyikük nyakát – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatán Kelemen Éva.
jún. 17
15:54
Jóváhagyták az EU-kormányfők Észtország euróövezeti csatlakozását (Gondola)
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtökön arról, hogy Észtország januártól az euróövezet tagjává válhat, és bevezetheti az eurót
jún. 17
15:54
Megrongálták az új metrókocsikat (Blikk)
jún. 17
15:56
Legalább 22 halottja van az áradásoknak (HírTV)
A legfrissebb, csütörtöki adatok szerint legkevesebb 22 halottja van a Franciaország déli részén történt áradásoknak – közölték a mentőalakulatok. Az áldozatok száma azonban még emelkedhet, mert többeket még mindig eltűntként tartanak nyilván.
jún. 17
15:56
Ötvenezer ultraortodox zsidó tüntet Izraelben (Gondola)
Mintegy ötvenezer ultraortodox zsidó tüntetett Jeruzsálemben és Bné-Berakban csütörtök délután az izraeli legfelsőbb bíróság egy határozata ellen, amely megtiltotta a szefárd zsidók szegregációját egy vallási iskolában
jún. 17
15:57
Orbánék új szerződést kötnének az IMF-fel és az EU-val (Privátbankár)
A kormány új pénzügyi megállapodást kíván kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) - jelentette ki Szapáry György, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója csütörtökön
jún. 17
15:58
Rendkívüli ülésszak összehívását kezdeményezi Orbán (Gondola)
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását kezdeményezi a házelnöknél a kormányfő.
jún. 17
15:59
A mi zsebünkből is mehet a bankadóba (Privátbankár)
Az adószakértő szerint a bankadó összege elég magas, de a kormány igen elszántnak tűnik. László Csaba úgy látja: önkéntes alapon kellene a pénzpiaci szereplőknek befizetniük a különadót, bár erre kevés az esély
jún. 17
16:01
Százmilliárdos az árvízkár (Privátbankár)
Az árvíz okozta károk az eddigi felmérések szerint elérik a 100 milliárd forintot - közölte Pintér Sándor belügyminiszter
jún. 17
16:09
Árvízből kimentett vadmadártojásokat keltetnek az Állatkertben (Infostart)
Vadmadártojásokat keltetnek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A zömmel vörös gémektől és nagy kócsagoktól származó tojásokat a természetvédelmi őrök gyűjtötték be olyan területeken, ahol az árvíz fokozottan védett madárfajok költőtelepeit veszélyeztette.
jún. 17
16:09
Irán uránja miatt aggódk az EU (Kripto Akadémia)
Irán elleni új, európai uniós szankciós intézkedésekben állapodtak meg csütörtökön Brüsszelben az EU-országok állam-, illetve kormányfői, bő egy héttel azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszigorította a Teherán ellen korábban hozott világszervezeti szankciókat.
jún. 17
16:09
Maradna még az árvíz (Alternatív Energia)
A Tisza árhulláma jelenleg Tiszaug térségében tetőzik, felette nagyon lassú apadás tapasztalható - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig) védelemvezető-helyettese csütörtöki szolnoki sajtótájékoztatóján.
jún. 17
16:09
Székhely, telephely, fióktelep, központi ügyintézés helye - cégjogi zűrzavar (Portfolio)
Tapasztalatunk azt mutatja, hogy a gyakorlatban sokszor keverednek a fenti fogalmak - leginkább a telephely és a fióktelep elhatárolása szokott gondot okozni. A cégnyilvánosságról, a bírósági...
jún. 17
16:09
Magyar Külgazdasági Szövetség: erősíteni kell a magyar exportot (Pénzcentrum)
Hat pontból álló intézkedéscsomagot javasol a kormánynak a Magyar Külgazdasági Szövetség. A szakmai szövetség szerint Magyarország világkereskedelembe való integrációja csaknem kizárólag multinacionális cégeken keresztül érvényesül. Továbbra is megoldatlan feladat maradt a hazai vállalkozások exportképességének kérdése. Ezért a jelenlegitől merőben eltérő, új szemléletű kormányzati intézkedéseket…
jún. 17
16:09
"Megszúrtam a magas, csíkos pólóst" Újabb részletek Cozma-ügyben (ATV)
Az emberölés után a 8-as főúton veszekedtek.
jún. 17
16:11
Fordított spiclik - Bűnözőket informált két rendőr (Alternatív Energia)
Bűnözőknek szolgáltatott ki rendőrségi információkat a gyanú szerint a siklósi rendőrkapitányság két járőre, ellenük eljárás indult - értesült csütörtökön az MTI.
jún. 17
16:11
Megkapta az EU-s igent Észtország (Portfolio)
Az Európai Unió tagállamainak kormányfői és államfői megállapodtak ma arról, hogy Észtország 2011. január 1-től bevezesse az eurót és az eurózóna 17. tagjává váljon. A döntés effektív már...
jún. 17
16:11
„A magyar nyelv még okoz nehézségeket” Az énekes új szerepet kapott (ATV)
Sikerült bekerülnie egy darabba.

Keresés