2010. június 18. péntek

jún. 18
16:50
Sokfelé várható zápor, zivatar, 21-26 fok lesz (Gondola)
Szombaton többnyire változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés valószínű
jún. 18
16:51
Ilyen pusztítást még nem láttak - óriási vihar Mezőhegyesen (Privátbankár)
Legalább tíz ember megsérült, amikor óriási vihar csapott le péntek délután Mezőhegyesre és a környező településekre; teljesen elpusztult a termés a Ménesbirtok Zrt.-nél; a szakemberek sok száz milliós, milliárdos kárról beszélnek
jún. 18
16:54
Az OTP az adósoknak adja a kártérítést (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. és az OTP Faktoring Zrt. a jelzáloggal terhelt, a májusi ítéletidőben, illetve az árvízben károsult ingatlanok esetében egyedi elbírálással lehetővé teszi, hogy a hatósági előírás szerinti, a hitel fedezetére kötött vagyonbiztosítás alapján a biztosító által térített, a bankra engedményezett kártérítést az érintett ügyfelek a károk helyreállítására fordíthassák - közölte a bank…
jún. 18
17:03
Hosszú időre búcsút inthetünk a kánikulának (Infostart)
Szombaton még sok lesz a napsütés, vasárnaptól viszont újra lehetnek olyan területek, ahol sok eső esik majd, míg kánikulára a jövő hét végéig nem kell számítani - mondta az InfoRádiónak Vadász Vilmos meteorológus.
jún. 18
17:03
Online Nyári Tőzsdeiskola - Profitáljon a csökkenő árfolyamokból is (Portfolio)
A Portfolio.hu 12 órás interaktív, online tőzsdetanfolyamot szervez (Webinarium), ahol a résztvevők megismerhetik az online tőzsdézés fortélyait, a technikai elemzést, valamint kereskedési és...
jún. 18
17:05
Horváth Csaba az MSZP új budapesti elnöke (Infostart)
Nagy többséggel Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelöltet választotta új budapesti elnökévé az MSZP fővárosi küldöttértekezlete péntek délután.
jún. 18
17:06
A pályaudvarok vannak soron a rendőri akcióban (HírTV)
Pénteken a pályaudvarokon és azok környékén tartanak ellenőrzéseket leginkább a rendőrök Budapesten, a szerdán újraindított közbiztonsági akció harmadik napján. Az akció szerdán indult újra, eredetileg két héttel korábban hirdették meg, de mivel 1500 fővárosi rendőrt vezényeltek árvízi védekezésre, akkor elmaradt.
jún. 18
17:06
Londoni elemzők: a piaci környezet nem engedi az MNB-kamatcsökkentést (Gondola)
Az utóbbi hetekben alaposan meggyengült piaci kockázatvállalási hajlam, a magyar kormány kommunikációjával, valamint a gazdasági akciótervvel kapcsolatos kérdőjelek miatt a magyar jegybank hétfőn biztosan nem változtat alapkamatán - ez a londoni elemzői közösség egyöntetű véleménye az MNB kamatdöntése előtt
jún. 18
17:06
A legjobb webvideók 2010-ben (Kreatív Online)
Az Origo, a Népszabadság és az Adamsky Advertising filmjét is díjazták a Kreatív Csoport Webvideoversenyén. A 19 shortlistes közül kilencet díjaztak és operatőri elismerés is gazdára talált.
jún. 18
17:08
BUX: -0,20 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,99 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 21
jún. 18
17:09
Enyhe csökkenéssel zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,99 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 21.371 ponton zárt pénteken.
jún. 18
17:09
A körülmények ellehetetlenítik a kamatvágást (Privátbankár)
Az utóbbi hetekben alaposan meggyengült piaci kockázatvállalási hajlam, a magyar kormány kommunikációjával, valamint a gazdasági akciótervvel kapcsolatos kérdőjelek miatt a magyar jegybank hétfőn biztosan nem változtat alapkamatán - ez a londoni elemzői közösség egyöntetű véleménye az MNB kamatdöntése előtt
jún. 18
17:10
Semjén az energetikai és az egyházi együttműködésről is tárgyalt Bukarestben (Gondola)
A romániai magyarság számára fontos oktatási törvény, az energetikai együttműködés, az állampolgárság megadása, a gazdasági egyensúly megteremtése, a turisztikai együttműködés és az egyházak együttes fellépése egyaránt szerepelt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes bukaresti tárgyalásainak témái között
jún. 18
17:11
Horváth Csaba az MSZP új budapesti elnöke (Privátbankár)
Nagy többséggel Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelöltet választotta új budapesti elnökévé az MSZP fővárosi küldöttértekezlete péntek délután - tudta meg az MTI. Az MTI információi szerint...
jún. 18
17:21
Ez ihlette az Avatar lebegő szikláit! (Blikk)
PEKING — A filmtörténet eddigi legmagasabb bevételét hozó Avatar lebegő hegyeit ihlették a dél-kínai Huan tartományban fekvő Zsangcsiacsie nemzeti park hatalmas sziklacsúcsai, amelyek a völgyekben csüngő folyamatos felhőtakaró miatt földi körülmények között is mintha lebegnének.
jún. 18
17:21
Katasztrófa Mezőhegyesen: borzalmas pusztítást végzett a vihar (Infostart)
A hatalmas széllel és jégesővel érkező vihar teljesen elpusztította a térség legnagyobb mezőgazdasági nagyüzemében a termést - mondta Isaszegi Norbert, a zrt. szántóföldi növénytermesztésért felelős ágazatvezetője. Hozzátette: egyelőre csak az aszfaltozott utakról tudta megtekinteni a földeket, de az már látszik, hogy a kár 100 százalékos. A vihar annyira kipusztította a növényeket, hogy még azt…
jún. 18
17:21
Véres robbantás Irakban (Kripto Akadémia)
Harmincketten megsebesültek egy iraki rendőrtiszt háza elleni pokolgépes robbantásban pénteken a Bagdadtól 60 kilométerre északra található Baakúbában - jelentették a helyi biztonsági erők.
jún. 18
17:21
Több száz helyre hívtak tűzoltókat a viharok miatt (Alternatív Energia)
Békés megyében a legrosszabb a helyzet, eddig 156 káreseményről kaptak bejelentést - mondta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
jún. 18
17:21
Napon belül azért volt esés, mínuszban zárt a BUX (Portfolio)
Egy hete nem akar megtörni a piac ereje, esni ma sem voltak hajlandók a tőzsdék. Ugyankkor mozgás sem volt, a DAX-hoz hasonlóan a fontosabb régiós indexek is tegnapi zárószintek környékén oldalaztak....
jún. 18
17:21
Ruanda: szabadon engedték a tömeggyilkosságot tagadó férfit (ATV)
Egészségügyi okok miatt.
jún. 18
17:23
Törökországba látogatókat ölnének halomra kurdok (Kripto Akadémia)
Merényletekkel fenyegetőzik a Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) elnevezésű szélsőséges szervezet törökországi turista célpontok ellen.
jún. 18
17:23
Továbbgörgették határidős pozícióikat az econet bennfentesek (Portfolio)
Az econet.hu bejelentette, hogy igazgatósági tagja, Gerendai Károly 2010. június 17-én 30 darab (300,000 darab econet.hu Nyrt. törzsrészvénynek megfelelő), 2010. júniusi határidőre nyitott vételi...
jún. 18
17:23
Lendvai: szájkosártörvény a Fidesz médiatörvénye + videó (ATV)
Centrizált közmédiát és politikai alapon kinevezett vezetőket takar.
jún. 18
17:24
Rendben zajlik az Alstom szerelvények tesztje (Gondola)
A BKV és az új metrószerelvényeket gyártó Alstom szerint is gond nélkül zajlanak az új szerelvények próbafutásai, a műszaki és egyéb hibákat a gyártó már kijavította
jún. 18
17:24
Egyesítenék a Zrínyit és a Rendőrtisztit (HírTV)
Új közszolgálati egyetem segítené a katonai pályájukat befejező honvédségi állomány polgári életbe történő visszailleszkedését, illetve további karrierlehetőségét - mondta el Afganisztánban Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki június 16-án érkezett az országba. A katonák kérdésére kifejtette: az új intézmény egyesítené a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet és a Rendőrtiszti Főiskolát.
jún. 18
17:25
70 éve szólított fel a nácizmussal szembeni ellenállásra de Gaulle (ATV)
Később Londonba emigrált.
jún. 18
17:26
Szexuális zaklatás miatt vádat emeltek egy olasz katolikus személyiség ellen (Gondola)
Vádat emeltek Pierino Gelmini, Olaszország egyik legismertebb, kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkező katolikus személyisége ellen - közölte a férfi ügyvédje
jún. 18
17:26
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az eurónak jól jött, hogy sikerrel zárult a spanyol államkötvények aukciója, ami miatt megkönnyebbült a piac is. Tegnapi spekulációk szerint, Spanyolország már tárgyalásokba kezdett az EU-Bizottsággal, az IMF-fel és az USA-val egy esetleges mentötervet illetöen. A piac örömmel fogadta a hírt, miszerint az EU-tagállamok komolyan veszik a költségvetés konszolidációját. A brit M4-es pénzmennyiség…
jún. 18
17:27
Kamatcsökkentésre nem számíthatunk hétfőn (ProfitLine)
Az utóbbi hetekben alaposan meggyengült piaci kockázatvállalási hajlam, a magyar kormány kommunikációjával, valamint a gazdasági akciótervvel kapcsolatos kérdőjelek miatt a magyar jegybank hétfőn biztosan nem változtat alapkamatán - ez a londoni elemzői közösség egyöntetű véleménye az MNB kamatdöntése előtt.
jún. 18
17:28
Horváth Csaba az MSZP új budapesti elnöke (Gondola)
Nagy többséggel Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelöltet választotta új budapesti elnökévé az MSZP fővárosi küldöttértekezlete péntek délután - tudta meg az MTI
jún. 18
17:28
Egy órán át küzdöttek az életéért, hiába (HírTV)
Kisteherautó ütött el egy idős asszonyt a Somogy megyei Bárudvarnokon pénteken délelőtt. Az asszony belehalt a sérüléseibe.
jún. 18
17:30
Horváth Csaba az új budapesti elnök (Gondola)
Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelöltet választotta új budapesti elnökévé az MSZP fővárosi küldöttértekezlete péntek délután.
jún. 18
17:30
Szijjártó: Lezárjuk a szocialista vircsaft korszakát (+videó) (HírTV)
Elkötelezett a kormány amellett, hogy lezárja azt a korszakot, amelyben „szocialista vircsaftot rendeztek” a közpénzekkel, és olyan döntéseket hoztak közpénzekről, amelyek mögött magánérdekek húzódtak a közérdek helyett – így reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője arra, hogy a nemzetgazdasági miniszter azonnali hatállyal vizsgálatot indított az Adó- és Pénzügyi Ellen...
jún. 18
17:39
Igaz-e, hogy rendszeresen kifosztják az árvízi segélyszállítmányokat? (Infostart)
Csak rendőri felvezetéssel tudják az árvíz sújtotta helyszínekre juttatni az adomány-szállítmányt a segélyszervezetek. Többször előfordult ugyanis, hogy még a település határa előtt megállították és kifosztották a helyiek a kamionokat - értesült az InfoRádió. Úgy tudjuk, a Vöröskereszt központi raktárai tele vannak adományokkal, de egyelőre nem szállítják ki azokat, mert nincs garancia arra, hogy…
jún. 18
17:39
Rainer: „Biszku megtorlásban játszott szerepe egyértelmű, súlyos és kivételes” (ATV)
Interjú Rainer M. János történésszel, az ’56-os intézet főigazgatójával.
jún. 18
17:42
A vihar miatt országszerte több száz helyszínre vonultak a tűzoltók (Gondola)
Országszerte több száz káreseményhez kellett vonulniuk a tűzoltóknak péntek délután 3 óráig a viharok és heves esőzések miatt, a legtöbb káreset Békés megyében volt
jún. 18
17:42
Elrontotta az ünnepi hangulatot a svéd állami rádió (HírTV)
A svéd állami rádió pénteki jelentése szerint gyerekmunkások munkája is benne van azokban a csokoládétermékekben, amelyeket a svéd király trónörökös lányának szombati esküvője alkalmából árusítanak hivatalos megjelöléssel. A 31 éves Viktória és volt személyi edzője, a 35 éves Daniel Westling esküvője az előkészületeket is beleértve állítólag húszmillió koronába, vagyis félmilliárd forintba kerül.
jún. 18
17:44
Újabb viharkárok (Gondola)
Országszerte több száz káreseményhez kellett vonulniuk a tűzoltóknak péntek délután 3 óráig a viharok és heves esőzések miatt.
jún. 18
17:45
134 ezer forint az átlagfizetés (Privátbankár)
A bruttó átlagkeresetek 2010 első négy hónapjában 4,5%-kal, a nettó átlagkeresetek 10,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset 4,7 százalékkal emelkedett
jún. 18
17:47
Unalmas nap volt a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,99 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 21.371 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények a...
jún. 18
17:57
Cozma-ügy - Eredménytelen szembesítések (Alternatív Energia)
Nem vezetett eredményre a Cozma-ügy pénteki tárgyalási napján Sztojka Iván harmadrendű és Beéry Iván kilencedrendű vádlottak szembesítése; a garázdaságra vonatkozó történésekre mindegyikük másképpen emlékezett a Veszprém Városi Bíróság büntetőtanácsa előtt.
jún. 18
17:57
Nincs elég pénz: nem jön össze a magyar színész nyári esküvője (ATV)
Vissza kell kapnia kintlevőségeit.
jún. 18
17:59
1152 nap a tengeren: minden vitorlás rekordot megdöntöttek (ATV)
Visszatért hazájába a hajós.
jún. 18
18:00
Horváth Csaba az MSZP fővárosi elnöke (HírTV)
A képviselők több mint három negyede Horváth Csabát választotta az MSZP budapesti elnökének a párt tisztújító gyűlésén. Burány Sándor utódja így már nem lesz főpolgármester-jelölt, helyére egy konszenzusos személyről próbálnak megállapodni az LMP-vel.
jún. 18
18:00
Autóbalesetben meghalt egy magyar nő és egy gyerek Szerbiában (Gondola)
Autóbalesetben életét vesztette egy magyar állampolgárságú nő és egy vele utazó kilencéves gyerek pénteken Szerbia északi részén, Újvidék és Szabadka között - közölte a szerb rendőrség
jún. 18
18:03
A piaci hangulattól függ, befagyasztják-e év végig az alapkamatot (Infostart)
Miként legutóbb, most hétfőn sem csökkenti 5,25 százalék alá az alapkamatot a Monetáris Tanács - jósolta Madár István. A portfolio.hu elemzője szerint idén legfeljebb egyszer képzelhető el kamatvágás, feltéve, ha a piaci hangulat ezt megengedi.
jún. 18
18:15
Illés: újabb gyanús szerződések a zöldtárcánál (Alternatív Energia)
Újabb gyanús ügyekre bukkant a környezetvédelmi államtitkár, emiatt átvilágítja a teljes környezetvédelmi területet, és ha kell, nyomozást is kezdeményez az ügyészségnél, illetve a rendőrségnél.
jún. 18
18:15
Amerika a sírból hozta vissza a meccset (ATV)
Szlovénia – USA 2 - 2 ÖSSZEFOGLALÓ
jún. 18
18:18
Kiraboltak egy X. kerületi éttermet (HírTV)
Kiraboltak egy éttermet pénteken kora délután Kőbányán. A X. kerületi étterembe délután két óra körül lépett be a támadó, feltehetően fegyverrel követelte a pénzt az alkalmazottól.
jún. 18
18:18
Hende: egyre romlik a biztonsági helyzet Afganisztánban (Gondola)
Mindkét ügyben felmerül a szervezési probléma, vagy a személyi felelősség kérdése - tette hozzá

Keresés