Az SZMTSZ pénteki alakuló ülésén Párkányban elfogadták a szakmai szervezet alapszabályzatát, megválasztották a vezető szerveket, és meghatározták a munkafeladatokat.
Kolozsváron folytatta romániai látogatását Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes közölte: a kormány még július 19-e előtt összehívja a Magyar Állandó Értekezletet.
Önálló főpolgármester-jelöltet indít az októberi önkormányzati választáson a Lehet Más a Politika (LMP), de konkrét személyről még nincs döntés. Egyelőre az sem eldöntött, hogy párttagra, vagy esetleg olyan párton kívüli jelöltre esik a választás, aki a párt számára fontos értékeket képvisel – mondta az LMP szombati rendkívüli kongresszusán Tordai Bence választmányi tag a Független Hírügynök...
Eseménydúsan indult, pontosztozkodással végződött Ghána és Ausztrália kitűnő színvonalú összecsapása a dél-afrikai focivébé D-csoportjának második fordulójában. A „kenguruk” bár bő egy órán át emberhátrányban játszottak, akár meg is viccelhették volna a „fekete csillagokat”. Ebben a kvartettben minden kérdés az utolsó két meccsen dől majd el, például könnyen előfordulhat, h...
Kimondta a boldogító igent szombaton a svéd koronahercegnő, Viktória és hitvese, egykori fitneszedzője, Daniel Wresling, aki immár Västergötland hercege.
Négy kerület több mint húsz rendőre, 13 autóval üldözött négy, vélhetően délszláv tolvajt, akik - miután olaszokat loptak meg - egy német rendszámú autóval menekültek az M1-esen és a fővárosban
Szolidáris Köztársaság (République solidaire) néven szombaton hivatalosan megalakult Dominique de Villepin volt francia jobboldali kormányfő új politikai mozgalma, amelynek célja a 2012-es elnökválasztásra alternatívát nyújtani Nicolas Sarkozy államfő politikájával szemben
Az új magyar kormány életet lehel a Magyar Állandó Értekezletbe (MÁÉRT), egyúttal megőrzi a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF) is – jelentette ki szombaton Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes szerint a magyar kormány azt szeretné, hogy a jövőben mindkét intézmény működőképes legyen.
A terrorizmus és más bűncselekmények gyanújával egy éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György, és a "hozzá hasonló politikai foglyok" szabadon bocsátását követelték mintegy kétszázan, köztük a Jobbik két országgyűlési és egy európai parlamenti képviselője Budapesten
- Tilos keresztet vetni a futballvébén!- Ki volt valójában Biszku Béla?- Problémás Domokos László jelölése az ÁSZ élére?- Lesz bankadó az EU-ban- Mit gondolnak a fiatalok a demokráciáról?- Horváth Csabát lecserélheti pártja- Szlovákia választott vendégek:Kiss Ulrich jezsuita szerzetesPesty László dokumentumfilmesBoros Bánk Levente politológus
A terrorizmus és más bűncselekmények gyanújával egy éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György, és a "hozzá hasonló politikai foglyok" szabadon bocsátását követelték mintegy kétszázan, köztük a Jobbik két országgyűlési és egy európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten.
Egyre nehezebb a közszolgálati médiának felvennie a versenyt kereskedelmi társával, melynek elsődleges célja a profitmaximalizálás, míg az előbbinek úgy kell kielégítenie az igényeket, hogy azért nézettséget is produkáljon. A közérdek szolgálatába állított orgánumoktól mindenekelőtt felkészültséget és tényszerű, korrekt tájékoztatást várnak az emberek, továbbá a társadalmi kérdések vitára…
Ha valóban ellenzékbe kényszerül az Irány-Szociáldemokrácia (Smer), akkor a párt magának követeli a szlovák parlament házelnöki bársonyszékét - jelentette ki Robert Fico a szlovák rádió szombati vitaműsorában.
Legalább öt civil - közöttük két gyermek - halt meg szombaton egy NATO-légitámadásban Kelet-Afganisztában - közölte a helyi rendőrfőnök és a helyi egészségügyi minisztérium képviselője
Eltűnt egy kerekes székkel közlekedő 57 éves férfi a seregélyesi idősek otthonából; az intézményből pénteken reggel távozott, oda azóta nem tért vissza - közölte a rendőrség
Hazaküldték a dél-afrikai labdarúgó világbajnokságról Nicolas Anelkát, a francia csapat csatárát, miután a sportoló durván szidta a csapatkapitányt, Raymond Domenech-et - közölte szombaton a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF).
A magyarságnak minél egységesebben kell megjelennie a politikai porondon, most az összefogásnak jött el az ideje - állapította meg Kolozsváron Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki részt vett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum ülésén.
Legkevesebb öten - köztük két kislány - meghaltak egy NATO-légicsapás után Afganisztán keleti részén szombaton - közölték helyi rendőrségi és kórházi források.
Az államtól kér segítséget több önkormányzat a szúnyogirtáshoz. Az ár- és belvíz miatt nemcsak az érintett térségben, de a Balaton partján is rengeteg a vérszívó. Eddig mindössze egyszer permeteztek, sikertelenül. A csütörtökre tervezett irtás pedig a vihar miatt elmaradt.
Rendkívüli tisztújító kongresszust tart július 10-én Dunaszerdahelyen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) - döntött a párt országos tanácsa szombaton Pozsonyban.
Szemérem elleni erőszak miatt indított eljárást a nyíregyházi rendőrség egy 21 éves fiatalemberrel szemben, aki a gyanú szerint kilencéves féltestvérét levetkőztette, s fogdosta.
A magyarságnak minél egységesebben kell megjelennie a politikai porondon, most az összefogásnak jött el az ideje - állapította meg szombaton Kolozsváron Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki részt vett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülésén
Akár tízmillió forintba is kerülhet egy gyalogátkelőhely kialakítása a fővárosban. Bár zebra felfestését bárki kérheti, erre engedélyt csak a Nemzeti Közlekedési Hatóság adhat - mondta az InfoRádiónak Bartkó György, a Főpolgármesteri Hivatal forgalomtechnikai alosztályának csoportvezetője.
Rendkívüli tisztújító kongresszust tart július 10-én Dunaszerdahelyen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) - döntött a párt országos tanácsa szombaton Pozsonyban
Nicolas Sarkozy francia elnök Szentpéterváron közölte Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel, hogy Franciaország kész haladéktalanul tárgyalásokat kezdeni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségben Iránnal atomprogramjáról
Az orosz Gazprom, az olasz Eni és a francia EDF pénteken, Szentpéterváron aláírt memoranduma értelmében a francia energetikai konszern belép a Déli Áramlat Rt
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 4, 44, 65, 73, 89
Negyvenmilliárd forintot zárolt a kormány a költségvetésben - hangzott el a Hír Televízióban szombat délelőtt. Az erről szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. A Hír Tv...
A mezőhegyesi polgármester szerint nem hibázott a katasztrófavédelem és a város vezetése a pénteki vihar előtt. Még a nyáron az Országgyűlés elé terjeszti a földtörvény módosítását a vidékfejlesztési tárca. Szlovákiában rendkívüli tisztújító kongresszust tart július 10-én a Magyar Koalíció Pártja. A nap hírei június 19- én, szombaton.
A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű kurd lázadószervezet támadásokat indít Törökország minden városában, ha a hadsereg folytatja a katonai összecsapások politikáját - közölte a szervezet szóvivője