Honlapok százai adnak tanácsokat az étkezési zavarokkal küzdőknek, hogyan adjanak le minél többet, miként rejtsék el anorexiájukat hozzátartozóik elől, vagy éppen hogyan hánytathatják meg magukat a leghatásosabban - állapította meg egy amerikai tanulmány
Egy éven belül újra megnyílhat a Gyorskocsi utcai börtön és a Solti fogház hármas, illetve négyes körlete - értesült a Magyar Televízió Híradója. A büntetés-végrehajtási intézet felújítása mintegy 70 millió forintba kerülhet.
Új helyszínen rendezik meg a már hagyományos nyári Ghymes fesztivált: a magyar világzenei színtér népszerű csapata által szervezett összművészeti esemény július 2-től 4-ig Hegymagason, a Balaton melletti Szent György-hegyen lesz.
Az árvíz után után most a vihar és az orkán erejű szél okozott komoly gondokat az országban. A becslések szerint a kár meghaladja a kétmilliárd forintot is. Az MSZP módosító indítványt nyújt be az új médiatörvénnyel kapcsolatban, mivel szerintük a közszolgálati média pártszolgává fog válni. Jelenleg a Magyar Televíziónak, az ORTT-nek és a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak sincs elnöke, így szinte…
Új elnököt választhat vasárnap az MDF Országos Gyűlése. A küldöttek a hiányzó elnökségi tagokat is pótolhatják. Az MDF nem jutott be az Országgyűlésbe a tavaszi parlamenti választásokon, ezért az első forduló éjszakáján Dávid Ibolya lemondott a pártelnöki posztról.
Hétfőn délben sorsolják a labdarúgó Bajnokok Ligája- és Európa Liga-selejtező első két fordulójának párosítását, az esemény során mind a négy, nemzetközi kupában induló magyar csapat érdekelt lesz. A Debrecen egyik lehetséges ellenfele az azeri Inter Baki.
Magassági pert vesztett egy tajvani légitársaság: hátrányos megkülönböztetésnek ítélte a bíróság, hogy a cég nem akart alkalmazni alacsony nőket és férfiakat.
Az internetes hálózati piac szállítója, az amerikai Cisco felmérése szerint a mostani 30 év alattiak, az úgynevezett internet-generáció igényei hatással lesznek a banki szolgáltatások jövőbeni alakulására is, a pénzügyi szektor az új üzleti modellek és a video szolgáltatások bevezetésével pedig akár 10 százalékos bevételnövekedést is elérhet.
Mintegy ötvenen dolgoznak a Varga Mihály vezette Miniszterelnökségen, ahol egyebek mellett Orbán Viktor sajtóját, programjainak szervezését, protokollját intézik. Itt látják el teendőiket a kormányfő tanácsadói, főtanácsadói is.
Az M1-es autópálya parkolójában tevékenykedő trükkös tolvajokat fogtak a budapesti rendőrök - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel. A külföldi tolvajoknál több tucat retikült találtak, így feltételezhető, hogy számos hasonló eset is a számlájukra írható.
Egy amerikai felmérése szerint a mostani 30 év alattiak, az úgynevezett internet-generáció igényei hatással lesznek a banki szolgáltatások jövőbeni alakulására is, a pénzügyi szektor az új üzleti modellek és a video szolgáltatások bevezetésével pedig akár 10 százalékos bevételnövekedést is elérhet....
Körülbelül ötvenen dolgoznak a Varga Mihály vezette Miniszterelnökségen, ahol egyebek mellett Orbán Viktor sajtóját, programjainak szervezését, protokollját intézik. Itt látják el teendőiket a kormányfő tanácsadói, főtanácsadói is.
A moratórium ellenére százezrek gáz- és távhőszámlája nőhet júliustól, mivel a Bajnai-kabinet döntése értelmében nyártól megszűnik a gázár- és távhőár-támogatás. A kormányszóvivő az RTL Klubnak egyelőre csak annyit nyilatkozott: dolgoznak a megoldáson.
Nyugodt volt a helyzet vasárnap a dél-kirgizisztáni Osban, ezért a hadsereg elkezdte elbontani azokat a barikádokat, amelyek megakadályozták a közlekedést az üzbégek lakta negyedek és a város kirgizek lakta többi része között
Az M1-es autópálya parkolójában tevékenykedő trükkös tolvajokat fogtak a budapesti rendőrök. A külföldi tolvajoknál több tucat retikült találtak, így feltételezhető, hogy számos hasonló eset is a számlájukra írható.
Az MSZP véleménye szerint a nevelési támogatás bevezetése nem ösztönzi arra a családokat, hogy gyermekeik iskolába járjanak, ezért azt kérik a képviselőktől, hogy hétfőn ne szavazzák meg azt - mondta Török Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap.
Az MSZP véleménye szerint a nevelési támogatás bevezetése nem ösztönzi arra a családokat, hogy gyermekeik iskolába járjanak, ezért azt kérik a képviselőktől, hogy hétfőn ne szavazzák meg azt - mondta Török Zsolt sajtótájékoztatóján.
Egy súlyos és egy könnyű sérültje van annak a balesetnek, ami vasárnap délelőtt történt a Bács-Kiskun megyei Solton. Két személyautó ütközött, a vétlen vezető és utasa sérültek meg.
Nyugalom volt vasárnap a dél-kirgizisztáni Osban, noha a helyzet továbbra is feszült, és ismét fellángolhat az erőszak a kirgiz és az üzbég lakosság között. Közben a kormány meghosszabbította a rendkívüli intézkedéseket az országrészben.
A kormánypárti Bronislaw Komorowski győzelme várható a hét végi előre hozott lengyel elnökválasztáson, amelyet Lech Kaczynski áprilisi tragikus halála miatt tartanak. Az elnöki székért ringbe szállt az elhunyt elnök ikertestvére is, aki 2006–2007-ben az ország miniszterelnöke volt. A baloldal 2005-ös, megsemmisítő veresége óta a mostani voksoláson sem számíthat 10 százaléknál többre.
Az MSZP szerint a nevelési támogatás bevezetése nem ösztönzi arra a családokat, hogy gyermekeik iskolába járjanak, ezért azt kérik a képviselőktől, hogy hétfőn ne szavazzák meg azt – mondta Török Zsolt
Két, egymás mellett álló gépkocsiba rejtett pokolgépek legkevesebb tizennégy ember életét oltották ki vasárnap Bagdad központjában - közölte a rendőrség és az iraki belügyminisztérium
Jelentősen emeli Németország idei exportjára vonatkozó előrejelzését a német iparszövetség (BDI). A Welt am Sonntagban megjelent legfrissebb jelentés szerint az idén mintegy 8 százalékos exportbővülés valószínű a legnagyobb európai gazdaságban.
Az orosz Gazprom, az olasz Eni és a francia EDF pénteken, Szentpéterváron aláírt memoranduma értelmében a francia energetikai konszern belép a Déli Áramlat Rt. részvényesei közé úgy, hogy ezzel az Eni része csökken, és az üzletet idén év végig lezárják - tájékoztatta az újságírókat szombaton a Néva-parti városban Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója.
Gyakorlatilag nem változott a Hármas-Körös vízszintje a Tisza visszaduzzasztó hatása miatt; a folyón Szarvasnál vasárnapra egy centiméterrel csökkent, lejjebb Gyomaendrődnél viszont nem változott a vízoszlop magassága - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vasárnap.
Csongrádnál bár nagyon lassan, de megindult a Tisza apadása, a folyó vízszintje három-négy centimétert csökkent. Gyakorlatilag nem változott a Hármas-Körös vízszintje a Tisza visszaduzzasztó hatása miatt.
Olcsóbb lehet a jövőben a lakossági és kisfogyasztói villamos energia, illetve földgáz és a távhő is, ám döntően nem a Fidesz-kormány által a héten elfogadott hatósági áras rendszer miatt. Az árképzést ugyanis a piaci viszonyok mellett az orosz gáznak való kiszolgáltatottságunk is befolyásolja, valamint drágítják a számláinkat azok a díjtételek, amelyeket az állam – törvénymódosítás nélkül – eddig…
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt hamarosan gyanúsítottként hallgathatja ki Páva Zoltánt, Komló szocialista polgármesterét a Kaposvári Rendőrkapitányság. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a volt ruhagyár értékesítésével összefüggésben a város MSZP-s polgármesterének felelőssége is megállapítható. Páva Zoltánt eddig azért nem gyanúsíthatták meg, mert országgyűlési képviselő…
Továbbra sincs telitalálatos szelvény az ötös lottón, így jövő héten már 3 milliárd forint lesz a megnyerhető összeg. Ez minden idők második legnagyobb főnyereménye.
Szexuális zaklatás vádjával bíróság elé állítják Pierino Gelminit, Olaszország egyik legismertebb katolikus személyiségét, aki egy drogrehabilitációs központok hálózatát működtető szervezet élén áll.
Eredménytelenül értek véget a Gazprom és a fehérorosz illetékesek közötti gáztárgyalások - közölte szombaton Alekszej Miller, az orosz monopólium vezérigazgatója, de nem tudta, folytatódik-e vasárnap a megbeszélés.
A jövő hét második feléig egy, a Genovai-öböltől a Fekete-tengerig vonuló mediterrán ciklon alakítja az Alföld középső, keleti és déli részének időjárását. Hatására sokfelé ismétlődő esőre, záporra, zivatarra kell számítani, ami kisebb vízszintemelkedést indíthat el a Maros, a Körös és Szamos vízgyűjtőin - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig)…
Közel 3 milliárd dollár értékben vásárol részvényeket Katar állami befektetési alapja az Agricultural Bank of China részvénykibocsátása keretein belül - írja a Businessweek meg nem nevezett...
Több intézkedésével is a gazdagabbakat segíti a Fidesz-kormány az MSZP szerint. Török Zsolt, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján a családi pótlékkal kapcsolatos változásokat említette.
Európa a gazdaságösztönző programokból történő gyors állami kihátrálás, vagyis az "exitstratégia" mihamarabbi globális megvalósítása mellett foglal állást a jövő hétvégi torontói G20-csúcson - jelentette ki a hét végén a német kancellár
Két, egymás mellett parkoló autón lépett működésbe pokolgép Bagdad központjában. A robbanásban legalább 26-an meghaltak, 53-an megsebesültek. A járművek kormányzati hivatalok mellett léptek működésbe.
Új elnököt választhat vasárnap az MDF országos gyűlése. A küldöttek a hiányzó elnökségi tagokat is pótolhatják. Az MDF nem jutott be az Országgyűlésbe a tavaszi parlamenti választásokon, ezért az első forduló éjszakáján Dávid Ibolya lemondott a pártelnöki posztról.
Talmácsi Gábor kiesett a Moto2-es kategória vasárnapi versenyében a gyorsaságimotoros-világbajnokság ötödik futamán, a Brit Nagydíjon, Silverstone-ban.
Felépült a templom a 36 lelkes Magyarföldön. 10 év alatt több mint 500 adakozónak köszönhetően gyűlt össze a szükséges 35 millió forint. A fatemplomot ökumenikus szertartáson szentelték fel.
A jövő hét második feléig egy, a Genovai-öböltől a Fekete-tengerig vonuló mediterrán ciklon alakítja az Alföld középső, keleti és déli részének időjárását; hatására sokfelé ismétlődő esőre, záporra, zivatarra kell számítani, ami kisebb vízszintemelkedést indíthat el a Maros, a Körös és Szamos vízgyűjtőin - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig)…
Mint arról a Pénzcentrum.hu korábban beszámolt Korda György nyugdíja alig éri el a 28 ezer forintot, de Vikidál Gyula 44 ezer forintos és Nagy Feró 30 ezer forintos ellátása sem nevezhető irigylésre méltónak. Ezúttal egy újabb művész szólalt meg, aki egyenesen megalázónak tartja ezt a helyzetet....
Nyolcvanháromra emelkedett az idei pénzintézeti csődök száma az Amerikai Egyesült Államokban, miután a héten - csakúgy, mint egy hete - egy bankot zártak be a hatóságok. Míg a múlt héten a...
Amerikai államok költségvetési helyzetét Görögországéhoz hasonlítani túlzás, még akkor is, ha egyes államok csődkockázata nagyobb, mint néhány problémás európai országé - írja az Economist. Június...