2010. június 24. csütörtök

jún. 24
7:09
Személyhajóvá alakítják a vontatót (Alternatív Energia)
A Roham nevű hajót most felújítják, és termes utasszállítót építenek belőle.
jún. 24
7:09
Nem lesz egyszer használatos pálcika? (Kripto Akadémia)
A kínai kormány újabb kísérletet tesz az eldobható evőpálcikák gyártásának és használatának korlátozására.
jún. 24
7:09
Kumin: Sólyom nem volt pártkatona, de az elvei mellett kiállt + videó (ATV)
Úgy gondolja, Sólyom sokat letett az asztalra hivatali ideje alatt.
jún. 24
7:11
Tiltakozás a csendrendelet ellen (Alternatív Energia)
Az erzsébetvárosi csendrendelet elfogadása ellen tiltakozik Budapest városarculati tanácsnoka.
jún. 24
7:12
A posta elnöke búcsúlevelet írt (HírTV)
Búcsúlevelében sikertörténetként mutatja be a Magyar Posta elmúlt nyolc évét Csáki György, a társaság elnöke, aki menesztésére számít. A dolgozók azonban a több ezres elbocsátásokra, a kis posták bezárására, üdülőik elvesztésére és a postaszékház eladása miatti nyomozásra emlékeznek – írja a Magyar Nemzet.
jún. 24
7:12
Fiatalokat gázolt halálra a vonat (Blikk)
jún. 24
7:21
London: még van bizonyítanivalója a kormánynak (Privátbankár)
Magyarországnak jövőre be kell lépnie az euróövezeti tagság előtt kötelező ún. ERM-2 árfolyamrendszerbe ahhoz, hogy a mostani kormány a 2014-es választások idején a maga javára használhassa ki az euróövezeti csatlakozás előnyeit - áll az egyik vezető londoni befektetési ház friss elemzésében
jún. 24
7:23
Navracsics: a kormány kitart a hiánycél mellett (Privátbankár)
A magyar kormány reméli, hogy jövőre sikerül a hazai össztermék 3 százaléka alá csökkenteni az államháztartási hiányt - mondta a miniszterelnök-helyettes
jún. 24
7:27
Feszültség az X-Faktorban (Blikk)
Budapest — Sokak szerint máris kézzelfogható a feszültség az X-Faktor két műsorvezetője között.
jún. 24
7:27
Patakyék a Volt fesztiválon ünnepelnek (Blikk)
Az Edda idén lesz 30 éves. A jubileumi koncertsorozat egyik fontos állomása lesz a jövő hét végi koncert a soproni VOLT fesztiválon.
jún. 24
7:27
Navracsics: A kormány jövőre három százalék alatti hiányt remél (Infostart)
A magyar kormány reméli, hogy jövőre sikerül a hazai össztermék (GDP) három százaléka alá csökkenteni az államháztartási hiányt, és olyan reformokhoz szeretné elnyerni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU támogatását, amelyek növelnék a magyar gazdaság növekedési potenciálját - mondta a Reuters hírügynökségnek Navracsics Tibor.
jún. 24
7:27
"Eltűntettek"125 hektár erdőt (Alternatív Energia)
Új eljárás elrendelését kérte a védelem a természetkárosítás bűntette miatt 51 ember ellen indított perben a jogi norma hiányára hivatkozva a másodfokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróságtól.
jún. 24
7:27
Nem talált munkát külföldön a magyar sztár: most Miskolcon törölgeti az asztalokat (ATV)
Szorongással kezdte, de élvezi.
jún. 24
7:29
Vajon tudnak erről a megások? (Blikk)
Budapest — Meglepődtek Mester Tamás (39) és Nguyen Thanh Hien (16) ismerősei és barátai tegnapi címlapunkon, bár többen is tudtak arról, hogy a Megasztár zsűritagja és a fiatalkorú exversenyző feltűnően sok időt tölt együtt.
jún. 24
7:29
Hauber Zsolt: Induljon ismét a banzáj (Blikk)
Budapest — Tizenhat év után ismét színpadra áll a Bonanza Banzai egykori szintetizátorosa.
jún. 24
7:30
Navracsics: a kormány jövőre 3 százalék alatti hiányt remél (Gondola)
A magyar kormány reméli, hogy jövőre sikerül a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alá csökkenteni az államháztartási hiányt, és olyan reformokhoz szeretné elnyerni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU támogatását, amelyek növelnék a magyar gazdaság növekedési potenciálját - mondta a Reuters hírügynökségnek Navracsics Tibor
jún. 24
7:30
A Diagon Kft. sikerének ipari titkai (HírTV)
Leleplezésnek szánt mozi került fel az internetre abban az ügyben, amelyben a Diagon Kft. négymilliárd forint károkozással vádolja korábbi munkavállalóit. A képsoron orosz és magyar üzletemberek láthatók – írja a Magyar Nemzet.
jún. 24
7:32
Együtt léptek Laborcék (HírTV)
A Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH) a vezető beosztású munkatársak csaknem 85 százaléka távozott akkor, amikor a lehallgatási botrányba kevert UD Zrt. elleni feljelentés kudarca miatt Laborc Sándor volt főigazgató is benyújtotta nyugdíjazási kérelmét – értesült a Magyar Nemzet titkosszolgálati forrásokból.
jún. 24
7:33
Navracsics: a kormány jövőre 3 százalék alatti hiányt remél (ProfitLine)
A magyar kormány reméli, hogy jövőre sikerül a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alá csökkenteni az államháztartási hiányt, és olyan reformokhoz szeretné elnyerni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU támogatását, amelyek növelnék a magyar gazdaság növekedési potenciálját - mondta a Reuters hírügynökségnek Navracsics Tibor.
jún. 24
7:39
Csúcsokat dönt a Balaton vízszintje (Privátbankár)
A Balaton vízszintje - a korábbi évek nyári rekordmagasságát megdöntve - átlagosan 125 centiméterre emelkedett szerdán. A vízállás a következő napokban várhatóan tovább emelkedik, ez ugyanakkor a remé...
jún. 24
7:45
Palcsó Tomi: újra a keze sérült (Blikk)
Budapest — Megint összetörte magát Palcsó Tamás (24).
jún. 24
7:45
Kinek kell értesíteni az önkormányzatokat a közelgő viharról? (Infostart)
Semmi nem írja elő, így nem is feladata az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak (OKF), hogy a közelgő, erősebb viharokról értesítenie kell az önkormányzatokat - közölte Szentes György. A szóvivő elmondta: a vonatkozó kormányrendelet értelmében az előrejelző rendszert az Országos Meteorológiai Szolgálatnak (OMSZ) kell működtetnie; ez alapján kötöttek együttműködési megállapodást a…
jún. 24
7:45
Új terrorista "született" (Kripto Akadémia)
Terroristává nyilvánította Doku Umarov csecsen felkelővezért az amerikai külügyminiszter egy nappal Dmitrij Medvegyev orosz elnök washingtoni látogatása előtt.
jún. 24
7:47
Árnyékot adunk Schuminak (Blikk)
Zita és Nóra a Forma–1 Magyar Nagydíján Schumacher felett tarthatják majd a zászlót a rajtrácson
jún. 24
7:48
Martonyi János külügyminiszter tárgyalásokat kezdett Washingtonban (Gondola)
Martonyi János külügyminiszter helyi idő szerint szerdán Washingtonba érkezett, és tárgyalásokat folytatott a Transzatlanti Törvényhozók Párbeszéde nevű fórum vezetőivel
jún. 24
7:48
Változik a törvény (Blikk)
Budapest — Mégsem lesz vélemény-helyreigazítás, és nem a kormány mondja meg, mely híreket muszáj közzétenniük a lapoknak, ugyanis a fideszes Rogán Antal módosításokat nyújtott be a pártja által tervezett médiatörvényhez.
jún. 24
7:48
A Fidesz ma hallgatja meg Schmitt Pált (HírTV)
Csütörtökön hallgatja meg a Fidesz és a KDNP országgyűlési frakciója Schmitt Pált, akit Orbán Viktor miniszterelnök az államfői posztra javasolt. Az MSZP pedig hétfőn várja a jelöltet a képviselőcsoport ülésére.
jún. 24
7:49
Obama: Hess innen! (Blikk)
Washington — Ki a főszereplő? Még a leggondosabban megszervezett sajtótájékoztatón sem megy mindig minden úgy, ahogyan a politikusok szeretnék.
jún. 24
7:50
Felügyeleti intézkedés pénzügyi szolgáltatókkal szemben (Gondola)
Több hitelintézet ellen is felügyeleti intézkedést alkalmazott a PSZÁF ügyfélpanasz nyomán végzett fogyasztóvédelmi eljárás után
jún. 24
7:57
MSZP: nagyágyúk maradhatnak ki az elnökségből (Privátbankár)
Több mint ötven szocialista politikus meghallgatását kezdik meg szombaton az MSZP-nél, ennyien kaptak ugyanis jelölést az új pártelnökségbe kerülésre
jún. 24
7:59
Ma hallgatják meg Schmitt Pált (Privátbankár)
Ma délután hallgatja meg a Fidesz-KDNP-frakciószövetség Schmitt Pál házelnököt, akit Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke államfőjelöltnek javasolt a kormánypárti képviselőknek. A Fidesz-KDNP kedde...
jún. 24
8:03
Pokollá teszik Stohl életét (Blikk)
Budapest ‒ Hajtóvadászat indult Stohl András (44) ellen, méghozzá nem is akármilyen!
jún. 24
8:03
Bizonyítékot rejtegettek (Blikk)
Magyarország ‒ Mint a filmekben, úgy próbálta eltüntetni az ellene szóló bizonyítékokat Demszky Gábor egykori főtanácsadója, Mesterházy Ernő.
jún. 24
8:03
Pocsék előszezon után fellendülésben bíznak a Balatonnál (Infostart)
Minden eddiginél rosszabb előszezont hagyott maga mögött a balatoni idegenforgalom. A tóparti turizmusból élők most a jó időben és a gyarapodó szobafoglalásokban bíznak. Azt jósolják, hogy a főszezon a tavalyinál is több vendéget hozhat a Balatonhoz.
jún. 24
8:03
Az MSZP-vel nem, a Fidesszel tárgyal az LMP (Alternatív Energia)
Önállóan állít főpolgármester-jelöltet az ökopárt, nem a szocialista pártra, hanem szavazóikra számít - mondta el a Magyar Televízió reggeli műsorában Schiffer András, az LMP frakcióvezetője.
jún. 24
8:03
Az első nő a miniszterelnöki székben (Kripto Akadémia)
Ausztrália kormányzó pártja új miniszterelnököt jelölt ki csütörtökön Kevin Rudd helyébe: az októberi parlamenti választásig Julia Gillard fogja vezetni a kormányt, a szigetország első női miniszterelnökeként.
jún. 24
8:03
Hogyan ne vitázzunk az egykulcsos adóról? (Portfolio)
Az elmúlt napokban elkezdődött egyfajta értelmiségi lamentálgatás arról, hogy milyen előnyei, hátrányai vannak az egykulcsos adó bevezetésének. Míg egyesek a forradalmat látják benne, mások szerint...
jún. 24
8:03
Majtényi: „Veszélyben a köztársasági elnöki intézmény függetlensége” + videó (ATV)
Majtényi László szerint Sólyom Lázsló lenne az ideális elnökjelölt.
jún. 24
8:05
Tragédia! Meghalt a Toyota fő tesztpilótája (Blikk)
Meghalt a Toyota vezető tesztpilótája, Naruse Hiromu egy sportautó tesztelése közben Németországban.
jún. 24
8:06
Meghalt a Toyota fő tesztpilótája egy németországi tesztelésen (Infostart)
Meghalt a Toyota vezető tesztpilótája, Naruse Hiromu egy sportautó tesztelése közben Németországban - közölte csütörtökön a japán autógyár.
jún. 24
8:06
Molikot is legyőzte Arn Gréta (Blikk)
Wimbledon — Pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el Arn Gréta (31): a magyar-német kettős állampolgárságú játékos bejutott az angol nemzetközi füves pályás teniszbajnokság harmadik fordulójába, miután 7:5, 6:4-re legyőzte az esélyesebbnek tartott ausztrál Alicia Molikot (29).
jún. 24
8:06
Halálos vonatgázolás Spanyolországban, 12 halott (Gondola)
Utasokat gázolt halálra egy személyvonat Barcelona közelében - jelentette a spanyol média
jún. 24
8:06
Egy kis Velence Cambridge-ben (Blikk)
CAMBRIDGE — Kanálist építettek egy cambridge-i kollégium udvarára a diákok, hogy hamisítatlan velencei hangulatot teremtsenek az év végi bálra.
jún. 24
8:06
Bevezetés a képernyőidőbe - Negyedik (videó) (HírTV)
Nemzetközi összehasonlításban a hazai adatok évek óta kiemelkedő médiafogyasztást mutatnak a 6-11 évesek körében is. Ugyanakkor már nem a tévézésre fordított, hanem az összképernyőidő nő megállíthatatlanul.
jún. 24
8:06
Nem igazán találták az irányt az amerikai piacok (ProfitLine)
Vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok szerdán, miután a befektetők mérlegelték a Fed kamatdöntést követő nyilatkozatát, az ismét csak csalódást keltő ingatlanpiaci adatot, és leginkább az utolsó két órában némiképp emelkedésnek indultak.
jún. 24
8:06
Vérzés különleges helyeken (WebBeteg)
Belső vérzés esetén bár nincs szemmel látható vérzés, mégis nagyon súlyos következményei lehetnek, ugyanis a vér kilép az érrendszerből, és sokk fejlődhet ki. A testüregekben felgyülemlett vér által okozott nyomás szintén életveszélyes lehet.
jún. 24
8:08
Afganisztán: júniusban vesztették legtöbb katonájukat a szövetségesek (Gondola)
Három hét alatt 79 külföldi katona halt meg júniusban Afganisztánban, s ezzel ez lett a szövetségesek számára legnagyobb veszteséggel járó hónap a közép-ázsiai országban kilenc éve tartó háborúban - közölték csütörtökön az afganisztáni nemzetközi biztonsági erők (ISAF)
jún. 24
8:08
Magára tetováltatta fia hamvait (Blikk)
LLANELLI — Halott fia hamvaival tetováltatta magát egy brit anya, hogy gyermeke élete végéig vele lehessen. Kim Mordue fia, Lloyd húszévesen hunyt el drogtúladagolásban, az anya pedig egyfajta tiszteletadásból fogadta be újra a testébe.
jún. 24
8:08
Richter részvény elemzés - lefelé áll a zászló (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a Richter gyógyszeripari vállalat részvényeinek várható árfolyam alakulását tekintjük át a technikai elemzés segítségével.
jún. 24
8:10
Lendületbe jött a PSZÁF - kapott a fejére a BB, a Credigen Bank, az MCB, a Raiffeisen és a KBE (ProfitLine)
Több hitelintézet ellen is felügyeleti intézkedést alkalmazott a PSZÁF ügyfélpanasz nyomán végzett fogyasztóvédelmi eljárás után.

Keresés