A szocialisták nem vesznek részt a parlament pénteki, trianoni emlékülésén, mivel a pártok nem fejthetik ki véleményüket az 1920 június 4-én aláírt békeszerződésről - jelentette be tegnap Mandur László. A Nemzeti Összetartozásról szóló törvényt, amely június 4-ét emléknappá teszi hétfőn fogadták el és holnap lép hatályba.
Az élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentését várja a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a Fidesz-kormánytól. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, hogy mivel az illegális kereskedelem csak nagyon nehezen ellenőrizhető, a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan lényegesen csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját.
Az amerikai és a brit szakértők 1918-1919-ben és 1944-47-ben is a végül Trianonban elfogadott diktátumhoz, illetve a második világháború utáni helyzethez képest magyar szempontból méltányosabb határokat javasoltak Magyarországnak. 1947-ben tehát helyre lehetett volna hozni Trianon hibáit, a történelem azonban ismételte magát. "A különbség csupán annyi volt, hogy azt az európai hatalmat, amely…
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy mind a nyolc gyanúsítottját. Egyikük ügyvédje szerint a nyomozóhatóság rendkívül alapos munkát végzett,
Ma, zárt ülésen tárgyalja a tulajdonos önkormányzat közgyűlése a Fővárosi Vidámparkot pénzügyileg átvilágító revizori jelentést - tudta meg lapunk. Bár hétfőn tervezték, a park igazgatósága mégsem kért csődvédelmet a társaságnak - ezt az idei nyári szezon bevételeitől teszik függővé.
A munkáért bér jár, és ezen a nemzetközi egyezmények miatt az alkotmány módosításával sem lehet változtatni - így reagált lapunknak Szikinger István alkotmányjogász Pintér Sándor bejelentésére.
A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának (DEENK) 20. századi magyar grafikai műveiből álló gyűjteménye egy részét szerdán az Egyesült Államokba szállítják, ahol négy helyszínen, angol nyelvű tájékoztató kiadványok kíséretében állítják ki.
A Phylaxia Holding Nyrt. 30 millió forinttal 280 millió forintra emeli a kizárólagos tulajdonában lévő, a Gazdasági Rádiót üzemeltető Műsor-Hang Zrt. alaptőkéjét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
A tavalyihoz képest több kiadó és kötet képviselteti magát a ma nyíló 81. Ünnepi Könyvhéten, noha az eladási adatok a vásárlási visszaesésről tanúskodnak. Mindeközben a kiadók katasztrofális helyzetéről beszélt lapunknak a könyves szakma egyik vezetője, aki szerint, ha nem változik a helyzet, akkor kiadók egész sora mehet tönkre a közeljövőben. A válság a szakkönyvek esetében okozta a legnagyobb…
Számíthat a jövő év első felében tevékenykedő magyar EU-elnökség a néppárti uniós biztosok támogatására - hangsúlyozta az Európai Bizottság hat néppárti tagja, aki munkavacsorán találkozott szerdán a Brüsszelben tartózkodó Orbán Viktorral. A miniszterelnök ma Herman van Rompuyjel, az Európai Tanács és José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével tárgyal.
Országszerte összesen már tucatnyi településen van veszélyhelyet az árvíz miatt - 2000 kilométer hosszúságban 5000 ember védekezik a gátakon. Több települést továbbra sem lehet megközelíteni személyautóval Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Többszáz millió eladott lemez és a világ legismertebb és legkedveltebb slágerei jellemzik a pályafutását azoknak a legendás zenekaroknak, amelyekből egy nagy csokrot vonultat fel egyetlen hétvége alatt a Sziget Szervezőiroda, legújabb nagyszabású rendezvényén.
Számos fontos mű jelenik meg az idén is az élő klasszikusoktól, a középgeneráció különösen a költészet terén tesz figyelemreméltó köteteket a sátrak alá, és az elsőkötetesek is nagy számban képviseltetik magukat.
Megérkezett Törökországba csütörtökre virradóra az izraeli erők által feltartóztatott gázai segélyflottilla több száz aktivistája, akiket Isztambul egyik terén mintegy tízezer ember hősként ünnepelt. A Gázai övezet blokádjának azonnali feloldására sürgette Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Izraelt, s hasonló felszólítást intézett a zsidó állam kormányához Tony Blair volt brit miniszterelnök, valamint Jimmy…
Csalással vádolja az ügyészség Kállai Csaba országos cigány vajdát és Rostás-Farkas György költőt. A büntetőperben megyei vajdák szerepelnek sértettként. Szerintük avatási ceremóniáikra nagyságrenddel több pénzt kellett fizetniük a vádlottak zsebébe, mint amennyibe a rendezvények kerültek. Kállaiék lejáratási kísérletnek tartják perbe fogásukat – írja a Magyar Nemzet.
Az amerikai zsidóság megosztott a Gázai övezetbe segélyt szállító hajók elleni izraeli támadás megítélésében; szervezetileg két Izrael-barát lobbicsoport, az AIPAC és a J Street szembenállásáról van szó - írta szerdán The Washington Post
Jóval kockázatosabb adósságtörlesztőknek tekinti a piac az euróövezet megrendült adóssághelyzetű tagállamait, mint például Magyarországot. A szerdai londoni kereskedésben Portugália, Olaszország, Írország, Görögország és Spanyolország - kezdőbetűikből angol rövidítéssel a PIIGS-csoport - törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióinak átlagos díjszabása alaposan meghaladta Magyarországét.
Országszerte összesen már tucatnyi településen van veszélyhelyet az árvíz miatt, miután a Kormányzati Koordinációs Bizottság szerda esti ülésén döntöttek arról, hogy elrendelik azt több Jász-Nagykun-Szolnok megyei, illetve Győr-Moson-Sopron megyei településen is.
Négyezer milliárd forintba kerülne a 2020-as budapesti olimpia megrendezése, - írja a Népszabadság. Június végén tűzheti ki az első tárgyalás időpontját Benedek Fülöp volt szocialista földművelésügyi államtitkár büntetőügyében a Fővárosi Ítélőtábla - értesült a Magyar Nemzet. Lapszemle
Országszerte összesen már tucatnyi településen van veszélyhelyzetet az árvíz miatt, miután a Kormányzati Koordinációs Bizottság szerdai esti ülésén döntöttek arról, hogy elrendelik azt több Jász-Nagykun-Szolnok megyei, illetve Győr-Moson-Sopron megyei településen is
Számíthat a jövő év első felében tevékenykedő magyar EU-elnökség a néppárti uniós biztosok támogatására - hangsúlyozta az Európai Bizottság hat néppárti tagja, aki munkavacsorán találkozott szerdán a Brüsszelben tartózkodó Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel
Továbbra is az ár az úr Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a vízügyi szakemberek szerint csütörtökön főleg a Hernád menti településeken élőkre várnak kritikus órák, de nem sokkal jobb a helyzet a Sajó és a Bódva mentén sem.
Ma forognak utoljára osztalékszelvénnyel a Richter részvényei, a Budapesti Értéktőzsde nagyobb kapitalizációjú gyógyszergyártója meglepően magas, részvényenként 770 Ft osztalékot fizet a 2009-es év...
Csütörtök reggelre tovább romlott a vasúti közeledés helyzete, még több szakaszt kellett lezárni az áradások és a belvizek miatt, csökkenteni kellett szerelvények sebességét, ami miatt késnek vonatok - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága.
Írországban tizenhat éves csúcsra hágott a munkanélküliség májusban: a statisztikai hivatal szerdán ismertetett adatai szerint a ráta 13,7 százalék volt az áprilisi 13,4 százalékot követően.
Kínai dolgozóinak 33 százalékos fizetésemelését jelentette be a Foxconn Technology tajvani vállalat, amelynek sencseni (Shenzhen) gyárában az idén már több mint tíz munkás követett el öngyilkosságot.
Az idén várhatóan 30 százalékkal kevesebb bériroda-területet adnak át a fejlesztők Budapesten, mint az előző évben - közölte a Real Estate Research Association (RERA) ingatlanpiac-kutató az MTI-vel sz...
Majdnem háromszorosára nőtt egy hónap alatt a Mexikói-öbölben kialakult olajfolt, amely immár 24400 négyzetkilométert borít - közölték a miami egyetem kutatói műholdas fotók alapján.
Az állami megtakarítási csomag közepette a vezetői fizetéseken kezdi saját megtakarításait az olasz jegybank. Mario Draghi, a jegybank elnöke a szakszervezetekkel egyeztet a fizetéscsökkentésről és kijelentette, hogy a bérek visszafogását a bank igazgatósági tagjain kezdik.
Azt szeretném, hogy a jövőben minden egyes pályázaton azok a projektek kapjanak prioritást, amelyek mögött helyi vagy nagyobb szintű foglalkoztatási igény van, és a foglalkoztatás valódi bővülése várható – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Czomba Sándor.
Június végén tűzheti ki a Fővárosi Ítélőtábla az első bírósági tárgyalás időpontját Benedek Fülöp volt földművelésügyi államtitkár „pákozdiként” elhíresült földügyében – értesült a Magyar Nemzet. Emellett több nyomozás is folyamatban van a tevékenységével kapcsolatban.
Vida Ildikó lehet az APEH elnöke az atv.hu értesülései szerint. A hírt az MTI érdeklődésére nem erősítették meg, és nem kis cáfolták szerdán a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, azzal az indoklással, hogy a kinevezések előtt nem nyilatkoznak ilye ügyekben.
Egy amerikai nő 100 ezer dollárra, azaz több mint 22 millió forintra perli a Google Maps térképszolgáltatást, miután a mobiltelefonról is elérhető, gyalogosmódba állított útvonaltervező egy forgalmas országútra vezette, ahol egy autó elütötte. (MTI)
Lendvai Ildikó pártelnök az MTI-nek elmondta: a szocialista képviselőcsoport tagjai pénteken a Liszt Ferenc téri Ady Endre szobornál emlékeznek meg Trianonról.Hozzátette: a szocialisták szerint is meg kell emlékezni Trianonról, de olyan módon, ami a sebeket felelősen gyógyítja.
Nem véletlen, hogy a békeharcosok Törökországból indultak, ott ugyanis nem ellenőrizték személyazonosságukat – állítja Breuer Péter közel-keleti szakértő.