2010. június 24. csütörtök

jún. 24
21:20
Spanyol milliomosok svájci bankszámlái után kutat a madridi kincstár (Gondola)
A spanyol kincstár nyilatkozattételre szólított föl több ezer adófizetőt, akiről adatlopás során tudódott ki, hogy milliárdokat tarthatnak a HSBC svájci bankban
jún. 24
21:33
Januártól indul a kormány lakásfelújítási programja - a nap hírei (Infostart)
Továbbra is törvénytelennek tartja a Magyar Külügyminisztérium, hogy Szlovákia nem engedte tavaly augusztusban Sólyom László köztársasági elnököt az ország területére lépni. Schmitt Pál államfővé választása esetén nem gátolná a kormány törvényalkotási lendületét. Januártól évi 100 ezer lakás teljes felújításával megkezdődik a nemzeti épületkorszerűsítési program - a nap legfontosabb hírei.
jún. 24
21:33
Megszüntették a volt Yukos-alelnök elleni eljárást (Kripto Akadémia)
Elévülés miatt megszüntették a Yukos halálos beteg volt alelnöke, Vaszilij Alekszanjan elleni bírósági eljárást csütörtökön.
jún. 24
21:33
Oroszországban fektet be a Cisco (Portfolio)
A Cisco Systems az elkövetkező 10 évben 1 milliárd dollárt szándékozik beruházni Oroszországban, hogy kiépítsen egy technológiai központot - közölte a cég vezérigazgatója, John Chambers. A világ...
jún. 24
21:36
Halálos robbanás egy görög minisztériumban (Infostart)
Robbanás történt a görög közrendvédelmi minisztérium épületében csütörtök este, s ennek következtében életét vesztette egy rendőr - közölték helyi rendőrségi források.
jún. 24
21:36
Henryéknek menekülni kellett a reptérről (HírTV)
Semmilyen anyagi juttatást nem kaphatnak a francia válogatott tagjai. Ezt Sarkozy elnök jelentette be, még a csapat gépének hazaérkezése előtt. Henryék csúfos kiesése a világbajnokságról Franciaországban nemzeti ügy lett.
jún. 24
21:36
Robbanás egy görög minisztériumi épületben, egy halott (Gondola)
Robbanás történt a görög közrendvédelmi minisztérium épületében csütörtök este, egy rendőr meghalt - közölték névtelenül nyilatkozó rendőrségi források
jún. 24
21:38
Éhezve tiltakoznak a volt szlovák-guantanamói rabok (Infostart)
Éhségsztrájkba lépett az a három volt guantánamói fogoly, akiket amerikai kérésre január végén fogadott be Szlovákia - közölte az Amnesty International. A három férfi azért döntött így, mert elégedetlenek az életkörülményeikkel.
jún. 24
21:51
Obama Medvegyevvel tárgyalt a Fehér Házban (Kripto Akadémia)
Sikerült a kapcsolatok "újraindítása" az egykori hidegháborús ellenfelek között - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, aki gazdasági témákról és a látványosan javuló kétoldalú diplomáciai kapcsolatokról tárgyalt a Fehér Házban Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel.
jún. 24
21:54
Hurrikánná alakult a vihar (HírTV)
Hurrikánná alakult a Csendes-óceán térségének újabb vihara: a Darby jelenleg Mexikó délnyugati partjaitól 380 kilométerre örvénylik. Eközben tovább erősödött a Celia névre keresztelt vihar is, ám a miami központú Nemzeti Hurrikánközpont (NHC) szerint a szezon első két hurrikánja közül várhatóan egyik sem ér majd partot.
jún. 24
22:12
Fegyverekkel megrakott autóval ment a G8-csúcsra (HírTV)
Fegyverekkel, benzines palackokkal és más veszélyes eszközökkel megrakott autó hajtott be a pénteken kezdődő G8-csúcs helyszínére, Torontóban.
jún. 24
22:27
Őssejttel mentették meg az égett szemek világát (Infostart)
Alkalmazott technikájuk hosszú távú sikeréről számoltak be olasz orvosok, akik égés által okozott szemsérüléseket őssejtekből növesztett szaruhártyával gyógyítottak.
jún. 24
22:30
Kiadták az Egyesült Államoknak a jamaikai drogbárót (Gondola)
Kiadták Christopher "Dudus" Coke drogbárót csütörtökön az Egyesült Államoknak, ahol bíróság elé állítják - jelentették be közleményben a jamaikai hatóságok
jún. 24
22:45
Japán továbbjutott, Dánia kiesett (Blikk)
A már korábban továbbjutott holland csapat mellett a japán válogatott lesz ott az E csoportból a legjobb 16 között a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon; a kameruniak mellett a dánok is búcsúztak.
jún. 24
22:45
Bomba robbant egy görög miniszter irodája mellett (ATV)
Egy ember életét vesztette.
jún. 24
22:48
Clinton: Magyarország az Egyesült Államok közeli barátja (Gondola)
Magyarország az Egyesült Államok közeli barátja és értékes partnere, a két ország együttműködik a globális kihívások kezelésében - mondta csütörtökön Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, miután fogadta Washingtonban magyar kollégáját
jún. 24
22:48
Ez nem eutanázia!? Az onkológus a morfium használatáról (WebBeteg)
"A halálos betegeknél (pl. ha valaki rákos, és a végstádiumban van) megszokott eljárás, hogy napi több adag morfiummal csillapitják fájdalmait? A morfium ezeknél az embereknél légzésbénulást okoz. Ez nem eutanázia?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jún. 24
23:21
Újabb ijesztő ötlet a Fidesztől: tényleg ez vár ránk? (Alternatív Energia)
Ijesztő ötlettel állt elő Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár: szerinte mindent meg kellene adóztatni, ami a giccs és pornó kategóriájába sorolható, az ebből befolyó összegeket pedig az "értékes" kultúrára lehetne fordítani. A kérdés már csak az, hogy mi számít értékesnek, és mi giccsnek? Egyáltalán kell-e, hogy a hatalomnak ízlése legyen?
jún. 24
23:24
Kiadták a világ egyik legveszélyesebb drogkereskedőjét (Blikk)
jún. 24
23:45
Új befektető a Zsolnayban (Infostart)
A Manufaktúra-Befektető Kft. veheti meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonrészét. A pécsi közgyűlés döntése értelmében a pályázaton egyedüliként résztvevő budapesti székhelyű projektcég szerződhet a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt.-vel a 49 százalékos részvénycsomag, valamint két szavazatelsőbbségi részvény megvásárlására.
jún. 24
23:57
109 km/h-val száguldott Honda bombája (ATV)
A japánok simán verték Dániát, bejutottak a nyolcaddöntőbe.

2010. június 25. péntek

jún. 25
0:18
Megegyeztek a minisztériumok elosztásáról Szlovákiában (Infostart)
Megegyezett a jövőbeni szlovák kormány miniszteri tárcáinak elosztásáról az alakuló négypárti jobbközép kormánykoalíció - jelentette be Iveta Radicova, a kormányalakítással megbízott politikus a koalíciós tanács több mint nyolcórás ülése után csütörtökön.
jún. 25
0:18
Módosították az erzsébetvárosi csendrendelet-tervezetet (Gondola)
Módosították az erzsébetvárosi csendrendelet-tervezetet annak benyújtása előtt, így az bizonyos, hogy nem kell éjfélkor bezárniuk a szállodákban üzemelő vendéglátóipari egységeknek, illetve azon vendéglőknek és éjjel-nappali boltoknak, amelyek nem forgalmaznak alkoholt - mondta Gergely József, a VII
jún. 25
0:22
Július elején nevezik meg az LMP főpolgármester-jelöltjét (Gondola)
Az LMP július 5-i fővárosi kongresszusán dönt a tagság a párt főpolgármester-jelöltjének személyéről – mondta el Csiba Katalin választmányi szóvivő
jún. 25
0:36
Ipsos: nem javult a világgazdaság állapotának megítélése (Gondola)
A G20-csúcsot beárnyékolja, hogy továbbra sem javul az állampolgároknak az egyes országok gazdasági helyzetéről alkotott véleménye - közölte az Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt
jún. 25
0:40
Bencsik: januártól indul az épületkorszerűsítési program (Gondola)
Januártól évi 100 ezer lakás komplex felújításával megkezdődik a nemzeti épületkorszerűsítési program, amely néhány év után évi 150-200 ezer lakásra bővül - mondta Bencsik János a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára egy megújuló energiával foglalkozó konferencián
jún. 25
0:44
Sólyom-látogatás: az Európai Bizottság elhárította a magyar beadványt (Gondola)
Sem az uniós szerződés, sem a másodlagos jogforrások rendelkezései nem vonatkoznak valamelyik tagállam államfőjének egy másik tagállamban teendő látogatására, ezért az Európai Bizottság véleménye szerint Sólyom László köztársasági elnök tavaly augusztusi, megakadályozott szlovákiai látogatásával kapcsolatban a szlovák kötelezettségszegésre történő magyar hivatkozás megalapozatlan - közölték…
jún. 25
0:48
Ősszel várható ítélet a "fekete sereg" ügyében (Gondola)
Ősszel várható ítélet a fekete sereg néven ismertté vált csoport ügyében - tudta meg az MTI a büntetőper csütörtöki tárgyalásán, amelyen folytatódtak a perbeszédek
jún. 25
0:54
Lendvai: "vissza a feladóhoz a médiacsomagot!" (Gondola)
Az MSZP elnöke arra szólította fel a kormánypárti többséget, hogy halassza el a Fidesz által benyújtott médiacsomag egyes részeinek hétfői végszavazását, a csomag őszi szavazásra szánt elemét, az úgynevezett médiaalkotmányt pedig vonja vissza
jún. 25
0:54
Hazánkba is kerülhetett a fertőzött sajtból (WebBeteg)
Magyarországra is kerülhetett a szennyezett német Mozzarella sajtból. Több bejelentés is érkezett az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsriasztási rendszerére, hogy a német Milchwerk Jäger GmbH által gyártott tejfehér Mozzarella sajt a csomagolás felbontása után a levegővel érintkezve elkékül - közölte internetes oldalán a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal.
jún. 25
1:12
Déri Balázs lesz az MSZP új sajtófőnöke (Gondola)
Déri Balázs lesz az MSZP új sajtófőnöke - tudta meg az MTI csütörtökön. A 34 éves újságíró - aki az 1992-ben elhunyt Déri János rádiós, televíziós műsorvezető fia - korábban a stop
jún. 25
3:00
Intim probléma: Szex és bélgáz (WebBeteg)
Találkozott egy nagyszerű férfival, már több mint egy hónapja együtt járnak, és túl van élete legjobb randiján. Pontosan tudja, hogy az este következő lépése az első együtt töltött éjszaka lesz, ám van egy óriási gondja – a vacsora a gyomrában. Felmerül a kérdés, hogyan kezeljük az intim együttlétet, ha puffad és túl sok bélgázt termel?
jún. 25
3:15
Chilét nemzeti ereklye segíti (Blikk)
jún. 25
3:33
Formában a brazilok (Blikk)
Az Európa Nagydíjra készülő F1-es pilóták együtt nézik a fociválogatott mérkőzéseit
jún. 25
4:09
Mire bevezetnénk, vége az eurónak? (Blikk)
jún. 25
4:27
"Hazudik a darabolós gyilkos" (Blikk)
Tagadta a rendőröknek B. Zoltán, hogy előre készült a brutális gyilkosságra.
jún. 25
4:31
Nem akarjuk lehúzni a rolót (Blikk)
Egy tervezet szerint minden szórakozóhelynek be kellene zárnia éjfél után.
jún. 25
4:35
Tűzijáték helyett segélyt az árvízkárosultaknak (Blikk)
jún. 25
4:45
Gjoni a húrok közé csap: Jöhetnek a csajok! (Blikk)
A Blikk vendége elárulta, sokkolta párja pornófilmes múltja, kerüli a politikát, s egy drogot imád: a zenét
jún. 25
4:45
Vér és könnyek: ez a nyugdíjcsökkentés ára? (Pénzcentrum)
A román parlament a múlt héten döntött arról, hogy életbe léphetnek a kormány által tervezett deficitcsökkentő megszorítások. Az intézkedések között van a nyugdíjak 15%-os csökkentése is, melynek következtében összesen 1,082 millió nyugdíjas kap majd minimális öregségi járandóságot, ami havi 23 ezer forintnak felel meg. A csökkentésről szóló hírek megdöbbentő tettre késztettek egy 97 éves brassói…
jún. 25
4:48
Százmilliós lakás jár Sólyomnak (Blikk)
A törvény szerint nem lehet üres kézzel utcára tenni a leköszönő államfőt
jún. 25
4:49
Bulizókat gázolt a gyorsvonat (Blikk)
Szórakozni indultak, de könnyelműen a síneken akartak átkelni a fiatalok
jún. 25
4:53
Ránk robbantotta a szomszéd a házat (Blikk)
Egy ember meghalt, hatan kórházba kerültek, miután felrobbant a nyíregyházi lakás.
jún. 25
4:57
Beültetett tüdővel is csodálatos szoprán (Blikk)
jún. 25
5:03
Lovat áldozott a gyújtogató nő egyháza (Blikk)
Hiába beszélt a fejében hallott hangokról a papnak, az nem tudott segíteni rajta.
jún. 25
5:05
Testőrök védik Stohl Andrást (Blikk)
jún. 25
5:15
Hogyan szaporítsuk a Rododendront? (Édenkert)
A Rododendron (Rhododendron) nemzettség képviselői az egyik legszebb virágú díszcserjék. Fajtái különböző színűek a fehértől a bíborpirosig. Tudományos nevét Linné a görög rodón (rózsa) és dendron (fa) szavakból képezte. Mivel azonban a rododendron nem rózsa és nem is fa, ő maga is elégedetlen volt vele, olyannyira, hogy átkeresztelte Azaleának, de ezt a nevet ma főleg a kertészeti, cserépben…
jún. 25
5:17
Milyen szerekkel védekezzünk az alma kórokozói és kártevői ellen? (Édenkert)
Nagyon fontos a gyümölcsfáink egész éves ápolása, hogy megelőzhessük a kártevők és kórokozók megjelenését, és érés idején egészséges, bőséges terméssel örvendeztessenek meg bennünket. Csodák nincsenek, de vannak olyan szerek, amelyek használata a legminimálisabbra csökkenti a kártételeket. Lássuk, milyen szereket, mikor és hogyan használjunk az almafáink védelmére!
jún. 25
5:21
Somogyi finomságok (Blikk)
Mi az, amit feltétlenül érdemes megkóstolni, ha a Balatonnál nyaralunk?
jún. 25
5:21
Brutális tempóban terjed az ingyentelefon! (Portfolio)
Rohamtempóban nő az internetes hangátvitel (VoIP) népszerűsége, a Skype vezérigazgatója a héten egy Taipeiben tartott sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, a cél, hogy a jövőben valamennyi internetre...

Keresés