Megkezdték a szavazatok leadását a képviselők az államfőválasztáson, az Országgyűlésben. A szavazás előtt mindkét hivatalos jelölt - Balogh András és Schmitt Pál - vázolta programját.
A Magyar Nemzet című újságot kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. vásárolta meg a kolozsvári Erdélyi Napló című újságot, amely akár már júliusban megjelenhet - adta hírül kedden a Transindex című romániai magyar internetes portál.
Az amerikai pénzügyi reformcsomag hamarosan elfogadásra kerülhet, a törvény szövegének egyes részletei pedig kezdenek kiszivárogni, így például azt is a napokban tudhattuk meg, hogy a bankok az...
Az év végéig mintegy 1,9 milliárd forintot fordítanak Debrecen belvárosának megújítására: a Simonffy utcai volt iskolát ifjúsági házzá alakítják, elvégzik a Nagytemplom mögötti emlék- és romkert rekonstrukcióját, a Halközben szökőkút épül, és év végéig elkészül a Nyugati kiskörút Hatvan és Arany János utcát összekötő szakasza is.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint Magyarország 2014-ben bevezethetné az eurót, ha az ország 2013 végére az összes szükséges maastrichti feltételt teljesítheti. (MTI)
A Videoton Holding Zrt. megvásárolta a megújuló energia területén tevékenykedő győri székhelyű mérnöki és fővállalkozói STS Group Zrt. 51 százalékát - jelentették be kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. (MTI)
Aránytalanul nagynak minősítette a Magyarországon bevezetni tervezett bankadó mértékét az Európai Központi Bank igazgatósági tagja. Ewald Nowotny a Dow Jones hírszolgálat bécsi keltezésű tudósítása sz...
BUDAPEST — „Vibráló csomagot találtunk" – recseg riadót a Repülőtéri Polgári Védelem rádiója. Rezgő bombát ugyan még senki sem látott, de fő a biztonság, irány a raktér! Az egyik kolléga beleugrik a szkafanderébe, fogy benne vagy három kilót, a gép meg késik tíz percet, de végül előkerül a tettes, egy berregő, huncut vibrátor, jobb esetben egy villanyborotva.
„Tilos kutyát tartósan 10 négyzetméternél kisebb területen, tartósan 4 méternél rövidebb eszközzel kikötve tartani. Tilos továbbá gerinces állatot kör alapú kalitkában, illetve gömb alakú akváriumban tartani. … Amennyiben kutyát futólánccal – vagy ahhoz hasonló elven működő szerkezettel – kikötve tartanak, a feszített és futó részek hosszának összege nem lehet kevesebb 5 méternél, valamint a futó…
A Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának tagjai az államfőválasztáson nem vették fel a szavazólapot, mert a párt sem Balogh András, sem pedig Schmitt Pál köztársaságielnök-jelöltet nem tartja megfelelőnek a pozícióra - mondta Schiffer András, a párt frakcióvezetője kedden újságíróknak.
Ma választ köztársasági elnököt az Országgyűlés. A kétharmados parlamenti többséggel bíró Fidesz-KDNP várhatóan már az első szavazási fordulóban megválasztja Orbán Viktor miniszterelnök jelöltjét, Schmitt Pált, aki akár már ma le is teheti hivatali esküjét.
A Nomura nem pesszimista a részvényárfolyamok alakulásával kapcsolatban, de túlzott optimizmus sem jellemzi. A viszonylag kedvező kilátásokat elsősorban a befektetők várakozásaira és a piacon még...
Vasárnap még arról szóltak a hírek, hogy júliustól ötszáz forint pótdíjat kötelesek fizetni a díjmentes utazáshoz szükséges regisztrációs jeggyel nem rendelkezők a vasúton és a Volán-járatokon. Az illetékes minisztérium döntése alapján azonban egyelőre mégsem kell pótdíjat fizetni. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület díjazza az ötletet, és továbbra is rossznak tartja a rendszert....
Románia idei bruttó hazai terméke (GDP) több mint egy százalékkal csökken, nagyobb mértékben az eddig vártnál - nyilatkozta kedden a román pénzügyminiszter.
Az EUR/USD benézett 1,22 alá. Támogatás 1,2190-nél található, mely alatt veszteségekkel kell számolni 1,2135-ig. A folytonos bizonytalanság nyomás alá kényszerítette az eurót. Az EKB eddig nem tudta megnyugtatni a befektetöket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Feltehetően Molotov-koktélokat dobtak arra a szigetcsépi házra, amelynek leégett a tetőszerkezete kedd hajnalban - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
A forint rekord mértékű gyengülése a svájci frankhoz képest nem fogja befolyásolni a Magyar Nemzeti Bank monetáris döntéseit - jelentette ki kedden a Reuters hírszolgálatnak Király Júlia. (MTI)
A pécsi egyetemi vesztegetési ügy tíz gyanúsítottja közül kilencnek meghosszabbították előzetes letartóztatását. Hajdú István, a Pécsi Városi Bíróság elnöke elmondta: a bíróság az ügyészség indítványát megalapozottnak tartotta, a gyanúsítottak előzetes letartóztatását ezért október másodikáig meghosszabbította. Az ügyészség az egyik gyanúsítottal szemben már nem indítványozott…
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint 7.468 db saját részvényt vásárolt tőzsdén kívüli forgalomban. A Társaság saját részvény állománya 2010. június 29-én 22.018 db.
A Zwack Unicum Nyrt. keddi éves rendes közgyűlése részvényenként 1.000 forint osztalékot hagyott jóvá a 2009/2010. üzleti év után, ez összesen 2,035 milliárd forint kifizetését jelenti - közölte a társaság az MTI-vel.
A forint rekord mértékű gyengülése a svájci frankhoz képest nem fogja befolyásolni a Magyar Nemzeti Bank monetáris döntéseit - jelentette ki kedden a Reuters hírszolgálatnak Király Júlia.
A Zwack Unicum Nyrt. keddi éves rendes közgyűlése részvényenként 1.000 forint osztalékot hagyott jóvá a 2009/2010. üzleti év után, ez összesen 2,035 milliárd forint kifizetését jelenti - közölte a tár...
Lehet jó államfő a pártpolitikus, sem nyugat-, sem közép-európai modell vagy elvárás nincs az államfő pártsemlegességére vonatkozóan - áll a Nézőpont Intézet legújabb, kedden az MTI-hez eljuttatott kutatásában.
A Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának tagjai az államfőválasztáson nem vették fel a szavazólapot, mert a párt sem Balogh András, sem pedig Schmitt Pál köztársaságielnök-jelöltet nem tartja megfelelőnek a pozícióra - mondta Schiffer András, a párt frakcióvezetője kedden újságíróknak.
Véglegesítette válását Sandra Bullock Oscar-díjas amerikai színésznő - jelentette kedden a People című amerikai magazin. A színésznő április végén nyújtotta be a válókeresetet, azután, hogy több nő is felbukkant, azt állítva: viszonyuk volt Bullock férjével, Jesse Jamesszel.
Lehet jó államfő a pártpolitikus, sem nyugat-, sem közép-európai modell vagy elvárás nincs az államfő pártsemlegességére vonatkozóan - áll a Nézőpont Intézet legújabb kutatásában
A Google Chrome elnevezésű szoftvere került a harmadik helyre a böngésző programok toplistáján az Egyesült Államokban, megelőzve az Apple Safari programját. (MTI)
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága támogatta Hatala József országos rendőrfőkapitánynak történő kinevezését kedden. A bizottság 14 igen, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellet...
Schmitt Pál szerint a köztársasági elnöknek minden pártból a legjobbat kell kihoznia annak érdekében, hogy választóik megbízását teljesítve hozzájárulhassanak a közjó megvalósulásához. A Fidesz-KDNP 68 éves köztársaságielnök-jelöltje parlamenti bemutatkozó beszédében csapatemberként jellemezte magát és hangsúlyozta, elnökként - a pártsemlegesség jegyében - nem lehet majd tekintettel arra, hogy…
Balogh András pártatlan elnök kíván lenni, aki fő feladatának az ország és a nemzet egészének szolgálatát, a közös nemzeti érdekek következetes képviseletét, az alkotmányos rend tiszteletben tartását, illetve védelmét tekinti.
Többek között Ütősvölgy, Palya-udvar, színházi sátor és az idei "fővendég" Néprajzi Múzeum programjai várják a látogatókat a jubileumi, 20. Művészetek Völgyének otthont adó hét Balaton-felvidéki településen július 23. és augusztus 1. között.
Amerikai-iráni-orosz egyeztetést javasolt - a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bevonásával - a teheráni orvosi kutatóreaktor számára szállítandó nukleáris fűtőanyagról az orosz külügyminiszter.
Aki már hajtogatott papírcsákót, vagy hajót, az egészen biztosan elboldogul a csillag elkészítésének lépéseivel is. Az eredmény pedig egy szép dekorációs elem lesz, amit szinte bármilyen alkalomra felhasználhatunk, attól függően, hogy milyen színű papírból készítjük. Az arany és ezüst színekben hajtogatott csillagok pedig majd decemberben a karácsonyfánkat is díszíthetik!
Nagyot csattant az ostor az amerikai részvénypiacon, a főbb indexek 2% feletti zuhanást szenvedtek el. Elestek a május végi lokális mélypontok, így tavaly november óta nem látott szinteken...
Schmitt Pál szerint a köztársasági elnöknek minden pártból a legjobbat kell kihoznia annak érdekében, hogy választóik megbízását teljesítve hozzájárulhassanak a közjó megvalósulásához.