Miniszterként 1 millió 150 ezer forintot keres, de ezen kívül havonta 130 ezer forint nyugdíjat is kap - derül ki Pintér Sándor belügyminiszter kedden közzétett vagyonnyilatkozatából....
Júniusban a várakozásoknak megfelelő mértékben csökkent a chicagói régió üzleti aktivitását mérő index. Az üzleti barométer értéke 59,1 százalékra mérséklődött a májusban mért 59,9 százalékról, így ez már a második havi csökkenés az áprilisban elért 63,8 százalékról, mely 2005 áprilisa óta a legmagasabb szint volt.
A Szili Katalin vezette Szövetség a Jövőért Mozgalom (SZJM) indulni kíván az őszi önkormányzati választásokon – a Magyar Nemzet információi szerint erről hozott egyhangú döntést a szervezet közgyűlése.
A sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet. Szerdán főként az ország középső és déli, csütörtökön a középső és északkeleti részén alakul ki szórványosan zápor, zivatar
Nyomás alá került a font, miután azt beszélték, hogy a brit kormány megszorító intézkedései miatt a közszférában 500.000-600.000, míg a magánszektorban 600.000-700.000 munkahely szünhet meg. A miniszterelnök, David Cameron tagadta mindezt. A GBP/USD 1,4960-ra esett. Ellenállás 1,5050-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Összesen 360 millió euró további kedvezményes kölcsönnel járul hozzá az Európai Beruházási Bank a kis- és középvállalkozó ágazat segítéséhez Magyarországon, Németországban, Csehországban és Szlovákiáb...
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak kormányait képviselő tanács és az Európai Parlament képviselői abban, hogy az EU-ban milyen szabályok alapján korlátozzák a banki vezetők és tőzsdei kereskedők prémiumát
Nyilvános építész fórumon vitatták meg a szakemberek, a környékbeliek és a civil szervezetek képviselői a Nemzeti Múzeum átépítésének nyertes tervpályázatát. Az építész szerint legkorábban 2014-ben kezdődhetnek el a munkálatok.
Négy ház még mindig veszélyben van a partfal omlása miatt Bakonycsernyén. Húsz háznál már elhárították a veszélyt, de ahhoz, hogy esőzések hatására ne alakuljon ki ismét, támfalat kellene építeni. Az önkormányzat vis major keretre adott be pályázatot, ám az önrészre sincs pénze, így további segítséget kért a belügyminisztertől.
Szerdán járt le a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat határideje, a déli határidőig ketten adták le pályázati anyagukat a Magyar Rádió Közalapítvány titkárságán - tudta meg az MTI a közmédiumot felügyelő közalapítvány illetékesétől, aki ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy - tekintetbe véve a parlamentnek benyújtott, a közmédiumokat is érintő, s már végszavazás előtt álló…
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak kormányait képviselő tanács és az Európai Parlament képviselői abban, hogy az EU-ban milyen szabályok alapján korlátozzák a banki vezetők és tőzsdei kereskedők prémiumát
A kormány év végéig biztosítja a gázárkompenzációt - közölte Nagy Anna kormányszóvivő a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Erre 11 milliárd forintos keretet biztosít a kabinet - tette hozzá.MTI...
Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke a mai nappal Kalmár Istvánt nevezte ki az állami adóhatóság informatikai elnökhelyettesévé - tudatta szerkesztőségünkkel az APEH. Az 59 éves...
Megrendezi a kormány a tűzijátékot az augusztus 20-i nemzeti ünnepen, de az jóval szerényebb lesz az eddig megszokottaknál - jelentette be a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után Budapesten.
A kormány év végéig biztosítja a gázár-kompenzációt - jelentette be Nagy Anna kormányszóvivő, aki hozzátette: erre 11 milliárd forintos keretet biztosít a kabinet. A kormányszóvivői tájékoztatón Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megerősítette: a pénzügyi konszolidációs döntéseknek köszönhetően Magyarország 2010-ben képes lesz tartani a GDP arányos 3,8 százalékos hiánycélt. Hozzátette: a…
Tarlós István a főváros stabilizálását, biztos anyagi háttérrel indított beruházásokat és őszinte kommunikációt ígért a Civil Összefogás Fórumának sajtótájékoztatóján.
Megrendezi a kormány a tűzijátékot az augusztus 20-i nemzeti ünnepen, de az jóval szerényebb lesz az eddig megszokottaknál - jelentette be a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után Budapesten.
A maximálisan kiszabható büntetést, azaz tíz év szabadságvesztést kérte Manuel Noriega egykori panamai elnök ellen szerdán az ügyész a párizsi büntetőbíróságon, ahol a volt diktátort kábítószer-kereskedelemből származó pénzek tisztára mosásával gyanúsítják.
Három év börtönre ítélt egy spanyol bíróság szerdán egy szíriai kurdot, aki ez év februárjában egy cipőt dobott a Spanyolországban tartózkodó török kormányfőre. A 27 éves férfi azt állította, hogy így akarta felhívni a figyelmet a kurdok helyzetére.
Az izraeli kormány nem gátolná a gázai segélyflottillát ért izraeli támadás kivizsgálására felállított bizottság jogkörének kiszélesítését, miután annak elnöke lemondással fenyegetőzött
Információink szerint a nyári szünet után nem folytatják a szólás szabadságát, így Krizsó Szilvia, aki a műsort vezette lekerül a képernyőről. Helyette Halász Zsuzsa volt híradós műsorvezető, a KDNP volt szóvivője indít majd műsort a közszolgálati csatornán. Az MTV hivatalosan még nem tud őszi terveiről.
Az új szlovák kormányról tárgyaló négy jobbközép párt nagy valószínűséggel kedden, július 6-án írja alá a koalíciós szerződést - közölte szerdán a jövőbeni koalíció két tagja
A maximálisan kiszabható büntetést, azaz tíz év szabadságvesztést kérte Manuel Noriega egykori panamai elnök ellen szerdán az ügyész a párizsi büntetőbíróságon, ahol a volt diktátort kábítószer-kereskedelemből származó pénzek tisztára mosásával gyanúsítják
Megrendezi a kormány a tűzijátékot az augusztus 20-i nemzeti ünnepen, de az jóval szerényebb lesz az eddig megszokottaknál - jelentette be a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után Budapesten. ...
Az új szlovák kormányról tárgyaló négy jobbközép párt nagy valószínűséggel kedden, július 6-án írja alá a koalíciós szerződést - közölte szerdán a jövőbeni koalíció két tagja.
A vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai nyersolajkészletek a múlt hét folyamán - derül ki az Energia Információs Ügynökség legfrissebb statisztikáiból. Az olaj határidős árfolyama a...
A kormány szerdai ülésén három tagú tárgyalódelegációnak adott megbízást, hogy a bankadóról a következő napokban megállapodásra jusson a bankszövetséggel: a bankoktól 120 milliárdot, a biztosítóktól 36 milliárdot, a pénzügyi szféra többi vállalkozásától további 30 milliárdot várnak - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón....
A "súlyos és kemény tárgyalások" elhúzódása miatt ma még nem tudott dönteni a pénzügyi szektorra vonatkozó plusz teher kérdésében a kormány, a tárgyalásokat néhány napon belül egy háromfős...
December 31-éig meghosszabbítják a gázár- és távhőtámogatást, csaknem 11 milliárd forint értékben - jelentette be szerdán Nagy Anna kormányszóvivő. Döntöttek arról is, hogy a tűzijáték sokkal szerényebb lesz. A bankadóról még nincs megállapodás.
Megrendezi a kormány a tűzijátékot az augusztus 20-i nemzeti ünnepen, de az jóval szerényebb lesz az eddig megszokottaknál - jelentette be a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után Budapesten
A tegnapi komoly zuhanást követően mára némi lélegzetvételhez jutottak a piacok, érdemi korrekciót azonban egyedül a magyar piac tudott felmutatni. A BUX az OTP és a MOL jelentősebb felpattanásának...
Elkészültek a július 4-étől újranyíló vasútvonalak bevezető menetrendjei, az utasok átmenetileg napi 4-6 járatra számíthatnak a Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)
A főváros működésének és pénzügyi helyzetének stabilizálását, csak biztos anyagi hátterű beruházások indítását, mindenki számára érthető kommunikációt és őszinteséget ígért Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Civil Összefogás Fórumának (CÖF) sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten
Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke szerdán Kalmár Istvánt nevezte ki az állami adóhatóság informatikai elnökhelyettesévé - közölte az adóhatóság az MTI-vel.
A pénzügyi konszolidációs döntéseknek köszönhetően Magyarország 2010-ben képes lesz tartani a GDP arányos 3,8 százalékos hiánycélt - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán a vártnál nagyobb mértékben 2 millió hordóval, 0,5 százalékkal 363,1 millió hordóra emelkedett az EIA által ma közzétett adatok szerint, mindez az egy évvel ezelőtti szinthez képest 3,7 százalékos emelkedés. Az elemzői várakozások 0,9 millió hordós csökkenésre számítottak a korábbi 2 millió hordós bővülés után.