Kósa Lajos szerint a jelenlegi cél a közvetlen államcsőd elkerülése, és "a krízis időszakára" egy átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell megalkotni
Két díj és egy különdíj talált gazdára a szerda esti díjkiosztón, ahol a Kreatív Csoport Pakk csomagolásdizájn-verseny eredményét hirdették ki. A zsűrielnök szerint kevés igazán átütő kreatív megoldással találkoztak.
Jogerősen pénzbírsággal sújtott a Lenti Városi Bíróság több embert, akik egy temetésen a betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselték - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t
Miközben továbbra is kedvező volt ma a nemzetközi befektetői hangulat és a régiós devizák piacán is viszonylagos stabilitás mutatkozott, aközben a forint délután 2 óra utántól esni kezdett az euróval...
A Bombardier Transportation mátranováki gyárából májusban 59 embert elbocsátottak, és további létszámcsökkentésre kerülhet sor az ősz folyamán - erősítette meg Szini István, a cég magyarországi képviselője....
Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön bemutatkozó látogatáson fogadta Hende Csabát, aki a honvédségi vezetőket érintő személyi döntésekről is tájékoztatta az államfőt - tájékoztatta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai és kommunikációs főosztálya
Magyarország nagyon törékeny helyzetben van, nincs helye megelégedettségnek - jelentette ki Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután Brüsszelben a magyar miniszterelnökkel egyeztetett...
Saját otthonában meggyilkolták Luigi Padovese érseket, anatóliai apostoli helynököt a dél-törökországi Iskenderun városában - jelentette az Anatolia török hírügynökség
A dollár veszteségeket könyvelt el az euróval szemben, miután közzétették az amerikai adatokat, annak ellenére, hogy azok nem voltak különösebben negatívak. A piaci kedvezöbb adatokban reménykedett. 16.00-kor az ipari megrendelések áprilisi mutatói (elörejelzés: 1,7%, elözö: 1,3%) valamint a májusi ISM Services Index zárják a napot (elörejelzés 55,7 pont, elözö: 55,4 pont). in-www.globalfx.hu /…
Mély átalakításra, strukturális reformokra van szükség Magyarországon, módosítgatásokkal és kiigazításokkal nem megyünk semmire - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével
A magyar vállalatok csak 35 százalékban képesek megvalósítani céljaikat, s ez az arány csupán 64 százaléka az európai átlagnak. A magyar beosztottak inkább pletykálnak a cégről, minthogy megismernék a tényeket
A fővárosban eddig 29 rendezvényt jelentettek be péntekre és szombatra több szervezet és magánszemélyek; a trianoni megemlékezések mellett kulturális és sportesemények biztosítására készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel; már az esti óráktól korlátozásokat vezetnek be
Soron kívüli, személyes tájékoztatást kért az országos rendőrfőkapitánytól a romák elleni támadássorozat nyomozati és bizonyítási eljárásáról az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, mert az utóbbi időben "túl nagy a csend" - közölte a roma érdekképviseleti szervezet elnöke csütörtökön Budapesten.
Országosan súlyos gondokat okoznak az árvizek és a folyamatos esőzés is. Magyarország több régiójában is utakat zártak le és embereket telepítettek ki. Sajóecseget már körbezárta a víz, Pásztóról kétezer lakost költöztettek ki. Baranya megyében eddig Sásdon és környékén a legkritikusabb az árvízi helyzet. A Balaton vízszintje is magasabb az átlagnál, így a Sió-csatornán keresztül engedik le a tó…
Az EUR/CHF támogatással találta szembe magát 1,4120/05-nél, mely alatt szabaddá válhat az út az 1,4000-es intervenciós határig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Rosszabb állapotban van az ország, mint gondolták, az idei költségvetés nem tartalmazza a valós folyamatokat és adatokat – mondta Varga Mihály államtitkár, a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője csütörtökön, amikor a Fideszt eddig is segítő 29 közgazdász előtt ismertette a bizottság részjelentését. A teljes tényfeltárás a hét végére elkészülhet – közölte Varga.
Megkezdődött a védekezés a Római-parton, a Duna ugyanis várhatóan 800 centiméter felett tetőzik hétfőn ezen a szakaszon. A Nánási út-Királyok útja vonalán a hétvégére kiépítik a védvonalakat, és a veszélyeztetett családokat is kitelepítik. Az óbudai önkormányzat védelmi bizottságának csütörtöki ülésén elhangzott: az árvíz miatt várhatóan 11 családnak kell elhagynia az otthonát.
A várakozásokkal ellentétben nem kapott kormányalakítási megbízatást Petr Necas, a cseh Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke, amikor Václav Klaus államfő fogadta őt Prágában
Ősszel újabb leépítésekre lehet számítani a Bombardier Transportation mátranováki gyárában, ahol májusban 59 embert bocsátottak el - közölte a cég magyarországi képviselője.
Emelkedő indexekkel nyitottak az amerikai részvénypiacok, ezzel folytatódik a tegnap megindult emelkedés, a befektetők megnyugvással vették tudomásul a várakozásoktól kissé elmaradó, de a gazdasági fellendülés folytatódását alátámasztó legfrissebb amerikai makrogazdasági mutatókat.
Rendkívüli turistaadó bevezetését tervezi Róma polgármestere az olasz főváros pénzügyi helyzetének javítása végett. Gianni Alemanno elképzelései szerint az összeg elérheti a 10 eurót fejenként és éjszakánként - számolt be csütörtöki számában az Il Messaggero. (MTI)
Hajnal óta 2 centimétert apadt a Cuhai-Bakony-ér a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnynél, de a térségben jelenleg is esik az eső. Muraközi László, a település polgármestere az InfoRádióban azt mondta: a védművek magasítására és a védekezési munkákhoz 60 embert biztosított a honvédség.
"Nem lehet tekintettel lenni semmire, neki kell menni ennek a kérdésnek" - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Korrupció ellen elnevezésű konferencián. A köztársasági elnök a legfontosabbnak azt tartja, hogy az új kormány valóban kötelezze el magát az ügy mellett.
Leminősítette a brit BP olajtársaságot a Fitch Ratings; a hitelminősítő azzal indokolta döntését, hogy a Mexikói-öbölben történt fúrótorony-katasztrófa miatt növekednek a cég üzleti és pénzügyi profilját terhelő kockázatok. Közben a BP vezérigazgatója elismerte: a társaság nem volt teljesen felkészülve az ilyen balesetek kezelésére.
A Baywatch című sorozat egykori sztárja személyesen írt levelet Vlagyimir Putyin orosz kormányfőnek, amelyben a kanadai fókák védelméhez kér segítséget. Pamela Anderson azt szeretné, hogy az orosz miniszterelnök is lépjen fel az ottawai kormányzattal szemben a fókák megmentése érdekében.
A három legértékesebb márka eladásából bőven ki lehetne fizetni a magyar államadósságot. A WalMart 41 milliárd dollárt ér, az első tízben 7 amerikai van a BrandFinance idei összesítése szerint.
Töltött karalábé: 6 db karalábé, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 50 dkg darált sertéshús, 10 dkg rizs, 2 dl tejföl, 1 csokor kapor (friss), só, 2 evőkanál liszt. Tisztítsa meg a karalábékat és vájja ki a belsejüket. Pároljuk félig puhára a rizst, és egy kevés olajon a vöröshagymát. Dolgozzuk össze a darálthúst a rizzsel sóval és a hagymával. Töltsük meg a karalábékat és a karalábék friss…
Agyonlőtt egy bírónőt és egy bírósági alkalmazottat csütörtökön egy férfi az egyik brüsszeli bíróságon – jelentette be Stefaan De Clerck belga igazságügyi miniszter. A férfinak sikerült elmenekülnie, a rendőrség nagy erőkkel keresi.
Görögország már sokkal rosszabb helyzetben volt, mint Magyarország, amikor "végre megszólalt a vészcsengő" és elindult a nemzetközi mentőprogram, és ennek részben az euró volt az oka - áll az egyik vezető londoni kockázatelemző és tanácsadó cég csütörtöki helyzetértékelésében
A HTC Europe brit irodája egy magyar céget bízott meg azzal, hogy az idén megjelenő telefonjaik marketingcélú animációit elkészítse. 14 országba jut el a munkájuk.
A fővárosban eddig 29 rendezvényt jelentettek be péntekre és szombatra több szervezet és magánszemélyek; a trianoni megemlékezések mellett kulturális és sportesemények biztosítására készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság - közölte a rendőrség csütörtökön; már az esti óráktól korlátozásokat vezetnek be.